|
Témaindító hozzászólás
|
2015.05.23. 12:00 - |
Cirill Tretogor & Hassel Lalbor Rondrel |
[462-443] [442-423] [422-403] [402-383] [382-363] [362-343] [342-323] [322-303] [302-283] [282-263] [262-243] [242-223] [222-203] [202-183] [182-163] [162-143] [142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
 Aligohgy megkérdezte nem fogok e fázni csak elmosolyodtam és hátrapillantottam rá a vállam felett.
- Én fázni? Ugyan. - húztam fel mindkét vállam, majd visszafordultam a tenger felé. Igazából, kissé csípte a szél a felszabadult bőrfelületeim, de nem elviselhetetlenül. - Én itt nőttem fel, ezeken a vizeken hajóztam... Ismerem mint a tenyerem. És most még meleg is van. - adtam rövidke magyarázatot és a vitorlán túl húzódó messzeségbe bámultam. Két éve jártam ennyire északon, mikor Bardisen meghalt. Viszont akkor nem találkoztam egy rokonommal sem, nem volt pofám hosszú évek után csak úgy feltűnni. Amikor tizenhétévesen itthagytam csapot-papot épp hogy csak elköszöntem a többiektől. Úgy gondoltam pár hónap és visszatérek... A hónapokból évek lettek és én nem jöttem vissza egyszer sem.
Tíz év. Egy esztendő telt el azóta, hogy láttam volna akár édesanyám vagy a nővérem vagy bárki mást. Jó magam sem tudtam mire számíthatok... Abban sem voltam biztos, hogy megismernek vagy én megismerem őket. Rengeteg minden változott mióta elmentem. Rillét, Findint és Aart nem ismerném meg biztos, ők még szinte gyerekek voltak mikor elhajóztam. Most pedig mind felnőttek... Vajon mi lehet velük?
- Északra megyünk ahogy arra már gondolom rájöttél. - sandítottam hátra Cirire a szemem sarkából. - Povissban kötünk ki, mert oda nem igazán ér el egyik királyság keze sem. Ott időzünk egy keveset, míg el nem feledkeznek rólunk... részben. Én pedig átvágok a hegyeken és Pont Vanisba megyek. - mind ezt azért mondtam el neki, hogy véletlenül se kezdjen el keresgélni. Ahogy kiköt a hajó keresek egy lovat, hogy a lehető leggyorsabban érhessek a városba. Nem akarok feleslegesen egy helyben tartózkodni. - De ne aggódj, Patkányék itt lesznek ha bármire szükséged lesz neki szólj majd. |
 Elmosolyodtam szavain, majd egyszerűen lehunytam szemeimet. Prbáltam itt aludni valamelyest de a hideg nem igen engedte, hogy álomra hajtsam szemeimet. A csípő hideg amely ezerszer járta végig bőröm minden szegletét. Habár kezeimmel drzsölgettem karjaimat de nem mondanám, hogy segítettt.
Egy nagyobb széllökés hatására hajamat magával ragadta és fújt rajta egy hatalmasat. Összehunyorítva szemeimet próbáltam kezemmel eltüntetni arcomból a kósza hajszálakat. A hullám ahogy felcsapott megdöntötte kicsit oldalra a hajót de nem volt vészes. Nyakamat nyújtóztatva néztem körbe, majd nemlátva semmit így, végül felálltam tettem előre néhány lépést. Azonban még mindíg sréhen Hassel mögött álltam. Kezeimet egymásba fontam és figyeltem a körülményeket, ahogy a tengeri víz a felcsap a fedélzetre és mossa végig felszínét. Aztán midőn feltakarította vagy magával ragadt néhány mocskot rögtön távozott a másik oldalon.. Ekkor jutott eszembe Hassel ruhája amit kiteregettem. Vajon merre lehetnek? Nem láttam ott ahol eddig volt... Még csak a kötelét sem. Hassel nem hinném, hogy levette volna.. de akkor hova tűnt. Ha elvesztek Hassel le fog nyakazni! Húztam el számat kissé baljósan, majd ahogy felszólalt meglepetten kaptam rá fejemet. - Megleszek én...- szakított félbe azzal, hogy más a kabátját is nyújtotta. Összeráncoltam szemöldökömet és némi bűntudattal elvettem tőle. - Köszönöm...- motyogtam, majd bele bújva enyhén szólva tapasztalhattam, hogy van egy kis méretbéli különbség köztünk. Persze ez nem lepett meg... csak zavart, hogy az ujjaim épp, hogy kilógnak. Mindenesetre máris jobban éreztem magamat... - Te nem fogsz fázni? - pillantottam fel rá kiváncsian háta mögűl. |
Oldalra pillantottam rá, mikor azt mondta itt marad mellettem. Halvány mosoly kúszott fel az arcomra, mert mégis csak örültem annak, ha van társaságom. Nem nézett rám, így szinte ahogy rátekintettem fordítottam is vissza a szemeim a tenger felé, a mosolyom legkisebb jele nélkül.
- Ahogy gondolod... - könyököltem rá a kormányra a hátamat begörnyesztve és fél szemmel figyeltem a legénységet. A Nap már kezdett felkúszni az égbolton, így még utoljára felpillantottam az égre, hogy biztos legyek a helyes útirányban, hisz innentől kezdve a Naphoz mérten kell hajózni.
Fél kezemmel megdörzsöltem az arcom, mert északra haladva a Nap felkeltével sem akart melegedni a levegő. A sebemet már kevésbé csípte a szél mert a belekerülő só hamar összehúzta, így már vérezni sem vérzett. Viszont hazudtam volna ha azt mondom, hogy nem fájt még.
