|
Témaindító hozzászólás
|
2015.05.23. 12:00 - |
Cirill Tretogor & Hassel Lalbor Rondrel |
[462-443] [442-423] [422-403] [402-383] [382-363] [362-343] [342-323] [322-303] [302-283] [282-263] [262-243] [242-223] [222-203] [202-183] [182-163] [162-143] [142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
 - Ne kezdd már te is. - förmedtem rá Ussonra, ahogy végzett magán monologjával. - Ezen a retkes hajón mindenki az apámnak, vagy az anyámnak képzeli magát? - a nagy felháborosodásomba a kanalamat is a kásába ejtettem, így morgolódva kezdtem el azt kihalászni. - És ne gyere nekem a te túlvilági bölcsességeddel, mert lenyomom azon a túlvilági torkodon a kanalam. - fenyegettem meg, mikor sikerült kihaláasznom az ételből a tárgyat. Usson erre csak a fejét csóválta és előredőlt az asztalra támasztva óriási kezeit. Az arcvonásai mit sem változtak, ugyanolyan szigorral nézett rám, mint eddig. Viszont ez a szigor kellően félelmetes külsőt adott a férfinak, akitől egyébként rettegtem volna ha nem ismertem volna elég jól. És nem ismertem volna a jámbor oldalát, mikor nem kezd el fölöttem apáskodni.
- Esküszöm, néha úgy érzem nem is én vagyok a kapitány. - tömtem be a kanalat egy jó nagy adag kásával a számba. - Próbálná' mef így befélni máffol. - meredtem rá a falattal a számba, igaz így szavaim nem teljesen tisztán, de kivehetőek voltak. - Keményebb kézzel kéne bánnom veletek...
"Ne tereld a szót, Hassel. Nem tudod megjátszani magad. Válaszolj." mondta még mindig nem enyhítve hangnemén, mire én csak felsóhajtottam. - Persze, hogy nem. Ki akarna bárkinek is ilyen életet. - húztam össze a szemeim és a kanalat kezdtem terelgetni az immáron kiürült tálban. - De mindig nekem kéne szenvednem? Nem ártottak már nekem eleget? - kérdeztem a fekete bőrű ember elé tolva a tálat. "Te se vagy egy szent." közölte hidegen és a többi tál közé dobta az enyémet. - Nem hát, egy szóval sem mondtam. De én is megérdemlem a normális életet, mint a többi ember. - keltem fel a székemből, mire Usson csak a fejét csóválta. "Ahogy gondolod... Nem fogok egy újjal sem a lányhoz nyúlni, de nekem elhiheted: problémát fog még okozni. Érzem." szólt utána, mivel a mondata végére már a konyha ajtaján léptem ki. Elegem volt a kioktató szövegelésekből, amikből általában mindig az jött le, hogy ők aztán többet tudnak nálam. Usson pedig szeretetre ez mindig megjegyezni, mindennel kapcsolatban. Most éppen Ciri volt az áldozat és az, hogy ki kéne raknom a hajóról, mert csak bajt okoz és hogy többet érdemelne "ez a szegény szerencsétlen kislány" mint egy magamfajta utolsó senkiházi kalóz. Legalábbis ezt hallottam ki a szavaiból.
Fellépegettem a lépcsőn, majd vissza a kabinba. Ciri nem is mozdult el az ágyról, hanem akkor is ott feküdt eg párnát ölelve magához. Bobo, aligohgy beléptem keresztbe állt a lábam előtt, bár akkor épp időben fedeztem fel ahhoz, hogy essek keresztbe rajta. Nem ébresztettem fel Ciri - ha aludt -, csak halkan elküldtem melegebb éghajlatra a kutyát. |
 Rá mosolyodtam, majd vállat vontam fel pillantva rá. Azonban szomjasnak szomjas voltam így miután ő kilépett az ajtón némi tétovázással de én is követtem. Megfogtam a kulacsot ami az asztalon hevert, majd kilépve az ajtón egyből fura pillantásokkal találtam szemben magamat. Főleg egy öreg emberével aki úgy nézett rá bozontos szemöldöke alatt, hogy komolyan azt hittem, hogy valami rosszat tettem. Úgy nézett ki mint aki beszélni akar velem. Csak egy volt a fedélzeten tartózkodó legénység közűl de ő valahogy nem illett ide. Senkinek sem szúrt szemet. Egészen úgy nézett ki mint egy kuruzsló vagy egy lecsúszott fekete mágus. A vízes hordónál álltam és kiváncsian néztem rá, majd összeráncoltam szemöldökömet amikor elkezdte mozgatni vaskos bajsza alatt ajkait. Ajkaim elnyíltak egymástól és hunyorogva figyeltem az alakot. Ahogy megmoccant és felállt a fadobozról azonnal elkaptam róla tekintetemet és belenyújtózkodva a bőr kulaccsal a hordóba merítettem bele a vízbe ami bugyborékolva lökte ki belőle a levegőt és töltötte meg folyadékkal. Ekkor elkapta a vállamat valaki akire azonnal riadtan felnyögtem és megremegtem. Ugrottam egyet, és oldalvást felé fordúltam, majd a hordóba ejtettem a kulacsot. Oda kaptam tekintetemet az elmerülő bőrkulacsra, majd a zaklatómra pillantottam. Az a férfi volt aki az előbb úgy bármúlt és mormolt. " Nem jó! " Bökött a hasamra összehúzott szemekkel miközben szemöldökének kósza szálai szemei elé lógtak. Csúsztam hátrébb