Név: Soren Aberbysion

Nem: Férfi

Faj: ember

Születési hely és kor: Kovir és Poviss, Lan Exeter, május 17. (20 éves)

Rang: nemes – de szökésével ezt a rangot is eldobta magától

Édesanyja: Loine Malander - meghalt

Édesapja: Bolrock Aberbysion - meghalt

Testvére(i): Arthur Aberbysion - meghalt

Személyiség: Az általános szó jellemét messze elkerüli, ahogy családja sem erről volt ismeretes. Kivételesen magas intelligencia jutott osztályrészül neki, mely a vérében csörgedezett születése óta, köszönhetően felmenőinek és közvetlenül anyjának. Elméjében a fogaskerekek cseppet sem az átlagos módon forognak és munkálkodnak; egészen másként él meg szituációkat, mint a körülötte élők. Meg nem értett zseniként azonban hamar a társadalom külső körében találta magát, ahol furcsálló pillantások és összesúgó alakok néztek vissza rá. Egy árnyék borult rá, melytől megszabadulni csak egy úton lehetett: ha megtagadja önmagát és a családját. A szíve nem volt elég erős, hogy magányosként támogatást nyerjen önmagából, így vonakodva félrepillantott, s talpát egy másik út porába helyezte. Letért a neki szánt ösvényről, amit anyja egyengetett oly nagy gonddal és az apja őrizte féltve minden egyes rögöt róla. Nagy akart lenni, nagyobb bármelyik nemesnél és uralkodónál; eltorzult képet festett magáról immáron az élete ecsetjével, s felcserélte eddigi színeit a palettán. Az addig visszahúzódó, csendes, megfontolt és hideg fejjel gondolkozó fiú kifordult önmagából és tombolni kezdett, mint egy sárkány, akit legmélyebb álmából keltenek és az összegyűlt évek minden haragját és érzelmi hullámvölgyét ontaná egyszerre a körülötte levőkre. Valóban a sérelmeiből nyert erőt, de ez az erő bosszú hajtotta és kegyetlen volt, tele gyűlölettel és csalódással, amik addigi életét fojtogatták. Felszínre törtek benne az egoista vágyak és csak magával törődött, mindenki mást messze lenézett, pazarló életet választott és ahol a baj felütötte a fejét, ő biztosan jelen volt. Ezen időkben döbbent rá arra, mennyire nagy tehetsége van a színészethez és a megjátszáshoz, s ezen túl gyakran alkalmazta, ha valakit behálózni készült. Elpattantak a húrok és sokak elmondása szerint a fiú sosem volt normális; vitába szállni vele meg egyenesen felesleges időhúzás volt. Makacs és önfejű egy igazi pszichológiai eset, akit hamar elkap a düh és akkor tör zúz. Jó ideig ez ment, holott még igen csak ifjú volt és mégis a bűn terén rengeteg tapasztalatot begyűjtött. Nem tudni, hol volt az a határ, amin túl már nem lépett és ahonnan jelleme újabb fordulatot vett; talán a családja tragikus halála vetett véget az ámokfutásnak. Megdöbbenve és undorodva állt a saját tükörképével szemben és legszívesebben elbújt volna szégyenében, mert részben felelősnek érezte magát a szülei és a bátyja halála miatt. Hirtelen nem tudta mihez kezdjen magával, magára maradt, de immáron tényleg. Fiatalkorú lévén az édesapja testvére és családja fogadta magához, ám nem jó szándékból, hanem Soren öröksége miatt, amit így ők kaptak kézhez. Nem törődött a pénzzel és az sem tudta már még jobban lelombozni, hogy senki nem szerette a befogadói közül. Minden rossz ellenére valami új, valami jó kezdett a szívében fejlődni, ami reményt és boldogságot súgott a jövőbe. Megmaradt ugyan a jó szokása, hogy híven színészkedik, de főleg a nevelői miatt, akik elvárták, hogy mindenben szót fogadjon. A zsenialitása most a ravaszságában ütközött ki. Azokkal, akik kedvesen szólnak hozzá, rendes és segítőkész, viszont akik ócsárolják és lenézik azokkal szépen szólva jól kicseszik. Simán adja a gyáva nyuszit, mígnem tényleg beveszik és a legváratlanabb pillanatban lecsap. Viszont a most kialakulóban levő jóságát még mindig beárnyékolja, hogy nem teljesen ép már az elméje. Néha magába fordul és elvonul a világ elől, néha majd kicsattan az örömtől – és ez a leggyakoribb – és van, hogy egyszerűen csak bosszankodós kedvében van. A legritkábban a kitörései jönnek elő és akkor, ha egy számára fontos személyt bántanak – és mivel az egyelőre nem sok van, így ez is meglapul benne. A nevelőitől való szökését követően, mintha egy rossz részt vágtak volna ki belőle, szinte megkönnyebbült és minden addiginál felszabadultabb lett és optimistább. A mostani állapotában egy szerény és könnyen zavarba eső fiút ismerhetünk meg, akit viszont, ha közelebb engedsz magadhoz, megnyílik és előtör a humoros minden csínyben és kalandban benne levő énje. Elég izgága és van, hogy lehetetlen lelőni, annyit akar egyszerre beszélni. A lelkében viszont csak egyetlen dologra vágyik igazán…hogy végre valaki teljes szívéből szeresse és végre valaki számára fontos legyen, hogy azt a valakit ő megvédhesse; tehát olyan akár egy szeretetéhes kóbor kölyökkutya. Makacs és nagyon ragaszkodik, ha megkedvel valakit.

