|
Témaindító hozzászólás
|
2015.05.23. 12:00 - |
Cirill Tretogor & Hassel Lalbor Rondrel |
[462-443] [442-423] [422-403] [402-383] [382-363] [362-343] [342-323] [322-303] [302-283] [282-263] [262-243] [242-223] [222-203] [202-183] [182-163] [162-143] [142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
Patkány csak felvonta a szemöldökét mikor kapott egy csókot az arcára a lánytól, mert rendesen meglepte vele. Utána pedig csak figyelte ahogyan lesiet a kapitányi hídról, ő maga pedig visszatért a faágjának különböző mintákkal való díszítéséhez.
 Bobo nem hagyott békén egy pillanatra sem. Ott ugrált körülöttem én pedig épp kezemmel kezemmel játszottam vele a hasát böködve és a fejét simogatva. Vigyorogva figyeltem ahogy a kezemre morog. Megkedveltem az a kis dögöt, bármennyire sem volt először szimpatikus.
Eltelt egy kis időbe mire Ciri visszajött a kabinba, addig pedig egész jól elröhögtem a nyomott pofájú állatkán, aki egy idő után úgy röfögött, mint egy malac. Biztos nem kapott jól levegőt a hülye pofájával... ha az én orrom eltt vona így benyomva, már kétszer megfulladtam volna.
- Szia. - néztem fel a lányra, aki mellém lépve meg is fosztott a szórakozási lehetőségemtől, mert elvette Bobót mellőlem, aki fülét farkát behúzta mikor Ciri rászólt. - Ne legyél vele gonosz. Csak fel akart vidítani. - mosolyodtam el és a kezemet kinyújtottam a lány felé. - Na, mit tudtál meg? |
 Abban nem kételkedtem, hogy okos vagyok mert ez határozottan így volt. Vagyis hát nem akartam beképzelt lenni vagy ilyesmi de tudtam a határaimat és meg volt nekem is a magamhoz való józan eszem. - Úgy beszélsz mintha összeesküvés volna. - nevettem fel harsányan, majd elvigyorodtam a dolgon. A padlóra pillantottam és mezittelen lábfejemet figyeztem ahogy a csont mozog bőröm alatt. - Nem szeretnék feltétlen vissza élni a bizalmával. - vettem egy mély lelegzetet lemondóan, majd magam elé néztem figyelve a tengert. - De a nagyobb jó érdekében megteszem. - mondtam fáradtan és a legkevésbé sem jókedvűen, hogy erre szorulok rá. Ha oda érünk elmagyarázom neki, hogy miért nem tudhatta és, hogy valóban biztonságosabb neki most ott. Rossz emlékek ide vagy oda. Jelenleg sokkal jobban számít az egészsége mint az, hogy kedveli e azon partot amelyen kikötünk.
Rá pillantottam ahogy említette, hogy számít. Ez annyit tett, hogy igazam volt vele kapcsolatban és tényleg nem azért hagyta magára Hasselt mert annyira az átok zavarta volna. Ennél sokkalta több volt és mélyebbre nyúlt a válasz. - Ő a toronyba zárt hercegnő...- suttogtam el magamat Hassel hasonlítával élve, majd rá mosolyodtam Patkányra. - Sokat jelent neki, hogy itt vagy. - Leénára pillantottam, majd vissza Patkányra. - Hogy itt vagytok. Tudom, hogy ennyi még nem ok a maradásra de...- húztam el számat és inkább úgy döntöttem nem győzködöm őt. A döntését maga kell meghoznia és ebben nem tudom őt befojásolni csak minimális mértékben. - De örülök, hogy maradsz vagy maradtok, ha az csak pár nap is. - mosolyodtam el, majd megfogtam Patkány arcát majd egy hálás csókot nyomtam koszos arcára. Lábamra álltam a padlón, majd szótlan lesétáltam a vezérlőfedélzetről, majd úgy döntöttem szemügyre veszem a kincstárat és a raktárat. Ezen túl Ussonról sem tudtam semmit. Az első dolgom a kincstár volt ami néhány zsák arany hiányában szinte teljes volt. Elenyésző a veszteség... Ezzel legalább nyugodtabb lehet Hassel, hogy nem semmizték ki. Ezután a raktárat vettem szemügyre. Szinte üres volt. Némi élelem és ágyugolyó volt odabent ami azt jelentette fel kell tölteni a készleteket sürgősen. Ennyivel tán kihúzzuk a kikötésig. Miután ezek megtörténtek a konyhába igyekeztem ahol ott ült Usson. Csak elmosolyodtam az ajtóban állva, majd úgy döntöttem magára hagyom a morgó óriást. Örömmel töltött el, hogy túlélte. Hasselhez siettem... Mikor beléptem az ajtón ott virgonckodott melette Bobo amin összeráncoltam szemöldökömet, majd oda lépkedtem mellé morcos arckifejezéssel és melső lába lábai alatt megragadva felemeltem két kézzel. - Hagyd a gazdit te suta. - morogtam le összehúzott szemöldökkel, majd letettem a földre és leültem az ágy széllére Hasselre pillantva elmosolyodva. |
 "Akár" felelt vállait megvonva Patkány. "Okos lány vagy, majd csak kitalálsz valamit. Hassel minden szavad elhiszi." mondta halványan elvigyorodva és kihúzta magát ültében. Elvégre, jól tudta, hogy régi kapitánya ha valakit kicsit jobban megkedvel abban feltétel nélkül bízik és nem is gondolkodik azon, hogy az hazudhat neki. Ez volt az egyik rossz pontja, azok közül, amit Patkány ismert.
