|
Témaindító hozzászólás
|
2015.05.23. 12:00 - |
Cirill Tretogor & Hassel Lalbor Rondrel |
[462-443] [442-423] [422-403] [402-383] [382-363] [362-343] [342-323] [322-303] [302-283] [282-263] [262-243] [242-223] [222-203] [202-183] [182-163] [162-143] [142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
 - Hééé... - szólaltam fel elnyújtottan, mikor egy hirtelen mozdulattal kikapta a láncot a kezemből és a nyakába rakta. Nem erről volt szó. Ha nem ő lett volna és nem egy kutya ült volna az ölemben, már letéptem volna a nyakából a láncot. de ő volt és egy kutya ült az ölemben így csak pislogtam rá azután is, hogy egy csókot nyomott az ajkaimra.
Csak néztem utána, ahogy a mai napon másodszorra is eltűnik az ajtó mögött, engem magamra hagyva. Pedig már nagyon untam egyedül ücsörögni itt. Azonban most mondhatni volt egy társam. Egy nyomott pofájú kutya. Elmerültem a gondolataimban és úgy figyletem az alvó állatot. |
 Biccentettem neki, majd ahogy felém nyújtotta kezét az övéi alá tettem a sajátomét és tartottam. - Értem. -Suttogtam magamnak, majd rá pillantottam. Kikaptam kezéből, majd gyorsan elrendezve a nyakamba pakoltam. Ez azt jelentette, hogy fontos neki tehát nekem is fontos. Megragadtam arcát két oldalról, majd nyomtam egy cuppanós csókot ajkaira. Eleresztve őt felegyenesedtem és az csukjás köpenyemet lekapva a szögről magamra rántottam. - Utána nézek én ennek! - jelentettem ki, majd lekaptam az egyik kardját az álványáról és övembe csúsztattam támaszként. - Sietek vissza. - mosolyodtam rá lelkesen és elszántan, majd máris kiigyekeztem a hajórol. |
Igazat kellett neki adnom abban, hogy mindenre van megoldás. De azért az emberi érzelmek más tészta volt, mint egy átok. Az érzések változnak, az átok maradandó és örök.
Arról viszont már hallani sem akartam, hogy évekig ne lássam. Elfintorodtam és felemeltem a tekintetem a lányra, remélve, hogy érti ezzel mit akarok mondani. Most szereztem vissza, a szerencsének köszönhetően... nem szeretném még egyszer elveszíteni.
Kérdését mielőtt megválaszolhattam volna megválaszolta ő maga. Erre én is gondoltam, de aztán Usson felnyitotta a szemem, hogy az olyan volna, mintha letenném a lábam a hajóról. Szabad kezemmel a kutyát simogattam, aki olybá tűnt teljesen beleunt beszélgetésünkbe és elaludt.
- A nyakláncomra gondolsz? - kérdeztem és levettem a nyakamból a láncot, kezemet kinyújtva felé. Ott pihent a tenyeremen a lánc, amin két medallion lógott. - Az egyiket akkor szereztem mikor kalóz lettem, a másikat pedig a bátyámtól kaptam. - eszembe jutott az, hogy a négy évvel ezelőtti látogatásom a sírjához majdnem a halálomhoz vezetett, de nem tudtam volna még két évet várni. Addig hajóztam egy folyón, ameddig a hajó elfért a medrében... Csak annyira emlékeztem, hogy megláttam a bátyám sírját, majd összeestem. Utána vérző sebekkel ébredtem fel már a hajón és csak Csontosnak köszönhettem az életem. |
 Számítottam erre a reagcióra. Mármint arra, hogy nem mond majd semmit elvégre ő sem hűlye, hogy tudja azért tartok vele, hogy a térképemet folytassam amivel persze célom van. Bár azt nem tudhatta mi lehet az. Azonban valaminek tudatában volt aminek én nem de nem akartam feltétlen tudni. Elvégre nem volt lényeges jelen pillanatban de úgy amúgysem már. Csalódottan halgattam, hogy mindennel megpróbálkozott már de semmi eredmény nem volt. Persze csalódott voltam de nem reményvesztett. Azonban azt is szemelőtt kellet tartanunk, hogy valaki nem mondott igazat. Nincs olyan, hogy lehetetlen de Hassel hajlamos volt a pesszimitásra ahogy azt 2 éve is tapasztalhattam. Vettem egy mély levegőt, majd bíztató mosolyt húztam arcomra. - Emlékszel mi történt köztünk két éve...