|
Témaindító hozzászólás
|
2015.05.23. 12:00 - |
Cirill Tretogor & Hassel Lalbor Rondrel |
[462-443] [442-423] [422-403] [402-383] [382-363] [362-343] [342-323] [322-303] [302-283] [282-263] [262-243] [242-223] [222-203] [202-183] [182-163] [162-143] [142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
 A fogaimat csikorgattam, miközben a leláncolt kezemet rángattam, de nem értem el vele semmit. Csak a fém dörzsölte véresre a csuklóm, mást nem engedett. Csak állhattam ott és nézhettem. Tudtam, hogy ez ellen nem tudok most mit tenni, hisz ez volt a cél. Hogy lássam, ahogy szenvednek a szeretteim és a kisujjam se tudjam mozdítani ellene.
A szemeim tágra nyíltak, mikor a kardot Ciribe döfte és egy pillanatra úgy éreztem, hogy összeesek. - Ne! - ordítottam fel és úgy megrántottam a karomat, hogy úgy éreztem majd leszakad a kezem a csuklómtól. De még így sem mozdulat meg a lánc, csak zörögve rángatózott a kezemen. Letekintettem a földre, mert láttam, hogy Ciri a kardját felém rúgta. Ez volt az egyetlen esélyem. De ha a láncot elvágtam volna azzal az átok elleni védelmem is megszűnik és csökken az időm... Legalább is, erre kellett volna gondolnom, de akkor nem gondolkoztam. Gyorsan kellett cselekednem, mert Ciri úgy döntött az életével játszva kijátsza a testvérbátyja figyelmét.
Levetettem magam a földre és kinyúltam a kardért, amivel sikerült elpattintanom a láncon egy szemet. Nem foglalkoztam azzal, hogy ahogy felkeltem a földről megszédültem, csak az érdekelt, hogy megöljem a fehér férfit.
Figyelmét Cirire öszpontosította, így könnyedén félretudtam lökni. A falnak esett, kardja viszont a Lányban maradt, mert az azt szorongatta.
- Fuss már! - szóltam rá a lányra és a vállam fölött hátranéztem rá, miközben lábammal ránehezedtem a férfi mellkasára. - Megyek utánad, csak nem egy kis... - nyomtam bele cipőm sarkát a férfi mellkasába - dolgom.
Cirinek még talán volt esélye megszökni, viszont nekem már esélytelen lett volna eljutnom a hajóig a saját lábamon. Az ő idejét pedig nem fogom azzal elvenni, hogy engem kelljen vonszolnia a hajóig.
Nem voltam hős, semmiképp sem. Nem a hősiesség vezérelt akkor, mikor Cirit elküldtem. Ha tudtam volna, mentettem volna saját magam és őt is... de nem tettem. Megakartam ölni Viseryst, mert csak keserű szájíz maradt volna a számban ha nem ölöm meg.
Nem tudhattam, hogy Ciri elfutott e, ahogy mondtam neki. De azt sem tudhattam, hogy milyen jól is járt ha elfutott. |
 Viserys össze vonta szemöldökét, majd eleresztette nyakamat amire köhögve kicsit meghátráltam. Azonban hamar megéreztem a hideg fém szúrását a mellkasom közepén. " Maradj nyugton egy kicsit " Szólalt fel egy enyhe mosolyra húzva arcát de a jóindulat legapróbb szikrája sem volt benne. Ahogy sikerült megnyugodnom és kiegyenesednem a kardját úgy vezette le a hasamhoz. Ekkor már tudtam mit akar. Viserys Hasselre pillantott kiváncsian mérve a reagcióját. Úgy tett mintha meg sem halotta volna amiket előbb mondott de végül mégis csak válaszolt. " A Lord számára talán te vagy a mérvadó... De nekem a húgom kell." Ekkor összerándúl gyomrom és néztem rá értetlenkedve. - Miről beszélsz? - kérdeztem felháborodva kissé türelmetlen arckifejezéssel. Erre lesajnáló fejet vágva szólalt fel oldalra döntve fejét kicsit. " Jajj te szegény. Hisz nem is tudod. Az a haj amit a törpének adtál. Nos úgy hozták vissza a lelkemet ebbe a testbe. Én vagyok az ikerbáttyád. " VIgyorodott el öntelt módon, majd rászorított kardjának markolatára. " Viszont most. Megszabadítalak egy kis tehertől. " Ekkor hírtelen megfeszítette karjai gyönge izmait, majd mint villámcsapás döfte bele a fiamba pengéjét. Nagyra nyílt  szemem, majd össze görnyedtem. Azonban Hasselről sem feledkeztem meg, a kardot amit korábban elejtettem eddig rajta tapostam. Most a görnyedés lendületével löktem oda lábának, hogy legalább magán tudjon segíteni. Erre Viserys azonnal vissza tekintett Hasselre aggodalmasan hisz tudta mi lessz ha kiszabadítja magát. " Azt már nem " Nevetett fel mire húzást érzett a kardján erre elképedve rám pillantott. Ha engem akart - márpedig nekem így tűnt - akkor meg is kaphat. Kezeimet a kardra helyeztem és markoltam rá amitől bár mindkettőt felhasította de nem érdekelt. Egyre közeledtem a kard felé így mélyebbre nyomva húsomba. - Rám figyelj. Ha túl mélyre megy meghalok. - vigyorodtam el aljas módon mire az ő arcára a rémület ült ki. Hosszas ideig csak nézett bambán rám és próbálta emésztgetni, hogy most ő van sakkban tartva. Aztán elkezdtem ráncigálnia kardot amitől mit ne mondjak a kezemben a legkevésbé sem kellemes érzés hatolt bele. Mintha a késsel vágnának le egy darabot belőle. Összeszorított fogakkal tűrtem arra várva, hogy Hassel kihasználja a helyzetet és tűnjön el innen. |
Felemeltem a fejem, mikor kintről zajokat hallottam. Az én figyelmem sem kerülte el, nem csak őrökét, viszont én mégis okosabbnak bizonyultam, mint az a két mamlasz. Én biztos, hogy nem küldtem volna ki társam, mert egyértelmű volt, hogy mi lehet ez a zaj. Legalábbis, csak reménykedni tudtam... Bár ennyi szerencsém nekem sincs.
Viszont mikor a Kurush nevezetű őr összeesett és egy csuklyás alak lépett be az ajtón, mégis éreztem, hogy van ennyi szerencsém. De nem ismertem fel először az idegent... Egészen addig, míg át nem vágta az egyik láncom. Néhány fehér tincs kibukkant a csuklya alól és közelebbről egyértelműen látni lehetett női alakot. Végtelenül megörültem neki, mert tudtam, hogy jól van... de az örömöm nagyjából néhány másodpercig tartott, míg a láncom elszakadt.
- Ciri... - kaptam volna a keze után szabad kezemmel, mert én már láttam azt a Vis nevezetű embert a háta mögött. De én későn léptem és lassan, mert a fehérhajú már el is rántotta tőlem a lányt.
Felkeltem a földről és addig haladtam előre a cellában, ameddig a bal kezemet tartó lánc még engedte. Fújtattam, a dühtől, mert mérges voltam magamra. Meg kellett volna ölnöm, nem játszanom a hőst, aki egyébként sem voltam...
- Engedd el te rohadék... - morogtam nekifeszülve a láncnak, kezemet pedig folyton rángatva, hátha ez valamit segít. - Ha én kellek akkor hagyd őt békén és vonszold ide a rusnya pofádat! - ordítottam rá és belekapaszkodtam a cella rácsába. Ha akartam sem tudtam volna még csak megütni sem, nem volt annyi erőm. Így is már szinte csak a harag mozgatott, de nem akartam, hogy akárcsak egy ujjal Cirihez érjen. Pedig azt tervezte, tudtam. |
A Lord egy másik úton távozott így a hullákat nem vehette észre. A zárkának két bejárata volt így Cirinek szerencséje volt. Méghozzá hatalmas...