Patkány felsóhajtott és Cirire nézett. A mosoly még mindig ott ült az arcán, de már alig látszódott.
"Igen, számít, mondhatjuk így is." tekintetét nővérére emelte, aki időközben nagyobb érdeklődést kezdett mutatni kettejük beszélgetése felé. "De ez nem ilyen egyszerű." Valójában a tünde csak nem akart magyarázkodni, egyetlen oka volt arra, hogy elhagyja a hajót: a testvére Leéna. Az évek folyamán, ahogy a szeretteik meghaltak, vagy csak eltűntek végül mindig kiderült, hogy csak egymásra számíthatnak. Ezért lett volna képes Patkány mindenre a nővéréért, még akár arra is, hogy ha kell Hassel ellen forduljon.
"De most maradunk még egy darabig. Legalábbis én, maradok. Vigyáznom kell az öcsémre, mert magától nem tud." vigyorodott el és tagjait kinyújtóztatva hátradőlt a háta mögött lévő korlátnak. |
Felvontam szemöldökömet a válaszon, majd elvigyorodtam ahogy azt kezdte el mesélni, hogy Hassel kikezdett a Jarl leányával. Hát a Jarl helyében én is lefejeztem volna az is biztos. - Akkor azthiszem ha megérkezünk a szívroham fogja kerülgetni. - néztem magam elé lábamat lóbálva, majd megállítottam lábaimat és ismét a tündére tekintettem. - De ha megkérdezi, mit mondjak neki? Nem árultátok el? - vontam fel szemöldökömet magasra és hát azért nem feltétlen akartam hazudni Hasselnek mert ha rájön, hogy megtettem harapni fog. Hasselt ezekszerint már rengetegszer kellett megmenteni. Talán azért mondta, hogy én vagyok a szőke herceg fehér lovon és ő a toronybazárt átkozott hercegnő. Kár, hogy itt a csók nem segített. Nem válaszoltam a megmentős dologra csak vigyorodtam a földre pillantva. Aztán amint magyarázatot kaptam a távozására felpillantottam rá így az én mondandómat egybe fontam. - Ha így érzel miért nem maradtál vagy maradtatok? Számít neked és ti is neki... - talán csak én vagyok túl naív ahhoz, hogy ezt így gondoljam. Elvégre az élet nem fenékig tefjel és ő sem akar örökké félelemben élni. Habár tünde mivoljából kisezer dolgot megélhetett már. Ránézésre családot alapítani már nem igen fog ahogy azt Leénáról sem tudtam elképzelni. De lehet csak én tévedtem. |
Patkány felnevetett, mikor Ciri azt kérdezte tőle, hogy mi rossz van Skelligében. Ugyan neki semmi baja nem az északi népekkel, azt még ő is elismerte magában, hogy a skelligeiek érdekes emberek. Klánokban éltek, a vezetőjük a jarl volt és protyázni mentek minden évben a keleti partokhoz. Függetlenek voltak mindentől és mindenkitől, teljesen más volt a törvénykezés, mint a többi országban. Ezért is volt biztonságos egy kalóznak Skellige, mert az ottaniak voltak olyanok, mint maguk a kalózok.
"Őszintén szólva semmi rossz nincs Skelligén." felelte Patkány és a tenger felé pillantott. "Csak Hassel nem szeret ott lenni." nézett vissza lányra, de a vigyor nem tűnt el az arcáról. "Egyszer kirabolt egy skelligei hajót, mert nem tudta milyen hajó az. Nos, fordítva sült el az egész, végül a megtámadott skelligei hajó rabolta ki őt. Elvitték az egyik jarlhoz, akit fene tudja miért de megkegyelmezett neki és engedélyezte a maradását. Aztán elrontotta kikezdett a jarl lányával, majdnem lefejezték és Hassel megfogadta, hogy többet nem megy vissza. Dióhéjban ez lenne a probléma, legalábbis azon része amit elmondott." húzta fel a tünde férfi a vállait, tekintetét egy darabig Cirin tartva, majd az égre nézve. Elmosolyodott, mikor a nő megköszönte neki azt, hogy megmentette Hasselt, de nem vette le a tekintetét az égről, csak a mikor újból megszólalt.
"Ugyan, ez a dolgom. Ha mi nem vagyunk senki nem menti meg annak az idiótának a seggét, ugye Leéna?" tekintett nővére felé, aki csak morgolódva felhúzta a vállait, Patkány pedig csak a fejét rázta, egészen addig, míg a lány meg nem krédezte, ohgy miért hagyták ott a hajót. Akkor felsóhajtott és előregörnyedt, térdére támaszkodva.
