|
Témaindító hozzászólás
|
2015.05.23. 12:00 - |
Cirill Tretogor & Hassel Lalbor Rondrel |
[462-443] [442-423] [422-403] [402-383] [382-363] [362-343] [342-323] [322-303] [302-283] [282-263] [262-243] [242-223] [222-203] [202-183] [182-163] [162-143] [142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
 A gondolataimba merültem, miközben a tenger békés hullámait figyeltem. A sötétban csak akkor tudtam kivenni őket, mikor taréjukon megcsillant az ezüstösen fénylő hold tükörképe. A kikötő zajait hallgattam, mint szinte minden éjjel. A fülemnek olyan ismerősen csengett, mintha mindig is egy kikötőben éltem volna. Azonban csak egy a saját hajójához láncolt férfi voltam, aki mást nem tudott csinálni, mint éjszakánként ülni és reménykedni abban, hogy valaki a hajó felé téved akivel gwentezhetne. Mint egy kutya, akit láncra vernek az óla körül.
Madárcsicsergés ütötte meg a fülem, ami nem sirályhoz tartozott és elütött a kikötői zajtól. Talán másnak fel sem tűnt, viszont én azután ami a mai napon történt a legkevésbé sem bíztam - úgy látszik - még csak a madarakban sem.
Nem tettem semmi hirtelen mozdulatot, csak a szemem sarkából kezdtem el figyelni a mólót, de a sötétben csak az olajlámpások fényéig láttam. Elfordítottam hát a fejem is, hogy jobban belássam a területet, de még mindig semmi nem volt sehol. Semmi szokatlan, csak a nyugodt kikötő a szélben kissé lengedező hálókkal.
- Már paranoiás is vagyok. - fordultam vissza a hajó felé és leszálltam a korlátról, téve előre néhány lépést a velem szemközti korlátig. Arra aztán rátehénkedtem és túlhajolva rajta a vízbe köptem. Paranoia... Csak tudnám hol ragadtak rám ezek a szavak. |
 Az aggodalmán részben leődtem csak meg így lehajtottam fejemet és néztem egy ideig le a hajópadlóra, majd elmosolyodva fel emeltem fejemet rá pillantva. - Ebben egy pillanatra sem kételkedtem - húztam széllesebb mosolyra ajkamat, majd figyeltem ahogy az ajtóhoz lép, majd úgy dönt kicsit levegőzik. Bollintottam rá egyet pozitív pillantásokat vetve rá azonban ő nem látta hiszen nem nézett vissza. - Rendben..- válaszoltam neki, majd hátra léptem egyet ahogy távozott. Megfordúlva elő kapartam a jelen városnak a térképét. Eleinte nehezen találtam meg a rengeteg darab között de amint rábukkanva azonnal kihajtogattam, majd élével hajtogattam össze egy kisebb darabba. Hamar vissza pakoltam a zsákomba a többit, majd a kis darabkát tőröm hüvelyébe tömködtem. A biztonság kedvéért magamnál kelett tartanom elvégre bármikor megtörténhez a baj Csorba jóslata szerint.
Eközben a dokkal szemben lévő épületeknél két férfi állt. Az egyiknek hófehér haja volt akárcsak Cirinek, a másikon pedig egy sisak volt és páncélzat a hátán sötétkék palástal. Az épületek árnyékbában aligha voltak kivehetőek azonban ők tökéletesen láttak mindent. " Mikor akar támadni? " Kérdezte a fehér göndör hajú férfi amire a páncélos felhajtott sisakjának arcvédő részét és csak a hajót figyelte megszálottan és annak orránál a kapitányát, Hasselt. " Bármelyik percben " Válaszolta neki határozottan mire a fehér hajú férfi izgattottan pillantott vissza a hajóra és annak orránál Hasselre. " Az az ember a hajó kapitánya? " A sisakos férfi nem vette le szemét Hasselről csakis őt bámúlta. " Pontosan. Hassel Lalbor Rondrel... Az asszonyom megmentője és a fiaim mészárosa." Szemeiben a gyűlölet égett ahogy figyelte. Arra a pillanatra emlékezett vissza mikor Hassel bosszuból a szeme láttára mészárolta le a családját. A szerződésük már semmis volt de ő mégis vissza ment, hogy ellopja Hassel legértékesebb kincsét. A medáljait. Azonban Hassel megragadta karját álmából felriadva, majd miután megtudta, hogy az asszonyának bizonyítékként akarta ellopni -4 év múlva a szerződés felbontás után - így elrabolta családját és meggyilkolta az utolsó lehelletig. Csak ő maradt, hogy tudja nem érdemes ujjathúzni vele. Az emlékáradatból