Elnyomtam egy ásítást, mert hiába mondtam azt Cirinek, hogy nem vagyok fáradt meglehetősen az voltam az éhségemről pedig nem is beszélve. Szerencsére ettem néhány falat kenyeret, viszont a szervezetemben ugyan már csak kis mennyiségben lappangó alkohol miatt semminek éreztem azt is.
Egy nagyobb szélfuvallat a hajó oldalának csapott egy hullámot, vízzel borítva be a fedélzetet ami ahogy a hajó dőlt folyt vissza a tengerbe. A tenger azon szegletén ahol voltunk a szél mindig feltámadt és északi irányba csapott át hideg levegőt hozva Povis felől. Szerencsére ez nyáron közel sem volt olyan erős, hogy megállásra késztetette volna a hajót, csak a vitorlák állását kellett sűrűbben változtatni. Nekem csak ki kellett adnom az utasítást, miszerint csak félvitorlázattal haladunk tovább, széllel szemben Patkányék már tudták is mit kell csinálniuk.
Mikor az arcomba csapott a hidegnek is mondható szél rájöttem, hogy Ciri mögöttem még annyira sincs felöltözve mint én.
- Ha már itt vagy, öltözz fel. Ennél lehet hogy csak hidegebb lesz. - engedtem el a kormányt a bal kezemmel, azt kihúztam a kabátom ujjából, majd a jobb kezemmel elengedve és a ballal tartva kibújtam a kabátból. Hátranyújtottam neki a kabátot, viszont nem fordultam felé. - Vedd fel ezt. - Vártam arra, hogy elvegye a kezemből, mert jelen helyzetben jobban kellett figyelnem a tengert mint az eddigiekben. |
 Nem értettem miért nem akar pihenni hisz koránkelt ma enni sem láttam. Semmit sem akart... bűntudatom is volt miatta de nem szabadott emiatt emésztenem magam. Elvégre kapitány tehát a kötelességeit teljesítenie kell igények ide vagy oda. Le tekintettem a földre, majd vissza rá. Csöndben elmosolyodtam kissé zavartan, majd tettem hátra néhány lépést és leültem a láda mellé a földre. - Akkor itt maradok meletted. - mondtam neki azonban nem tekintettem rá. Nem mertem egyedül aludni a kabinban hiszen korábban mikor ezt megettem volna akkor is meg akartak őlni. Ha Hassel melett maradok nem lesz baj. Minden bizalmamat bele fektettem a férfiba akit még csak alig ismertem. Átkarolva magamat dörzsölgettem felkaromat, hogy melegítsem kicsit az egyre csípő hidegben. Neki dőltem a ládának és néztem fel rá. Csak ne legyen rosszúl míg kikötünk elvégre ha ilyen jól informált vagy profi szervezettel húztam ujjat akkor az nem várja meg míg energiát gyűjt Hassel. |
 A kérdésére komolyan el kellett gondolkoznom, elsőre én magam sem tudtam rá konkrét váalszt adni.
- Hogy hivő lenne... Igen, meglehet. De nem úgy, mint a legtöbb hivő, például mint az Örök Tűz hivői. Azt hiszem valamiféle tünde istenekben hisz, de nem beszél róluk. Imádkozni se imádkozik, vannak neki ezek a totemek és vége. - feleltem az első kérdésére, míg a másodikra csak elvigyorodtam és megráztam a fejem.
- Nem hiszek bennük. Lehet léteznek, de akkor hozzám nem ér el a kezük, mert nem érzem jelenlétüket. Persze ez lehet azért mert nem vagyok máltó a nagy Melitele szavaira. Legalábbis valaki ezt emlegette. - szinte alig válaszolhattam már újabb kérdéseket kaptam a nyakamba. Először pislogtam párat, átgondolva, hogy mi lenne a legegyszerűbb módja mindegyik megválaszolásának, de egyszerre túl sok mindenre kellett reagálnom. És nem voltam hozzászokva ahhoz sem, hogy valaki ilyen kérdést tesz fel nekem. Leéna szokta megkérdezni két nap után, hogy nem kéne e már ennem, de nem nagyon fáradozik azon kívül, hogy ennyit megkérdez.
- Sajnálom a kormányt nem adom át senkinek, csak az elsőtisztemnek. - úgy éreztem erre volt a legszükségesebb válaszolnom. - És köszönöm a kérdést, de nem, nem vagyok fáradt és éhes sem. Majd eszek és alszom ha kikötünk. - és miután Vanisba értem. Nem tudtam mi ez a hirtelen jött törődés hullám, de valóban nem voltam hozzászokva. |
Elmosolyodtam rajta ahogy a késeket említette. Elvégre csak nem dobálná le patkány azokat a késeket onnan. Ha meghal valaki akkor keményen számon lehet kérni amit ő sem szeretne. Legalábbis ha ez az én legénységem volna egész biztos, hogy nem hagynám, hogy egymást maradandóan bántsák. Nincs annyi készlete - gondolom én -, hogy minden második embert akit eltalál azt bekötözgessék. Felelőtlen volna hagyni neki a hasonlót... - Totem? - pillantottam ismét Hasselre Patkányról és kiváncsian néztem rá. - Patkány hívő? - vontam fel szemöldökömet, majd a válaszon elmosolyodtam. - És te hiszel az Istenekben? - néztem magam elé a tengert figyelve. Nem kedveltem az isteneket és sosem voltam jóban velük. Ha lehet ezt így mondani. Micsoda Isten az olyan amely hagyja, hogy ártatlanokat mészároljanak le az erősebbek. Puszta szórakozásból... Sir ez ellen küzdött. Az Istenek oldalán állt de mégis hamar elvitte a betegség és magamra hagyott. Nem kedveltem az Isteneket és ezt nem voltam rest a képükbe is mondani. - Nem vagy fáradt? - kérdeztem rá a válaszát követően ezúttal rá emelve tekintetemet. - Elvégre korán keltél és egész nap csak pörögtél. Nem szeretnél pihenni? - vontam fel szemöldökömet, majd elmosolyodtam. - Addig átvehetem a kormányt - tettem neki az ajánlatot ami puszta illemből történt hiszen... Azon kívűl, hogy tekergetem a kormányt sokat nem értettem az irányításhoz. A térképek voltak nekem valók nem pedig a hajó irányítása. Azonban egésznap szinte semmi nem evett és csak az ital töltötte meg bendőjét. - Vagy ennél valamit? - tettem hozzá rögtön kissé aggodalmaskodva. Kezemet lehúztam a kormányról és vele szembe fordúltam. A hálámat próbáltam kifejezni azzal, hogy törődök vele... De ez ennél mélyebb volt. |
Akkor néztem csak újból Ciri irányába mikor már nem állt ott ahol eddig. Egy pillanatra megijedtem, majd ahogy kicsit arrább fordítottam a tekintetem megláttam magam felé közeledni a lányt.
