|
Témaindító hozzászólás
|
2015.05.23. 12:00 - |
Cirill Tretogor & Hassel Lalbor Rondrel |
[462-443] [442-423] [422-403] [402-383] [382-363] [362-343] [342-323] [322-303] [302-283] [282-263] [262-243] [242-223] [222-203] [202-183] [182-163] [162-143] [142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
 Lenéztem rá, majd elmosolyodtam. Igaza volt, ez nem egy gyermekmese. Ha az lett volna akkor pedig nem a legszebb. Elvégre a legtöbb mese valami széppel és tanulságossal végződik: A királyfi megtalálja szerelmét és boldogan élnek míg meg nem halnak; a gonosz elbukik, béke lesz a világon. Ez persze soha nem lesz lehetséges a valóságban, gonosz nem tűnik el nyomtalanul. Azonban a gonosz fogalma épp olyan relatív, mint bármi más a földön. Soha nem lehet tudni, hogy a gonosznak mi oka volt arra, hogy úgymond gonosszá váljon és hogy azzal mit is szolgál. Lehet többet tesz a világért, mint a jó...
Abban biztos voltam, hogy én egy mesében a rossz, gonosz, velejéig romlott kalózkapitány lennék, akinek vérszomjas legénysége több száz ember életet ont ki néhány szem aranyért. Egy külső szemlélő ennyit láthatott és nem is tudhatott többet. Én viszont magamat nem soroltam a rosszak közé. Félreértés ne essék, nem is én voltam a királyfi aki kimenti a toronyba zárt hercegkisasszonyt. De volt nagyobb rossz is, mint én.
- Valóban nem egy gyermekmese. - bólintottam és tovább lépkedtem, kis lépésekben, hogy Ciri tudjon velem jönni. - De azokban nincs is kedves kalóz aki megbocsájtja a bűneid. Abban egy fajta van: aki megöl azért, mert van nálad néhány oren. Csak azok a mesék egy dolgot felejtenek el mindig... A kalózok is emberek. - és ezzel el is mondtam mindent amit akartam. Attól, hogy az a foglalkozásom ami nem lettem más. Ember maradtam. Vannak érzéseim, vannak skrupulusaim és ha megsérülök vérzek akár bárki más. Igaz, többet láttam mint más emberek és a városi békjózott népekhez képest más lehettem, mert itt nem voltak szabályok... de nem voltam más.
- Ciri, nekik nem éri meg fellázadni ellenem. - tekintettem rá a szemem sarkából. Nem folytattam és nem adtam magyarázatot arra, hogy miért is nem éri meg. Van, amit én sem árulok el. És ez pont eközé tartozott.
- Kíváncsi lennék honnan hallottál rólam. - léptem fel az első lépcsőre, majd megálltam mikor a súlya jobban lehúzta a vállam. Vetettem a lányra egy aggodalmas pillantást. Nem kérdeztem tőle semmit, mert rövid időn belül újból talpra állt és fellépett mellém a lépcsőre. Hiába próbáltam úgy kezelni, mintha csak Leéna lenne mellettem és ő szorult volna segítségre... nem tudtam így tenni. Másként néztem Cirire, mint a többi nőre és magam sem tudtam miért. Viszont tudtam, hogy ha ez kiderülne egyikünk se járna jól, mert hiába játsza azt, hogy a szeretőm jó nem sül ki egy kapcsolatból egy kalózhajón. Van rá néhány példám. |
 Felpillantottam ahogy rá kérdezett célomra. Természetesen bollintottam egyet, majd hagytam, hogy felsegítsen és apró léptekkel de elindúltam a cél felé. Ahogy említette, hogy nem szabadott volna elmozdulnom a kabinból csak elszégyenlve magamat a földre pillantottam. Lábaimat pásztáztam zavaromban és csak dünnyögtem. - Én nem... - kezdtem bele akadozva és szemeimet hunyorítgatva. - Csak... - húztam el számat, majd véve egy mély sóhajt felnéztem rá- Ez nem egy gyermek mese ahol a kedves kalózok megbocsátják bűneimet. - Mondtam rá emelve tekintetemet ismét és keserű pillantásokat vetettem rá. - Hassel Lalbor Rondrel kapitány ide vagy oda... Ha rá jönnek, hogy én vagyok ennek az egésznek az okozója abban biztos lehetsz, hogy te se fogod tudni megállítani a kardjukat. - sütöttem le szemeimet ismét. Féltem a következményektől leginkább abból az okból kifolyólag, hogy a térképem még nem készült el. De így most... nehezebb lesz magára hagynom megszegve a szerződés pontjait. Saját magamat kergettem bele az árokba és most nézek kifele azon gondolkodva, hogy mi tévő legyek, hogy a célig be ne iktassak barátságokat, szerelmeket... kötődéseket. Csak hagynom kell, hogy sodorjon az ár és vigyen amerre kell mennem. De... el kell kerülnöm a bizalmas kapcsoaltokat. Senkinek bizalmával nem kívánok vissza élni és főleg nem Hasselével. Ő ettől többet érdemel...