 Miután végeztem ezekkel az üvegcse fényét követve megtaláltam az utolsó lépcsőt ami már nem védtek így. Könnyű szerrel jutottam le a lépcsőn, majd ahhoz az ajtóhoz értem ami mögött Hassel volt. Legalábbis én így feltételeztem. Azonban a két őrön túl kellet lennem. Azonnal az egyik fal mögűl kihajolva feszítettem kifeszített nyilamat az egyik fejének közepébe tűztem. A férfi holtan hulott a földre mire a másik riadtan hajolt le, hogy megnézze mi történt de hamar rá jött, hogy rájuk tőrtem. Ekkor már a következő nyíl is a levegőben siklott végig, majd bele ált a fejébe. A csörömpölésre a Hasselt örzők is felkapták fejüket. " Kurush menj ki és nézd meg mi folyik odakint. " Szólította fel, mire a férfi szót fogadt Gorge-nak és kinyitva az ajtót velem találta szembe magát a kardat azonnal fejen szútam amint kinyílt az ajtó amennyire nekem kellett. Ezután besétáltam az ajtón és a másik örrel álltam szemben. A férfi máris nekem rontott kardjával amit sikeresen kivédtem azonabna folyamatosan hátrálva védekezésre kényszerűltem. Ekkor megelégeltem, majd amint láttam egy kis lassulást gyors léptekkel hátráltam meg és rántottam ki a második kardot is. Így mikor csapott két kardal közre tudtam fogni pengéjét és jól gyomron rúgva a kard a pengéim között maradt. A férfi hátára esett de hamar felkászálódott a földről és egy tőrrel próbált valamire menni. Azonnal nekem rontott amire elperdűltem melette és levágtam kardját, majd az arcát vágtam végig. Mikor ordítva térdre rogyott feje búbjába állította bele a pengét. Így hamar össze esett holtan. Kirántva pengémet elvettem a kulcsot és máris Hasselhez siettem. Nem mondtam semmi hisz ez a pillanat nem volt alkalmas örömködésre. Ezen felül fel se ismert volna olyan könnyedén hiszen a csukja takarta arcomat, csak én láttam ki alól. A cellába belépve azonnal levágtam az egyik láncot a falból, majd ekkor kapott el valami hátulról. Azonnal letépte rólam a csukját és a nyakamat ragadta meg.  Az a valaki az a személy volt aki Hassellel harcolt és hátra lökött valahogy a hordók közé. Felnyögtem fájdalmasan a kezeibe kapaszkodva és a rám szegezett pengére pillantottam. " Most nagyon rossz kislány voltál Cirilla. " Mondta nekem , majd Hasselre pillantott. " Ó ne aggódj. Nekem is kell... Nem fogom megőlni. Csak.. " Ekkor ismét rám pillantott, majd az nyakam felső részének szorította a pengélyét " Csak kicsit megbüntetem." Ekkor tekintete hasamra szegeződött... |
 Szilárdan kiálltam az mellett, hogy bármit is ajánl nemet fogok rá mondani. Viszont nem sejtettem volna, hogy az alku tárgya az lett volna amit felajnál nekem.
Résnyire nyitva a szemeim ránéztem, majd elfintorodtam mintha csak nem is érdekelne ajánlata. Visszahajtottam a fejem a falnak és lehunytam a szemeim. Megakartam törni az átkot, oh de még mennyire megakartam... Nem volt amit ennél jobban akartam volna az életemben, egészen két nappal ezelőttig. Akkor már nem csak az én rdekem levegett a szemem előtt, hanem Cirié... de a baj az volt, hogy Ciriért ugyanannyit tettem volna meg mint magamáért.
Nem reagáltam egyetlen kérdésére sem, ccsak közömbös arccal meredtem a plafonra. Magamban viszont már nem voltam közömbös a legkevésbé sem. Zavarodott voltam és teljesen tanácstalan. Megvártam, míg a Lord kimegy a teremből és az őrök visszajönnek. Akkor aztán felsóhajtottam és előregörnyedtem, forró arcomat a tenyerembe temetve.
Szabad...? Már nem is emléketem arra, hogy milyen szabadon járni az utcákon anélkül, hogy két lépés után haldoklni kezdenék. Két éve fél év erejéig ugyan megtapasztalhattam, de az semmi nem volt, csak egy kis "vakáció".
De Ciri életéért cserébe... Nem tudtam mit tegyek, életemben először éreztem magam ilyen tanácstalannak. És tudtam, hogy ebben senki más nem dönthet csak én és könnyű meghozni a rossz döntést. |
 Vett egy mély sóhajt az elutasításra, majd maga mögé tette ismét két kezét. Sejtette, hogy nemleges választ kap és a kellemetlen elnevezésre is csak a vállát vonta meg. " Cserébe megkapok a teljes szabadságodat... " Vonta fel szemöldökét, majd mielőtt még rákédezett volna vagy válaszolt volna Hassel egy újabb nemmel adott neki ismét egy kis ösztönzést. " Ismerem az átokod kulcsát. Ritka egy átok és a földön tán 10 embert sújthatja de én tudom, hogyan kell megtőrni..." Azonban itt még nem értek véget a dolgok. Biztos akart lenni abbam, hogy elgondolkodtatja a dolog. Ha más nem rágódik rajta egy kicsit. " 100 évente egyszer lehet megtőrni az átkot. Ez a nap a napfogyatkozás mikor a hold eltakarja a napot és csak a peremét látod. Addig van időd míg teljes a napfogyatkozás... Történetesen ez a nap 3 éjjel múlva érkezik el. Én ismerem a gyógy módot... Neked csak vért kell ontanod érte fiam. " Lépett ismét hátrébb, majd még a válasza előtt vett egy mély sóhajt. " Elrendelem az őröknél, hogy jól tartsanak míg itt vagy. Holnap reggel vissza jövök a válaszodért. Fontold meg. " Ezzel kilépett a tömlöcből, majd bezárva maga után máris távozott. Kinyitva maga előtt az ajtót kilépett azon, majd az őrökkel susmogott néhányat és ismét az őrök vették át az ügyeletet.
Nyilamat kifeszítettem, majd becéloztam az alak fejét. Egy csöppet megremegett a karom de nem volt más választásom mint ismét ölni azért ami fontos nekem. De ez most nem az életem volt, hanem a családom. Eleresztettem a nyilat ami az őr fejébe fúródva végzett vele. Azonnal felálltam gugolásból, majd görnyedt háttal osontam végig a helyen, majd a lejárót is megtaláltam. Azonban rácsos ajtó volt rajta ami előtt egy őr állt a kulcsal oldalán. Erre nem tudtam nyillal felelni hiszen mire kifeszítem és bemérem... ez túl rizikós volt. Tőrömet elő vettem, majd ujjamban megpörgettem és fejbe dobtam az őrt vele. Azonnal szeme közé fúródott így össze esett holtan. Oda osonva leakasztottam övéről a kulcsot, majd kinyitottam a rácsot és ovatoskodva lementem rajta. Meglepő módon itt nem volt olyan sok őr így némi furfangossággal és kellő csöndel át tudtam osonni a helyen. Négy őr volt de egyet sem akartam életben hagyni így mikor át értem a terem túlsó végére kifeszítettem egy biztos helyről nyilamat, majd lelőttem az egyiket. Ezt nem vették észre így volt esélyem lekapni a másikat is. Azonban azt már észre vették így egy tőrrel fejbe dobtam az illetőt. Jött a nyegyedik de a távolságot már nem tudtam megtartani. Őt kardal vertem le. Kiverve kezéből a kardot levágtam a fejét. Azonnal indúltam tovább zihálva. Fájt az oldalam de meglepő módon már nem annyira... |
A régi barátra csak összehúztam a szemeim. Nem tudtam ki mondhatta el, de akárki lehetett. Már azért fizetnek, ha annyit elmondasz hogy a tejet melegen vagy hidegen szeretem e, vagy a Ríviai vagy Readniai sört szeretem e jobban. Akárki lehetett, aki már nem volt a legénység tagja.