mire az egyre közeledett és bökte hosszú körmével hasamat. " Azt mondta a méhedet vágja ki a fekete fényért... Azt akarja hogy ő legyen a fekete fény!" Egyre inkább kezdett megrémíteni a görnyeteg alak így kis híján hátraestem, majd a hordó mögé menekültem előle. - Mit akarsz? - mordúltam rá türelmetlenűl. " Te mit akarsz a fiadnak? " Horkantam fel, majd felemelve államat néztem rá riadtan. - Nincs fiam! - böktem hozzá, majd a hordóba kapaszkodva dőltem előlrébb hunyorogva. - Ki a frász vagy te? - suttogtam orrom alatt a szemeit fürkészve. Az egyik szeme ködös volt míg a másik világoskék, majdhogynem fehér. " Csorba, A nevem Csorba. " Válaszolta felvidúlt arcal kivillantva hiányos rothadt fogait. - Értem. Tehát Csorba. Mit is ..- mondtam volna tovább de azonnal közbe vágott az öreg. " Mi lesz a fiú neve? " Zavart mosolyra húztam ajkamat, majd megráztam a fejemet. - Túl sok volt a Mák Tej Csorba. - válaszoltam neki, majd sietősen kikerültem a hordót és az alakot is eképp kerültem volna. Ha nem ragadja meg a karomat. " Vigyázz rá mert eljönnek érte! 8 hónaptól innen és 5 évre onnan. " Erre még inkább megrémített és csak arra tudtam gondolni, hogy ezaz alak tudatmódosítót vett be és azért magyaráz ennyit. Kirántottam kezeinek fogásából karomat, majd hátra léptem párat őt figyelve és a kabinba siettem vissza. Még a kulacsot se mertem kihalászni. Megrémített. A kabinba lépve azonnal lehuppantam az ágyra és ledőltem csöndben. Úgy döntöttem inkább pihenek egyet és majd azt követően beszéltek Hasselel, hogy ne kapjanak több Máktejet ezen a nyavajások. Ruhástúl elfeküdtem az ágyon és figyeltem a plafont és a tollakat amiket Hassel is szokta. Csak vettem egy lemondó sóhajt és oldalamra fordúlva húztam fel lábaimat és ölteltem magamhoz a párnát és lassan kezdtem elszenderedni. |
Nem mondtam semmit arra, mikor azt mondta ő is öreg, ha én az vagyok. Azért ez nem teljesen volt így, mert Ciri még az élete derekán járt. Bár igaz, hogy lehetek akármennyi, ha az átok nem kerül megtörésre akkor... hát akkor még fiatalnak számítok.
- Tényleg, el is felejtettem... - néztem rá kissé összehúzva a szemeim, majd az ajtóhoz lépegettem. - De akkor pihenj inkább. Az a könyv megvár. - fogtam meg a kilincset és tekintettem hátra rá halványan mosolyogva, majd eltűntem az ajtó mögött. A hajamba beletúrva tekintettem körbe a fedélzeten, ahol néhányan kártyáztak, de nem igazán néztek rám. Látszott, hogy kerülik a tekintetem. Sóhajtottam egyet és a konyha felé cammogtam. Beérve megkérdezve Ussont arról, hogy Patkányékat hol találom. Viszont hamar rájöttem, hogy nem fogom őket már sehol sem megtalálni és erre a szakács is emlékeztetett igen hamar. miközben lerakott az orrom elé egy nem túl szép tál kását.
- Az ember elvárná, hogy kapitányként kacsasültöt eszik... - fintorogtam a kanalammal piszkálva a kása felszínét, de a fekete ember olyan szigorúan nézett rám erre, hogy inkább nekiláttam enni. Ízre nem volt rossz, viszont minden más borzalmas volt benne. - Szóval, csak úgy leléptek? - kérdeztem felvonva a szemöldököm, mire ő bólintott. - És neked szóltak? - megint csak egy bólintást kaptam válasznak. Kifújtam a levegőmet és tovább kanalaztam a kását. - Nekem meg basztak. - vigyorodtam el keserűen és úgy döntöttem bánatomat most már tényleg a kásába folytom. |
Elvigyorodtam ahogy az öregedésre fogta az egészet hiszen ehhez semmi köze nem volt az érzelgősségének. Ezen felül csak a 30-as évei előtt jár már miért volna öreg? Az élete csúcs időszakát bár már maga mögött tudhatja de ez a bizonyos - szerinte- öregség kell az életének kitlátástalanságának átlépéséhez. - Akkor én is az vagyok, ha te is...- válaszoltam neki szélles vigyorral arcomon. Mikor leszenvedtem magamat róla a kezembe rendeztem könyvemet. Szavaira felpillantottam rá és elmosolyodtam fejemet csóválva. - Nem kérek semmit... nem érzem jól magam. - mondjuk tegyük hozzá egész nap nem ettem de így sem volt kedves semmihez, hogy leküzdjem a torkomon a gyomromig. De ez valahogy más rosszúlét volt mint a betegség vagy az éhség utána érzés. Nem éreztem még ilyet de nem kecsektett túl sok jóval. |
Ciccegő hangot kiadva fújtam ki a levegőm. - Öregszem. - emlékeztettem rá. - Pár év múlva már bármelyik zémbes öregemberrel vetekedni fogok majd. - néztem fel rá, majd kaptam egy csókot és Ciri el is tűnt fölülem. Ülő helyzetbe szenvedtem magam és a lányra tekintettem, aki akkor már a könyv felett gubbasztott, majd Bobóra, aki pedig békésen szunyókált.