Felvont szemöldökkel figyeltem a mezítlábas alakját, ahogy az egyik kezét a kormányra helyezi. Mikor megkérdezte, hogy Patkány mit farag csak halványan elmosolyodtam és hátraléptem egyet, pont az ellenkező kezemet rajta hagyva a kormányon, hogy szembe tudjak vele fordulni.
- Valami bálványt... - feleltem a szemem sarkából felpillantva a tündére, majd felhúztam a vállaim. - Sok mindent szokott farigcsálni. Tündeszokás, mondhatni... Addig jó, míg nem késeket dobál le onnan. - volt már arra is nem egyszer példa, így próbálva az embereket munkára sarkalni. Nem mondom, hogy nem sikerült neki. |
Egyre éreztem ahogy tekintete testembe fúródik és megállás nélkül figyel engem. Minden bizonnyal szemmel kívánt tartani a korábbi ügyeimet követően. Kellemetlenűl éreztem magam tőle aminek hatására még inkább a földet szemléltem fülig vörösödve. Kiváncsi voltam, hogy valóba engem néz-e vagy csak az ösztöneim játszadoznak velem így. Rá emelve tekintetemet azonnal feljebb tévedtek szemei mintha csak igyekezne úgy tenni mint aki nem engem figyelt volna. Talán csöppet öntelten hangzik ez a néhány szó az én számból de illem ide vagy oda... nekem ez így tűnt. Lágyan egymástol eltartott ajkakkal figyeltem ahogy ott áll és nézi a feszülő vitorlákat. A vitorlákat amelyet olybá tüntek duzzadnak a telítettségtől mint egy teli has egy jókora vacsorát követően. - Mi olyan érdekes azon a vitorlán...- suttogtam magamnak habár jól tudtam, hogy ez csak egy véletlen volt. Épp arra pillantott, hogy elkerülje a tekintetemet vagy már magától rá jött, hogy a szemei rám vándoroltak és kis időre rajtam időztek.
Vettem egy mély sóhajt, majd ellöktem magam a hajó széllétől és felé vettem az irányt. Miközben a lépcsőn meneteltem fel hozzá a bézs alsószoknya melyet hálóruhaként fogtam be a térdem tetejéig ért. A lépcsőn feljutva mezittelen lábaimmal azonnal Hasselre pillantottam. A levegő kissé hidegen fújt ami át szaladt a ruhám lágy szövetén és megcsípte bőrömet. Nem fáztam kifejezetten, ez inkább a kellemes hűvös volt. Oda lépkedtem mellé rá mosolyodva, majd egyik kezemet lágyan a hajókormány egy kiálló botjára fektettem. Felemeltem fejemet és az árbóckosárra pillantva a tünde férfit figyeltem. - Mit farag? - pillantottam Hasselre ezúttal kiváncsian miközben Patkány munkájára céloztam amin épp ügyködött. |
Alighogy behatároltam az irányunk eltoltam magam a kormánytól és végtelen nyugalommal tartottam egy irányba, hogy ne menjen az ellenkező irányba a hajó. Mindenki azt mondja jó dolog kapitánynak lenni... Erre nem is akartam rácáfolni, viszont egy dolgot muszáj volt megemlítenem: a világon nincs is unalmasabb dolog, mint egy nyugodt tengeren társaság nélkül egy hajó kormánya mellett állni órákig, ha nem napokig azt figyelve, az jó irányba tart.
Persze a társasággal nem volt gondom, mindig ott volt nekem az elsőtisztem Leéna, vagy Patkány akik a nap minden egyes percében elszórakoztattak. Főleg Patkány, aki mindig szeretett volna kormányozni. Soha nem engedtem neki egy perce sem, mert utdtam milyen. Egy perc alatt is képes lett volna eltévedni úgy, hogy én utána hetekig kóválygok keresve a megfelelő utat.
Most viszont a társaságom lelépett matrózokat nevelni a hajón lévő törvényekre, a tünde férfi még mindig az árbóckosár szélén ült, lábait a mélybe lógatva és gy fadarabot farigcsálva. Egyedül voltam a kormány mellett a hajó pedig szinte magától haladt a vízen. Semmi dolgom nem volt az égadta világon.