- kezdtem bele de nem kérdést volt. Inkább kijelentés hiszen hogyne tudná mi történt. - Most mégis itt vagyok meletted. - hogy ebből mit akartam kihozni? Igazán egyszerű volt a válasz. - Mindenre van megoldás. Erre is van megoldás de lehet rossz helyen kerested eddig. - persze nem tudtam hol máshol kereshetné elvégre nem voltam én bölcs. Mindössze teóriákat gyártottam amik igazak voltak az életre és minden másra is. - Én nem vagyok leszerződtetve. Tudok segíteni ha az azzal is járt, hogy éveken át nem láthatlak. - mosolyodtam rá lágyan, majd előre tekintettem a kitőrt ablakra. Ekkor eszembe jutott egy egyszerű dolog ami bár kockázatos volna és nem hagynám, hogy megpróbálja de fel kellet vetnem. - És ha a hajó pusztul el? - tettem fel a kérdést de hamar megválaszoltam magamnak gondolataimban. - Meghalsz. - vettem egy mély lélegzetet, majd a hajamba túrtam. - Milyen jel van a nyakadon? - kérdeztem rá kiváncsian. |
Feltekintettem rá. Azután, hogy megmondtam neki milyen szerződést kötöttem vele azonnal megváltozott az arckifejezése. Pontosan ilyen reakcióra számítottam. Én sem örültem volna ha a tudtomon kívül keveredek bele egy átokba. Elmondtam volna neki idővel. A fedélzeten csak azok nincsenek tisztába a feltételekkel akik egy hónapnál rövidebb ideje vannak velünk a többiek tudnak mindenről... Tudják, hogy minden lépésükről így vagy úgy, de tájékozódom.
Nem lepett meg az sem, amit mondott. Számoltam ezzel, viszont tudtam, hogy egy térképet összeállítani nem kis munka. Addigra már rég megtudta volna, hogy ezt nem tehetné meg, csak úgy, ha visszatér hozzám. Nem mondtam rá semmit, kijelentésére pedig a lapos fejű kutya érdeklődve felemelte a fejét, viszont én nem voltam annyira érdeklődő, mint az állatka.
- Így gondolatm én is. Öt évig kerestem megoldást, szinte minden ország legapróbb kis kuruzslójával is beszéltem. - persze, nem mindig személyesen, hanem levélben vagy egy küldöttel. Elvégre, nem mehettem szárazföldre. - Egyedül Nilfgaardban nem jártam még és Zerrikániában, de nem hiszem, hogy ott bárki is tudná ezt orvosolni. Nem tudom az átkot szövegét, mert az Ősi nyelven volt és zavaros. Patkány kihallott néhány szót, abból és a tapasztalatból raktuk össze az átok szövegét, de szó szerint nem tudom. Fogalmam sincs ki lehetett a nő... Akkor még nem vettem komolyan és ahogy lehetett "megszabadultam" a felesleges tehertől... Ennyiből pedig mágus legyen a talpán aki megtöri. - sóhajtottam fel a markomba zárva a nyakláncaim. - A büdös életben nem gondoltam volna, hogy ilyen nem csak a mesékben van. - mormogtam az orrom alatt, letekintve a kutyára. |
Összevont szemöldökkel halgattam őt. Tudtam jól, hogy a kalózkodás nem egy olyan dolog amiből tisztán vér mentesen ki lehet szállni azonban valami megoldás csak volt egy normáls életre számára. Ha egy hajón is öregszik meg és leheli ki lelkét öregnapjaira már az is valami. Azonban jól tudtam mit követhett el és hiába mondta azt, hogy megőlt ezer gyermeket és még ezer felnőttet - legyen az akár férfi vagy nő - nem változott semmit sem a véleményem róla. Jó ember volt némi cinizmussal... de ha csak én is kaptam meg az a hatalmas szívet de akkoris az ő birtokában van. Nem jóérzésből ölt, hanem a biztonsága érdekében és a legénysége védelmében. De bárhogy is nézzük a kalóz az kalóz. Én pedig egy kalózba szerettem bele amiben annyi kivetni való van mint parton a homok. De nekem mégis ő kellet. Senki más. Végig ez járt a fejemben ahogy mesélte régi bűneit és be se kellet fejezni hiszen férfi az férfi. Igényei vanna és e-felől Hassel sem kivétel. Nem hibáztattam elvégre a múltja az élete része és ma nem volna itt és én nem láthatnám ha a múltját nem alakítja úgy ahogy azt tette. Hálás voltam neki. De a gondolat, hogy átkot hordoz egy csöppet megbotránkoztató volt. De egy átkot meg lehet tőrni. Ahogy ezt is. Csak tudni kéne ki az aki megátkozta. Vagy egy varázslóval beszélni. Mindent meg lehet oldani.