"A mi szeződésünk tíz évre szólt. Az a tíz év pedig lejárt. gondolom, nem várod el, hogy tovább maradjak egy átkozott hajón, mint ahogy az a szerződésben ki van mondva." sandított Cirire a szemem sarkából. |
Mit ne mondjak nem lepett meg a tündenő reagciója így csak magam elé tekintettem mély sóhajjal. Nem tudtam mi a problémája amit vele is közöltem volna ha épp nem szólít le Patkány. Már épp szóra nyílt ajkam aztán tátva tartva ajkamat Patkányra pillantottam. Vissza pillantottam a kormányzó tündére, majd letekintettem a földre és fújtattam egyet. Szótlanúl mellé lépkedtem, majd leültem mellé karommal a perembe kapaszkodva. Amikor említette, hogy hova megyünk nem értettem miért nem tetszene ez Hasselnek. Az én véleményem az volt, hogy jobb volt nekünk jelenleg a nyílt tenger pár napon keresztűl. Így abban reménykedtem nem fogunk túl gyorsan haladni és meszebb van ez a bizonyos Skellige. - Mi rossz van Skellige-ben? - vontam fel szemöldökömet kiváncsian rá pillantva. Hálás voltam neki is hiszen ő mentettem meg Hasselt. Sőt tán neki voltam a leg hálásabb ezen a hajón. Erre több okom is volt. Kezdve azzal, hogy az egyetlen olyan személy aki nem abból indúl ki, hogy mi van a lábam között vagy, hogy kicsi vagyok. Vállammal lekoccoltam az övét és mosolyodtam rá hálás pillantást vetve rá. - Köszönöm, hogy kihoztad Hassel-t. - mosolyodtam rá, majd eszembe jutott, hogy ők nem fognak már köztünk maradni. Talán segítik Hasselt egész Sellige-ig aztán eltűnnek minta itt sem lettek volna. Összevontam szemöldökömet, majd úgy döntöttem rá kérdezek a dologra. - Miért hagytátok itt a hajót? - kérdeztem rá kiváncsiskodva miközbn a szél bele-bele kapott a hajamba és ruhámat is fújta a szél. |
 Mosolyogva néztem fel rá, mivel még egy darabig felettem maradt, mintha csak elgondolkozott volna valamin. De végl mégsem mondott semmit, csak ellökte magát felőlem és kilépegetett a kabinból. Figyeltem a lépteit, majd ép kezemmel gombolgatni kezdtem az ingemet. A másik már annyira nem volt ép, így azt mozgatni sem próbáltam meg.
Jól sejtettem a kötéses dolgot, mert ahogy az ingem gombjaival végeztem olyan volt, mintha egy másik ruha is lett volna alatta, csak bandázsból egészen a nyakam elejéig.
Felsóhajtottam és lemondtam arról, hogy felkelek és körbenézek a hajón. Viszont az ajtó kinyílt, egy pillanatra pedig azt hittem, hogy Ciri jött vissza, viszont csak Bobo rohant be hozzám és farkát csóválva ugrott fel mellém az ágyra végignyalogatva az arcom. Fintorogva toltam el az állat képét, de az még azután is körülöttem ugrált, mintha csak örült volna nekem. Neki nem lehetett nehéz meglógni, elvégre elég kicsi volt ahhoz, hogy bebújjon néhány hordó közé, na meg egy kutya nem egy ember. De legalább volt társaságom.
Leéna mindeközben a kormánynál állt. Már látta közeledni a lányt, de úgy tett mintha nem is érdekelné és akkor is csak a tengert figyelte mikor az köszönt neki. testvére nem messze ült a földön, az egy ládán. Egyik lábát átvetve a másik farigcsált, mint mindig mikor nem volt dolga. Ő Ciri felé fordította a fejét, azonban hamar visszatért a dolgához, ahogy feltűnt neki, hogy a lány nem hozzá beszél, hanem nővéréhez.
"Nincs mit köszönnöd." felelte a tündenő, mire Patkány csak felsóhajtott. Leéna ezután még ciri kérdésére sem felelt, csak a tengert figyelve kormányozta a hajót. Patkány volt az aki intett Cirinek, hogy üljön oda mellé és hagyja inkább a nővérét. "Skeliggére megyünk. Van ott néhány ismerősünk... De el ne mondd Hasselnek, mert kihajít a hajóról." mosolyodott el halványan a tünde és félrerakta a kését és a félig kifaragaott fadarabot. |
- Dehogy van...- vágtam rá neki játékosan szélles mosolyra húzva ajkamat fogamat kivillantva oldalt. Valahogy a haláli jelenetek után most jó kedvem volt és nem is akármilyen jó kedv volt ez. Ahogy elkezdett kínkeservesen magyarázni, hogy ne hozzak fel olyat amivel fölöslegesen beindítom a fantáziáját. Ki tudja lehet még az is fáj neki ha feláll a botja. Sunyi vigyorral nézte rá mintha készültem volna valamire de nem tettem semmit. Ahhoz túlságosan is lágy szívű voltam ő pedig szenvedett eleget ígyis. Habár azért nagyon szívessen megkínoztam volna. Mulatságos lett volna az egyszer biztos. Legalábbis én biztosan élvezném! - Az a szerencséd, hogy szeretlek...