A tekintetem azonban, hogy a horizonton időzött volna folytonosan Cirire tévedt. Egyszer pillantottam rá, ám akkor úgy tűnt ő is engem nézett, mert a tekintetét azonnal elkapta és zavartan pislogott maga elé a tengerbe. Megmosolyogtatott ez mozdulatsora, amit az olajlámpások fényéből származó megvilágítás még jobban kiemelt. A ruháját és haját vitte a szél magával és míg az előbbi szép alakját, az utóbbi szép arcát emelte ki. Egészen belefeledkeztem abba, hogy a lányt nézem, aki biztosan tudta, hogy rendesen őt bámulom. Persze, ahogy erre rájöttem felkaptam a tekintetem és úgy tettem mintha a széltől feszülő vitorlákat nézném. Elvégre nem volt ő egy szajha akit büntetlenül lehet bámulni, azt pedig nem akartam megkockáztatni, hogy ez miatt megsértődik... Magam sem tudtam, hogy ez miért is zavart volna. Vagyis a probléma az volt, hogy tudtam de magamnak sem akartam elhinni. Ritkán mondtam ellent magamnak, mert az amit az eszem diktált ritkán keresztezte az ösztöneim által diktáltat. És most úgy éreztem ellentmondásba ütköztem még pedig magamban. És tudtam, hogy a kérdésekre önmagamban más nem tudhatja a választ csak én. Én viszont nem akartam tudni. |
Azonnal fel kaptam fejemet egy -habár hozzám halkab elérő - kiáltásra amely egy nő szájából hallatszódott. Kétség kívűl egy személy lehetett hisz Hassel elmondása szerint rajtam kívűl egy nő tartózkodott a hajó fedélzetén. Mégpedig az a tünde aki korábban olyan szúrós szemekkel nézett rá, hogy azzal ölni lehetett volna. Nem rettegtem tőle vagy valami hasonló... Inkább csak nem szerettem ha szúrós szemekkel méregetnek olyan miatt amit még csak el sem követtem. Elmosolyodtatott, majd elkomorodva Hasselre pillantottam ahogy azt a kettőt figyelte mosolyogva. Csöndben néztem őt és csak azon tudott járni az eszem mivel keserítettem meg az eddigi napjait. Habár kétség kívűl önsajnáltatás volt az egész azonban nem szerettem volna neki annyi problémát okozni. Talán jobb lessz ha elkerülöm a társaságát így nem okozok neki bosszúságot. Fura módon miközben a mosolyát figyeltem egy ismeretlen érzés ragadt magával. Mintha csak Sir-t láthattam volna újra a halála után. Mintha csak egy olyan személyt láthattam volna akiért az életemet is feláldoztam volna. De kétség kívűl a saját szemem és a szívem szórakoztatott hiszen miért támadnának bennem ilyen gondolatok és érzelmek ha mindössze néhány napja ismerem őt. Talán azért érzem így mert olyan sokat megtett értem, hogy két kezem nem volna rá elég.
Mikor rám pillantott egyből elkaptam róla tekintetemet és hajamba túrva zavartan pillantottam vissza ismét a tenger habjaira. Csak figyeltem miközben azon gondolkodtam, hogy Hassel miért tesz meg ennyit értem. Hiszen hasznára még nem voltam és az eddigiekből látva talán még csak nem is leszek. Előbb ölnek meg mint, hogy segíteni tudjak neki... Valyon őt mi vezérli? Ő mit érezhet? Mi jár a fejében? |
Elmélyülten figyeltem a horizontot, amint mondhatni nem is igen láttam. Messze voltunk még bármiféle parttól, így a fekete ég átmenet nélkül bukott át a tenger fekete vízébe. A csillagok ugyanúgy úszkáltak a vízen, mint az egen, így mondhatni szinte a levegőben hajóztunk. Persze ez csak a látszat volt, egy káprázat. Ritkán volt ilyen szép a tenger, mintha most kárpótolni akart volna a Novigradban történtek miatt. Pár nap múlva pedig már a viharoktól dühös tenger vízén kell hajóznunk, mai nem csak a hajót de a legénységet sem kíméli.
Elgondolkozva bámultam a messzeségbe, mikor a szemem sarkából megláttam a korlátnál támaszkodó Cirit. Úgy éreztem hiába jártatom a szám, a lány nem fog soha rám hallgatni. Pont mint a húgom - jutott eszembe és halványan elvigyorodva megráztam a fejem. Nem szóltam neki újból, de figyeltem arra, hogy annál a pontnál tovább ahol akkor állt véletlenül se merészkedjen. Ott ppnt nem volt útban senkinek, azonban néhány méterrel arrébb már akár útban is lehetett volna. Kötelek vasnehezékkel, amik könnyen felsértik a bőrt ha elpattannak. Nekem ismerős volt és nem is volt túl kellemes érzés találkozni egy ilyen súllyal.
"Bassza meg, mi az eget csinálsz?!" hallottam Leéna kiáltását úgy, mintha a fülembe ordított volna elvégre közel állt hozzám, majd a következő pillanatban tündenő átdobta magát a korláton a fedélzet padlójára érkezve. Két matrózhoz lépegetett oda, akik valami gerendát szorongattak szüntelen. Innen nagyon is úgy tűnt, hogy az egyik vitorlákat tartó fadarab lehetett. Elvigyorodtam újból, mikor láttam hogy mindketten kapnak a tündenőtől egy-egy taslit. Öröm volt nézni ahogy a két erősnek és határozottnak tűnő férfi meghúzza magát egy törkénynek és fiatalnak tűnő nő ütése után. Persze, mind tudtuk hogy a látszat csal: főleg Leénánál.
Feltekintettem az égboltra, a tekintetemmel a Sarkcsillagot keresve. Nem tartott sokáig megtalálnom, hisz pontosan abban az irányban volt amerre lennie kellett. Nem tértünk el az útvonaltól és reméltem, hogyha marad a szél már ma éjszaka partra szállhatunk. |
Mindígis gyorsan gyógyultam habár nem voltam egy vámpír vagy valamilyen szörny ami rögvest gyógyul mihelyst sebet ejtenek rajta. Többnyire a mélyebb sebeim pár nap alatt összehúzódtak. Most sem volt ez másképp. A hasamon tátongó seb már szemmel láthatóan jobb álapotban volt.