Mikor közölte, hogy aki megszegi a szerződést annak milyen sorsa lesz. Egyszerűen meghűlt bennem a vér. Nagyranyílt szemeimmel magam elé meredtem és megkapaszkodtam erősen az asztal szélébe. Lassan rá vezettem tekintetemet Hasselre, majd vettem egy mély levegőt. Ezúttal én következtem az őszinteséggel...- Hassel... - szólítottam meg kissé riadtan és lefagyva. - Amikor először a hajódra érkeztem... Megkötöttük azt a szerződést. - kezdtem bele kissé nezen formálva a szavakat számmal a rémülettől. - Miután elkészítettem volna a tengereket.... Elkészült volna a térképem. De azután. El akartam szökni, hogy Sir sírjához vigyem. - motyogtam zavarodottan, majd magam elé bambúltam ismét és vettem egy mély sóhajt. - Az átkot meg lehet tőrni! - vágta rá azonnal összeráncolva szemöldökömet némi erőt rázva magamba. - Minden átkor meg lehet tőrni, Hassel ! |
Amikor megkérdezte abba akarom e hagyni, egy pillanatra elgondolkoztam. Én magam jól tudtam erre a kérdésre a választ, mégis jó mélyre zártam és próbáltam nem gondolni rá. Nem most kellett volna ezen gondolkoznom, mielőtt ebbe belesétáltam volna tudhattam volna, hogy nem lesz örökké minden vidám és minden jó. Elvégre mit értem el azzal, hogy szereztem pénzt? Semmit. Senki nem fog érte tisztelni, inkább leköpnek és megdobálnak. Itt ülök egy törp bankokat is meghazudtoló vagyonnal a zsebemben és nem erre vágyok. Néha, amit az ember legjobban szeretne, nem az amire legjobban vágyik. És én nem erre vágytam...
- Esne bele a fene, de igen. - feleltem abbahagyva a kutya simogatását és Cirire tekintettem. - De ebből már nem tudok csak úgy visszavonulni... Nyakig benne vagyok a szarba, azóta, hogy először vérdíjat tűztek ki a fejemre.
Azonban folytatta, amiből kiderült számomra, hogy hallotta mit beszéltünk. Hallhatott mindent...
- Tudtam, hogy elkerülhetetlen lesz az őszinteség. - sóhajtottam fel, fél kézzel a hajamba túrva, azzal ami eddig a kis dögön volt. Az erre felkapta a fejét és az ingem ujját elkapva visszarántotta a kezem a fejére. - Akármennyire is jól esik az, hogy segíteni szeretnél, ebben nem tudsz. Nincs olyan ember az égadta egy világon aki tudna. - nem nagyon akartam elmesélni a történetet. Nem nagyon akaródzott, de kénytelen voltam.
- Talán húsz lehettem, mikor kezdett hírem menni, igaz akkoriban még csak az Északi tengereken. A népek féltek vitorlát bontani, mert féltek attól, hogy az én hajómba botlanak... Tudod miért ment a hírem Ciri? Mert soha nem volt egy hajó sem amin túlélő maradt volna. Férfiak, anyák, gyerekek... mindenki akinek eljárhatott volna a szája a tenger fenekén végezte, senkinek nem adtam esélyt. Elképzelni nem tudod azóta hányszor bántam meg ezen döntéseim. Míg a legtöbb korombelinek legrosszabb és legnagyobb hibája az volt, hogy meghágta mondjuk a nem tudom milyen bácsika egyetlen szem leányát, addig én embereket mészároltam le. - letekintettem a kutyára, majd lassacskán visszaemeltem a tekintetem a lányra. - Említettem neked már egyszer ezt, ha az emlékezetem nem csal, csak akkor pont a lényeges részt hagytam ki. Néhányan a legénységből úgy döntöttek, hogy ha már nem öltek minden nőt akkor szórakoznak egy kicsit. Én persze egy rossz szót nem szóltam ezért, elvégre... - nem fejeztem be a mondatot, mert a mondat végét nem akartam megmagyarázni. Tudhatta, hogy én is egy lehetek a "szórakozó legénység tagok" közül, de nem akartam, hogy az én számból hallja mindezt. Csak sóhajtottam egyet és felhúztam a vállaim. - Nem tudtuk, hogy kivel vagy mivel is állunk szembe. És pont ez volt a gond. Az egyik nő a nyakamba varrt valamiféle átkot, aminek a mai napig ködösek a részletei. De dióhéjban csak hét évente hagyhatom el a