- Te nem kérsz semmit? - kérdeztem felkelve az ágyról, az ingemet megigazítva tekintettem Ciri felé. |
 Összeráncoltam szemöldömet azon amit mondott. Tudtam hogy kicsit elengedtem a két év alatt de, hogy ennyire. Nos erre gondolni sem gondoltam. Furán hangzott de megmosolyogtatott. - Te egy cseppet sem változtál...- húztal fel számat, majd az előző beismerését felhoztam - Talán lelkisebb vagy. - mosolyodtam el, majd ahogy fenekembe csípett ugrottam egyet pillogva. Meglepődtem hiszen ezt az úgymond pajzán játékos oldalát nem igen ismertem és hát... olyan derült égből villámcsapásként ért. Mondjuk nem jelentett számomra gondot de kifejezetten meglepett. Értettem az ezt követő célzást, hogy most nem ér rá a játékra még ha csak azt én nem is úgy értettem, hogy le akarok vele feküdni. Nyomtam egy cuppanós csókot arcára, majd leperdűltem felőle, majd néztem rá békésen. - Akkor menj... Nekem még úgyis át kell nyálaznom azt a könyvet. - húztam szélles mosolyra arcomat, majd az ágy végébe mászva kapaszkodtam meg annak széllében és nyújtóztam le a földön elheverő könyvért. Mikor elértem seggre huppantam és elkezdtem lapozgatni. Innen teljesen belemélyedtem abba a rendkívűl unalmas olvasmányba amit a törptől kaptam. Minden egyes szavában lehetett valami jelentés így igyekeztem azokat aszerint értelmezni miként oda illesztették. Sir egyik barátja mágus volt így néha az ő könyveit olvasgattam mikor meglátogattuk. Tanított egy két dolgot de aligha emlékszem már a mágiára. De jobb is hiszen fekete mágia volt... |
 Felvontam a szemöldököm akkor, mikor fölém térdelt, kezével pedig végigsimított a mellkasomon. A szám egyik sarkát féloldalas és felettébb sokatmondó vigyorra húztam, kezeimet pedig a hátára helyeztem, fokozatosan vezetve lejjebb.
- Esküszöm... - sóhajtottam fel halkan és a lányra tekintettem. - Ha nem tudnám, hogy ugyanaz vagy két évvel ezelőttről, akkor nem hinném el ha mondanák. - csíptem bele a fenekébe, kaján vigyorral az arcomon.
Kezeimet felcsúsztattam a vállaira és hátravetettem a fejem. - Azért megnéznék egy báránycsordát... Bár most helyettük bazári majmaim vannak, akikre rá kéne hogy nézzek... Na meg enni sem ártana. - gondolkoztam el hangosan, összehúzva a szemöldökeim. Bármennyire is volt csábító az, hogy Ciri hozzám simulva szuszogott a nyakamba, volt egy fontosabb szükségletem amit ki kellett elégítenem. És az evést jelenleg fontosabbnak találtam, mint bármi mást. Kezdtem megérteni a "A férfi szívéhez a gyomrán keresztül vezet az út." közhelyet, mert ahogy eszembe jutott az étkezés másra nem is tudtam gondolni, csak egy frissen sült csirkecombra. Azonban ez csak álom maradhatottt, mert nagy valószínűséggel vízes és cukros kenyér, vagy kása került volna elő a konyhából. És a kása is tej nélkül. Elfintorodtam bele gondolva az ételekbe és oldalra tekintettem a lány arcára. |
- Úgy nézek ki mint aki megmérgezne tényleg? - vontam fel szemöldökömet, majd felnevettem. Hamar elhallgattam amikor megszólalt azonnal kiváncsian néztem arra amerre ő, hogy én is láthassam mit lát ő. Csak a tollak lógtak lefelé ő pedig szűntelenűl azt bámúlta. Mikor rám pillantott én is rá, majd elmosolyodtam. - Csak mond azt, hogy menjek el és már itt se vagyok...- morcosan néztem rá, majd hamar elhúztam mosolyra ajamat, majd felülve téremre álltam és átdobtam egyik lábamat felette így a másik oldalán is megtámaszkodtam. Ráültem testére mellé hajlított lábakkal és elmosolyodva néztem rá. - Amúgyse bírnád ki nélkülem...- húztam ajkamat cserfes félmosolyra, majd kezemet elindítottam hasán felfelé, majd mellé csúsztatva négykézláb voltam felette. Bele hajoltam az arcába így a hajam mint baldahín fedte el arcunkat. - De én se nélküled. - mosolyodtam rá, majd közelebb hajolva lefektettem felsőtestemet és lágyan ráharaptam állára és felette pucsítottam. - A családot én is meg tudom adni neked. A bárányaidat pedig, majd a hajópadlón legelteted. - bújtattam arcomat nyakába mint engedelmes kiscica. |
Fájdalmasan elfintorodtam, mikor azt mondta Skelligére kéne hajózni. Bár hamar rájöttem, hogy ha oda is mennénk én csak a hajón gubbaszthatnék. Viszont a fintor eltűnt az arcomról akkor, mikor Bobót kezdte emlegetni. Körbenéztem, a tekintetemmel a kutyát keresve, aki ott kuporgott nem messze tőlünk az ágyon, gülü szemeivel minket figyelve.