Az esély sózra azonban felkaptam a fejemet és érdeklődéssel néztem rá, de mégis elég tartozkodóan. Alku egy tömlőcben, egy olyannal akire rosszabb is várhat, mint a bitófa... Akármilyen alku is legyen nem kevés megvesztegetés lesz benne és nem lesz kevésbé veszélytelen sem.
- Nem.. - prüszköltem fel a név hallatán, mert az a fehérhajú pasas is ezt emlegette. Az miatt a szerencsétlen miatt ülök most itt és miatta lehet veszélyben Ciri. - De ti itt aztán beléjük vagytok szeretve. Mi olyan különleges bennük? - vontam fel a fél szemöldököm és nem kellett sokat várnom, választ is kaptam a kérdésemre.
- Hát így már minden világos. - döntöttem a hátamat a falnak, amiről a talajból beszivárgó víz folyt szüntelenül. A földbe volt ásva a cellám, ami még egy nehézséget jelentett volna, ha szökni szerettem volna. - Szóval útban vannak és gondolom... - félbehagytam a mondatot, mikor láttam, hogy bejön a cellába és lerakja elém az erszényét, amiből a hugyszagnál ezerszer kellemesebb illat szállt ki. Nem értettem miért rakta le elém a sült húst és a friss kenyeret. Nem értettem semmit. Nem nyúltam az étel után, csak bizalmatlanul méregettem, míg végül sápatag arcom felemeltem a férfira. Akkor már nem bizalmatlanság ült az arcomon, hanem ellenszenv.
- Akkor inkább meghalok. - sziszegtem összeszorítva az állkapcsom és hátravetettem a fejem a falnak, a plafonra nézve. Az semmivel sem volt tisztább, mint a talaj. - Nincs alku és nem is lesz. Elmehet, Lord Ugribugri.
Elfintorodtam és lehunytam a szemeim. Tudtam, hogy Ciriről és arról a Vis valakicsodáról beszél, elvégre más fehérhajút nem ismertem. Hallottam már ugyan a vajákról fehér hajjal és Cintrai Nőstényoroszlányról, de az utóbbinak is csak hamuszőke haja volt és nem fehér. Igaz, nem tudtam a rokoni kapcsolatról Ciri és a másik között, viszont ért életemben már nagyobb meglepetés is. Az emberek pedig szoktak hazudni, így nem lepett meg az sem, hogy Ciri nem csak Sirt emlegette, a testvérét pedig nem. De így sem lennék képes megölni őt...
De jól tudtam, hogy most jön a zsarolás része a dolognak. "Vagy megölöd őket, vagy blablabla." így kellett, hogy folytatódjon a beszélgetés, de fogalmam sem volt arról, hogy a Lord mivel tudna megzsarolni. Felgyújtja a hajóm? Hát tegye. Így is, úgy is meghalok. Elviszi az aranyam? Fej nélkül úgy se megyek vele sokra. |
 Összeráncolta szemöldökét, majd egy pillanatig vonakodott de mégis úgy döntött elárúlja neki. " Egy régi barátod árulta el " Persze az a személy legkevésbé sem volt barátja Hasselnek hiszen talán nem is emlékezett. Vett egy mély sóhajt, majd összehúzta bozontos szemöldökét. " Az én parancsomra kerültél ebbe a cellába de adok egy esélyt. " Néhány másodpercnyi szünetet tartott és Hassel csapzott lesápadt arcmimikáját vette szemügyre. " Tudod mi az az Entheogén? " Kérdezte tőle kiváncsian és ha tudta a választ biccentett ha nem akkor elmagyarázta neki vagy csak kijavította hiányosságait. " A fehér hajú emberek olyan erővel rendelkeznek mintha összegyúrnánk egy sámánt és egy mágust. Ez hatalmas erő amivel el pusztíthatsz egy egész birodalmat ha tudod használni. " Összehúzta szemeit és a Hassel ételére tekintett. Látta, hogy nem hajlandó megenni de életben kellet tartania. Oldalán csüngő bőrtarisznyáját leakasztotta, majd a kulcsát. Kinyitva a cella ajtaját elé tette a tarisznyát amelyben sűlt hús volt és némi friss kenyér. Felegyenesedett és hátrébb lépve kettőt elrúgta a száraz kenyeret amit kapott. " Ha túl akarod élni öld meg nekem a fehér hajú leányt és a testvérét. " Sejtette, hogy ennyitől még nem fog bele menni a dologba. Tudta mit akar még a lánynál is jobban a fiú - talán jobban talán nem. De szerinte jobban - aminek ő tudatában volt.
 Az ágyban túrva nehezen de találtam egy fekete hajszálat Hasseltől amit az üvegcsébe tettem és máris rá zártam tetejét. Egy erősebb fonállal kötöttem a nyakamba az övegcsét. Két ujjam közé fogva forgattam meg és néztem rá, majd elmosolyodtam elkeseredetten. - Megtalállak..- suttogtam, majd nyomtam egy csókot az üvegcsére. Ezután magamra vetettem csukjás köpenyemet és fejemre húztam csukjámat. A két kardot megigazítottam oldalamon és kilépve az ajtón javában sötét volt már. Azonnal elindúlt az üvegcse fényének erősségét követve. Nehezen jutottam át az őrségen azonban a házak tetejére kényszerűlve eljutottam a Börtönhöz. Előtte nem álltak őrök ami azt jelentette, hogy bent vár majd a baj. De nem bántam. Ha segítség nélkül is de ki fogom hozni Hasselt. Leeresztedtem a tetőröl ovatosan, majd figyelve jönnek-e vagy sem résnyire kinyitotta az ajtót, majd körbe tekintettem. Ovatosan besettenkedtem, majd egy hordó mögé bújva vettem szemügyre, hogy mennyi őrrel van dolgom. Mindössze egy volt az előteremben aki a pénzét számlálgatta. |
Fintorogva figyeltem a két őrt és az ajtón betoppanó harmadik, ismeretlen alakot. Tartottak tőle, így ebből és díszesebb ruházatából rájöttem, hogy nem egy egyszerű őr volt aki váltotta volna ezt a két nyomorultat, hanem egy magasabb rangú tiszt.
A fejemet felszegve tekintettem előre, kissé hunyorogva, hogy a kevéske fény mellett is ki tudjam venni azt, hogy mit történik nem messze tőlem.
A tekintetemmel nyomonkövetettem az őrt, aki - mint kiderült - Lord Korbinian - parancsára kinyitotta a cellám ajatját épp annyira, hogy az ételt és az italt lerakja elém. Elfintorodva néztem a fél kenyérre, ami néhány centiméter híján majdnem egy halom egérszarban hevert. A kalózhajón lévő kosztot sikerült megszoknom, de ennél a szintnél... igényesebb voltam és büszkébb. Csak akkor nyúltam volna hozzá ahhoz a kenyérhez, ha már nem érzem a gyomrom az éhségtől.
Lassan nyúltam a korsónyi víz után, figyelve ahogy a Lord elküldi a két őrt. Fellélegezve kortyoltam bele vízbe, ami úgy ahogy jobb kedvre derített. Ajkaim már nem voltak annyira összetapadva, mint eddig, azonban nem sokat segített a testem hőmérsékletének csökkentésében. Egy korsó víztől csodát még nem kell elvárni.
Akármennyire is tűnt szimpatikusabbnak az új társam a teremben, a kérdésére először mégis csak egy ellenséges pillantással feleltem.