hajó fedélzetét és csakis fél évre. Ez még nem is olyan szörnyű, mert lehetne ennél rosszabb is... De ezért nem lenne jó, ha a hét év között mondjuk valaki elkapna is kivinne a partra. Azelőtt meghalnék, hogy a bitóhoz érek. - fújtam ki az eddig bent tartott levegőm, ami egy halk és keserű röhögéssé fejlődött. - Kárhozatra vagyok ítélve, méghozzá ezen hajó fedélzetén. Örökké itt kell lennem, úgy ahogyan azoknak is akik szerződést kötnek velem. Egészen addig szolgálnak engem, míg fel nem bontom a szerződést. Még a haláluk után is, ha e szerint kötöttem velük megállapodást. Ezért kell a vérem a pecséthez, máskülönben nem érvényes. Aki pedig akárcsak egy pontot megszeg a listán, meghal. Ilyet kötöttem veled is Ciri... - mondtam feltekintve rá és elhúztam a szám egyik szélét. |
 Nem egészen értettem mire gondol az alatt, hogy csend van és most nincs. Nem emelékeztem semmi ilyesmire így most is csak értetlenkedve pillogtam rá. De nem kérdeztem rá inkább a dologra. Hagytam, hogy fojtassa. Azonban mikor említette Novigradot azonnal összerándult a gyomrom hiszen amit ott történt arról maximálisan az én önfejüségem tehetett. Elhúztam számat lehajtva fejemet, majd ruháimhoz lépve levetettem törölközőmet és elkezdtem öltözködni. Bugyi, gatya, csizma és végűl a bőrfűzőt húztam fel középen. Rá tekintettem ismét Hasselre miközben ő mesélt. - Abba akarod hagyni? - kérdeztem rá kiváncsian, majd oda sétáltam vele szemben közben végig szemeibe nézve felültem az asztalra és néztem le rá és a kutyára. Elmosolyodtam rajta hiszen Hassel ölében jól állt ez a kis nyavajás. - Amikor kimentél...- kezdtem bele oldalra pillantva, majd megigazítottam hajamat - Ott voltam az ajtóban és halottam szóval... - motyogtam zavartan, majd hamar felkaptam rá tekintetemet. - De most itt vagyok és tudok segíteni. Csak mond el, hogy mi jelenti a problémát... |
Elmosolyodtam, mikor azt mondta a régi éne fel sem ismerné a mostani önmagát. Én azért még mindig sikeresen felfedeztem benne a régi Ciri személyiségvonásait, hiába történt azóta egy s más. Viszont az, hogy miattam került ilyen helyzetbe nem a legkellemesebb érzéssel töltött el.
Mikor rólam kérdezett csak vettem egy mély levegőt.
- Emlékszel, azt mondtam mikor itt voltál, hogy csend van. Na most nincs. - dőltem hátra a székemben, mire a kutya az ölembe ugrott és elfeküdt úgy, mintha csak ott szeretne aludni. Felvontam a szemöldököm és az állatra néztem, aki gülü szemeivel visszanézett rám. - Novigradban nem tudtam eltüntetni a nyomokat. Tudták ki vagyok, hogy nézek ki, milyen a hajóm, merre hajózok... Tudtak rólam mindent. Két éve nincs nyugtom, állandóan valaki a nyomomban lohol. - helyeztem bizonytalanul a kezem a kutya feje búbjára. - Belefáradtam én is és a legénység is... Ez miatt tűnhet úgy, hogy nem megy jól a sorom. És én is öregszem. - szívtam be a levegőt és megsimogattam a kutyát. A vállam felett Cirire pillantottam és halványan elmosolyodtam végignézve alakján, amit csak egy törölközővel takart el. - A legénység meg elégedetlen, mert nagyon unják azt, ami itt folyik. Teljesen megértem őket, de nem tudok mit tenni ellene. Ha egyedül lennék már valahol lógnék egy fán, vagy mint valami trófea a fejem lenne egy királyi udvar elé felnyársalva. |