- Megeshet... Nem épp olyan, mint amitől félni lehet. - emeltem vissza Cirire a tekintetem. Szabad kezemmel a hajába túrtam és mosollyal az arcomon hallgattam mit mondd. Valóban, jó lett volna, ha az élet is olyan egyszerű lett volna, mint ahogyan most elgondoltuk. Akkor talán nem ekkor kellett volna születnünk és nem olyan helyzetben találkoznunk mint most. Olyan lehettem, mint egy vénember akinek megszámlálhatatlan gondja van, de elképzelhetetlennek tartottam azt az idillien békés képet, amit a szemem elé vetített.
- Bár így lenne... - simogattam meg az arcát, majd feleszméltem, hogy lehet azt hiszi arra mondtam ezt, hogy megmérgezne. - Mármint nem az, hogy megmérgezel. Az nem lenne jó. - magyarázkodtam elvigyorodva és hátravetve a fejem az ágy fölötti alacsony plafonra néztem. Még mindig csak a tollak lógtak le onnan, amik már kitudja hány éve ott voltak. És ki tudja még meddig ott lesznek... - Évekig nem tudtam mire vágyok, de két éve mikor a nővéremnél jártam... És láttam a családját. Láttam a kisfiát... Rájöttem, hogy én is csak arra vágyok mint egy normális ember. Hiába csücsölök itt az aranyomon, családot nem tudok megvásárolni. - kissé felemelve a fejem a lányra tekintettem és halványan elmosolyodtam. - Esküszöm, az életem alatt nem hordtam össze ennyi érzelgős szöveget... - hajtottam vissza a fejem és mindkét kezemmel megdörzsöltem az arcom. - Ciri, ez a te hibád. Rossz hatással vagy rám. - vigyorogtam rá a lányra. |
Halgattam őt lehunyt szemekkel, majd ahogy ismét a múltjából kaptam egy kis falatot elmosolyodtam. - Talán Skellige szigetekre kéne hajózni. Lehet találnék valamit...- suttogtam neki, majd kezemmel elkezdtem mellkasát cirógatni.
- Bobo nem lenne jó pásztorkutya...- ábrándítottam ki, majd elmosolyodva felemeltem fejemet ahogy elkezdett simogatni. - A birkáid kergetnék őt. - vigyorodtam el, majd felebb csúsztam, hogy a nyakába tudjak bújni. - Én is helyet kapok abban a kis házikóban? - kérdeztem tőle lágy hangon, majd nyakába csókoltam és végűl hozzá bújtam. - Amíg a birkák terelgetik Bobo-t te vadászol vagy a kertben tevékenykedsz. Addig én vacsorát főzök...- suttogtam, majd felhúztam lábamat Hasselre így átkarolva őt. Egyik kezemet a fejének szabad oldalára csúsztattam és hajába túrva kezdtem el cirógatni füle mögött. -Mond, hogy nem csábító ajánlat... - hírteln elkuncogtam magamat. Hiszen aligha tudtam főzni. Egy két dolog ment de az nagyon alap módon. - Még a végén megmérgezlek. |
Bólintottam mikor azt mondta pihen egyet és csak mosolyogtam mikor a mellkasomra fektette a fejét. Még mindig alig hittem el, hogy itt van mellettem, igaz egyre valóságosabbnak tűnt.
- Skellige? - vontam össze a szemöldökeim és Cirire pillantottam. - Mint a szigetek? Ej... Azok aztán a népek. Még a végén rámharagították valamelyik istenüket... - egyszer volt dolgom azon a szigeten, de eldöntöttem, hogy többet nem megyek oda. Persze, ez még az átok előtt volt. Összevesztem a jarllal, aki elhordott mindenféle undorító népségnek, és fel akart áldozni az isteneik oltárán. Északi népek, furcsa szokásokkal. Nem szeretnék még egyszer hasonló helyzetbe kerülni.