Nem tudtam aludni. Valahogy éreztem, hogy egyedül vagyok így kipattantak szemeim és csak bámúltam magam elé céltalan. Nem mozfúltam csak figyeltem a fán lévő réseket és a tárgyakat. A hangokat amelyeket a hajó adott ki. Recsegések ropogások és ahogy a tenger víze végig siklott a hajó fenéken. A hasam már nem is fájt annyira így mozdulatlanúl de feltétlen kellet egy kis friss levegő. Karjaimat magam alá helyezve kitoltam magamat, hogy felüljek. Ledobtam lábaimat az ágy széllén és hajamba túrtam. Kócos fürtjeim köze érve kioldoztam, majd kiengedve hajamat teljesen elsimítgattam, hogy álljon valahogy. Feláltam kissé nehézkesen de probléma mentesen. Felállva a széken észre vettem a zsákot amelyből kiállt a papírtekercs. Azonnal megmosolyodtatott a gondolat. Hálás voltam és úgy éreztem mindenképp meg kell hálálnom neki amit megtett értem. Csak meg kell találnom annak a módját... Egyenlőre nem akartam a térképekkel foglalkozni így csak elfordítottam fejemet és az ajtóhoz lépkedtem. A térkép ráér akkor ha holnap felkelek...
Kilépve a kabin ajtaján a hajó oldalához léptem és széllére téve kezeimet hagytam, hogy a hajnalódó szél bele kapva hajamba tépjen bele. A hűs szél mellem felé felhúzott alsó szoknyámat fújta amitől az testemre tapadva emelte ki alakomat a ruha alól. Csak figyeltem szemeimmel a hullámokat. Nem volt konkrét célom csak egy kis friss levegő hiszen okoztam elég gondot és talán a társaságomból is elege volt Hasselnek.
Nyugodt pillantásokkal figyeltem ahogy a hullámok egymásnak vetődtek vagy épp harmóniában egymást követték. Szerettem a tengert és ez a pillanat arra emlékeztetett mikor a Sir melett álltam és a csillagokról mesélt. Fel pillantottam az égre miközben ő ott állt melettem és az égre mutatott. 4 fejjel magasabb volt hiszen akkor még csak 10 telen lehettem túl. " Az a csillag a Sarkcsillag " Állapította meg mutatva az égre, majd lopva rám pillantott. Bollintottam egyet kiváncsian és rá mosolyodtam Sir-re. " Úgy tartják, hogy az Istenek a tengerészeknek adták a Sark csillagot. " Mondta miközben a hajó oldalára tehénkedett és behajolt, de végig az eget kémlelte. " De miért a tengerészeknek? " Kérdeztem tőle, majd a hajó oldalára kapaszkodva tábaimmal tartottam magamat fent annak oldalán és próbáltam felhúzni magamat Sirhez. " Azért kicsi Ciri, mert a tengerészek a sarkcsillaggal tájékozódnak. " Felelte de nem tekintett rám, egyszerűen kigyenesedett amire azonnal seggre huppantam elveszítve érdeklődésemet a magasság iránt. A seggemre esve néztem fel rá morcos arckifejezéssel amit a fájdalom öltött arcomra. " De honnan tudod, hogy melyik a Sarkcsillag? " Kérdeztem tőle miközben feltápászkodtam és mellé állva megfogtam a kezét. Erre ő lepillantott és rám mosolyodott ráncos arcával. Megsimította a fejemet szabad kezével, majd lehajolt értem és karjaiba vett. Kinyújtotta karját és a csillagkép felé mutatott. " Az ott a Kis Göncöl. " Ezután lejebb mutatott valamivel. " Az pedig a Nagy Göncöl. Látod? " Pillantott rám elmosolyodva és gondoskóan mire én csak a csillgokat kémleltem. Emlékeimből vissza térve a Göncölöket figyeltem az égbolton. Ideje volt már feledni azutána néhány tél után. Mintha ez a halyó az emlékeim tengerét járná de mégis... Ekkor a szemeimmel a legénységet pásztáztam, majd a hídra pillantva Hasselt néztem néhány másodpercig. Ezután ismét a tengert pásztáztam szakadatlan... Összeráncoltam szemöldökömet és szemeimmel magam elé hunyorogva hajtottam le fejemet. ...Még sokkal többet nyújt. |
 A köszönet nyilvánítására meg megvontam a vállaim és figyeltem a zavarban lévő lányt. Számomra még mindig végtelenül furcsa volt, hogy szinte minden helyzetben képes így reagálni, de nem tettem szóvá. Ahogy befejeztem a fekete és vörös anyagból szőtt ingem gombjainak gombolgatását magamra vettem a kabátom és némán kiléptem a kabinból.
A fedélzeten azonnal megcsapta a fülem a legénység éneke az Öreg Billy Riley-ról és a lányáról. Olyan sokszor hallottam, hogy én magam is el tudtam volna énekelni - akárcsak az összes többi dalt. Viszont a vitrolák között áthatoló hideg, tengeri szél is az arcomba csapott olyan üdvözlésféleképpen. Vettem egy mély levegőt és a kabátom ujjával megtöröltem az arcom, mert a sós vízzel keveredő szél csípte a sebeimet.
Azonnal kiadtam a parancsot, miszerint Kovirba tartunk. Biztonságban akartam tudni a szeretteim. Márpedig ha a lányt keresi valaki, akkor engem keres és ki engem keres az a családomat találja meg először. De ők rólam mit sem tudnak mondani, így veszélybe kerültek. Elvégre aki valakiről megakar tudni valamit egy "nem tudom"-mal nem elégszik meg.
Ahogy végiglépegettem a fedélzet immáron vértől megtisztított padlóján, szinte minden matróznak feltettem a kérdést, miszerint nem e láttak egy zsákot. Valószínűleg ez volt életem legidiótább kérdése feléjük, mert mindegyik csak bambán nézett rám: főleg az, amelyiknek a lábánál három zsák is volt. De egyik sem az, amelyiket én kerestem.