a fehérhajú ébresztette fel rá mordúlva. " Az a férfi az én prédám. Én fogom elkapni! Így szólt az egyesség! Ha a nyomára vezetlek titeket megkaphatom, hogy én verjem le Hasselt. " A gárdista kapitánynak nem tetszett ez de jól tudta ő sem ölheti meg így nem harcolt a vérontásért. Csak látni akarta ahogy Hassel elveszít mindent szépen lassan. " Így szólt.." Válaszolta mogorván mire az ezüshajú hatalmas örömben tőrt ki de hangját nem hallatta. Ekkor a kapitány jelet adott egy madárciripelés képében a katonájáinak, hogy felfedhetik magukat és lopakodjanak be hajóra. Fogjanak el mindenkit akit a fedélzeten találnak. Ezzel mindketten az árnyék mentén közelítették meg a hajót, hogy hasonlóképp feljuthassanak. |
Némán hallgattam azt, amit mondd és figyeltem minden egyes mozdulatára. A mimikáját figyeltem, hátha abból megtudom valódi gondolatait. A kérdésére nem feleltem, csak oldalra vezettem a tekintetem. Mondhatni, részben így gondoltam, mert senki nem lehet teljesen tisztában azzal, hogy mekkora veszélybe kerül valaki társaságában. Én magam sem tudtam, mekkore veszélyt jelentek Cirire nézve, de annyit tudtam, hogy jobban járt volna ha egy kovácsemberbe szeret bele. A saját életét könnyítette volna meg vele.
Visszavezetve rá a tekintetem, épp akkor vonta meg a vállát. Ennyire nem érdekelné? Nem akartam elhinni, hogy mindez ennyire hidegen hagyná, mert még engem is befolyásolt valamennyire.
Egy gond volt: az érzéseim már teljesen átvették az irányítást a tetteim felett, így nem tudtam józanul megállapítani a helyes utat.
- Soha nem fogom engedni, hogy meghalj míg én élek. - emeltem rá azonnal a tekintetem, ahogy ezt az eshetőséget felhozta. Volt rá esély, de én nem akartam még csak rágondolni sem és tőle sem akartam hallani. - Érted? - kérdeztem felvonva az egyik szemöldököm, teljes komolysággal az arcomon, majd vettem egy mél levegőt és elfordulva az ajtóhoz lépegettem.
- Járok egyet. - mondtam meg sem fordulva, csak kilépve az ajtón és elindulva a fedélzeten. Máshova nem tudtam menni, csak a hajón maradhattam. És így is tettem. A hordókat kerülgetve oldalaztam a hajó orráig, ahol felültem a korlátra, előrehajolva pedig a térdemre támaszkodtam. - Most már késő lenne visszacsinálni mindent, ugye? - kérdeztem önmagamtól és a fejemet csóválva hátrahajoltam. Az éjfekete vízbe meredtem, amin haloványan ugyan, de tükröződtek a csillagok. |
A válaszára csak elhúztam számat oldalra, majd kieresztettem ajkaim közűl egy nevető sóhajt.- Hehh...- neki döntöttem fejemet a mellkasának lehunyt szemekkel, majd bele szippantottam a jellegzetes illatba ami őt vette körűl. Éreztem ahogy végig simít vállamon és a mosolyt is láttam arcán amit még akkor húzott ajkára mikor nem hajtottam le fejemet. - Hassel..- motyogtam neki kezdve, majd felfordítottam a fejemet felé ismét. - Azzal, hogy úgy döntöttem a karjaid közé fekszem és veled maradok... jól tudtam már, hogy mire vállalkoztam. - Kezeimet lecsúsztattam hátáról, majd hátrébb léptem egyet. - Úgy nézek ki mint aki naívan azt hiszi a gazdag kalóz kapitány karjaiba vetve magát, majd nem esik baja? - pillantottam oldalra, majd elhúztam számat ismét és vettem egy mély levegőt. Kifújva azt számon ismét Hasselre pillantottam. - Lesz nekünk egy gyereknél és egy hibbant gnómnál nagyobb problémánk is. - vontam meg vállamat mint akit annyira meg sem érintett a dolog. Habár ez korántsem így volt. Nagyon is aggasztott és igazán féltettem őt. Az életét... Elvégre nem léphet ki csak úgy a hajórol, hogy annak ne legyen meg a böjtje. - Lehet úgy halok meg, hogy leszúrnak a hajódon vagy épp egy fosztogatás alkalmával... Nem vagyok herceg kisasszony és naív sem annyira mint látszom. |
 Mozdulatlanol figyeltem ahogy közelebb lépeget hozzám. Jól tudtam mit akarhat mondani és nem is tévedtem. A fejét a mellkasomra döntötte és úgy beszélt hozzám, miközben a hátam simogatta.