A kérdésére viszont el kellett hogy gondolkozzak. - Nem tudom. - néztem rá és felhúztam a vállaim. - Már eszerint élek... Gondolkoztam azon, hogy mi lett volna ha mindez nem történik meg, de arra sohasem gondoltam, hogy ezután mi lesz. - dőltem hanyatt az ágyon, így már csak a szemem sarkából láttam a lányt. - Talán visszamennék Povisba, valami istenháta mögötti kis falucskába, ahol még csak hallani sem lehet a tengeren történő dolgokról, ahova senkinek a keze nem ér el. És megpróbálnék normális életet élni a hátralévő éveimben. Beszereznék egy-két kecskét, aztán azokat legeltetném. - húztam össze a szemeim, de az utolsó mondatomra el kellett, hogy vigyorodjak. Nem tudtam magam elképzelni úgy, mint egy kecskepásztor. Ha Ciri továbbra is a mellkasomon feküdt, akkor a hátára raktam kezem, lassan simogatva. - De lehet, hogy bárányaim lennének. - gondoltam tovább elgondolkozva. - És Bobo lenne a pásztorkutyám. |
Kinyújtottam nyelvemet elfintorodva. Kezdett hányingerem lenni aminek nem igazán örültem de hamarosan kezdett enyhülni. Rá pillantottam és elmosolyodtam. - Meg leszek... Csak pihenek egyet. - válaszoltam neki, amjd közelebb húzódva hozzá fejemet a mellkasára fektettem és bámúltam magam elé csöndben elmélázva. Valahogy kezdett levern a hideg ahogy a hányinger elmúlt de nem nagyon örültem a dolognak. Igyekeztem nem foglalkozni a dologgal és csak lehunytam szemeimet. - A törp azt mondta Sellige átok. - motyogtam orrom alatt ismét felhozva a megoldatlan problémánkat. Illetve főleg az övé volt de miután itt voltam melette már az enyém is. Egy olyan probléma amit feltétlen látni akartam ahogy együtt megoldunk és kiszabadúlhatunk. Ő itt akarta ezt az egészet hagyni már csak a hajó volt az elképzelésének útjában. - Mihez akarsz kezdeni ha megtörik az átok? - kérdeztem tőle továbbra is lehunyt szemekkel elvégre ha meg akarja tőrni akkor célja is lehet. |
Felnevettem mikor meghallottam milyen nevet akar adni a kutyának. Megcsóváltam a fejem és csak beleegyezően tekintettem Cirire.
- Ha eddig nem féltek tőlem, most már biztosan rettegni fognak... - mondtam hátradőlve az ágyon, kezeimet magam mögé támasztva figyeltem mit csinál a lány. Úgy, ahogy nekilátott az átok megtörésére vonatkozó feljegyzések keresésének még egy erdőt sem talált volna meg, még ha az orra előtt is lett volna. Az ilyen könyvekben előszeretettel használtak tudós emberek által használt szavakat, olyan hasonlatokat amiket egy egyszerű ész fel nem fogna. Én magam pedig épp ahhoz voltam elég művelt, hogy ne úgy beszéljek mint ahogy a kalózokról szóló sztereotípia tartotta. Persze ez egyáltalán nem azt jelentette, hogy tanult ember lettem volna... inkább csak tapasztalt.
Előrehajoltam mikor azt mondta nem érzi jól magát. - Hozzak valamit? - kérdeztem felvonva az egyik szemöldököm, mert mást nem igazán tudtam felajánlani. Nem tudtam miért érezhetné egyáltalán magát rosszul, de reméltem, hogy nem hozott magával valami fertőzést. Az orvosok szívesen kezeli az embereket... egészen addig, míg ki nem derül, hogy az illető egy kalóz. |
 Elvigyorodtam ahogy a kis nyavajás a karjaim közé rohant, majd alá nyúlva felemeltem és karjaimba fektettem akár egy kisgyermeket. Megvakartam a pocakját és orromat az övéhez érintve mosolyogtam rá. - Bobo...- válaszoltam meg magamnak a kérdésemet és megfogva az állatot mellsőlábai alatt nyújtottam Hassel felé. Persze nem a megfogás miatt tettem. - Hassel Lalbor Rondrel és veszedelmes társa, Bobo. - vigyordtam rá szemöldökömet emelgetve. Eleresztettem a kutyát az ágyon, majd megpaskoltam nyomorúl kis fejecskéjét. A kezembe kaptam a könyvet, majd elkezdtem azt böngészni. Rögtön az átok megtörését kerestem benne de nem találtam seholsem. Már lassan kezdtem ott tartani, hogy az a büdös kis törp átvágott néhány hajszálamért. De nem adhattam fel. Lehet nem ott kéne keresnem ahol először gondolnám. Szemöldökömet ráncolva lapozgattam kissé feszülten de semmi türelmem nem volt az olvasáshoz. Egyszerűen csak oldalra dobtam a könyvet és elterűltem az ágyon nyöszörögte mint akit épp nyúznak. - Nem érzem jól magam... - sziszegtem kavargó gyomorral. |
 - Van helyette egy kutyád. - mondtam lenézve a lapos fejű dögre, majd összehúztam a szemeim. - De még csak nem is fehér. - pillantottam oldalra a lányra akinek feje az én vállamon pihent. Elmosolyodtam.
- Terveim...? - kérdeztem letekintve az immáron nyakamban lévő láncra, majd oldalra fordítottam a tekintetem rá. Kaptam egy apró csókot cserébe az ajkaimra. - Hát mivel nem igazán tudok máshol időzni így a terveim ezen szobára és a hajóra korlátozódnak. - feleltem a kérdésre és hátrafordultam, hogy a lányra tudjak nézni, a kutya pedig azonnal kiugrott a kezemből és odament Cirihez.