Miután vödörrel kipakolgattam a langyos fürdővizet a dézsába elkezdtem levetkőzni. Ekkor lépett be Hassel. Egy pillanatra összerándultam, de hamar tudatosúlt bennem, hogy újat nem mutathatok neki. Így vévve egy mély levegőt elhelyezkedtem a kádban hátra dőlve benne feltettem két karomat a széllére. Hátra vetettem fejemet és lehunyva szemeimet pihentettem magamat egy kicsit. Amikor azonban felszóltalt azonnal rá pillantottam kiváncsian. - Ez egy hosszú történet...- feleltem neki, majd feljebb csúsztam és kihajolva a szappanért dörzsöltem vele be tenyeremet. - Miután kilátástalan lett a helyzet, öltem, loptam, csaltam és hazudtam. Azóta nem vagyok túl jóban az őrséggel. De jelentős változásokon mentem keresztül. Ha két évvel ezelőtti énem látná mivé lettem, fel sem ismerném magamat...- motyogtam hakan, majd miután a szappanoztam a testemet lecsúsztam a kádban és épp, hogy az szemeim kint voltam a víz alól. Akár egy krokodil. Dióhélyban elmagyaráztam neki a dolgokat azonban most ő következett. Kinyotam felültem a kádban, majd feláltam és felé fordúltam. - És te? Nem úgy tűnsz mint akinek olyan jól megy sora. - húztam el számat, majd lehajoltam a törölközőért és magam köré csavartam. |
Átöltözött? Végignéztem rajta és ekkor ütött szemet, hogy valóban más ruhában volt, mint amikor távozott. Szóval ez miatt ugrott ki a városba. Alighogy belépett a kabinba, a nyomott pofájú állatka néhány hordó közül került elő és a lábamhoz rohant. Két lábra állt, melső lábait pedig a lábszáramnak döntötte. Meg kellett hogy valljam, hogy a genetikailag egyértelműen selejtes álltaka a maga módján mégis valamiféle szerethetőséget sugárzott.
- Nem fogsz békénhagyni, ugye...? - kérdeztem sóhajtva egyet, az pedig pödört farkát csóválta egészen addig, míg le hajoltam érte és fel nem vettem a kezembe. Akkor aztán Ciri után beléptem én is a kabinba és leültem a megszokott székembe, a kutyát lerakva magam mellé az asztalra. Úgy még elérhető közelségben is volt és nem gondoltam, hogy kurta lábaival képes lett volna leugrani az asztalról.
- Mondd... - fordultam Ciri felé - Mi történt veled az elmúlt években? - kérdeztem érdeklődve. Ez valóban érdekelt és nem csak elterelés képpen kérdeztem tőle. Nekem is lett volna mit mesélnem és gondoltam neki is. Eközben a kutya megtalálta az egyik erszényt, ami zörgött ha hozzáért. Ezt ki is használta; játszani kezdett a bőrerszénnyel, az asztalon lévő papírokat szanaszét szórva. - Hülye. - néztem a kutyára és halványan elvigyorodtam, ahogyan halkan röfögve tépte az erszény száját. |
 Vettem egy mély és lemondó sóhajt válaszán. Nem olyan ügyetlen, hogy csak így megvágja a kezét és nem akartam ezt elhinni. A szerződésen történhetett a dolog és úgy éreztem ezt nem akarja elmondani és lehet nem is fogja. Megráztam fejemet és felpillantotam ismét rá karjaimat magam mellé lógatva. - Nem így értett...- ekkor hírtelen közbeszólt így belém folytva a szót álltam ott előte egy mély sóhajjal. - Fogalmam sincs...- nyújtottam ki kezemet, majd a combomnak csaptam tenyeremet. A kérdésére rá pillantottam összehúzott szemöldökkel. - Az egyik sikátorban amikor átöltöztem. - válaszoltam nheki, majd az ajtó mellé dobtam le zsákomat. Éreztem, hogy csak tereli a témát így csak vettem ismét egy mély levegőt, majd kinyitottam a kabint és belépve rajtva az ágy mellé hajítottam a zsákomat. Lehúztam magamról a köpenyemet és felakasztottam az egyik szögre. Beletúrva hajamba igazgattam el, majd a dézsára pillantottam. Oda lépve a dézsa mellé kezdtem el bele önteni a vízet és úgy döntöttem megmozsdok egy kicsit. Már ideje ne tudtam kényelmesen megfürdeni és most kifejezetten csábított a dolog. El kellet valamivel terelnem a gondolataimat azokról a dolgokról amiket halottam a hajóval kapcsolatosan. Megoldást kellet rá találnom , de a problémát se tudtam igazán. Így nehéz dolgom volt... |
Mikor megkérdezte megtarthatja e, csak rápillantottam és a kabinom felé lépegettem. Egy rongy lógott az ajtó mellett, amivel meg tudtam volna törölni a csizmámat. Viszont ekkor már próbált meggyőzni arról, hogy az állatka a hasznunkra is válhat.