- nevettem fel, majd felé mászva nyomtam azt a korábban említett csókot ajkaira. Nem tudtam mire célzott a hiányzás alatt de mertem remélni, hogy nem csinálok magamból hülyét. Így aztán erre nem is válaszoltam csak mosolyogtam el békésen, majd még szélesebbre húztam az ívet arcomon mikor kaptam egy puszit államra. - Jójó nem zargatlak tovább. - nevettem fel, majd a szemeibe néztem elhallgatva és mosolyogva. Pár másodpercig csak vizslattam szemeit és azon gondolkodtam kimondtam-e újra azt amire nem kapok választ vagy csak áljak tovább. De a könyebbik utat választva ellöktem magam az ágytól és máris kilépkedtem az ajtón. Körbe tekintve azonnal szembe tűnt, hogy a legénység több mint a fele itt sem volt ami azt jelenthette, hogy a vércse fedélzete tán ha 15 lelket számolhatott. Vettem egy lemondó sóhajt, majd csupasz talpammal végig lépkedtem a padlón amit épp pucoltak. Igen. Csupa vér volt az egész és még a kisemmizett hullákat dobálták a tengerbe. Nyílt vizen voltunk tehát a parttól messzebb járthattunk már jóval. Az egyik férfihoz oda léptem aki épp a padlót sikálta a kefével. - Ki irányítja a hajót? - krédeztem tőle mire akadozva pillantott fel rám. Összehúzta tekintetét és azonnal vissza is fordúlt dolgához fejét csóválva kelletlenűl. Azonnal értettem mi is a gondja velem. Nő egy kalózhajón... Mégis több erő lakozik bennem mint bene. - Ki? - tettem fel röviden a kérdést mire ő felegyensedett a padlón térdelve és rám emelte tekintetét. " A tündék azok. " Felelte nekem amire meglepetten pillantottám rá. Innen nem láttam rá a kormányra de könyebb lett volna ha egyszerűen oda sétálok. Elvégre akárki is irányítja mindenképp tudatnom kell Hasselel a dolgokat. Tehát otthagyva a sikálós férfit fellépkedtem a kormányfedélzetre, majd megpillantottam a tünde nőt. Nem tudtam először hogyan szólhatnék hozzá így megálltam mögötötte valamivel, majd vettem egy mély sóhajt és mellé lépkedtem. - Ahoj. - köszöntem neki összepréselt ajkakkal egy apróbb mosolyt eleresztve. Azonban ő rám sem tekintett. - Köszönöm a korábbit. - megköszöntem habár úgy éreztem hiába köszönöm meg hiszen az én szavam számára mit sem ér. Így csak elhúztam számat zavart pillantással. - Hova tartunk? |
- De nekem is mindig igazam van. - utaltam arra, hogy mindig azt mondja pihenjek, mikor nem volt a zsánerem a pihenés. Szerettem talpon lenni, most viszont nem is nagyon tudtam volna azt tekintve, hogy még a lábamon is kötéseket éreztem. Elvégre ott is megsérültem már néhányszor. Halványan elvigyorodtam, mikor eszembe jutott az, hogy egyszer patkánnyal együtt keveredtem bajba és valami okból láncokat raktak a lábunkra. Mi meg úgy gondoltuk, hogy az a legkönyebb menekülési út, ha levágjuk egymás lábát. Nem mondom, hogy nem tettük volna meg... Sőt Patkány kardja már a húsomban volt, mikor Leén szitkozódva jött felénk a kulcsokat zörgetve a kezébe. Nagyjából minden sebem történetére emlékeztem és a fele pontosan olyan könnyen elkrülhető lett volna, mint ahogyan szereztem. Hiába, a testi épségem soha nem féltettem.
- Csak úgy, ahogyan egy ember. - néztem Cirire, mikor megjegyezte, hogy lassan gyógyulok, majd érdeklődve félrebiccentettem a fejem. Megkapartam a torkomat, mikor azon információt oszotta meg velem, hogy nincs rajta fehérnemű. - Kérlek... Nem tudok még mozogni se. Ne kínozz. - néztem rá kérlelően, majd lehunytam a szemeim. Valószínűleg csak azért nem volt hiányos az öltözéke, mert nem volt mit ráadni én meg ismertem a legénységem... Legalább is a megmaradt részét. Se Patkány, se Leéna nem nyúlna az én asszonyomhoz. De ahogy ezt kigondoltam rájöttem, hogy ők ketten nincsenek is már a legénységemben. Így nem értettem a lány kire is gondolhatott.
Viszont kissé ekomorodtam, mikor a legénységem az eszembe jutott és Ciri is rátett egy lapáttal. Rápillantottam, de kijelentésére mit sem válaszoltam, mert nem akartam neki elmondani mindazt, amit megtudtam a származásáról.
Haloványan elmosolyodtam, mikor kaptam egy csókot az ajkaimra, mert ez még el is tudta oszlatni a komorságom. - Hát még én... - néztem a szemeibe. - Ez hiányzott volna. - nevettem fel halkan, kissé felemelve a fejem és nyomva egy apró csókot az állára. - De nézz körbe kint, most már tényleg. Érdekelne, mi történt a legénységemmel...
|
Amikor elkezdett felülni elé tettem kezemet, hogy ne de csak felüólt de aztán vissza is dőlt én pedig elvigyorodtam a dolgon. - Ne makacskodj... - mondtam neki, majd kezemmel végig simítottam homlokán. - Nekem mindíg igazam van...- vigyorodtam el majd ovatosan homlokon csaptam játékosan ujjbegyiemmel. - Lassan gyógyulsz...- motyogta, majd megéreztem amit eddig nem vettem észre hisz nem arra koncentráltan. Meglepetten pislogtam, majd eszembe jutott, hogy rajtam a tündenő segített. Felemeltem szoknyámat ismét derekamig, majd le pillantottam a kötésemen alulra. - A tünde barátod átöltöztetett de valamiért nincs rajtam bugyi...- motyogtam meglepetten, majd megszeppenve Hasselre pillantottam. Vállat vontam, majd felálltam könnyedén mint akinek semmi baja nincsen és ruhámat felhúzva elkezdtem leszedni a kötést magamról. Mikor a földre eresztettem a sebemből már csak a heg maradt meg az is meglepően haloványan. - Kezdek megjedni magamtól.- nevettem fel kínomban, majd leeresztettem ruhámat. Kezeimet az ágyra helyeztem és Hassel felé hajolva nyomtam egy valamivel hoszabb csókot ajkára. Eleresztve őt maradtam még egy kicsit felette így. - Örülök, hogy túlélted. - mosolyodtam rá. |
 - Ne már... - sóhajtottam fel, az egyik ajkam szélét lebigyesztve, rájatszva arra, hogy elszomorított az ölelés hiánya. De a csókkal kárpótolt. Én magam ezzel próbáltam elrejteni az érzéseim és gondolataim és sejtettem, hogy Ciri ugyanezt teszi, csak valami másféle módon.