Ez lehet így volt, de én nem fogadtam el. Az addig rendben van, míg az ő problémája az enyém is, de fordítva a helyzet kevésbé jó. Cirinek feleannyi problémája lehetett, mint nekem, ami azt jelenti, hogy le lehetett még őkt küzdeni. Míg az enyémeket...? Legszívesebben felnevettem volna akkor, mikor mondat végére ért és legszívesebben hozzáfűztem volna a véleményem, de mégsem tettem.
- Ha ez így is van... Akkor remélem tudod mire vállakoztál. - néztem le a lányra, aki mosolyogva nézett fel az arcomra. Az a mosoly megnyugtatott, viszont még az sem tudta teljesen lecsendesíteni a bennem támadt zavart. Csak akkor emeltem fel a kezeim, amik eddig az oldalam mellett lógtak mereven és most is csak azért emeltem meg őket, hogy a lány vállaira helyezzem és halovány félmosoly kíséretében megsimogassam őt. Az a mosoly nem volt őszinte, viszont tudtam, hogy a lány nem fogja észrevenni.
Lehet szemetül hangzott, de nem volt szükségem Ciri segítségére. Nem szorultam rá még arra, hogy ő segítsen nekem. Még mindig azt vallottam, hogy képes vagyok egyedül megoldani a gondjaim. De rá kellett jönnöm, hogy ezt a büszkeség sugallja. Azzal ha engedném Cirinek, hogy segítsen csak azt jelezném felé, hogy képtelen vagyok megvédeni mindattól, ami rá leselkedhet. És én ezt nem akartam, tudatni akartam Cirivel, de melettem biztonságban van, hogy nem eshet baja. Persze ezt elképzelhetetlennek találtam úgy, hogy osztozkodni óhajt a problémákon. |
 Amikro azt felelte hiszik már tudtam, hogy nem azért nem akarta, hogy ne higyjek mert ő sem hisz hanem azért mert félt. Félt engem is és saját magát is, hogy valami olyanba keveredünk amit innen a hajóbol nem tudunk megoldani. Nem akartam olyan dolgok a nyakába akasztani amit nem bír el a válla. És a kérését bizonyos határig tiszteletben is fogom tartani. Azonban! Ha szükséges lesz a határ átlépése azt gondolkodás nélkül meg fogom tenni. Közelebb lépkedtem hozzá, majd kezéből kicsúsztattam kezemet, majd fejemet mellkasának döntöttem és átkarolva öleltem át és bújtam mellkasának szorosa. Kezeimmel lágyan simogattam hátát ruháján keresztűl. - De itt vagyok és segíteni fogok. Ami a te problémád már az enyém is...- szóltam neki és mire még kitalálná, hogy ezt frissen felejtsem el azonnal közbe szóltam ha megszólalt. - Nem lehet kifogásod ellene. Ez így marad ha tetszik ha nem... - emeltem fel arcomat rá és néztem fel elmosolyodva. Nem akartam látni ezt a gonterhelt arcát hiszen hiába nem félt ő a haláltól ki volt az aki ne félt volna attól amit nem tud irányítani és még csak szemernyit sem ismeri. Ez az a valami a jövő volt. - Nem kell egyedűl cipelned a súlyt a válladon. Már itt vagyok én is, hogy segítsek. - mosolydtam el békésen. Azzal, hogy ő is rendezte arckifejezését némileg és nem háborgott annyira így már én is meg tudtam nyugodni. |
.Amikor az ujjai a kezemhez értek azonnal köré fontam a saját ujjaim. Felsóhajtottam, mikor rákérdezett arra, hogy hiszek e neki. Nem tudtam mit is válaszoljak. Hittem Csorbának, mr hogyne hittem volna. Pont én, az elátkozott kalózkapitány ne hittem volna egy feketemágus szavában? Viszont nem tudtam, hogy ezt megmondjam e neki, vagy hazudjak. Mindkettőből mást szűrne le.