- Tartsd meg ha szeretnéd, de először arra tanítsd meg, hogy engem hagyjon békén. - közöltem hűvösen felhúzva mindkét vállam, majd a következő pillanatba már elém is loholt és faggatni kezdett. Mire pislogtam kettőt, már a kezemet fogta és a bekötözött sebemet figyelte.
- Seb... Megvágtam magam. - feleltem elhúzva tőle a tenyerem, majd hátrapillantottam a vállam fölött a kutyát keresve. Nem akartam neki beszámolni a történtekről, de lassan elkerülhetetlenné vált.
- Hol hagytad a kutyát? - kérdeztem visszapillantva rá és felvonva az egyik szemöldököm. Nem láttam sehol, így tökéletesen megfelelt tématerelésnek. Kikerültem Cirit és leakasztottam a rongyot a szögről, a csizmám orrát és oldalát törölgetve vele. Úgy fordultam, hogy rálássak Cirire és az esetlegesen felbukkanó állatra.
- Hol szedted össze? - kérdeztem halvány kíváncsisággal a hangomban. |
-Úgy...!- válaszoltam neki nemes egyszerűséggel, majd követtem szemeimmel ahogy kikerűl és látszólag a legkevésbé sincs jó kédvében. Hát meg tudtam érteni mi volt a baja de nem tudtam mikor szándékozik ezt nekem is elmondani. Nem fogom elárúlni neki, hogy tudom csak akkor ha ő fogja elmondani nekem. Vagy talán akkor sem... De feltétlen úgy éreztem, hogy segítenem kéne a hajónka és a legénységnek. Lopok pénzt vagy megölök valakit. Mindent meg lehet oldalni, hogy a hajó ismét a normál kerékvágásba kerüljön vissza. Mindössze annyi a dolgunk, hogy a megfelelő ember zsebébe tegyünk egy ritkakövet. A pénz mindenkit elhalgattat egy időre így megerősödhet a legénység és a hajó is. Vettem egy lemondó sóhajt, majd követtem őt mint valami hűséges kiskutya. - nem tarthatom meg? - kérdeztem rá szélles vigyorral arcomon hiszen igazi kis aranyosság volt. Mondjuk a feje olyan volt mintha csak egy lapáttal verték volna orron de egész kis édes volt. Ezen felül nem volt gazdája és éhenhalhat odakint. És kicsi. A kicsi pedig mindíg ki van szolgáltatva a nagyobbaknak. Persze ekkorra már nem láttam sehol sem a kis dögöt. Remélem nem tesz tönkre semmit. - Talán be tudjuk tanítani. - vettem fel neki lelkesen. - Vagy hasznunkra is lehet még. - vontam meg vállamat mögötte loholva. Végűl felhúztam alsó ajkamat és elé szaladtam és megálltam vele szemben. - Valami baj van? - ragadtam meg csuklóját és húztam fel magunk közé rongyal megkötött kezét. - Ez meg mi? |
Összehúztam a szemeim mikor közölte, hogy valóban ő hozta a fedélzetre az állatot. Azonban megnyugtatott az a tény, hogy mindjárt kirakja a nyomott pofájú kis dögöt a hajóról és minden visszatér a normális kerékvágásba. Viszont mire kettőt pislogtam, az előbb említett jószág már teljes békességgel az arcán pisált a csizmámra.
Egyszerűen nem tudtam erre mit reagálni, csak enyhén az unott és meglepett arc keverékével néztem az állatot, aki ahogy végzett a dolgával leült az orrom elé és a farkát csóválva nézett fel rám. Leengedtem a kezeim és ugyanilyen pillantást vetettem oldalra a kuncogó Cirire.
- Úgy gondolod? - kérdeztem lenézve a cipőmre, majd az állatra. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy oldalba pisált egy kutya. - Mindjárt kidobom a tengerbe és megnézem tud e úszni ez a kis istenátka.