- Tudja a fene... - morogtam lerakva magam elé a korsót és a kezeimre néztem. A lánc dimitriumból készült, amiről tudtam, hogy meggátolja a mágia terjedését. Valószínűleg ez és még néhány cédő bűbáj játszhatott közre abban, hogy nem fekszek már rég holtan a padlón. - Honnan tudsz róla? - emeltem fel a tekintetem újból, szemöldökeimet pedig felvontam. Csakis a legénységem tagjai tudhattak az átokól és tehettek fel ilyen kérdést. Hacsak ő, a Lord nem szolgált valaha nálam, viszont az arca nem volt ismerős. |
Oda pillantottak felvonva szemöldöküket, majd egymásra néztek megvonva vállukat. " Nyald le a képedről. " Nevettek fel hírtelen, majd nagyokat kacagva kárörvendtek. " Vagy bele pisálhatok a szádba ha akarod!" Kacagtam hatalmasakat mire az egyik hírtelen elhallgatott megszeppent arcal és nézett fel a másik mögé. Az elötte lévő csak kacagott tovább de már inkább csak a társa komorságán. " Mi ez az ábrázat? Csak nem Korbinian az? " Erre hírtelen válaszúl felszólalt a  szőkés férfi ráncos arcán mozgó ajkakkal. " Lord Korbinian...itt van. " Utalt magára rendkívűl bosszús tekintettel, majd mindkettő felpattant tisztelegve a Lord előtt aki nem mellesleg a főkapitány is volt. " Uram mit tehetünk önért? " Kérdezte a közelebb lévő aki tovább nevetett. Erre Korbinian oda lépett elé morogva, majd fejével Hassel felé intett. " Ha nem adsz inni és enni a fogjomnak akkor megölöd. És tudod mi történik azokkal akik elveszik azt ami az enyém? " Vonta fel szemöldökét nyugodt hangon mégis tiszteletet megkövetelően. Az őr megcsóválta piátol bűzlő képét, majd Korbinian összehúzta szemeit és közelebb hajolva suttogott neki. " Lecsapatom a fejét a kis nyakacskájáról és a maradékot a kutyáknak dobom. " Sziszegte neki vérszomjas tekintettel mire a másik őr akinek épp nem Korbinian tekintetét kellet kiállnia hamar felkapott egy fél kenyeret, majd egy korsónyi vízet és kinyitva a cellaajtót oda tette Hassel elé. Mivel Hassel kezei nem össze voltak bilincselve hanem a falhoz egy láncal így az élelmet még elérhette. Mihamarabb kijött a cellából és becsukta annak ajtaját végűl vissza sietett a helye mellé és állt míg Korbinian arra nem utasította, hogy üljenek le. Intett nekik fejével, hogy húzzanak el mire mindkettő hamar kisietett így egyedűl maradhatott Hasselel, majd hátra tett kezekkel lépkedett a ketrec elé és nézett le rá. - Mennyi időd van még hátra? - kérdezte tőle hiszen tudta, hogy létezik az átka de sosem látott még ilyet így kész relytéj volt számára.
Bármennyire is szaladtam volna Hassel után de igazat kellet adnom Ussonak. Egy mély sóhajjal és lehajtott fejjel adtam tudatára, hogy igazat adok neki. - De..- pillantottam fel rá összehúzott szemöldökkel - Hogy tudnánk kiszabadítani? - kérdeztem tőle türelmetlenűl mire ő halgatagan lesütötte szemeit és csöndben szuszogott csak. - Usson! Ő a kapitányod! - förmedtem rá idegesen elvégre a gyomrom is összeszorúlt a gondolattól, hogy már csak a holtestét láthatom. De nem volt időm a sírásra így józanúl kelett gondolkodnom. " Biztosan a tömlőcök egyik legjobban zárható és védettebbikjébe tették. Túl sok kegyetlenség szárad Hassel lelkén és a lelkünkön. Félnek tőlünk de a legjobban a kapitánytól..." Sziszegte nehezen, majd fájdalmas mély sóhajt vett elfintorodva. Ekkor rájöttem, hogy Usson még csak segíteni sem tud ebben a helyzetben. Nincs ötlete sem elvégre csak egy szakács é s még meg is sebesült. - Bújj el Usson. - veregettem vállon, majd felálltam és hamar kiszaladtam, fel a fedélzetre. Mikor felértem a kabinba siettem, majd felvettem magamra minden olyan eszközt amire szükségem volt. Tudtam hova kell mennem... Csorbát kell megtalálnom. Ekkor mikor megfordúltam ő már ott volt. Ott ült ismét Hassel székében is körmei alól pöckölte ki a koszt. Rám pillantott, majd elvigyorodott. Vett egy mély sóhajt, majd felállt és velem szemben állt meg. " Én megmondtaaam" Húzta el az utolsó szót, majd forgatott egyet csuklóján és kezében megjelent egy üvegcse. - Csorba. Meg kell találnom őt! - léptem közelebb hozzá mire ő elvigyorodott öntelt módon. " Tudooom..." Meglengette az üvegcsét, majd felém nyújtotta. Máris nyúltam érte habár azt se tudtam mit akar adni. Erre hírtelen vissza rántotta és felszólalt. " Á-Á! Ha ezt most oda adom kapok valamit cserébe..." Összehúztam szemöldökömet tanácstalanúl. - Mit akarsz? - kérdezte elszántan visszahúzva mellkasomnak kezemet. " Mondjuk úgy. Befektetek a jövődben!" Vigyorodott el, majd ismét az üvegcsét nyújtotta amit én megfogva nézegettem. - Mit kell tennem vele? - kérdeztem miközben a kék folyadékot figyeltem lötyögtetve az üvegben. " Egyszerű. Keress egy hajszálat hűn szeretett kalózodtól és tedd bele a folyadékba. Minnél jobban világít a folyadék annál közelebb vagy. " Vigyorodott el, majd lengetett egyet kezén és azonnal kámforrá vállt. Összeráncolt szemöldökkel néztem az eltündező füstöt, majd az ágyban kezdtem el kutatni fekete hajszálak után. |
Kellett ne kevés lelkierő ahhoz, hogy mozdulatlanul maradjak. Ahhoz pedig még több, hogy egy hang és szemrebbenés nélkül tűrjek. Egyik sem az én zsánerem volt, mert mindenbe bele tudtam volna kötni. De tudtam, hogy ezzel magamnak csak gondot okoztam volna és egy alapos verést. És nem akartam elveszteni az eszméletem, mert az őröknek szokásuk akaratuk ellenére is fontos információkat kikotyogni a sok hülyeség mellett ami elhagyja a szájukat.
Fújtattam, mint aki kilométeres futás után megállt pihenni. Viszont nálam az ok erre az elfolytott méreg és a fájdalom okozta láz volt, amin nem tudtam urrá lenni.
Lassan felemeltem a fejem a padlón heverő éremről és egyenesen a sakkozni készülődő őrökre néztem, de hamar elkaptam a tekintetem, hogy szobát vegyem alaposabban szemügyre. Egyetlen ajtó vezetett ki, egy olyan, ami a tömlőcök főbejarátánál szokott lenni. Ha valaki kiakart volna a szökni, nem is volt jobb megoldás a megfékezésére egy súlyos tölgyfaajtó olyan zárral, ami tízféleképpen nyitható, de abból is csak egyetlen egy nyitja ki teljesen. A többi tíz egy zsinegbe akad és megrántja, aminek hatására képpen egy csengő megszólal. Oh, hogy hányszor hallottam én azt a csengőt... És utána már csak a vért.
Valóban biztosra mentek. Nem volt cellatársam és az én cellámon kívül sem volt másik a teremben. Nem értettem mire ez a nagy felhajtás... Ha az emberiség számára egy szégyenfolt vagyok, miért nem ölnek meg azonnal...?
Viszont tudtam a kérdésemre a választ. De még milyen jól... Először elvesznek tőlem mindent ami fontos és azzal fognak előttem hencegni, ahogyan az őrök tették. Most talán még csak a kincseimet veszik el, de később Cirit és előbb vagy utóbb, de a családomat is megtalálják.