- Mindig azt mondod pihenjek. - néztem rá és ültem volna fel, de éreztem, hogy a hasamon lévő sebem ezt nem nagyon támogatja. Tudtam milyen érzés, mikor egy gyógyuló seb felszakad és pontosan azelőtt a pillanat előtt dőltem vissza az ágyra. - Bár most lehet igazad van... - dörmögtem az orrom alatt és a kezemet a hasamhoz tapaszottam, ahol a sebem lehetett. - És ha már felmész szólj valakinek, hogy kösse át a sebem... Én nem igazán tudom megcsinálni. - sóhajtottam fel és lehunytam a szemeim. Éreztem, hogy még egy jó darabig szívni fogok ez miatt a "kiruccanásom" miatt. |
Összehúztam szemeimet ahogy neki kezdett, hogy miatta kerültem bajba. Hát akkor ki kellett ábrándítanom de ezt szintén én idéztem elő. Oda adtam a hajamat a törpének és vissza hozták a halott testvéremet így sikeresen megtalátak mindket. Valószínűleg ő kérte, hogy segítsenek neki a gárdisták. Csak le pillantottam felvont szemöldökkel és vettem egy mély sóhajt lemondóan. Nos és igen a fiú meghalt és ezen most nem szabadott gondolkodnom. De hatalmas gondot jelentett számomra az elvesztésének módja. Ha átszúrta a rendszeremet akkor minden bizonnyal nem, hogy az első de még de az utolsó is. Jelenleg nagyobb gondjaim is voltak ettől de akkor sem hagyott nyugodni a gondolat. A terelésre felpillantottam rá elmosolyodva, majd közelebb húzodtam hozzá, majd meg simogattam az arcát kézfejemmel. - Nem akarlak megölelni... még a végén fájna. - mosolyodtam el rajta, majd ovatosan közelebb hajoltam hozzá és nyomtam ajkára egy csókot. - Inkább pihenj. - suttogtam neki békés mosolyal habár szomorú voltam legbelűl. - Utána nézek ki vezeti a hajót. |
Figyeltem hogy mit csinál és egyre több részlet kezdett felsínyleni. A fehérhajú marha átdöfte Cirit, aki engem próbált védeni azzal, hogy veszélybe keverte magát. Én fellöktem a férfit, elküldtem Cirit... és valószínűleg megöltem a fehérhajút. Arra már semmi esélyt nem találtam, hogy emlékezzek.
- Miattam kerültél bajba... - dőltem vissza lasan a hátamra és a párnámra táamsztva a fejem néztem fel a lányra. Ez volt a válaszom igencsak költői hatású kérdésére, na meg egy mély sóhaj. - Az jobban érdekel, hogy te hogy vagy. Gondolom a fiú... - nem fejeztem be a mondatot, mert fogalmam sem volt arról, hogy hogy kellett volna. És megleptem magam is azzal, hogy nem tudtam befejezni a mondatot, mert furcsán kellemetlen érzés fogott el. Bár valljuk be hiába beszéltem egy magzatról, aminek a létezéséről is csak azért tudtam, mert egy félnótás manó azt mondta... Mégis csak a gyerekem lett volna ha valaha is megszületik.
- Vagy tudod mit... Ölelj meg. - néztem rá, még mielőtt bármit is válaszolhatott volna. Örültem neki, örültem annak, hogy még látom és láthatom. Akkor jöttem rá, őt nézve, hogy képtelen lennék a Lord alkuját elfogadni. Teljesen szabad, úgy sem lehetek soha ha az átok megtörik. Cirinek viszont nem akartam elmondani azt, amit megtudtam, mert akkor csak azon lenne, hogy rájöjjön az átok megtörésének módjára. Én viszont ezt nem akartam. Végre egyszer nyugodtan szerettem volna ülni, még ha ez a nyugalom csak a hajómra korlátozódik. |
Álmomban ott állt előttem ismét az a fehér hajú férfi a göndör hajával és azzal a bárgyú vigyorával. Azt mondogatta, hogy vissza jön és akkor nincs ami megvédhet tőle. Meg fogja őlni Hassel-t és addig fog kínozni míg ki nem lehelem a lelkemet. Elveszi mind azt ami nekem számított valaha és azt kapom ami a sorsom és amit megérdemlek. Ekkor kezdtem el nyitogatni szemeimet fáradtan ahogy Hassel ébreztget. Rá pillantottam oldalra fáradtan, majd elmosolyodtam. Felültem nehezen, majd végig pillantva magamon meglepetten vettem észre, hogy át vagyok öltöztetve. A halovány lila ruhám volt rajtam amit akkor láttam utoljára mikor Hassel mellé szegődtel először. Meglepetten néztem végig rajta, majd Hasselre pillantottam kiváncsian. Végűl nem kérdeztem semmit, csakfelhúztam a ruhámat a mellem alá és a hasamon lévő sebet vettem szemügyre. Egy újabb heg díszelgett testemen aminek persze nem örültem de büszke voltam rá. Mert őt védelmeztem vele. Habár a pocaklakóm már nincs köztünk de tán jobb is így. Hasselre pillantottam ismét, majd leengedtem ruhámat derekamra hisz lábam aljáig nem juthatott el, elvégre ültem. Vissza dőltem a párnára, majd Hasselre pillantottam békésen. - Hogy vagy? - mondjuk rém hülye kérdés volt elvégre csupa seb volt a teste és heg. |
Fogalmam sem volt arról, hogy mennyi idő telt el és jó formán azt sem tudtam, hogy miként kerültem újból a hajóra. Az utolsó emlékem az volt, hogy elvágom a láncomat, hogy azután mi történt az rejtély volt számomra.