- Nem tudom. - néztem az állatra összehúzott szemekkel. - Nem tudok nevet adni. - vontam meg a vállam. - A Vércse sem véletlenül Vércse. Jobb ötletem nem volt. |
Forgattam egyet szememen a cinizmusán, majd elmosolyodtam rajta és halgattam kiváncsian ahogy melettem üllt. Tudtam, hogy nem ez életem legjobb híre amit kaptam de legalább nem hal meg rögtön ami azt jelentette, hogy lehet kísérletezni egy kis fájdalom árán. Közelebb húzódtam hozzá, majd fejemet vállára döntöttem és simogattam meg a kis nyavajást magam melett hagyva a könyvet az ágyon. - Szőke herceg helyett velem kell beérned...- mosolydtam rá , majd félmosolyra húztam ajkamat. - És lovam sincs. - vontam meg vállamat. Kicsit odébb húzódtam tőle, majd lelemelve nyakamból a nyakláncát az ágyon felmásztam mögé és betettem az övébe. - Itt akarsz még időzni vagy vannak terveid? - bújtam hátulról hozzáés vállára fektetve államat néztem rá elmosolyodva. Ahogy rám tekintet nyomtam egy puszit ajkára, majd vissza ültem a fenekemre a háta mögött. Kezdte megkedvelni a kutyulit ami az ölében volt legalábbis nekem úgy tűnt. - Hogy akarod elnevezni? - pillantottam rá kérdően. |
Összehúzott szemekkel figyeltem, ahogy a kutyára dobja a köpenyét. Teljesen szerencsétlen állat. Olyan béna volt, hogy nem volt képes kibújni a ruhadarab alól. Felkeltem és segítettem rajta, majd felkaptam a kezeimbe.
- A csúnya néni bántott... - gügyögtem neki, megsimogatva a kutya pofáját. Ha Ciri le is lép, akkor ez a kis dög akkor is itt lesz. Mint most. Egyetlen állandó társaságom... Lehet előbb is be kellett volna szereznem egy kutyát. A gülü szemeit rámemelte, én pedig Ciri felé tekintettem.
- Nem hangzik túl jól. Már a törpök is érdekesek, nem hogy egy feketemágiát használó törp... - gondolkoztam el összehúzva szemöldököm. Az sem volt túl előnyös, hogy adott neki egy tincs hajat, bár én annyira voltam járatos a mágiában, mint amennyire Patkány értett a nőkhöz. Talán annál egy kicsit mégis jobban, mert ha nagyon megerőltettem magam képes voltam egy végtelenül egyszerű mágikus csapda felállítására, amihez nagyjából egy kisgyerek tudása is elegendő volt. Hiába, csak a rosszra voltam a fogékony, a mágiára pedig nem.
- Heh. - néztem rá a hercegnős megjegyzése után, meglehetősen megvetően, de részben igaza is volt. - Igen. És várom a szőke herceget fehér lovon. - mondtam teljes cinizmussal a hangomban. A kezére néztem, amiben ott lapult a nyakláncom, amit még mindig nem kaptam vissza. De nem hoztam szóvá, mert ha nem adná vissza akkor magamtól venném vissza amikor elalszik. Kevés dolog fontosabb nekem annál a medálnál.
- Fokozatosan elgyengülök, mondhatni. - gondolkoztam el egy pillanatra, majd kutyától, mindenestül lehuppantam mellé az ágyra. - Olyan, mintha valami elkezdene belülről emészteni. A régi sebeim felszakadnak, a számból és a szemeimből folyik a vér... Lényegében a saját vérembe akar belefullasztani az átok, ami sikerülne is neki ha előtte nem véreznék el. |
 Vettem egy mély fáradt sóhajt, majd leemeltem magamról a köpenyemet és ledobva a kutyára átléptem felette és a könyvel kezemben ledőltem az ágyra fejjel előrefele.Fejemet a párnába nyomva nyöszörögtem tpmpán, majd egy sóhajjal emeltem fel felsőtestemet magam alá rendezve karjaimat, alkarommal támaszkodtam. - Egy Fekete Mágiát használó törpnél...- motyogtam magamnak és magam elé dobtam a könyvet a párnára. - Ezt adta...- néztem a könyvre, majd oldalamra fordúlva terűltem el háton az ágyon a széllén lelógó lábakkal. - A hajamból akart egy tincset. - fogtam meg a levágott tincseket és nézegettem a vágás nyomait. Felemelve egyik lábamat húztam magamhoz közelebb és leszenvedve magamról dobtam rá a köpenyemre. Így járt a másik csizmám is. Szerencsére a kutyát nem találtam el vele de nem tudott kiszabadúlni a köpen alól a súly miatt ami lefogta azt. Kinyújtóztattam lábujjaimat, majd megfogtam a könyvet és kinyitottam. - Azthiszem ezzel el leszek egy ideig...- motyogtam orrom alatt, majd felültem magam mellé dobva a könyvet és Hasselre pillantottam. - És most komolyan éveken át itt gubbasztasz mint a toronybazárt hercegnő? - vontam fel szemöldökömet, majd kezemet a medáljára irányítottam és ujjaim között kezdtem el forgatni. - Mi történik ha kilépsz a hajórol? Fokozatosan elgyengűlsz vagy mintha kést döfnének a szívedbe összeesel rögtön? |
Nem mozdultam ki a kabinomból míg Ciri távol volt. Nem láttam értelmét, mert maga a fedélzet sem mutatkozott volna érdekesebbnek. A kutyát, akit a lány szerzett leraktam a földre, mire azonnal körbe kezdett járni a kabinban. Volt nem kis terület amit a kis dög át tudott nézni. Minden holmim szanaszét hevert és a kisujjam sem mozdítottam a rend érdekében. Én megtaláltam mindent amit akartam.