Eszembe jutott Patkány története, aki ugyanilyen helyzetbe keveredhetett, csak ő mint Scoia'tael kommandó vezető került tömlőcbe. Elvettek tőle mindent, amilye volt, a feleségét, a gyerekét és az arcát is akkor égették össze. Ott rontották el, mikor Leénát akarták megölni, viszont a tündenő jobbnak bizonyult és kiszabadította a testvérét. Csak sajnos nekem nem volt senkim aki ezt megtehette volna. Legalábbis reméltem, hogy Ciri nem fog a kiszabadításommal próbálkozni. Ha ő egyáltalán nem annál a Vis nevezetű ürgénél van, akit nem öltem a hajón. És végtelenül bántam ezt.
- Vizet kérek... - sziszegtem a fogaim között szűrve a szavakat, az őrökre emelve a tekintetem. - Gondolom nem az a parancsotok, hogy hagyjatok kiszáradni. - húztam össze a szemeim fenyegetően. Hát persze, hogy nem az volt a parancsuk és ezt jól tudtam. Én viszont csöppet sem éreztem magam jól a bőrömben, mert sem a fájdalom, sem pedig bőrömet mardosó hideg nem enyhített. Ha nem akarják, hogy láz miatt feldobjam a talpam néhány órán belül kénytelenek lesznek ápolót hívni, amit pedig kihasználhatok. Hacsak mégsem azt tervezik, hogy kivégeznek... Akkor csak felgyorsítom a dolgok menetét. |
Az őr meglepetten pillogott kettőt ahogy rá jött, hogy eleve ébren volt Hassel. De végtére újra mosolyt üllt ki arcára. " Jajj de nagy a szája valakinek. " Dünnyögte el, majd kihúzott zsebéből egy aranyat és fejbe dobta vele hasselt. " Nesze egy kis érme... talán jobban érzed majd magad tőle. Úgyis csak a pénzért élsz." Vigyorodott el, majd hátra lépett ahogy társa szólította. " Hagyd már azt a szar darabot. Sakkozzunk inkább. " Szólította fel rá, majd Gorge köpött egy túrhást Hassel lába mellé, majd megfordúlt és csatlakozott társához. " Úgyis hamar ki fogják fosztani a kis szarházit és semmije se marad. Azt a lányt is el veszi tőle Viserys és úgy megdugja, hogy ülni se bír majd " Nevetett fel kárörvendően és ezzel is csak Hassel agyát próbálták húzni.
Mikor magamhoz tértem jég hideg volt és éreztem ahogy lenyom valami. Valami nehéz ami alól nehezn fogok kikeverni. Kezeimet a földre tapasztva toltam ki magamat, majd löktem le a törmelékeket. Sarkamra üllve fogtam fejemet amin csak a megalvadt és rászáradt vér volt. Vettem egy mély sóhajt, majd bele nyilalt mellkasomba a fájdalom azonnal. Valószínűleg a csapódás miatt megrepedhetett néhány bordám vagy eltőrt. De annyi baj legyen ha sehol sincs Hassel. Azonban ekkor merűlt fel bennem, hogy ha én itt fekszem akkor Hassel és a legénysége sincs a hajó fedélzetén. Nagyranyílt a szemem és riadtan tekintettem körbe Hassel után. Hátha ájultan hever valahol. Ebben reménykedtem így felálva bicegtem egy keveset, majd sikerült megemberelnem magam és fájdalom ellenére is egyenességre kényszerítettem testemet. Könnybelábadt és riadt szemekkel kutattam át a hajót a kapitányom után de sehol sem leltem. Hajamba túrtam és kétségbeesett pillantással zuhantam térdre reményt vesztve a raktár előtt a sötétben. Hajam olyan volt mint akit megtéptek így szanaszét állt. Ruházatom több helyen is fel volt szakadva és mindenhol csak vért láttam. Hol egy egész testet hol pedig darabokat. Ekkor egy ziháló hangra figyeltem fel a konyha felől. Azonnal oda kaptam fejemet, majd kezeimet a flanak tapasztva tápászkodtam fel és irányba vettem a konyhát. Mikor beértem Usson feküdt ott egy tőrrel a hasában és rengeteg vágással. - Te jó ég. Usson! - szólaltam fel riadtan, majd oda siettem a falnak dőlt férihoz és legugoltam hozzá. Azonnal rá tette hatalmas kezét vállamra és erősen megszorította. " Elvitték őt! " Összehúztam szemöldökömet és néztem rá riadtan mire ő megválaszolta helyettem a saját kérdésemet. " Hasselt! Elvitték! Zárka... a Zárka! " Nyögte nehezen és zihálva erre azonnal riadt pillantásokkal cikázott szemem és próbáltam megoldást találni. Egy biztos volt... Őt kell elsősorban lekezelnem. -Maradj csendben Usson. - mosolyodtam rá, majd körbe pillantottam valami eszköz után. Tűz kellett és valami fém... Felálltam azonnal, majd kiszedve egy kést az asztalból a fali fákjához léptem és leemeltem a tartójáról. Tűzzel kezdtem el izzítani, majd miután sárgásan izzott oda léptem mellé és a kést ovatosan egy fémdarabra tettem, majd szétszaggattam vászon rongyait. A kést megragadtam ami hasában volt. Rá pillantottam azonban ő csak bollintott erre. Egy rongyot szorítottam a penge mellé, majd ahogy kirántottam ő felszisszent egyet én pedig hamar a rongyot szorítottam. Az ízzított kését nyúltam, majd elrántva a rongyot a kést szorítottam oda a sebre amire ő hangos ordítással felelt a dologra. Kis ideig ott tartottam míg a sebet leégette így a vérzés el tudott állni. Vére skezemet egy rongyba törölve néztem rá. - Hol van Hassel? - kérdeztem tőle összeráncolt szemöldökkel mire ő megrázta fejét. " Most nem mehetsz.... Elkapnak! " |
 Ébren voltam, már akkor, mikor az állítólagos feleségem kezdték emlegetni. De hallgattam, félig leeresztett szemhéjaim alól és tompán pislogva néztem a talajt. Fájt mindenem, aminek az oka az átok volt egyértelműen, amit valahogy kiküszöböltek a fogvatartóim. Valószínűleg azért, hogy minél tovább szenvedhetjek. Valahogy így érezhette magát egy partra vetett hal is. A torkomban egy gombóc ült, ami nemakart felengedni akárhogy is próbáltam megnyugodni. A tarkóm égett a fájdalomtól, a fejem hasogatott és patakokban folyt rólam víz, úgy éreztem, mintha lázas lennék.
De ez volt a legkisebb gondom. Ahogy hallottam, hogy Ciriről beszélnek a torkomon kívül a gyomrom is görcsbe rándult, de nem emeltem el a tekintetem a padlóról. Azt sem tudtam, hogy én hol vagyok, azt pedig végképp nem, hogy ő hol lehet. Utoljára a hajón láttam... Ájultan. gondolni sem mertem arra, hogy bármi rossz történhetett vele, pedig jól tudtam, hogy ez elkerülhetetlen. Nem tudtam megvédeni, mert gyenge voltam. Hagytam, hogy elkapjanak, mert nem az eszemre hallgattam.
Egy pohár vizet kaptam a nyakamba, ami meglepett, mert gondolatim teljesen megfeledkeztettek arról, hogy hallgassam az örök beszélgetését. Eddig félig lehunyt szemeim kipattantak és zihálva néztem fel az őrre, a láncaimat megfeszítve, amik a kezemet fokták hátra. Biztosra vitték... Nem elég, hogy cellába zártak, még ki is láncoltak.