- Hiszek neki... - mondtam a lányra pillantva, majd sóhajtva egyet. - Hát hogyne hinnék. De nem akarok. - ez volt az én védőpajzsom akkor. Nem akartam elhinni azt, hogy Ciri várandós és hogy az én hibámból fogja elveszíteni a fiút. Nem is én magam féltettem, mert én már életem folyamán számtalanszor hallgattam végig azt, hogy meg fogok halni. Nem féltem a haláltól, mert míg az átok a nyakamon van teljesen soha nem hagyhatom el a földet. A halálom után ittrekednék és előbb vagy utóbb olyan lidérccé válnék, ami a históriákban szerepel. Legalábbis, így kéne történnie. De hiába nem féltem a halált, nem akartam meghalni, pontosan ezért. Kitudja mivé válnék és kinek ártanék. - De megoldom a saját problémáim, mert eddig is megoldottam. - úgy ahogy - tettem hozzá magamban. |
Egy pillanatra kezdet megnyugodni ahogy rendezte egy kicsit arcmimikáját de amint ismét előtört belőle a mogorva alak és cinizmusa máris nem látott határt. Azonnal összerezzentem a hajópadlót kémlelve magam alatt. Ahogy közeledett felpillantottam rá, majd ovatos mosolyra húztam ajkamat. Szerettem őt de ilyenkor rettenetesen félni lehetett tőle. Legalábbis engem megrémített. - De ha igaza van...- kezdtem bele de rögtön közbevágott valamivel nyugodtabb hangnemben. Összerpréselt ajkakkal letekintettem a földre. Tudtam, hogy Hasselnek ez nem fog tetszeni de ha szükségem lesz arra amit Csorba tud akkor azért el is fogok menni alkalom adtán. Ezt nem szándékoztam az orrára kötni. Jobb is ha nem tudja, hogy ellenszegülök neki.
- Rendben...- biccentettem egyet, majd kezére tekintettem amelyen jónéhány gyűrü függött. Fel pillantottam rá, majd elmosolyodtam és ujjaimat kezéhez érintettem. - Akkor te nem hiszel neki? - kérdeztem tőle kiváncsian. Mert ha nem hisz neki akkor a fiúban sem hisz. Azonban erre valamivel több ok volt mint egy kótyagosnak tűnő beteg ember fura képességekkel. Ennek lehetett betudni az én rosszullétemet is. Ha csak nem amiatt amit kezdtek a hajammal. Bár így volna... |
Láttam, hogy Ciri megriad tőlem. Ideges voltam, de őt nem akartam még csak egy pillanatra sem megriasztani. Enyhítettem vonásaim, de a kérdésére újból egy görcsös grimaszba rándult az arcom.
- Nem is tudom... - fűztem össze magam előtt a kezeim. - ...Talán mert édesanyám arra tanított, hogy ne bízzak az idegenekben, akik mások halálát jósolgatják? - tettem fel az eléggé költői kérdést és elfordítva a fejem vettem egy mély levegőt.
- Még ha segítéségre lenne szükségem akkor sem fordulnék hozzá. - intettem a fejemmel az ajtó felé, ahonnan Csorba távozott. Viszont alighogy ezt kimondtam rájöttem, hogy Cirit a legkevésbé sem érdekli az, hogy honnan jön a segítség. Ő csak azt akarta, hogy legyen aki segít. Miattam még ennek a nyomorultnak is képes lett volna elfogadni a segítségét.
Vettem egy mély levegőt és közelebb lépdeltem a lányhoz, egyik kezemmel az asztalra támaszkodva. - Ne higyj neki és kész. Képes vagyok megoldani a gondjaimat... Bízz bennem. - nyúltam a keze után és halványan elmosolyodtam, hogy ezt a tényt meg is tudjam erősíteni benne. |
 Figyeltem ahogy Hassel megindúl aztán mégis megtorpan és pedig cska ott álltam riadtan és kicsit ijedten. Sok dolgot megéltem de sose halottam még erről az emberről. Vagy a fajtájáról. A fekete mágia számomra teljesen idegen volt. Ezért is akartam tudni. Ezért is tettem volna meg azt, hogy utána megyek de Hassel biztonsága forgott kockán. Ha igazat mondott akkor az elkövetkező napokban problémák fognak akadni ami Hassel életébe kerülhetett. A fiam jelenleg - tudom kegyetlenűl hangozhatott - legkevésbé sem érdekelt. A sorsa se hiszen Hassel nem akarta erre a világra akkor annak meg volt az oka. Nekem elsősorban a fiam apjára volt szükségem. Nem tudtam volna hogy eltartani vagy felnevelni az apja nélkül és inkább tépem én ki mint, hogy apa nélkül nőjön fel. Nekem sem volt anyám és tudom milyen mikor a szülői támogatás a hátad mögött hiányos. Sir férfi volt én meg lány, voltak oylan gondjaim amiben ő nem tudott segíteni soha.