Azt jóval nehezebb volt megtalálni. A dulakodásban biztosra vettem, hogy mindenki arrébb rugdosta, mert egy hordó mögé becsúszva találtam meg csak annak hála, hogy az egyik térkép túlnyúlt a hordó széles peremén. Alighogy észrevettem felvettem a zsákot, amiből kissé meggyúrt lapok lógtak ki és a hátamra csapva visszaindultam a kabinomba.
Pontosan annyit időztem ott, hogy leraktam a zsákot egy székre és egy pillantást vetettem Cirire, így feleslegesen nem idegesítettem magam miatta. Elvégre úgy tűnt alszik.
Negyed órán belül másodszorra léptem ki a kabinomból, most azonban az utam a hídhoz vezetett. Leána azonnal félre állt, mikor meglátott és átadta nekem a kormányt. Ő maga a korlátra könyökölt, ahonnan az egész hajó fedélzetét jól be lehetett látni. A legénység eléggé foghíjas volt, de ezt ő szinte azonnal megmagyarázta mintha csak a gondolataimba látott volna. Jól tippeltem, kilenc ember meghalt és össz-vissz négy a parton maradt. Persze, értük nem áll szándékomban visszamenni, ha pedig eljár a szájuk annak ők látják meg a kárát.
"Aggódsz azért a nőért, Hassel." mondta a tündenő, jég kék tekintetét felém fordítva. Vettem egy mély levegőt és a kormányra dőltem. Ezt csakis azért tehettem meg, mert a tenger csendes volt és a szél sem akadályozta a hajót a zökkenőmentes előrehaladás. "Az, hogy hallgatsz mindent elmondd." Leéna megcsóválta a fejét és ellökte magát kormánytól. "Tudod te is jól, hogy jobb ha mi nem találunk senkit. Van nem is egy bizonyíték..."
- Te most magadra gondolsz? - vágtam bele hirtelen a szavába, mire a tündenő csak felsóhajtott és bólintott. "Nézd csak meg mi lett belőle." mondta fájdalmasan szomorú mosolyra húzva a száját. Jól tudtam miről beszél, így nem tudtam nem egy halk sóhajt elengedni. Leéna volt az aki miatt tudtam, hogy nem jó egy kalóznak hosszabb ívű kapcsolat valaki mással, főleg nem egy társával. Ő viszont ebbe a hibába esett és hogy mi lett belőle? Semmi és épp ez volt a szomorú benne. Leéna párja egy ugyanilyen rajtaütésen halt meg, ő maga semmit nem tudott érte tenni. Egyszerűen elvérzett. Leéna pedig olyan sérüléseket kapott, amik ahhoz vezettek hogy elvetélt... Ennek már igaz hogy hat éve, de a nőben maradandó nyomot hagyott, amit meg is értek. Valószínűleg soha nem fogja feldolgozni.
- Ne aggódj miattam. - erőltettem egy halvány mosolyt az arcomra, majd feltekintettem az árbóvkosár szélén ücsörgő Patkányra. - Figyelj inkább a félnótás bátyádra, mert jön egy erősebb széllökés és leesik... - tekintettem a szemem sarkából vissza rá. Ezzel próbáltam elterelni a témát, a saját és az ő érdekében is. Úgy látszott értette is mit akarok ezzel elérni, így csak sóhajtott egy nagyot és visszadőlt a korlátra a tengert kémlelve tovább. |
 Mikor oda lépett elém egyből meglepett szemekkel pillantottam fel rá és néztem érdeklődve. Azonban a vállaimra helyezett kezek egyből elmagyaráztak mindent. Lehuppantam ismét fenekemre és csak kiváncsi tekintettel néztem fel rá. Ahogy kijelentette, hogy épp elég kellemetlenséget okoztam a mai nap számára rögtön elárasztott a rossz szájíz. El is vörösödtem rajta hiszen habár magam is tudtam, hogy eddig több bosszúságot okoztam mint olyan amiért hálás lehetne. Hajamba túrtam zavartan a földet kémlelve tekintetét kerülve, majd ahogy felegyenesedett szemeim is követték őt és arcára pillantottam. - Köszönöm...- motyogtam halkan orrom alatt zavartan, majd lehajtottam fejemet ismét. Kezeimmel a takaróba kapaszkodtam és megvártam míg távozott a kabinból. Miután az ajtó becsapódott és ő már sehol sem volt egyszerűen feltápászkodtam és levetettem véres fűzőmet. Helyette hosszú gumirozott alsószoknyámat húztam fel honaljamig. Olyan volt akár egy hálóruha, csak kicsit más. Azonban véres öltözetben nem szívessen dőltem volna le. A fűzőt az széktámlára tettem, majd az ágyhoz lépkedtem és ovatosan leültem. Végűl nyakig takarózva bújtam be az ágy belső részének leg kisebb zugába. Háttal a falnak oldalamon feküdtem és tán pár perc kelett és máris elnyomott az álom jó mélyen. |
Már épp léptem volna egyet hátra, mikor ahelyett, hogy megmondta volna mit fog csinálni a térképei felőle kérdezett. Vettem egy mély levegőt és felhúztam a vállaim. Valószínűleg valahol a fedélzeten lehettek és ha szerencséje volt nem hajították vízbe valamelyik holttesttel együtt. Ha viszont volt ilyen szerencséje úgy azonosíthatták, mint zsákmány és mivel a faragatlan csürhe nem tudta felbecsülni egy térkép értékét, így még az is megtörténhetett, hogy épen kerül elő az összes.