Nagyjából fél óráig el is voltam azzal, hogy a kutyát terelgettem össze-vissza a kabinon belül, mert mindig olyan helyre tévedt vagy olyan dolgot kezdett el csócsálni, amit nem kellett volna. A maradék másfél órát azzal töltöttem, hogy az egyik övemet a kutya nyakára kötöttem, egy másik övet felcsatoltam a nyakában lévőre, majd kikötöttem az asztal lábához. Először a székéhez kötöttem, de alábecsültem a lapos pofájú állatkát, mert ahogy elindult húza magával a széket. Viszont az asztallal már nem tudott mit tenni.
Megkönnyebbülten sóhajtottam fel miután a kutya már nem szenvedett tovább a szaglászással, hanem csak leült és halkan nyüszítve nézett rám. De én csak ültem vele szembe az ágyon és meredtem az arcába.
- Nem foglak elengedni. - mondtam összehúzva a szemöldököm, mire a kutya lehajtotta a fejét és a szék lába mögé kullogott. Megdörzsöltem az arcom. Sejtettem, hogy Ciri az átokkal kapcsolatban kérdezősködik, de nem tudom mit gondol... Én még nem jártam végig ezt az utat? Oh dehogynem. Minden kurozsló más átkot mond, mindegyik után utánajártam és egyik sem fedi teljesen az enyémet. Dehát ez van. Én az évek alatt beletörődtem a sorsomba és a hibámba amit saját magamnak okoztam. Ezért sem szerettem volna Cirinek elárulni, tudtam hogy ő csak beleélné magát az egészbe. Elhinni, hogy minderre van gyógyír, amiben én már erősen kételkedtem.
Jó hosszú idő telt el, míg megláttam a lányt az ajtóban. - Merre jártál? - szegeztem szinte neki egyből a kérdést, a kutya pedig felpattant és farkát csóválva addig haladt Ciri felé, míg a rögtönzött lánca engedte. |
A hajórol lelépkedve csaptam fejemre a csukjámat, majd indúltam el a nyomornegyed felé. A legtöbb dugdosnivaló az ilyen helyeken szokott lenni és mivel nekem egy átkot kellet megtörnöm így nem épp szokványos választ kellet találnom. Túl egyszerű volna ha csak egy kuruzslót kellene felkutatnom vagy egy mágust. Az ilyen dolgok sosem ilyen egyszerűek. Az én elképzeléseim újabb átkokon alapúltak vagy semlegesítő mágián. De egyik sem ment olyan könnyedén. Hamarosan a nyomornyegyedbe érve tettem egymás után a lépteket végül egy könyvárusnál álltam meg. Megtámaszodtam a bódéja elején és behajolva pillantottam rá. - Átkokról szeretnék ovasni! - jelentettem ki habár ránézésre csak sáros mocskos papírlapokat árúlt. Semmi érdekeset. Az öreg férfi azonnal két házzal arébb mutatott. " Fridusz többet tud mondani neked leány." Válaszolta, majd oda pillantottam és minden további szócséplés nélkül oda indúltam el. A ház ajtaja elé léptem, majd elkezdtem  dörömbölni az ajtaján. Egy csörömpölő hang szűrődött ki a házból, majd kis idő múlva egy koszos törpe nyitott ajtót nyújtózkodva a kilincstől el. " Mit akar? " Kérdezett gorombán amire én összeráncolt szemöldökkel válaszoltam neki, majd kezemet az ajtóra tapasztva toltam ki jobban, hogy beférjek rajta és őt odébb túrva lépkedtem be az ajtón. - Ez nem publikus! - jelentettem ki halkan amire ő csak felmorgott de beeresztett. Becsukva utánam az ajtót nézett rá. Rám aki máris ott állt a ház közepén és nézett rá csukjáját lehajtva. - Segítened kell nekem! - kezdtem bele kijelentve amire a törpe csak felhorkant türelmetlenűl és elégedettlenűl. " Bepofátlankodsz a házamba és van pofád segítséget kérni? " Morogta el magát égtelen fintorral és vicsorítással keresztvegátott sebhellyel képén. - Mond ki ne figyelne fel arra a szóra, hogy fekete mágia vagy átok? - vontam fel szemöldökömet kérdőrevonva az alakot amire ő rögtön visszahúzta állát és hamar megcsóválta fejét. " Nem! Soha többet nem használod fekete mágiát!" Csóválta fejét vadúl és lengette kezét elutasítóan kaszálva vele. - Mit akarsz érte? Aranyat? - kérdeztem tőle elszántan amire ő rögtön ajtajára mutatott vicsorítva. " Azt akarom, hogy azonnal tűnj el innét! " Mordúlt rám és rögvest lehuppantam az egyik székbe. Megfogtam a kupa borát, majd bele ittam és legurítottam torkomon. - Márpedig én...- fordúltam felé felvont szemöldökkel kissé lenézően rá .