Mikor feléb fordúlt rögves össze rezzentem, majd riadtan néztem rá ahogy közeledett. Ideges volt és ez minden egyes szemrebbenése igazolta. - Ha tud rajtad segíteni akkor miért nem fogadod el...? - néztem rá közben ovatosan használtam a szavakat nehogy mégjobban felhúzzam. - És ha igazat mondott akkor szükséged lesz a segítségére, mert én nem vagyok mindenható...- suttogtam halkan a földre vezetve tekintetemet. - Nem tudom tudok e valóban segíteni ha eljön az a nap amit mondott. - túrtam bele hajamba, majd felpillantottam ovatoskodva a szemeibe - Miért nem hihetek neki? |
Mikor anyámat vette a szájára tényleg úgy éreztem, ohgy meg kell ütnöm, de mégsem tettem semmit, csak ökölbe szorítottam a kezeim. Nem lehetett tudni milyen informáicót fecseg még ki magából, a cél érdekében pedig még képes vagyok elviselni egy darabig.
Hallgattam amit mondd, de a legkisebb érdeklődésre utaló nyomot sem mutattam felé.
- A mocskos kis mágiád nélkül is túlélem. - néztem rá a szemeim összehúzva, a szavakat pedig a fogaim között szűrtem ki. Még ha Ciri meg is akarná keresni Csorbát, akkor sem engedném neki. Elég sok mindenbe belekveredett már, nem hiányzik, hogy még egyel több gondot akasztjon a nyakába és így az én nyakamba is. Amikor kiöltötte rám a nyelvét utánaléptem, hogy megragadjam és ha tudom kivágjam azt a ronda nyelvét a ronda pofájából, de kilépett a kabin ajtaján és eltűnt, mindenféle nyom nélkül. Megálltam a kilincsbe kapaszkodva és körbenéztem a fedélzeten az ajtóból, majd Cirihez fordultam.
- Ugye tudod, hogy nem mehetsz utána? Bármit is mondd ne higyj neki. - néztem a lányra szigorúan és visszalépegettem hozzá, megállva velem szembe. Megakarná zsarolni őt, kitudja mivel. Nem bízok a mágusokban és ez a Csorba nevezetű férfi az élő példám arra, miért is nem bízok bennük. |
Riadtan pillantottam Hasselre ahogy állkapcsát megfeszítette és fogait egymásnak feszítette. Aggodalmasan pillantottam fel rá háta mögűl. Habiztam, hogy megfogjam a karját de jónak is tűnt, hogy végűl nem tettem meg. Megfogtam saját karomat és hagytam, hogy Hassel azt tegye amit jónak lát. De ha már itt volt és tudott annyi mindent jobb lett volna nem elküldeni hanem kifaggatni. Ez biztos... meg kell keresnem és egyedül kifaggatnom ha Hassel nem akarja ezt megtenni. Tud dolgokat és ha ezeket tudja akkor Hassel átkáról is van mit mesélnie. Olyan embernek tűnt akit bármelyik sarokban szét lehet verni de mégsme érdemes vele ujjat húzni. Az alak csak megingatta fejét, majd mellkasához tapasztotta tenyerét és eltátott ajkakkal fejezte ki nem tetszését a bánásmód iránt. " Hogy lehetsz ilyen kegyetlen Rondrel. " Úgy tett mint akit megbántottak, majd tett hátra két lépést ahogy Hassel megközelítette. " Anyádtól örökölted a vadságodat. " Sziszegte összeűkült szemekkel, majd elvigyorodott öntelt módon. " Mond csak túl akarod élni az elkövetkezendő napokat? " Kérdezte Hasseltől kissé haszonleső módon, majd felemelt egy nyakéket aminek medállja egy óra volt. Egy csöppnyi kis óra amelyet ha alúl megnyomtál látni lehetett az időt. Én így tudtam, de Csorba most egész mást mutatott. " Az átkok ellen épp tökéletes... De csak egy időre " Hajolt előre, majd meglengette az órát elvigyorodva. " Ha megnyomod ezt itt " Bökött hosszú szűrke körmével a gombra alúl. " Akkor megtekintheted mennyi időd van hátra az átok érvénybelépééséig. " Meglengette ismét az órát mintha csak hipnotizálni akarna, majd hátra lépett és megpördűl cipőjének orrán egy lábon. " De hisz te megfenyegettél az imént... Hassel kapitány!" Mormolta orra alatt, majd rám pillantott. " Mond csak Daenerys... Nem akarsz segíteni életed szerelmén? " Kérdezte mire én kezdtem bevenni ezt az egészet hiszen igenis valóságosnak tűnt a dolog. Ez az ember pedig fekete mágus volt. Csak elgondolkodóan álltam ott, majd Hasselre pillantottam. " Legyen hát. Most távozom a kapitány parancsára. A kis ezüsthajú úgyis megkeres még... " Vigyorodott rá kivillantva rohadt fogsorját és bóllogatott izgatottan. " Igazam van? " Igen, épp ezt terveztem így csak megszeppenve pislogtam rá de nem szóltam semmit. Hassel nem engedné meg nekem így a háta mögött kell megtennem. Az ő érdekében kell az az óra! Ezúttal Hasselre pillantott, majd felnevetett. " További jó szórakozást. Addig élvezd ki a perceidet míg a fedélzeteden lehetsz" Nyújtotta rá nyelvét hátrálva és kacagott valami irdatlan röhelyes de mégis riasztó módon. A fekete mágia megőrjítette. A kabin ajtaján kilépve egyszerűen már lépteket se lehetett hallani. Kámforrá vállt. |
Az első gondolatim az volt, hogy a férfi nem teljesen épelméjű. Azonban jól tudtam, hogy ez szóba sem jöhetett, mert hiába beszélt úgy, mint akinek nincs ki mind a négy kereke mégis teljesen józan volt. És elég hozzá hasonlót láttam, hogy tudtam amit beszél az a színtiszta igazság. A fájdalmas, de mégis színtiszta igazság.