Amikor felpattant az ágyról azonnal előreléptem, hogy ha kell visszatuszakoljam az ágyba, mert nagyon nem tetszett nekem az, hogy úgy tesz mintha semmi baja nem lenne. Ilyen sérülés után én sem kockáztattam a mozgást, mert tisztában voltam azzal milyen ha egy seb elfertőződik. Nem kellemes és nem szép dolog.
Odalépegettem hozzá és leguggoltam vele szembe az ágyhoz, a vállaira rakva a kezem így meggátolva abban, hogy még egyszer felelőtlenül felkeljen az ágyról. Úgy éreztem magam, mintha egy kisgyerekre kellett volna vigyáznom.
- Idefigyelj... Nem akarok még több gondot mára, gondolom megérted. - néztem rá összehúzott szemekkel, a szokásos hangnememnél valamivel szigorúbban. Levettem a kezem a válláról és felálltam a szekrényemhez lépegetve. - Itt maradsz szépen a csinos kis fenekeden és nem aggódsz feleslegesen. - tekintettem rá a szemem sarkából és ledobtam magamról a kabátom, amit csak úgy a vállaimra vetettem. Alatta nem volt semmilyen ruhadarab, ezért is szerettem volna egy inget venni a kabátom alá. - Majd én megtalálom a térképeid és azonnal hozom is vissza. De te addig itt maradsz. |
Néztem fel rá pár másodpercig csöndesen, majd bollintottam egyet igennek felelve arra, hogy nem lesz semmi baj. Menekülni már amúgyse tundék ha akarnék se... Márpedig nem akarok. Talán nem voltam eléggé magamnál mikor erre vetemedtem. - Menj nyugodtan... én addig... - hírtelen elhalgattam mikro eszembe jutottak a térképeim. Azzonal levert a víz és baljós arckifejezéssel meredtem magam elé. - Hol vannak a térképek? - tekintettem rá riadtan, majd azonnal felugrottam úgy mint akinek nincs semmi baja. Azonban hamar figyelmeztetett rá a sebem, hogy nem fogok úgy futkározni mint ezelőtt. Azonnal vissza dőltem hasamhoz kapva és görnyedtem össze hasamat fogva. - Nem tudom hol hagytam a zsákomat...- nyöszörögtem ki nehezen, majd amint lankadt a lüktető fájdalom máris álltam volna fel ismét nehezen. Azonban most ovatosabb volt. Álmos voltam nem kicsit de ha életem munkájáról volna szó akkor ha a fél karomat le is vágják akkoris elmennék érte, hogy újra biztonságban tudjam őket. |
Megmosolyogtatott az amit mondott. Úgy látszik az emberek fülébe nem mindig csak a vérengzés jut el. Bár kíváncsi lennék milyen más tettem juthatott az emberekhez, hogy valaki úgy gondolhatja, hogy csinálatos vagyok. Komolyan elgondolkoztam azon, hogy lehet dalokat zengenek rólam, mint azokról a nagy királyokról akikről én is hallottam már... Vagy az is megeshet, hogy én is valami kalózdalocskában szereplek, mint sok más kalóztársam. Bár... Az utóbbinak nem biztos, hogy örültem volna. elvégre soha nem tudjuk meg, hogy Johnny Fels kapitány milyen lehetett, mert csak annyi maradt fent számunkra, hogy volt egy telt idomú menyecskéje.
Viszont az utolsó mondatára csak megkapartam a torkom. Soha nem gondoltam volna, hogy legjobban annak örültem volna, ha egy nő nem beszél a kapcsolatunkról. Azonban most ez a helyzet állt elő.
- Hát... Nem tudom. - kezdtem bele a kérdésére adandó válaszra. - Erre azt hiszem nincs olyan válasz ami ne hangzana önteltnek. Így inkább nem is válaszolok. Ha erre a kérdésre valóban érdekel a válasz, kérdezd meg a legénységet... Ott biztos találsz választ és néhány kerestlen szót.
Nem mondtam arra semmit a térképekre míg le nem ült az ágyra. Megálltam nem messze az ajtótól és csak néztem le rá.
- Nem kell a térképeket nézegetned ne aggódj. - mosolyodtam el halványan. - Tudom hova megyünk, nemsokára közlöm is Leénával. Csak szeretném tudni, hogy meg leszel egy ideig egyedül. A hajó nem megy el egyedül és a legénység ideges lesz, ha nem látja a kapitányt. - erről muszáj volt meggyőződnöm. Nem tudtam volna egyszerre figyelni rá és a vízre. Bár furcsa mód, az utóbbira a legkevésbé sem vágytam. |
Láttam az arcán az elfojtott vigyort amit szájának apró játékával kellet eltitkolnia előlem. Összeráncoltam szemöldökömet, majd zavartan oldalra pillantottam miközben némi segítséggel - igazából csak segítséggel - próbáltam vissza mászni a kabinunkba. Kabinunk... nos ez egy kétség kívűl felelőtlen megállapítás volt részemről. Elvégre az a kabin valóban Hasselé volt én pedig befurakodtam és még fel is forgattam az ő szemében. Talán az életét is felforgattam habár kalóz létére minden bizonnyal mindennaposak ezek. Ha nem is ezen a módon és ha nem is midnennap de biztosan gyakran történik hasonló vele. Mikor felszólalt rá pillantottam. - "Csodálatos és ritka mint az a király akit szeret a háza népe" - mondtam el neki amit Sir mondott még anno - Sir legalábbis mindíg ezt mesélte nekem. Talán azért mertem felajánlani magamat... - kaptam vissza fejemet hamar hiszen már több utalás is volt részéről miszerint rájött a turpisságra cselekedeteimben. - Te milyen kapitánynak tartod magad? - kérdeztem tőle ismét feltekintve rá, hogy valamelyest tereljem a témát.