Így nem volt túl kellemes az ébredésem. Nehézkesen nyitottam ki a szemeim, mert felkeltem arra, hogy valami, a vékonyka ablakokon beszűrődő fénynél erősebb világít a szemembe. Először csak Cirit vettem észre, aki mellett aludt, majd a következő pillanatban megéreztem a fájó tagjaimat is. Aztán pedig a fényforrást láttam meg, ami felébresztett. Azon a kezemen, amit Ciri fogott a sebeim állapotomhoz képest gyógyultak voltak. Azt vonta be zöldes burok, amiből a mágia lüktetett és eszembe jutott amit a Lord mondott. A lány értett a mágiához, mégha nem is tudott róla... Az ujjaimat kihúztam az övéi közül, amire azonnal abbamaradt a varázs is.
A fájdalomtól sziszegve ültem fel, az immáron gyógyult kezemet a hasamhoz tapasztva. Egyszer sérültem meg ott, mikor menekülni próbáltam az őrök elől egy háztetőről leugorva, de olyan szerencsétlenül estem, hogy néhány vasrúd kishíján felgyársalt. De azért sikerült meglógnom, hogy aztán Csontos összefoltozhasson. Már nem egyszer ott hagyhattam volna a fogam, ha valaki a fedélzetről nem ment meg... kíváncsi voltam, most hogy menekültem meg, vagyis menekültünk.
- Ciri... - dőltem óvatosan az oldalamra és az ép kezemet a vállára rakva lassan ébreszgetni kezdtem. Amikor kinyitotta a szemeim csak megnyugodva elmosolyodtam és leraktam a fejem a párnára. - Hál' isten... - mormoltam az orrom alatt és félig leeresztetts zemhájaim alól néztem a lányra. |
 Csak értetlen pillantásokat vetettem a lányra hiszen nem tudtam mi a problémája velem. De jelenleg nagyobb gondom is volt annál, hogy egy olyan tündenővel próbáljam megszerettetni magamat aki még csak nem is ismertem. Pár szót váltottunk csak egymással az sem volt több a " Ki vagy te " szintnél. Hagytam, hogy lehúzza bőrfűzőm cipzárját középen, majd a hasamat gyógyítgassa. Azonban azt nem értettem, hogy miért ért a régen alatt. Mi változott azóta és mi az a régen. Ekkor ez a gondolat égett bele a gondolataimban és figyeltem ahogy megjelenik egy apróbb lángcsóva a kezében ami egyre duzzadt. Ahogy a lángnyelvem a sebeimet nyalták összeszorítottam fogaimat és tűrtem a fájdalmat elnyúló fájdalmas nyöszörgéssel. De már alig volt energiám így vissza húzta nekem a ruhámat a helyére, majd hónaljamnál emelt fel habár lábamon alig áltam így szinte csak ő tartott. Ahogy kászálódtunk az se tudtam merre járunk csak félig zárt szemekkel tántorogtam és hagytam, hogy vigyen hozzon ide oda. Azt se láttam már, hogy Hassel hol van. A hangját se halottam. Amikor legközelebb kinyitottam a szememet már a hajón feküdtem Hassel melett az ágyban. A plafont bámúltam órákon át és csak csöndben feküdtem. A sebeim szinte már nem is látszódtak hála röhelyes regeneráció gyorsaságomnak. Amit akkor még nem tudtam, hogy képesség. Csak évről évre erősödött ez a dolog és volt, hogy egy kisebb karcnak másnak már nyoma sem volt. De ez most mélyebb volt így a sebeknek hosszabb idő kellett. De az összes már 1 hetes sebnek tűnt tenyeremet vizslatra. Fejemet oldalra fordítottam és Hasselt figyeltem csöndben nyugodt ábrázattal. Ujjaimat ujjai közé csusztattam ovatosan és lehunytam szemeimet, majd ismét álomba szenderedtem. Sokat kellet pihennem mire újból olyan állapotban lehetek mit ezelőtt. A hajó mozgva ide oda dőlt ami azt tudta jelenteni számomra, hogy már úton vagyunk valamerre. Elvégre nem maradhattunk ott a kikötőben... egyenlő lett volna a halálunkal. Miközben aludtam a kezem körűl zöld fényburok jelent meg ami ott kavarodott mintha csak beragadt volna egy burok alá a füst. Azonban Hassel karján lévő sebek sorra varrosodtak össze és hasonlóan mint az enyém hetesnek tűntek. De csak az egyik karján ami felém esett és fogtam. |
Patkány alighogy meghallotta merre kell keresnie a régi kapitányát el is sietett a megfelelő irányba, magára hagyva a két nőt.