Nagy lelkierő kellett ahhoz, hogy ne csapjam meg a férfit, mikor közelebb lépegetett. Viselkedése és jelenléte feletébb zavaró volt és jól tudtam, hogy mindezzel csak engem akar felhúzni. Nem értettem miért érdekli az, hogy meddig bírom ki azt, hogy ne üssem meg. Összeszorítottam a szám, az állakapcsom izmait megfeszítve, mint mindig mikor próbálok úrrá lenni az érzéseimen.
- Kotródj a szemem elől. - néztem rá kellő fenyegetéssel az arcomon, ami a bennem lappangó dühvel keveredett. - Vagy kivágom a hangszálaid. - léptem közelebb hozzá, a tekintetem pedig egy pillanatra sem rendült meg. Sejtettem, hogy ő sem fog. Éreztem rajta, hogy valami nincs rendjén vele. Tudtam, hogy ellene nem sokra mennék egy karddal a kezemben sem. De nem érdekelt. Egyszerűen csak azt akartam, hogy tűnjön el a szemem elől és soha többet ne halljam krákogó hangját. Ha eltűnik, legalább úgy érezhetném vége van ennek a rémálomnak. |
Csorba azonnal hátrébb lépett egyet Hasseltől ahogy az asztalra tehénkedett. Nem éreztem rajta a félelmet inkább csak ovatosnak tűnt és rendkívűl ravasz alaknak. " Gondoltam meglátogatom a kisasszony aki nekem ajándékozta egy ózsdi könyvért a ritka ezüst haját " Tekintete ezúttal rám vándorolt mire én összeráncoltam szemöldökömet és Hassal felé kezdtem el haladni ovatos léptekkel. - Én nem neked adtam a hajamból! - szólaltam fel tanácstalanúl mire az ocsmány alak csak fejét rázta és mintha csak valami naív kisgyerek volnék olyan arcmimikával vizslatott. " Milyen igaz. De a törp barátod nekem adta!" Vigyorodott el rothadt fogait kivillantva, majd Hasselre pillantott. " Hallom átok súlyt...Milyen kár. Ebből még lesz biza bajod a közeljövőben! "  Lépkedett párat az asztal melett közlebb hozzánk ahol már ha Hassel akarta volna neki eshetett volna. " Túl közel van az a jövő!" Húzta össze szemeit, majd mutatott fel mintha együttérezne vele. Pedig nem így volt. Csak húzta az agyát a kirívó viselkedésével. " Oh igen!... Majd elfelejtettem Daenerys. " Pillantott rám fura néven említve amire rögtön összehúztam szemeimet ismét ekkor már Hassel melett állva. - Cirill. A nevem Cirill! - vágtam közbe szavain és néztem rá továbbra is teljes tanácstalansággal. Csak ciccegett egyet szemét forgatva és közeledett felém amire én rögtön hátra léptem. De ő is megállt hamarosan. " A fiú meg fog halni! Milyen kár. Pedig még nem is élt. " Bigyesztette ki alsó ajkát mintha szomorú volna és Hasselre pillantott ezúttal elég bosszús arckifejezéssel. " Miattad!" Hírtelen felnevetett vidáman mintha élete viccét lőtte volna el egy ágyuval. |
 Figyeltem ahogy Ciri felkell mellőlem és kilépeget a kabinból. Már épp szóltam volna utána, mikor elkiáltotta magát. Hallottam ahogy az öreg nevét kiáltja, viszont a következő pillanatban egy közelebbi hangot hallottam meg. Egy teljesen ismeretlen, mégis kissé ismerősen csengő hangot. A hang irányába kaptam a fejem, ami a székem irányából jött. Ott ült egy ritkaronda vénember, akit még életemben nem láttam, de sejtettem, hogy ő lehetett Csorba.
