FrissítésSúgó

Nano	2015.05.25. 15:21 -
	Soren Aberbysion & Saskia Candeleria

[22-3] [2-1]

Nano	Előzmény | 2015.05.25. 15:52 - #2

A vadászat egy nehéz és mégis élvezetes tevékenység. Van aki ebből él meg, van aki csak ebből éli túl. Nos rám mindkettő igaz volt. Egyszerre kellet túlélnem és megélnem belőle. Habár a két szó hasonló, azonban van egy kis vékony szál ami elválasztja a kettőt egymástól. Túléltem, tehát más lehetőségem nem is volt, és megéltem belőle, hiszen pénzt is hozott. De volt benne nehézség is hiszen nem vehetett észre a célpontom. A semmiből kellet kitőrnőm és végeznem áldozatommal. Mély levegő és ovatos kilégzés. A szél iránya és annak erőssége ami eltéríthette nyilamat amit oly gondossággal kifeszítettem célba véve egy őzt. Csandesen legelészett a gyönyörű gida. A szőre olyan színben pomázott akár az én hajam. A fény áthatolt a lombokon amit mozaik szerűen vetített az alatta elhúzódó állatvilágra. Szemei feketén csillogtak miközben lágyan pillogtatta dús pilláit. Fekete orrocskájával az avart túrta élelem után kutatva. Nem lehetett olyan idős. Talán 2-3 hónapos. Az élet még várt rá és tartogatta meglepetéseit. De egyszer mindenki bevégzi. Ahogy ez az állat is talán az utolsó perceit élvezhette a természetben, a lombok alatt hűsölve. Talán én voltam az akinek el kellet ejtenie, talán nem.  Azonban a sors nem válogatott és nem is kivételezett. Egy pillanatra tán elgyengültem de mégis erőt vettem magamon és behajolva feszítettem meg újra a gida által meggyengített szorításomat az íjamon. Kicsit behajoltam és oldalra döntve fejemet tartottam arcom melett a fa nyilat. Kezeim megremegtek a feszítéstől ami nem volt jó jel. Nem voltam pontos hiszen a kiürített gondolataimat megtöltötte egy esetlen állat sorsa, amit most épp megpecsételni készültem. Összeráncoltam szemöldökömet tétováztam. Nem tudtam, hogy meg-e tegyem. Ez egy fiatal állat, talán több esélyt kéne adnom neki élni. De mégis ki vagyok én? Isten, hogy döntsek egy élőlény életéről? Játszottam a gondolattal, hogy olyan erővel rendelkezek ebben a pillanatban mint egy mindenható. Vagy adok vagy veszek... az én kezemben volt az állat sorsa.   Azonban hamar megcáfolta gondolataimat a kegyetlen sors. Kifeszített íjam célt tévsztett amire az ő azonnal felemelte fejét és engem keresett az egyik fa melett. Megpillantott és máris elrugaszkodott a taljtól páros ujju patáival és maga után felkavarva az avart lökött magán egyet. Azonban a vég mégis utolért egy másik vadász képében. Bézsbundájú puma képében jelent meg és ragadta torkon az életét, majd terítette földre úgy, hogy onnan élve már fel nem kelhet.   Riadt pillantásokat vetettem rá, majd rá szorítottam íjamra figyelve ahogy a gyanútlan ragadozó széttépi áldozatát. Talán gyanútlan volt, talán nem. Hiszen mintha csak arra várt volna, hogy nyilam célt tévesztve a fába fúródjon és ő vihesse haza a mai nap gyümölcsét. Talán ha leterítettem akkoris megjelent volna? Vagy egyszerűen mintha itt se lett volna bele olvadt volna a talajba és megszűnt volna létezni? Az élet és a sors rengeteg kérdést vet fel... Ez is egy ilyen megmagyarázhatatlan kérdés volt amire sose kaphattam volna választ. Egyszerre két utat nem tudok járni. Nem tudok vissza térni ahhoz a ponthoz mikor a nyilamat újra kifeszítem. De két legyet leüthetek is akár egyszerre... Az élet elvesz és ad is. Nekem most adott egy újabb lehetőséget. A puma volt az. Ő volt az én lehetőségem. Arra, hogy visszalépjek és megmentsem lelkiismeretemet egy fiatal állat életének kioltásától. Megtette helyettem... De én hálátlan és kabzsi voltam.   Ismét kifeszítettem íjamat, majd célba vettem a pumát. Olyan mohón folytogatta a gidát ami pillanatokon belűl kilehelte életét keserves sikoltások közepette. A puma biztosra ment. Mozdulatlanúl feküdt a fűben fogai között a vékony kecses nyakkal. Kihasználva a nyugalmát eleresztettem a nyilamat. A nyíl rövid idő alatt hosszú távot tett meg a saját tengelye körűl forogva a levegőben.  Egynesen a puma szemgödréba foródott mire az hamar eleresztette az ő nyakát és ordító vonaglásba kezdett. Megvakítottam fél szemére. Nem volt bűntudatom, nem féltem és a legkevésbé sem voltam rest. Íjamat kezembe szorítva ismét kifeszítettem egy nyilat amivel ezúttal a nyakára céloztam. A torkát akartam eltalálni, hogy megfulladhasson és ne tudjon menekülni. Vártam a megfelelő pillanatra amikor kezeimből ismét eleresztettem egy nyilat. A nyíl nem tévesztett célt. Pontos volt és halálos... Ezúttal két állatot viszek haza.   Elégedett mosolyal egyenesedtem ki, majd poroltam le férfias öltözetemet amiben ismét a szokásos szerepet játszottam. Egy nő aki férfinak adja ki magát és mély hangon beszél. Aki leszorítja kebleit ruha anyagokkal és egy férdi életét éli. Az erőm nem volt meg hozzá de az elszántságom igen. A félelmem ami kergetett akár ez a vadmacska az áldozatát a mezőn. Az avarban lépkedve lépkedtem és minden egyes léptemet egy reccsenés követte amivel eltapostam a növényeket.

Nano	Előzmény | 2015.05.25. 15:21 - #1

Soren Aberbysion & Saskia Candeleria

[22-3] [2-1]