Leéna azonnal lenyomta a földre a lányt, ahogy az megpróbált felkelni és folytatta a seb kezdetleges ellátását. "Igen, valóban ő a fontos." mondta a fehér hajú lány arcára nézve. "Ne hidd azt, hogy megbékéltem már veled, Cirill..." mosolyodott el halványan, úgy igazítva a lány ruháját, hogy hozzáférjen a sebhez. "De ha Hassel meg is menekülne és látná, hogy te már halott vagy akkor nem állna jót magáért. És én nem akarom, hogy újra olyan legyen, mint régen." a tündenő lehajtotta a fejét és elmormolt egy rövid igét, aminek következtében aprócska lángok szöktek ki ujjai közül, amit lassan a vérző sebhez vezetette. Nem egyszer égetett már ki sebet és tudta, hogy ez azzal jár, hogy az sebesült ordít, mint a fába szorult féreg. Most is erre a reakcióra számított. "Szóval ne hisztizz, te is megleszel mentve." mondta a tündenő eloltva a kezén égő lángokat és felemelve a fejét a lányra tekintett, majd a hónaljánál támogatva talpra állította.
A férfi, amikor rátalált Hasselre az már össze volt esve a földön, alatt pedig egyre nőtt a vértócsa. Nem volt magánál és Patkány jól tudta, hogy legfeljebb percei vannak hátra. Mikor a tündeférfi mellé térdelt és a hátára vette a férfit, karjait átvetve a válla felett, lábait pedig a földön húzva.
Viszont magamhoz tértem, habár nem volt még így sem teljesen öntudatnál. Összegörnyedtem a fájdalomtól, amennyire tudtam és a helyzetem engedte, mert valaki a hátára vetett. Nem tudtam megnézni ki volt az, csak hörögve néztem le a földre és próbáltam magamnál maradni. Arra sem emlékeztem, hogy mikor estem össze és csak arra tudtam gondolni, hogy ezt már így sem úszom meg.
- Tegyél le... - mondtam remegő hanggal és valahogy sikerült lekászálódnom a férfi hátáról és megállnom a talpomon. "Hassel, ne szórakozz már velem!" rántott meg a kezemnél fogva az ismerős hangú férfi, de nem akartam hinni a fülemnek. Csak tettem néhány bizonytalan lépést a húzás irányába. - Tudok menni egyedül... - mondtam ingatag léptekkel elindulva utána, miközben ő a csuklómnál fogva ráncigált. "A faszt tudsz, azt." tekintett hátra rusnya képével rám. Megszédültem és megálltam, a térdemre támaszkodva és öklendezni kezdtem, de csak a vér folyt ki a számból - Patkány, de örülök neked... - dünnyögtem felemelve rá a fejem, mire ő fintorogva nézett rám, majd oldalra. Csak akkor tűnt fel egy közeledő alak és utána már csak annyira emlékeztem, hogy megint elájultam. Persze, nem tudhattam, hogy Leéna ütött ki egy igével direkt, nehogy kárt tegyek magamban. És így, még talán esély is volt arra, hogy időben kiérjenek a partra. |
 Viserys kezdte úgy érezni, hogy hiába való minden törekvése de avval is tisztában volt, hogy van egy olyan személy akinek szüksége van a tiszta fehér vérüekre. Tudta, hogy vissza fogják hozni ismét a purgatóriumból és akkor ő fogja megölni Hassel-t és - ha lessz- az összes fattyát. Mikor vállába szúrta kardját felordított a fájdalomtól de nem tudott védekezni. Keze szorításra gyengűlt Hassel lábán így lecsúszott róla. Kínkeservesen felnevetett öntelt módon de nem mondott még semmit. Csak akkor mikor már szíve felett járt a penge. " Amikor visszatérek kinyírom az összes büdös kölködet és téged is " Sziszegte fogai között, majd Hassel elvette az életét a kardja segítségével. Ugrott egyet teste és nagyranyílt szemmek halálnyszörgéssel szált ki a lelke testéből. Haja visszaváltozott eredeti színére és teste hevesen rázkódni kezdett. Elkezdett kieresedni, majd kifolyt a vére szemén, száján és minden további testnyílásán.
A szemeimet alig tartotta vissza azonban tudtam, hogy megközelít a tünde testvérpár. Csak csöndben néztem rájuk mint aki igazán nem is látja őket és csak véletlen, hogy a szemem rájuk irányúl. Egy szó se jött ki számon és mozdítani sem volt energiám. Végig az járt a fejemben, hogy Hassel-t össze kell kaparnom valahonnan és ha nem teszem meg akkor meg fog halni. Ő nagyobb veszélyben volt mint én. Az én ereimből csak a vérem folyt míg Hassel minden eddigi sebe újra kinyílt és öntötte magából az élet nedvét a vért és a vízt. Nehezen kinyitottam sápatag ajkaimat és kezemet a sebemre szorító tündenő kezére csúsztattam. - Hassel...- nyekeregtem nehezen közben aggodalmasan néztem rájuk könnybelábadó szempárral. - A cella az alaksorban...- suttogtam nehezen, majd kezemet csak a falra tapasztottam és felhúzva lábamat mindenáron fel akartam kelni, hogy megtaláljam Hasselt. De annyi energiám sem volt és a nő még csak nem is hagyott mozogni. Azonnal vissza rántott én pedig bosszúsan pillantottam rá. - Ő a fontos nem én! |
 Egy kihagyhatatlan ajánlat... Már meg is feledkeztem róla. Halványan elvigyorodtam és megforgattam a kerdot a kezemben.
- Nincs mit visszakapnom Viserys. - hajoltam előrea kardot közelebb nyomva a mellkasához. A kezem remegett, amin már nem tudtam úrrá lenni. Éreztem, ahogy a vállamról valami meleg folyik le a felkaromra. - Nekem ez az életem. Ami előtte volt... azt úgyse kaphatom vissza sehogy.