- Mit akarsz...? - morogtam csöppet sem szívélyesen és sandán nézve fel az őr rusnya képébe. Még ha szép is lett volna, akkor is rondának láttam volna, mert az arcára kiülő aljas mosoly elcsúfította a képét. Valószínűleg úgy érezte, hogy ő már valaki akkor, ha engem őrizhet. - Hagyj engem... - emeltem le róla a tekintetem megadóan és újból a padlóra néztem. A cellában hugy és szalma szaga terjengett, a sarokban pedig patkányok cincegése hallatszott. Ha akartam sem volna tudtam volna mit csinálni ebben az undorító szobában... Akkor úgy éreztem, hogy elbuktam, hogy vége van a dalnak, mert a helyzetemet teljesen kilátástalannak véltem. |
 Viserys arca egyre lilúlt és kékűl a levegő hiányától és csukladozva tartotta száját nyitva hátha levegőhöz jut. A hatalmas dühöt ami szívében lakozott már csak az választotta el a beteljesedéstől, hogy lassan hagyta el ereje. Szemei kezdtek fennakadni és ajkai között a nyála csordogált közben remegett minden porcikája. - "Nem..."-nyögte ki nehezen hisz nem bírta, hogy ne az övé legyen az utolsó szó. Azonban esélye se volt rá, hogy így legyen hiszen eszméletét vesztett, majd fulladozva már a halál árnyékában állt. A földre zuhant erőtlen teste és arcán még ígyis a kétségbeesés jelei ültek. Azonban Hassel mégis könyörületesnek bizonyúlt. Viserys mellkasára taposással azonnal kipattantak szemei, majd egy hatalmas hörgő sóhajjal jutatta tüdejébe az éltető oxigént. Szavait fel sem fogta igazán mindössze az életének örűlt meg így hatalmas zihálással megünnepelve azt. Ahogy Hassel tovább lépett megjelent a kapitány aki máris élt a lehetőséggel és egy fémdarabbal tarkón vágta a kalóz kapitányt. Elernyedt testel esett össze egy halk fájdalmas nyögéssel. " Csak én vagyok az, Kapitány." Vigyorodott el elégedett módon ovatos zihálással. Azonnal lecsatolta a mágiával átitatott fémből készűlt bilincset amit külön Hasselnek készítettek, hogy tovább életben tarthassák. A kapitány ismerte Ex Kapitánya átkát így segítségére lehetett a Hassel bíróság elé viteléhez ahol számonkérik és azzal bűntetik, hogy egy jóval erősebb láncot kap Hassel, hogy napról napra szenvedjen, élete kilátástalan végéig. Viserys riadt pillantásokkal kelt fel a földről és kétségbeesetten nézett le Hasselre, majd a Kapitányra. " Ő az enyém volt! Azthittem elég világosan elmagyaráztam " Ekkor a Kapitány rá emelte tekintetét, majd megragadta ruhája nyakánál és bele hajolt a képébe. " Na ide figyelj. Hassel jóval harcedzetebb mint az akit most rittyentettek ki egy lombikból 25 év után! Csak nem képzeled, hogy le tudtad volna verni? " Ordította le mire Viserys összepréselte fogait és rázkodó fejjel ordította le őrült módon. " Látni akarom szenvedni! MEGÉRTETTED?" Ordította el magát és az utolsó kérdését oly erővel megnyomta, hogy a kapitány hátra és húzta fejét kicsit. Megelégelve a fehérhajú ripakodását akkorát lekevert neki, hogy Viserys a falnak esve vesztette el eszméletét. Ekkorra már a legénységet is lerendezték így csak intett 3 katonájának ujjával, majd bökött orrával Viserys felé és Hassel felé. " Vigyétek őket. Hassel-t a legeldugottabb helyre tegyétek. Több esze van mint látszik. Viserys-t pedig a szobájába... " Morogta orra alatt mély megvetéssel Viserysre pillantva, majd oldalba rúgta Hassel-t. " Nyomorúlt tengeri csótány... "
Miután kiadta a parancsokat az összes fogjot a zárkába szállították és Hasselt is egy eldugott helyre vitték. Csak egy normális cella volt fém rúdakkal és szalmával alatta. Azonban a szobában csak is az ő cellája volt. Az ajtó túloldalán két katona állt lándzsával kezében és felemelt állal, büszkén. Míg bent a terem közepén két részeges őr Hassel életére fogadott. A nap már a fellegek közepén járt... " Mibe, hogy kivégzik? " Erre a másik felhorkant kótyagos fejjel, majd az asztalra csapta a tőrét. " Hogyan? Ez az ember nem érdemli meg a kivégzés könyörületességét..." Ekkora Hassel felé pillantott megvetően és a földre köpött egy jó turhásat. " Ketté kéne fűrészelni " Erre a másik csak felnevetett és meghúzta korsóját. " Min röhögsz Gorge ? " Mordúlt rá összehúzott szemekkel. " Halottál már Hassel feleségéről? " Kérdezte kicsit előre hajólva majd a másik csak fejét rázta megszeppenve. " Azt mesélik egy fehér hajú nemes hölgyikét vett el. Sir Fridrik Gestur nevelt jánykáját. " Erre megrázta fejét, majd felkacagott. " Azt hogy a fenébe? Még a szőrös seggem is délcegebb ennél a nyeszlett fekete patkánynál " Kacagott fel hamar, majd a másik az asztalra csapott. " De mesélek valami izgalmasabbat! " A másik őr erre kiváncsian hajolt elő, majd ivott bele italába. " Azt beszélik két lidérc nemzette és egyszerre 20 orkal is elbántik. A vére pedig fekete akár a kátrány!" Pillantott ekkor Hasselre és elvigyorodott lenézően és aljas módon. " Ébresszük fel!" Nevetett fel, majd felugrott Gorge és sörös fémkorsójábe vízet töltött, majd oda lépkedett a cellához. " Ébredj lidércek fattya!" Ordított fel nevetve, majd rá öntötte a vízet.
|
 Elvigyorodtam mikor azzal próbálta takarni magát, hogy erről én tehetek. A kezeim szinte ösztönösen szorultak a nyakához, egy kevésbé hagyni levegőhöz jutni.
- Nem is kértem... - néztem az arcába, szemeimet összeszűkítve. - Elvégre kalóz vagyok... Elveszem. - vigyorodtam el keserűen. A szorítása enyhült a karomon és a nyakát egészen addig szorítottam, míg az teljesen meg nem szűnt. Akkor aztán elengedtem, az ő pillanatnyilag halottnak is kinyílvánítható teste pedig magatehetetlenül csuklott össze, elnyúlva a hajó fedélzetén. mellőlünk még mindig kiáltások hallatszottak, amik arra utaltak, hogy a csatának még közel sem volt vége.
Rátapostam a mellkasára, amitől a szemei kipattantak és levegőhöz kapkodva nézett fel rám. Nem volt életveszélyben, mivel csak pár másodperce állt le a légzése. Nem egyszer játszottam már el ezt, mert fenyegetésnek hatásos volt.
- Jegyezd meg... Legközelebb nem hagyom meg az életed. - néztem le rá és mégegyszer belerúgtam, nem érdekelt, hogy a földön fekszik és szinte teljesen magatehetetlen. Tudhatott még valamit, így nem engedhettem az érzéseimnek. Még nem mondott el mindent, amit tudni akartam volna.
Elfordultam tőle és Cirihez igyekeztem volna. de mikor elfordultam egy súlyos lánc béklyója csattant az egyik kezemen, majd maga mellé rántva a másikat, arra is rászorult. Megtorpantam és a fejemet kisé hátrafordítottam.