Léptem hátra egyet, magam mögött hagyva a foltot a padlón, a kezemmel pedig intettem, hogy töröljék fel. Amilyen komolyan idnult a mai napom... olyan fordulatot vett a kis dög képében. |
Egy pillanatra vettem le róla a szememt és máris a kabin felé botorkáltam és Hassel úgy esett át rajta mintha csak kigáncsoltam volna. A lendületben azért maga alá táncolta a lábait én meg majdnem felnevettem. Szám elé tettem a kezemet ott üllve és nyelvem le a hatalmas nevetést ami ki akart szakadni belőlem. Mikor számonkért csak magam mellé tettem kezemet és leereszkedve a talajra lábammal lépkedtem párat. Zavartan pislogtam egyet, majd húztam el számat. - Hehe...- húztam fel vállamat mintha semmit sem tudnék a dologra. Na de persze tökéletesen tudtam honnan jött és nem akartam neki hazudni. - Hát ő...- motyogtam zavartan, majd magam mögé tettem két kezemet és dölönkéltem magasított csizmámon előre hátra. - Nem szállt le rólam. De minjárt kiteszem...- motyogtam engedelmesen, majd oda lépkedtem mellé és lehajolt a kis nyavajásért. Karjaimba kapva ott viháncolt máris. Mindenképp ki akart szabadúlni és ott nyöszörgött farkát csóválva. Sikerült kimásznia karjaim közűl én pedig úgy kapkodtam utána. - Hé! - szólaltam fel riadtan, majd oda lépett Hassel lábához és felemelve Hassel felé eső hálsó lábát lepisilte a csizmáját. Felhúztam számat, majd ráharaptam az alsója és kuncogtam. - Azthiszem kedvel téged. - motyogtam Hasselnek könnybelábadt szemekkel mire a kutya elindúlt tovább szaglászni. Csak álltam Hassellel szemben elfojtott kuncal arcomon. |
A gondolataimba merülve ültem a székemben, a kezemet az asztallapra fektetve bámultam a mozaikos üveget. Az ezüstszékben ülő férfi pedig ugyan olyan ábrázattal nézett vissza rám, miközben lábainál két asszony térdepelt. A mai napig nem jöttem rá mit akarhat ébrézolni az üveglapon ábrázolt jelenet, pedig erősen gondolkoztam rajta olyan alkamakkor, mikor nem volt jobb dolgom. Felfedeztem már, hogy az ezüstrónuson ülő ember jobb kezében egy pulykacomhoz hasonlatos aranysárga jogart tartott, feje fölött pedig fehér színű aura volt... de ez sem segített túl sokat a dolgomban.
Azon gondolkoztam, hogy mihez kezdenék Ciri nélkül. Valószínűleg meglennék, mert túl kéne tennem magam rajta, de... de nem tudtam mennyire kötődtem akkor már hozzá. Lehet, hogy túl mély sebet hagyna maga után, amit csak az idő tudna begyógyítani... vagy még az sem. Ilyenkor jöhettek volna szóba a barátok, de nekem olyanom nem volt. Akit pedig annak tekintettem az csak azért volt velem, mert kötelezve volt rá. Valószínűleg se Leénáról, se pedig Patkányról nem fogok többet hallani, ahogy itt hagyják a hajót.
Egy mély levegőt véve felkeltem a székemből és kilépegettem az ajtón a fedélzetre. Egyre többször fogadott meglepetés a kabinból kilépve, jelen esetben az volt a meglepetés, hogy majdnem elterültem a padlón. Csak a szerencsén múlt az, hogy megálltam a talpamon, bár így is tettem előre néhány lépést, mert a lendület vitt előre.
- Mi a faszom ez a dög?! - fordultam hátra azonnal ahogy megláttam, hogy egy kutyában estem majdnem el. Viszont az a nyomott pofájával és gülü szemeivel csak nézett rám, mint aki jól végezte a dolgát. Az állatra meredtem, majd összevontam a szemöldököm. Ki hozott ide egy kutyát? - Veled aztán jól kibaszott az anyatermészet. - húztam ki magam, ahogy jobban szemügyre vettem az állatot. Mintha arccal nekidobták volna egy falnak, utána pedig levakarták volna róla. Pontosan így festett. Ahogy körbetekintettem, Cirit vettem észre a korlátnak támaszkodva. - Te hoztad ezt? - kérdeztem felvonva a szemöldököm az állatra utalva. |