Azt hittem, hogy amikor megragadja a bokám el fogja rántani, viszont nem így tett. Csak vicsorgott rám.
Ránehezedtem a kardomra, ami neki is épp a vállánál állapodott meg. Ahogy ránehezedtem, úgy mélyedt bele a húsába a penge, utat törve magának. Halkan felnevettem, a keserű és a diadalittas nevetés keverékéval. Akkor már az arcomon lévő vágás is felszakadt és a számba a saját vérem folyt.
- Hagyjalak élni? - kérdeztem felvonva a szemöldököm, a fájdalomtól vergődő testére nézve, majd kirántottam belőle a kardot és a másik vállába döftem. - Tudod ilyenkor arra gondolok, hogy az illető életben hagyna e engem ha erre kérném... De a válasz mindig ugyanaz. Nem. - húztam ki belőle a kardot és a szegycsontjához érintettem, ott ahol a szívének kellett lennie. - Szóval áruld el, Viserys... -mondtam undorító fintorral az arcomon és lehajolva hozzá. - Miért hagyjalak életben, mikor te vagy a célpont? - vigyorodtam el gúnyosan és teljes erőmmel a talaj felé nyomtam a kard pengéjét.
Akkor már rendesen szédültem és még azzal sem ügyködtem, hogy kihúzzam a férfiból a kardot, csak tántorogva hátraléptem párat, míg a hátam egy falnak nem ért. Az a tény legalább megnyugtatott, hogy Cirit nem láttam a teremben sehol. El tudhatott menekülni... Halványan elmosolyodtam és a kövekbe kapaszkodva elindultam a fal mentén az ajtó irányába. Amíg tudtam, addig kitartottam és nem adtam fel, igaz már csak ez vitt előre.
Patkány fintorogva lépegetett át a holtesteken, Leéna pedig mellette haladva figyeltem, hátha valamelyikben ismerősre nyer. Bár remélte, hogy egyet sem fog a hullák között találni. "Eddig kételkedtem abban, hogy itt lehet Hassel..." szólalt meg Patkány tekintetét körbevezetve a falon. "De úgy látszik, valakit nagyon kiakartak szabadítani." mondta, mire nővére megtorpant egy fal mellett kuporgó holttest előtt. Legalábbis Patkány számára annak tűnt, mert a tündenő szinte teljesen kitakarta a holttestet.
"És meg is van, ki akart kit..." mondta a nő és letérdelt a holttest mellé, akinek fehér hajfürtjei kócosan borultak vállaira, hasán pedig erősen vérző seb éktelenkedett. De Patkány hitével szemben, még nem volt halott. "Oh baszd meg." morogta a tünde férfi, ahogy körbetekintett a folyosón tekintetével hasselt keresve. "Ha ő itt van akkor Hassel...?" kérdezte nővérére tekintve aki egy rongyal kezdte elszorítani átmenetileg Ciri vérzését. "Most a legkevésbé sem érdekel Hassel..." mormogta a tündenő. "De keresd meg. Nem hiszem, hogy jobb álapotban lenne." |
Néztem rá elszántan és tettem róla, hogy csakis velem foglalkozzon. Határozottan ment a is a dolog habár a vérveszteség miatt egyre inkánkább kezdtem lesápadni és kezdett forogni a világ. Képzelhetten, hogy Hassel milyen állapotban volt ha őt még az átka is súlytja. Ahogy Hassel ellökte Viseryst a kardja még kezemben maradt azonban hamar ledobtam kezemből és hasamat fogva álltam ott és néztem rá görnyedve. A fájdalom össze húzta testemet és minden porcikám remegett. Hagynom kellet, hogy érvényesítse magát és ő végezze ki Viseryst. Nem füllöt hozzá a fogam de biccentettem és a lehető elg gyorsabb tempóban próbáltam elhagyni a cella területét. Bíznom kellet benne és abban, hogy ki fog jutni önerőböl. Az út hosszú volt és nehézkes. Perceknek tűnt mire kiléptem a szobából amiben Hasselel tartózkodtam. Kiérve ziháltam és próbáltam kapaszkodni a falba összegörnyedt testel. Végűl csak a felső emeletig jutottam el ahol az egyik fal mellé lerogytam a falnak veteve hátamat pihentem egy keveset. Ekkor pillantottam meg két ismerős alakot a hullák között lépkedve. Összeráncolt szemölökkel azonnal tőrömért nyúltam, hogy ha kell innen lekaphassam őket. Azonban hamar rájöttem, hogy nem ellenséggel van dolgom
Eközben Hassel lába alatt ott próbált magához térni Viserys. A feje vérzett annak beverésétől és kába zavaros tekitnettel nézett fel Hasselre. " A Lord kihagyhatatlan ajánlatot tett neked. Nem igaz? " Vigyorodott el kínjában és nevetett fel. Ő nem tudta, hogy mi volnánk a célpontok ha Hassel elfogadja ezt. " Én vissza kapom a dicsőséget te pedig az életedet. " Ekkor rá markolt a fiú bokájára vicsorogva és fogai között préselve a szavakat. " Csak annyit kell tenned, hogy megölöd a célpontokat. " Ekkor vissza dőlt hisz még mindíg kettőt látott mindenből, úgy szédűlt. " Hagyj élni és te is élhetsz Kapitány " |
[462-443] [442-423] [422-403] [402-383] [382-363] [362-343] [342-323] [322-303] [302-283] [282-263] [262-243] [242-223] [222-203] [202-183] [182-163] [162-143] [142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