- Ne mondd, hogy máris felkeltél... - sóhajtottam fel, viszont meglepetésemre nem a fehérhajú állt mögöttem és szorította a kezeim hátra. Viszont a meglepetésem nagyjából eddig is tartott, mert ezután már cska egy dolgot éreztem: egy nehézkes tárgyal vertek jó erősen tarkón. A fájdalom azonnal belenyilalt mindenembe és elvesztve a lábam alól a talajt estem össze. |
 Riadtan pillantott a lány után közben rémületében még a kardot is kiejtette kezéből. Nem tudta mit tett és ez is azt jelentette nem volt tudatában képességeinek. Mindössze a hírtelen energia felszabadulás és a kétségbeesés váltotta ki ezt a lökéshullámot. " Cirill... " Suttogta riadtan remegő ajkakkal, majd kezeit emelte maga elé féloldalasnak ájult testemnek és félig háttal Hasselnek. Remegő kezeit bámúltam, majd heves zihálásba kezdett. Azonban Hassel elkappva ruháját rántotta közelebb magához, majd förmedt rá gyilkos pillantással szemeibe. Viserys csak megremegett és riadtan nézett Hasselre. Azonban mint valami idegebeteg úgy hatott pillanatokon belül arckifejezése. " Ez miattad volt! Te tehetsz róla! " Ordította el magát egyenest Hassel képébe aki egyik pillanatról a másikra folytotta bele Viserys hosszú nyakába a szót. Rögvest karját szorította, majd ujjait próbálta lehámozni nyakáról. " Eressz el te senki házi" Sziszegte fogai között azonban hamar a folytogatásra kezdtek tompulni érzékei. Lábai elernyedtek és fuldokolni kezdett. " Az enyém! Nekem kell fenntartanom a családi vérvonalat! " Sziszegte idegesen és egyre erőtlenebbűl akadozó és elcsukló hangon. " Az Entheogének dicsőségét nem adom át neked..." Sziszegte kezébe egyre görcsösebben de mégis egyre gyengébben kapaszkodva.
* Entheogének: Az entheogének ősi sámánok akiknek szinte minden esetben fehér hajuk van. Mindössze néhány olyan eset van papírra vetve amikor a gyermek nem Entheogén apától száramoztt és mégis rendelkezett a fehér vérrel. Ez esetben a haj színe egy tincs kivételével normál. Cirill családja volt az egyike az utolsó Entheogén vérvonal hordozóinak és mára alig maradtak 5-en közülük. Lelkekkel tudtak kapcsolatot létesíteni, kilépni a saját testükből és átkokat felülírni. Kivételes gyógyítók és sokuk megélte a 200 évet is vagy akár többet is. Támadó képességeik azonban alig van így csak apróbb tűzgömbökre vagy jégkristályok teremtésére képesek. Sokoldalúságukat képviseli a démonok idézése és az életerő elszívása vagy egy másik élőlény testébe való átlépése. Szinte mondhatóak egyszerre tradicionális számonoknak és Fekete-Fehér Mágusoknak. Azonban minden Entheogén a felül leírtak közűl csak néhány képességet uralhat. Aki túl sok képességet halmoz fel azt el fogja emészteni saját ereje és hamuvá vállik. Ezeket a képességeket a szülők tanították gyermekeiknek vagy Entheogén oktatók. Amennyiben a fehérvérűnek nincs ki megtanítsa a képességei használatát akkor annak nem lesz képessége vagy egyszerüen az élete során mutatkozik meg bármely módon (mozdulatok, érzelmek vagy egyszerűen álmában ). De a képesség teljes irányításalávétele hosszú időbe telik. Kifejezetten érzékenyek a mérgekre és egy a komolyabb betegség fele annyi idő alatt öli meg őket mint az embereket. Továbbá ellenük szól, hogy az Entheogén férfiak kevésbé termékenyek. Előfordúlhat, hogy egy Entheogén férfi 20 év alatt sem tud gyermeket nemzeni. |
 A döbbenet egy pillanatnyi hulláma futott végig a hátamon. Hiába voltam tisztában azzal, hogy a fehér férfi tudhatja kire gondolok, mégis meglepett azzal, hogy nevén hívta Cirit és sajátjának vallta. Nem tudtam ki ő, de nem is akartam tudni. Csak fel akartam hasítani a ronda pofáját, amiért megzavarta az egyébként nyugodt éjszakám.
De hagytam lankadni a figyelmem és ennek meg is lett a böjtje. A kardot kicsapta a kezemből és a könyökével kaptam egyet az arcomba. Megtántorodtam és az egyik kezem a - valószínűleg betört - orromra raktam.
- Baszd szájba magad. - közöltem tömör véleményem a süket szövegeléséről és kihúztam magam lerázva a vállaim. Ő akarta. Én elengedtem volna, ha megmondja Ciri merre van, de így... eszem ágában sincs elengedni. Hacsak nem a holtestét hallhatom csobbani a vízben. Lenengedtem a kezem és a helyzetemet vettem jobban szemügyre. Hiányos volt az ismerete a harcról, ezt azonnal láttam, szinte csak az adrelarin vitte előre. Alig védekezett, elbízta magát velem szemben. Azt hitte egy szinte vagyunk, vagy én még alatta. Tévedett, viszont érzelmeim erősen befolyásolták a tetteimet, így nem tudtam ráfigyelni teljes mértékben.
Már épp a lábát terveztem kirúgni, mikor meghallottam Ciri hangját. Gondolkodás nélkül a lány irányába kaptam a fejem, kissé riadtan. Nem kellett volna idejönnie... Rossz előérzetem volt és hiába örültem annak, hogy látom, tudtam hogy itt nincs biztonságban.
A férfi tartása meglágyult, mintha csak rég elveszett rokonát látná újból és mintha megörülne Cirinek. Ki tudtam volna használni az alkalmat, de a lányra akkor nem ő jelentett veszélyt. Kész voltam az ugrásra, hogy ellökjem Cirit, de a másik fehér hajú gyorsabb volt nálam. Aard jeléhez hasonló lökéshullámmal taszította arréb Cirit, aki magatehetetlenül esett hátra néhány hordót ripityára zúzva. És úgy is maradt.
- Mit csinált, te nyomorult?! - üvöltöttem rá a fehérhajúra. Előbb eszméltem fel mint ő, és habozás, na meg gondolkodás nélkül ragadtam meg a a ruhájának nyakánál és közel rántottam magamhoz. - Kivágom a beleid és annál fogva kötlek fel az árbócra... - morogtam közelről az arcába, egyik kezemet a nyakára szoírtva. |
 Oldalra pillantva ott ált a férfi aki már lendítette is karját felém. Nagyranyílt szemem, majd hála gyors reagcióidőmnek hátra hajolva csak egy karcolást kaptam arcomra. Az adneralintól ami vérembe jutott még csak meg sem éreztem a csípő érzést. Zihálva lendítettem fel kardomat, majd félre csapva az övét léptem felé, majd tökön rúgtam egész istenesen. Erre hangos ordítással felelt és roskadt össze. Azonnal kardjára léptem így kiszorítva kezéből lendítettem meg sajátomét és vágtam fel arcának közepét keresztbe. Ordítva vetődött hátra ömlövérrel orcájába, majd azonnal hátra léptem kis ideig rajta időzve szemeimmel és zihálva. Nem tétovázhattam hisz Hassel ki ment levegőzni. Tudom kellet, hogy mi történik vele. Ha meghal akkor nem leszek képes tovább élni én sem. Hassel nélkül nem volt szükségem semmire. Azonnal kirohantam a kabinból és szemem előtt már hadakoztak egymással a gárdisták és a legénység. Zihálva riadtan néztem körbe mezitlábammal a padlón állva. Hassel kerestem szemeimmel és bele telt mire a tömegben feltűnt egy fehér hajú ember előtt kardját neki szegezve. Késztetést éreztem a kiáltásra, hogy tudtára adjam, hogy élek de nem tehettem meg. Elvontam volna a figyelmét így meg kellet közelítenem átverekedve a tömegen. De ez egy nehéz dolog lesz. Mégis neki vágtam. Ki kerüldve és kardokat hárítva közeledtem Hassel felé de néhány felületes vágás elkerülhetetlen volt felkaromon. Olyan közel volt és mégis olyan távoli...