- ...Nem megyek innen sehová! - fordúltam vissza az étkekhez amik az asztalon lapúltak, majd emeltem el közölük egy szelet húst amit bekaptam és hörcsögpofival rágcsáltam el. A törpe csak egy lemondó sóhajjal totyogott hozzám rövidke és apró lábaival, majd elrántottam előlem a tányérját amibe bele nyúltam. " Legalább ne érezd ennyire otthonosan magadat. " Csak megvontam szavain vállamat és néztem utána a kissé rágós húst őrölve fogaim között. A tányérját az asztal másik végébe tette, majd leüllt velem szembe. " Mit akarsz? " Kérdezett rá, majd az evőeszközöket kereste amit viszont előttem hagyott. Apró kezét nyújtotta felém unott arckifejezéssel. Nem szólt semmit és tudtam máris mit akarhat. Elvégre értelemszerű volt a dolog. Az evőszeközöket és a kenyeres kosarat oda toltam elé és vissza huppantam a székbe vele szemben. - Azt akarom, hogy tőrj meg egy átkot!- Jelentettem amire a törp férfi felpillantott rám húsának szeletelése közben. " Miféle átkot? " Vissza pillantva étkére kezdte el vágni a húst tovább, majd villájára tűzve tömte kis szájacskájába. - Egy olyan átokról volna szó amely helyzet köt éveken át és csak kis időre ereszt szabadon bizonyos időközönként. Akivel vérszerződést köt az meghal a kijelölt területről valót vázást követően! - jelentettem ki abban reménykedve, hogy tud választ adni valamelyest. Lenyelve a húsdarabot szájából megtörölgette ajkait egy szalvétával, majd rámtekintett. " Skellige féle átok. Értem én. Csak az igaz szerelem csókja töri meg!" Erre a válaszára csak felettéb unottan néztem rá, majd felmordúltam türelmetlenűl. - Ne szórakozz Törpe! Ha csak nem, fogak nélkül is meg tudod enni a tányérod tartalmát...- fenyegettem meg erre ő csak felnevetett, majd mély sóhajt vett. " Nem ismerem a gyógymódot, de van egy könyvem a Skellige szigetekről amiről az átkot nevezték el. És persze az átokról is van ezaz benne. De a megtöréséről csak hasonlatokban beszél vagy még úgy se... " Vonta meg vállát, majd lemászott székéből és szekrényéhez lépett a könyvet fogva kezébe. Felálltam, majd közelebb lépkedve néztem rá. Ő is felém közeledett. Nyújtotta a könyvet de mikor megfogtam volna visszahúzta magához. Aljas vigyor jelent meg arcán.... Tudtam mit akarhat. " Semmi sincs ingyen ebben a világban kisasszonyka..." Vigyorodott rám rothadt fogaival amire én csak elundorodva néztem rá kicsit se lágy fintorral. - Mit akarsz érte? - morogta le mire ő csaj vállat vont szerényen, majd rám mosolyodott. " Manapság ritkán látni hófehér hajat. Legalábbis ha épp nem a Riviai Farkasról van szó vagy épp a mocskos kis tündékről. De te ember vagy. " Nyújtotta felém kezét kérlelve. " Adj hát egy tincset. " Kicsit hezitáltam hiszen nem tudtam mire kell neki az én hajam. Valóban nem voltam se Vaják se tünde... Halottam már a fehérhaju emberekről halott történeteket de sose figyeltem oda rá így most se tudtam vissza emlékezni sokra. Csak előrántottam késemet és hajamba markolva egy kisebb tincset húztam elő amit levágva a kezébe nyomta. Eltettem késemet, majd elkaptam tőle a könyvet. - Ajánlom, hogy hasznomra legyen...- morogtam le, majd csukjámat visszadobva fejemre a könyvet kezemben tartva távoztam a törpe otthonából. Fekete mágiát használt és a hajamra volt szüksége... Nem tudtam miért de a lényeg a köny volt nem az én hajam. Miután sikerült kikerülnöm az őröket hamarosan visszatértem 2 óra elteltével a hajóra. A megált amit elvettem Hasseltől a jószerencsémért vettem el, hogy végre sikerrel járjak. És sikerült valamit szereznem... több volt mint a semmi. A kabinba benyitva vettem egy mély sóhajt fáradtan. Azt hittem sose sikerül kiszednem belőle semmit habár nem volt nehéz végezetűl, de ő nehezebb esetnek tűnt. |
[462-443] [442-423] [422-403] [402-383] [382-363] [362-343] [342-323] [322-303] [302-283] [282-263] [262-243] [242-223] [222-203] [202-183] [182-163] [162-143] [142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