Azonnal felpattantam az ágyról és előreléptem az asztal mellé, hogy minél közelebb legyek a férfihoz. Érthető okokból nem igazán biztam benne.
- Mi vagy? Mágus? Manó? - kérdeztem fintorra húzva az ajkaim, ami a kérdésemre, de leginkább az előbbi megjegyzésére vonatkozott. Magamon éreztem Ciri tekintetét, aki becsukta az ajtót, de nem fordultam felé. A tekintetem nem vettem le a férfiról. Nem reagáltam a bemutatkozására, csak előredőltem az asztalomra támaszkodva és áthelyezve rá a súlyomat. - Mit akarsz? - kérdeztem a fogaim között szűrve a szavakat. |
 Az első reagcióra azonnal össze rezzentem hiszen nem értettem mi ez a reagció. Nagy szemekkel pillogtam rá kicsit ijedten, majd egyszerűen lepillantottam az ágyra csöndesen mintha éppen az apám szídna le. Csak az ágyneműt bűmúltam hiszen úgy éreztem valami rosszat tettem. - Nem ...- motyogtam válaszul adva neki ezt de nem értettem , hogy jön ez ide. Az este történtek után ez több volt mint evidens. Amikor felvetette azt amire én még csak gondolni sem mertem csak nagyranyílt szemekkel és eltátott ajkakkal néztem fel rá. Elkezdtem rázni fejemet hevesen hiszen nem hittem ebben. Egyszerűen képtelenségnek tűnt, hogy egyszer történik meg és már szinte rögtön meg is történik a dolog. Hassel nem akarta és így én sem akartam. Teljességgel elutasítottam ezt az egészet és ha kell én teszem hamissá amit a férfi mondott. Ha másért nem de Hassel elutasítása miatt még inkább azt akartam hinni, hogy ez nem így van. Megcsóváltam fejemet, majd felálltam az ágyról és azonnal kirontottam az ajtón. Ekkora már kezdett besötétedni de egész biztos voltam benne, hogy ha egyszer feltűnt akkor újra fel fog. Annyira riadt voltam, hogy azt se tudtam mit teszek. Csak elüvöltöttem magamat - Csorba! - kiáltottam fel mire a válasz a kabinból jött." Ne olyan hangosan..." Ott üllt a Hassel székében. Oda kapva tekintetemet azonnal megréműltem, hogy újra látom. Csak szépen komótosan felállt és nézett rám, majd Hasselre. " Gratulálok az apának a fiúhoz " Tárta szét karjait a férfi Hassel előtt miközben őket a több szögletű asztal választotta el. " Hagy mutatkozzam be, a nevem Csorba " Biccentette meg fejét. Azonnal beléptem az ajtón és magam után becsuktam. Hasselre pillantottam rémültem. |
Némán hallgattam mit mondd, tekintetemet a falon tartva. Csak akkor pillantott rá, mikor azt mutatta be, hogy a Csorba nevű öreg férfi a hasára mutogatott. Ahogy egyre több részletet árult el, úgy kezdett egyre inkább egy kép összeállni. Próbáltam mást kihozni belőle, de egyszerűen ez túl egyértelmű volt ahhoz, hogy ne egyből a legkézenfekvőbbre gondoljak.
- Hát ez nem igaz... - hajoltam előre az arcomra tapasztva a kezeim, majd ahogy azt kérdezte van e ötletem kihúztam magam és a lány felé fordultam.