Kinézet: Magassága nem irigylésre méltó a férfiak körében, alig ütögeti meg a 171 cm-t, ahogy alkatra sem mutatkoznak testépítő izmok rajta, sőt inkább mondhatni csenevésznek. Különleges és egyedi arcvonások birtokosa, leginkább mondjuk kisfiús összhatást kelt, de ezt még el is nézzük fiatal kora mellett. Szemeinek színe olyan, akár az ezüstös patak, amiben visszatükröződik az ég kékje. Haja dús, sötétbarna – szinte már-már fekete – és göndör. Bőre sápadt szemei alatt kissé sötétebb. Pillantása széles skálán mozog, az egészen barátságos és kedves csillanástól, a fagyasztóan kegyetlen kisugárzásig. Jó reflexei vannak és fürgén mozog, a fegyverekkel pedig jól elbánik. Öltözetében azért még ott van egyfajta nemesi büszkeség, ám az álca kedvéért gyakran ölt egyszerűbb ruhákat; szökése után köpenyt hord, amelynek csuklyáját előszeretettel húzza a fejébe.

Előélet: Életében sok trauma és csalódás érte, aminek következménye volt jellemének többszöri gyökeres változása és elkerülhetetlen volt a „megvilágosodás” részéről. Jó ideig, amíg strébernek és agyasnak csúfolták magába fojtotta az érzéseit és túlzott szeretetáradatot a szüleitől sem kapott, mert ők a hűvös racionalizmus hívei voltak. Bátyja sem törődött vele, mert kicsinek és gyengének ítélte és önmagát sokkal okosabbnak tartotta, egyszóval lenézte. A gyerekkori trauma pedig megtörte őt még fiatalon és a dühét szinte egyszerre árasztotta rá a környezetére. Kifordulva magából teljesen ellentétesen kezdett viselkedni, mint azelőtt és kedvességét, segítőkészségét visszataszította szívének hátós, rejtett zugaiba. Részint az ő hibája volt, de sosem beszél róla senkinek, hogy valójában mi is történt azon a tragikus napon. A családja bennégett a házukban a birtokukon, semmi nem maradt csak az öröksége, a vagyona, amit a szülei letétbe helyeztek. Az édesapja testvére és családja fogadta magához, ám  jobb nem lett a sora, viszont a drámai pillanatok mind kellettek ahhoz, hogy ő rájöjjön mekkora hibát követett el. Újra felszínre hozta a régi elnyomott érzéseket, de már nem tudott az az ártatlan fiú lenni, aki egykoron volt. A sötétség ott lapul benne és már nem is akarja ereszteni, azonban most csak ritkásan kap lehetőséget, hogy kitörhessen. Soren teljes erejével azon ügyködött, hogy megjavuljon, ám addig nem volt képes józanul gondolkodni, amíg minden nap holmi szolgaként kezelték és az örökségét herdálták. Egy szép napon kereket oldott némi pénzzel és mostanra sokkal felszabadultabb és jobb kedvű lett. Mindenféle kisebb munkát elvállal, mint az inaskodás és a többi, de célja, hogy messze elkerüljön a szülő földjétől.

Foglalkozása: Szökése előtt ugyan lopott némi pénzt a nevelőitől – amit jogos jussának vélt elvégre az örökségét meg benyelték – most mindenféle kisebb munkát bevállal, hogy egymaga megélhessen. Jelenleg minél távolabb akar kerülni a szülővárosától és keresi a megfelelő alkalmat, hogy ezt megtehesse.

Képességei: Átlagos emberi képességek birtokos. Jól bánik a karddal, ahogy az íjjal is és gyorsak a reflexei. Ravaszsága és magas intelligenciája is megér néhány szót, ami többet ér minden fizikai erőnél.