Azonban ekkor megállva felpillantott a kapítányi hídra miközben én melette álltam és fogva a derekamat tartott fent. Fel tekintettem én is miközben egyik kezemet a férfi mellkasára tapasztottam és támaszkodtam rajta fejemet neki döntve. - Talán ezért mondta, hogy jó kalóz vagy. - jegyeztem mag halkan, majd ha rám tekintett rá mosolyodtam kedvesen ha nem akkor csak elfordítottam fejemet tőle. Hiszen ismeri az embereit és jobban talán mint azok saját magukat. Sor jó embernek tartotta Hasselt habár sose találkozott vele de dalokat halott már róla. Ezen a világon még a sarki félszerzetről is dalokat zengenek. Hasselről főleg a jóképüségéről dalolnak... Kellemesen csalódtam a dalokban.
- Ha felérünk megnézhetem a térképeket... talán tudunk keresni egy megfelelő várost ahol feltölthetjük készleteinket. - pillantottam rá és hamar elkaptam fejemet ismét kipirúlva. Úgy beszéltem mint aki már évek óta itt volna. Talán azért mert egyre közelebb érzem magam Hasselhez. Miután előre engedett csak nyugodtan sétáltam előre miközben végig éreztem ahogy keze engem érintve vezet. Meg mosolyodtatott a helyzet...
- Köszönöm...- motyogtam zavartan, majd leültem az ágyra. Nem feküdtem el csak néztem fel rá várva, hogy tegyen valamit. Esetleg, hogy távozzon... |
Majdnem felnevettem mikor azt mondta Sir tisztelt engem és hogy csodálatos kalóz vagyok. De csak majdnem. Nem tettem, mert tudtam hogy Ciri nem viccből mondta és ez a lovag fontos számára. Én se szeretném, ha valaki kiröhögné a rokonaim, még akkor sem ha az amit mondd egy baromság.
Illettek már sok szóval az évek folyamán, amik nem éppen illendőek társaságban való kiejtéshez, de hogy csodálatos kalóz lennék... na azt még nem hallottam. Elvégre, milyen a csodálatos kalóz? Nem tudtam mire érthette Sir azt, hogy csodálatos vagyok. Esetleg csodálatosan gazdag, vagy véreskezű? Csodálatosan gonosz? Jobbnak láttam ha rákérdezek, mert ismerve magam nem hagyott volna nyugodni ez a kérdés.
- Csodálatos... mint? - kérdeztem felérve a fedélzetre és körbenézve a saját legénységemen. Ahogy sejtettem, azonnal kettőnkre szegeződött a tekintet, majd ahogy kicsit szigorúbban néztem néhány emberre minden visszatért a megfelelő kerékvágásba. Vagyis, esetünkben a holtestek vízbedobásához és a padlózaton maradt vérfoltak feltakarításához. Csak néhány holtestet hagytak a feélzeten, azokét akik a hajó legénységéhez tartoztak. Öt hullát láttam, de ha jól számoltam még legalább négy embert veszítettem vagy hagytam Novigradba. Teljesen megérte...
Felpillantottam a kapitányi hídra mielőtt még a szabad kezemmel belöktem volna a kabinom ajtaját. Leéna kormányzott, Patkány pedig mellette ült a korláton összefont lábakkal. Nem féltem attól, hogy nem érünk partot, attól tartottam, hogy az a part mégis hol lesz. Leéna tudott kormányozni, viszont Patkány... nos ő szerette összezavarni a testvérét. - Patkány nincs dolgod?! - kiabáltam fel neki, meglehetősen szigorúan - elvégre miatta keveredtünk ki legutóbb is tudja a fene milyen tengerekre - mire riadtan majdnem hátraesett a korláton. Ahogy összeszedte magát el is tűnt a kötelek között ami az árbóckosárhoz vezetett fel.
- Jelenleg? Tudja a halál. - feleltem a kérdésére teljes őszinteséggel és lepillantottam rá. Előre engedtem az ajtón, viszont folyton támasztottam nehogy elessen. Elvégre nem tűnt úgy, hogy jó bőrben lenne. Csak le akartam ültetni az ágyra és menni a saját dolgomra, mert kapitányként van egy-két felelőségem. |
Csak halgattam és nem akartam bele szólni abba amit ő mondott. Elvégre én se feltétlen vagyok cáfolhatatlan. Azonban a tény nem változott, hogy lázadás lenne. Számomra legalábbis nem változott. Ugyanis ha van egy kis józan esze a legénységnek nem fogják bajtársaikat vagy életüket kockáztatni egy neve nincs nőszemélyért. Vettem egy mély sóhajt miután feltettem lábamat a lépcsőre és némi nehézséggel de tettem a lépéseket egymás után.Mikor megszólalt akkorsem néztem fel rá csak magam elé bambúltam csöndesen. - A Sir mesélt rólad. Mindíg azt mondta milyen csodálatos kalóz vagy. Pedig ő lovag volt... Tisztelt téged. - mondtam neki kicsit elcsukló hangon a fájdalomtól de végól sikeresen felértünk a hajó felszínére a hírtelen mérföldes hosszúságunak tűnő távolságból. Mikor felértünk a lépcsőn már rögtön a földet kémleltem hiszen nem mertem a szemekbe tekinteni akik már elképzeléseimben a véremet vették. - Hova tart a hajó? - pillantottam rá kiváncsian hiszen elüldöztem őket onnan ahol eddig állomásoztak. Hogy tudják meg azok akik nem voltak a fedélzeten. Minden bizonnyal létszám számlát fog tartani Elvégre sokan meghaltak és sokan még csak a hajó fedélzetén sem voltak mikor ki tőrt ez az egész.. Valyon velük mi lesz? |
[462-443] [442-423] [422-403] [402-383] [382-363] [362-343] [342-323] [322-303] [302-283] [282-263] [262-243] [242-223] [222-203] [202-183] [182-163] [162-143] [142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