Eközben a kardot kicsavarták Viserys kezéből így hátra lépve egyet riadtan nézett és csodálkozott el a kocka fordulásán. Összeszorította fogait a vágára ami nyakán érte Hassel által, majd ökölbe szorította kezeit. " A nő? " Kérdezett vissza értetlenkedve, majd felnevetett harsányan. " Szóval a drága Cirillámra gondolsz? " Vigyorodott el öntelt módon, majd elkomorodva nézett Hasselre. " A húgomra akit pofátlan módon elragadtál és teherbe ejtetted... " Csikorgatta összefogait, majd hírtelen hátrébb hajolva befeszítette karját, majd karvédőjével ellökte a kardot nyakától és belendűlve hassal mellé képen könyökölte és kirántotta a kardot kezéből. Ahogy Hassel megtántorodott ismét Viserys került fölénybe. " Ne légy oly öntelt, hogy azthiszed elveheted tőlem. Ő az én vérem!" Ordított rá idegesen amire sikeredett átverekednem a tömegen és álltam az események mögött zihálva. TÖbb helyen is véreztem de ezek mind csak felületi sebek voltak. Nem volt egyik sem vészes. A fehér haj azonnal megriasztott hisz olyan volt mint az enyém. - Hagyd őt!- kiáltottam rá idegesen a kardomat felé tartva. Szemeimből az elszántság tükröződött és egyértelműen gondolkodás mentesen neki lettem volna képes rohanni. Azonban mielőtt még ezt elkövethettem volna a férfi felém fordúlt lágy pillantással Hassel felé tartva kardját. De fogása gyengűlt. " Cirill! Hát itt vagy..." Azoban szemei egyik pillanatról a másikra válltak riadtá, majd szabad kezét felém kapva ordította el magát. Egy katona volt aki melettem állva épp kardját lendítette. " Ne!" Ekkor a kezéből egy kékes-fehér lökéshullám ereszkedett ki, majd olyan erővel vágott a vízes hodók közé, hogy beverve fejemet eszméletemet vesztettem közben az összes hordó hulladék és a tartalmuk is rajtam kötött ki. Ez a képesség a fehér hajúak egyik képessége volt a 3 közűl amire képes lehetett egy fajtám beli. De ekkor ezt még nem tudtam... |
 Mikor meghallottam az első abnormálisan csengő zajt, ami egy leeső tárgy csörömpölésére emlékeztetett, majd az első ordítást tudtam, hogy nem csak képzeltem a veszélyt. Az akkor már fent volt a hajón.
Elkáromkodtam magam és ellökve magam a korláttól nagy lépésekben igyekeztem a kabinom felé, hogy kardot vegyek a kezembe, azonban meg kellett, hogy torpanjak. Egy pengét szegeztek a mellkasomnak, amiből rájöttem, hogy a támadóm célja nem az volt, hogy megöljön.
Viszont a támadóm kiléte számomra rejtély volt. Soha életemben nem láttam az idegent, mégis ismerős volt az arca. Haja, pedig kiköpött olyan volt mint Cirié.
Valúszínűleg féltettem is volna az életem, ha nem kezdett el volna beszélni. A tekintetem egy pillanatra sem a támadómon tartottam, mert elrontotta a lépést már azzal, hogy nekem szegezte a kardot. Cirit kerestem, de nem láttam sehol sem a hajzuhatagot. A tekintetem a férfire emeltem, mikor az a gyors halállehetőségét hozta fel. Csak felvontam a szemöldököm és megragadtam a kardot a pengéjénél, ami ugyan megsebezte a tenyerem, de annál fogva könnyű szerrel kicsavartam a tapasztalatlan férfi kezéből a pengét és most én szorítottam a nyakához. Tudtam, hogy ő ezt nem merné megcsinálni utánam, sőt még én magam sem csináltam volna meg, hacsak nem lett volna rá nyomós okom. A fájdalom, ami pedig a kezembe nyilalt elviselhető volt.
- Hol van a nő? - kérdeztem az arcába meredve, fenyegetően összehúzva a szemeim. Ha nem felelt a pengét közelebb nyomtam a nyakához kissé megvágva a bőrét és hagyva, hogy az én vérem mellé az övé is akardra csorogjon. |
 A kabinból kilépve a hordóhoz igyekeztem, hogy kihalásszam belőle a kulacsot amit csorba miatt ejtettem bele. Mikor kinyitottam az ajtót ott állt előtem egy gárdista. Riadt pillantással fagytam le és egy pillanatra azt se tudtam mit tehetnék. Azonban ez nem volt elmondható a férfiról aki előttem állt könnyűpűncélzatban. Hírtelen ökölbeszorított kézzel vert képen amitől megtántorodva estem hátamra. Az érkezés nem volt kellemes tekintve a fejem koccanását a padlón. El is nyögtem magam fájdalmasan. Oda lépkedett elém, majd megcsörgette a láncot ami kezében volt. " Vége a dalnak " Erre máris csapott a láncal azonan bokán rúgva sikerűlt megtántorítanom mire mellé talált a láncal a fájdalom miatt ami elvont figyelmét. Azonnal hasamra fordúltam és már löktem is fel magam a talajról azonban a férfi a hátamra lépve nyomott vissza a talajra. " Hova-hova? " Fájdalmasan ismét felnyögtem, majd húztam magam a padlón karjaimmal. illetve próbáltam de a láb miatt nem igent ment a dolog. Ekkor jelent meg Bobo aki neki ugrott rögtön a férfi bokájának és harapott rá teljes erőből. Semmit sem ért a dolog. Felnevetett és lehajolt a kutyáért, majd megragadva grabancát kiahjította a nyitott ajtón. A kutya nyöszített egyet, majd el is futott. Ez épp elég idő volt nekem, hogy előrántsam törömet és a férfi lábába döfjem. Na erre már kellemesen felordította és esett hátra. Felugrottam rögtön magam alá rendezve lábaimat, majd megragadtam Hassel egyik kardját és a férfi felé fordúltam aki eddigre seholsem volt. Raidt pillantásokkal tekintettem körbe de a vércseppek minden elárúltak. Melettem volt...
Eközben a többi gárdista is felszivárgott és a legénységet kezdték el kiütni sorra, majd megbilincselni. Nem akartak végezni velük. A tervük az volt, hogy a bányába viszik őket munkásnak. A fehérhajú és a kapitány is felkeveredett a hajóra. Azonban ekkora már ordítás lengte be az egész hajót. Az osztag kapitánya nehéz szívvel engedte át Viserys-nek a lehetőséget, hogy leverje Hasselt. Így a hajón elvállva még ideig nézett utána, majd hamar ő is dolgának indúlt. Miközben Hassel felfigyelt a zajongásra és megindúlt annak irányába a fal mögűl a Viserys lepte meg pengével. A fal mögűl Hassel elé vágódott, majd rá szegezte a kardját. " Üdvözletem Hassel kapitány. Már vártam ezt a találkozást " Ajkait össze préselte izgalmában, majd elvigyorodott erősen kardja markolatára szorítva. " Tudod ki vagyok? " Tette fel neki az egyértelműen fölösleges kérdést hiszen Viseryst most keltették életre 25 év múlva. Igazából csak egy testet ajándékoztak neki de a haja azonnal a tincsel azonosúlt amit Cirill adott még a törpének. " Várj. Úgy se tudhatod..." Húztva vigyorra ajkát, majd elégedett mosolyal csóválta meg fejét. " Találgass és ha eltalálod ígérem gyors halálod lessz! " |
[462-443] [442-423] [422-403] [402-383] [382-363] [362-343] [342-323] [322-303] [302-283] [282-263] [262-243] [242-223] [222-203] [202-183] [182-163] [162-143] [142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