Hamarosan megtorpantam egy görcs hatására ami hasamba nyilalt akár a tőr. A tőr amit korábban abból a célból szegezték nekem, hogy elvegyék célomhoz az alap feltételek egyikét. De most Hassel segített és lágy kezeibe véve hordoz tenyerén. Gondomat viseli és vigyáz rám... Ha ez nem így volna nem érdekelte volna akkor, hogy merre visz a lábam félholt állapotomban.
Szemeimet összeszorítottam és a fájdalom hatására elfintorodtam és csöppet begörnyedtem. Halkan nyöszörögtem egyet de mégis kihúztam magam és habár fájt de folytattam utamat a biztonságos kis kabin felé. De egész biztos, hogy ezentúl félni fogok álomra hunyni szemeimet ha egyedül vagyok. |
 Szótlanul ültem egy darabig őt figyelve, majd a tekintetem átvezettem a szemözti falra. Mikor a segítségem kérte felkeltem a székből és elvettem a kezéből a kabátom. Nem értettem miért vette le, de inkább nem kérdeztem meg. Úgy gondolhatta, hogy vissza kell ezt adnia nekem, bár igazándiból utáltam ezt a kabátot. Csak ha nagyon muszáj volt, akkor húztam magamra. Túl giccses volt.
- Felszeretnél menni a kabinba? - kérdeztem tőle leülve mellé az ágyra, mert úgy terveztem talpra állítani, hogy átkarolom a hónalja alatt.
- De egyébként nem azt mondtam neked, hogy maradj a kabinban? - kérdeztem felvonva az egyik szemöldököm és ahogyan válaszolt az előbbi kérdésemre átkaroltam. Felkeltem az ágyról szépen lassan és húztam őt is magammal így végül sikerült a lány talpra állítanom. - Mert én úgy emlékszem... - nem volt semmi ellenséges a hangnememben, viszont mosolyogni nem tudtam. Mostanra biztos, hogy halott lett volna, ha nem segít rajta Csontos. És mire mentem volna egy halott térképésszel? - Ne felejtsd el soha, hogy amit mondok az mindig a sok megoldás közül a legjobb. - mondtam a szemem sarkából a lányra sandítva és előreléptem egyet a célunk irányába. Valójában, hamar találtam volna másik térképkészítőt. Novigrad a legnagyobb város és független minden országtól. Csodabogarak vannak minden utcasarkon... De mégis ragaszkodtam a lányhoz. A miértjére gondolni sem próbáltam. |
 Összeráncolt szemöldökkel néztem rá és habár tudtam jól, hogy idővel ez meg fog történni. Persze ezt ő egyenlőre nem tudhatja és épp ezért kell távolságtartónak lennem. Bizonyos szempontból... bár kétség kívűl jóképű férfi és valahogy másképp tudok rá gondolni mint bármely másikra. Pedig láttam én már fesebb alakot nála... Nem értettem ezt a gondolatomat de amilyen hírtelen jött olyan gyorsan ráztam is ki a fejemből. Elmosolyodtam rajta, majd nehezn feltápászkodtam az ágyról. - Segítesz? - pillantottam rá kedves mosolyal arcomon. Kénytelen voltam segítséget kérni elvégre egyedül nem jutok fel a lépcsőn ilyen állapotban. Örülök, hogy fel tudtam kelni... Közben kezemben fogtam a kabátját és szorongattam. Nem értettem miért nem akar elereszteni habár a térképész készségem elég nyomós ok lehet erre. |
Nem szóltam egy szót sem, csak hallgattam mélyen a gondolataimba merülve. Figyeltem ahogy elkezdi levenni a kabátom és felröhögtem mikor azt mondta megúszhattam volna.