 A fejemre csavartam egy bézs kendőt még a fedélzeten, majd a zsákot megragadva másztam le a hajóról. Csöndben vonultam végig a dokkon egészen a piacig. Igyekeztem tömegben közlekedni, hogy az őrök ne vegyenek észre. Szerencsémre nem kapott el senki így biztonságban a piactérre jutottam. Ruhát kellet szerezném hiszen ez az egy volt már hetek óta és kezdtem beledüdösödni. Ide a fürdés már nem volt elegendő. Másrészről meg úgy nézett ki mintha a kukából varrtam volna össze. Még a korábban lopott pénz volt tőlem, de persze nem Hasselé. Vettem néhány bőrfűzőt és nadrágot. Persze egy pár új csizma is elkélt miután a mostani már az utolsókat rúgta. Szeretem egy új csukjás köpenyt és ezekkel karomban vonúltam el olyan területre ahol egy lélek sem volt. Levetve ruháimat húztam magamra a bőrfűzőt és a nadrágot, majd a csizmát és persze egy új kesztyűt. A csukját fejemrehúzva tömpem bele a zsákomba régi és új ruhadarabjaimat. Már épp elundúltam volna amikor beállt elém egy nyomott orrú szőrös jószág. - Te meg? - néztem rá értetlenkedve, majd legugoltam hozzá. Kezem rá helyezve simogattam meg fejecskéjét. Ekkor jutott eszembe, hogy talán éhes lehet és nincs hova mennie. De nem vihettem fel a hajóra. Hassel a fejemet venné. Csak vettem egy mély sóhajt és felegyenesedve átléptem a jószágot. Elindúltam kifele az aluljáróból de a kis nyavajás egészen a Dokkig követett. Lemondó sóhajjal nyúltam alá, majd karjaimba vettem és felsétálva a hajóra vele letettem a fedélzetre. Lehúztam fejemről a csukját, majd leülltem a hajó korlátjára és figyeltem őt. Elindúlt körbeszaglászni... Jópofa volt de el kell tüntetnem mire Hassel észrevenné. |
 Nem volt Ciri bent a kabinban, ami először rendesen meglepett és az ajtóban állva csak meredtem befele.Egyből átfutott a fejemen az a lehetőség, hogy lelépett és itt hagyott. Viszont ha ez történt volna, akkor ha legközelebb keresztezték volna az útjaink egymást nem lettem volna ilyen "kegyes". Vettem egy mély levegőt és leültem az egyik székembe, befejezve a kezem kötögetését. Sikerült a kelleténél kicsit mélyebben felvágnom a tenyeremet, amin már egyébként is megmutatkoztak a folytonos vagdosás maradandó nyomai.
Még mielőtt komolyabban belegondolhattam volna abba, hogy mi lenne ha Ciri itt hagyott volna megjelent az ajtóban. Felemeltem a fejem és az arcára néztem.
- Rendben... De siess is. - néztem rá halvány mosollyal az arcomon, mire ő hátratekintett rám és eltűnt az ajtó mögött. Rossz előérzetem volt, de nem tettem semmit. Csak figyeltem a becsapódó ajtót, majd a tekintetem a kezemre vezettem, amin a kötés kezdett átnedvesedni a vértől. Mihez is kezdjek most? |
 Mután felöltöztem a térképem után indúltam. A szemek kissé furán pillogtam rám hisz volt aki felismert bár én senkit sem. Tudhatták mi történt köztünk és a tegnap esti is meglephette őket. De ezzel nem voltak egyedül. Én is oly annyira nem tudtam elhinni ahogy ők sem. Lemenetlve a lépcsőn a raktár felé vettem az riányt, hogy megkeressem a sok pénzérme között a térképeimet. Belépkedve hírtelen meghalottam Hassel hangját. Megtorpantam, majd azonnal oda lépkedtem ovatosan az ajtóhoz. Mellé lépve csöndesen halgatóztam. Meglepetten hallgattam szavait hiszen azt mondta semmi baj és most meg elmegy a két tünde és egy átkozott hajón üllünk. Nem tudtam, hogy képeletesen érti ezt vagy sem de nem tetszett ez a szó. Nem tudtam mire gondoljak így cak számhoz kaptam és riadtan pillogtam magam elé megilletődve. Hallva a közeledő lépteket rögtön egy hordó mögé húzódtam be lélegzetemet elfolytva és vártam míg Hassel eltűnik a színről. Egyből felegyenesedtem, majd gyors léptekkel a raktárba sétáltam. Kis idő múlva megtaláltam a zsákomat amit felkapva magamra vissza mentem a kabinba ahol már ott volt Hassel. Ledobtam a szék mellé majd mintha mi sem történt volna rá mosolyodtam. - El kell mennem egy kicsit...- szólaltam fel, majd a zsákomat a vállamra dobtam. - Sietek vissza. - mosolyodtam ismét rá, majd hátrébb lépkedve megfogtam az atjót és ha megszólalt vissza néztem rá ha nem akkor csak kinyitottam és kiléptem rajta. |
[462-443] [442-423] [422-403] [402-383] [382-363] [362-343] [342-323] [322-303] [302-283] [282-263] [262-243] [242-223] [222-203] [202-183] [182-163] [162-143] [142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