- Hát hogyne lenne. Szűz voltál. De már nem vagy az, nemigaz? - kérdeztem felvonva az egyik szemöldököm. - El sem hiszem, hogy ezt mondom ennyi után... - sóhajtottam fel. Az évek megtanítottak arra, hogy semmivel kapcsolatba ne legyek elutasító, főleg ne az ilyen ködös dolgokban, mert abból csak a baj lett. Én és a legénységem voltam az élő példa rá. - Ciri, lehet, hogy terhes vagy. És ha az az öreg esetleg nem csak egy kattant vénember volt, aki valahogy fellopódzott a hajómra, akkor biztosan az vagy. De cáfolj meg, kérlek. - néztem rá reménnyel teli szemekkel. Nem akartam gyereket. Nem akartam gyereket, míg ez meg nem oldódik. Főleg nem ha hihettem annak a bolond öregnek a szavaiban. Akkor a gyerek, a fiam a sors árnyékában születne, ami soha nem jó. - Kérlek. - ismételtem meg magam, majd lenéztem a földre. Bobo ott ült a lábainál és a csizmám csatjaival játszott. |
Az első kérdésére hatalmas vállvonással feleltem hiszen én sem értettem milyen fiúról magyaráz. Azonban ahogy elkezdte mondani, hogy semmiféle Csorbát nem ismert így aztán már kezdtem én is megréműlni. Vettem egy mély sóhajt, majd kérésére zavartan de elkezdtem magyarázni a dolgokat. - Amikor ki mentem utánad vízért oda jött hozzám egy öreg férfi. Olyan 60 év körüli lehetett ősz és ráncos...- kezdtem bele élni magam a mesélésbe így megráztam a fejem- Mindegy! Az a lényeg, hogy arról magyarázott nekem, hogy valaki azt mondta nekem, hogy a méhemet vágja ki a fekete fényért. És, hogy azt akarja, hogy ő legyen a fekete fény...- mutattam le hasamra értetlen pillogással Hasselre - Azthiszem rám értette, de ide mutatott. - böktem meg a hasamat. - Utána olyanokat kérdezett, hogy mi lesz a fiú neve és, hogy mit akarok a fiamnak - megráztam magam zavartan és kezdtem felháborodni mert nem értettem semmit. - De nekem nincsen fiam. Szűz voltam. - ráztam meg fejemet, majd vissza pillantottam Hasselre. - Utána azt mondta innen 8 hónapra és 4 vagy 5 évere onnan eljönnek érte.
Abban reménykedtem, hogy Hassel erre tud épkézláb magyarázatot adni és végre valamelyes fény derűla dologra, mert én kedztem bár berezelni a dologról. - Van valami ötleted? |
Kevésbé éhesen könnyebben átláttam a dolgokat, viszont ahogy leültem Ciri mellé sikerült összezavarnia, még így is. Felvontam a szemöldököm, mikor valamiféle Csorbát emlegetett, a máktejen meg a szemöldököm még feljebb vándorolt a homlokomon.
- Milyen fiú? - kérdeztem a szemöldökeim ráncolva, majd kissé hátradőltem és Ciri arcát fürkésztem. Kettőnk közül én lehettem a tanácstalanabb. - Ciri, én a büdös életben nem hallottam még Csorba nevű emberről és a legánységem sem kap máktejet. - néztem rá, majd elfordítottam a tekintetem a lányról. Tudnom kellene a legénységem össze tagjáról, főleg azokról akiknek valamiféle gúnyneve van. Mert minden gúnynévnek van egy története, ami előbb vagy utóbb eljut a fülembe. Csontos azért volt Csontos, mert gyűjtötte a csontokat. Patkány, mivel Patkány egy jó ideig a csatornákban bújkált és mondhatni a patkányok váltak társaivá... na meg olyan ronda volt, mint egy patkány. És még sorolhatnám, de soha nem hallottam Csorbáról.
- Mondd el szó szerint mit mondott. - nem akartam a lányt megrémíteni, én magam rendesen megrettentem. Nem hiányzott még valami önjelölt átokszóra, vagy gárdista az életembe. |
 A zajra és a hírtelen cipőorr dobbanására kipattantak szemeim, majd karjaimat magam alá rendezve emeltem tekintetemet Hasselre aki épp Bobo-t szídta le az alvilágig. Elmosolyodtam a dolgon de csak akkor szólaltam fel mikor már ő is rám pillantott. Elmosolyodtam, majd összehúztam szemöldökömet és vettem egy mély sóhajt. Eszembe jutott az az alak aki valamivel ezelőtt magyarázott nekem minden féle balgaságot. Hasselnek is tudnia kéne ha kettyós az egyik embere... - Amikor korábban kimentem valami Csorba nevü öreg férfi magyarázott nekem. Nem gondolod, hogy túl sok Máktejet kapnak ? - vontam fel szemöldökömet. Habár a MákTej fájdalomcsillapításra van de ez az alak egész biztos megivott két teljesen pohárral. - Olyanokat kérdezett, hogy mi lesz a fiú neve...- húztam félmosolyra arcomat, majd megráztam fejemet elfojtott nevetéssel és halk kuncal. Az alak olyan volt mint valami kuruzsló... Fura, hogy Hassel ilyen embert is felenged a hajójára. |
[462-443] [442-423] [422-403] [402-383] [382-363] [362-343] [342-323] [322-303] [302-283] [282-263] [262-243] [242-223] [222-203] [202-183] [182-163] [162-143] [142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