- Én mindenhogy megúsztam volna... Tudod mi volt ez Ciri? Egy semmi. Ha nagy problémá okoztál volna, valószínűleg nem úszod meg se te, sem én ennyivel. Éltem én túl ennél nagyob szart is. - sóhajtottam fel a hajamba túrva és vissza emeltem a tekintetem rá, mikor azt mondta el kell mennie. Felhúztam a vállaim és közönyösen néztem rá. Lehet túlságosan is, de mást nem tudtam reagálni. - Te viszont abban a csónakban haltál volna meg.
- A szerződést... - kezdtem bele véve egy mély levegőt és megtörve azt a csendet amit egy pillanatra előidéztem. - ...csak én tudom felbontani. Addig nem mehetsz el, míg ezt én nem teszem meg. És én nem fogom felbontani. - a mellkasom előtt összefontam a kezem és enyhítettem a vonásaimon. - Legalább addig, míg felépülsz. Rajtad és rajtam kívül senki nem tudja mindez hogy történt. És én nem fogom megmondani nekik az igazat... nekem pedig hinniük kell.
Fogalmam sem volt arról, hogy mit mondjak. Nem jöttek szók a számra, csak a gondolataim voltak, amiket nem tudtam sehova sem besorolni. Részben igazat adtam a nőnek abban, hogy jobb lenne ha elmenne, viszont egy másik felem pedig azt mondta nem szabad elengednem. De persze, választ arra nem kaptam, hogy miért ne.
- Szóval ne mozogj sokat, mert a sebed még friss... Kétszer már nehezebb helyrehozni. |
Mikor oda húzta mellém székét azonnal vissza húztam a kezemet és magam alá rendezve ültem fel, hogy normálisan rá tudjak tekinteni. - Sajnálom...- motyogtam ahogy az ágyon ültem fel. A hasamba bele nyilalt a fájdalom és furcsa feszítő érzés volt. Rá pillantottam zavartan, majd a vállam pihenő ruhára ami Hasselé. Elkezdtem levetni magamról közben lesütöttem szememet. - A fejetekre hoztam a bajt. - motyogtam miközben kihúztam karjaimat a kabát ujjaiból. - Nem hittem volna, hogy ez lesz belőle... De talán ha hagytál volna elmenni akkor megúszhattad volna. - tekintettem rá az ágyon üllve és néztem bele szemeibe. - Ha szeretnéd elkészítem neked a térképek másolatát de el kell mennem. - fordítottam előre fejemet. Őszintén elszomorított, hogy ezt kellet mondanom de ha egyszer nincs más választásom... Ezek után talán ő lesz a leg boldogabb. Lépten nyomon követ a baj és ha egy kicsit is fontos számomra mint ember azthiszem ez a legkevesebb amit tehetek érte. A gondolata is megrémített, hogy számomra ő fontos legyen. Egy öntörvényű kalóz aki mindössze néhány napja ismerek. De mégis olybá tűnik mintha több mint fél éve már a nyakán volnék. De ez nem egy tündérmese ahol a jóságos kalózok megbocsájtanak midnen általam elvett életért és melettem harcolnak az ellen ami engem megölhet. Ez a kegyetlen valóság rengetg vérrel és arannyal... |
 Mondhatjuk, nem voltam egy erős ember lelkiekben. Rettegtem a sötétségtől és a hányinger tudott kerülgetni mások vérének látványától. Irónikus, hogy mégis hideg vérrel ölök meg olyan embereket, akik személyem szerint megérdemlik a halált. Ciri arcát figyeltem, ahogy zihál, még álmában is, de ez biztosította azt, hogy még életben van. Vajon a Fekete Nap ugyaníg gondolkodik? Istenként ítélkezek mások felett, mikor megölök valakit. Ők ugyanezt teszik. Ha az én társam ölnék én is megbosszúlnám... ők is ezt tették.
A fentről áthallatszó zaj csökkenni kezdett és oldalra kipillantva az ablakon keresztül a tengert láttam. Újból. Hamar ki kell majd kötnünk, mert a raktáraink nem töltöttük fel. Tudtam is, hogy hova megyünk ezek után. Beharaptam az alsó ajkaim és a markomba zártam a nyakláncom. Nem zavartam Csontost így egy széket húztam az ágy mellé és ott ücsörögtem a gondolataimbe mélyedve.
Nem értettem meg saját magam, nem értettem miért lett nekem ő hirtelenjében ilyen fontos. Fent kellett volna lennem a legénységemmel, felmérni a károkat... Ehelyett itt ültem és egy vadidegen nő miatt agódtam. Nem szabadott volna még ennyire közel sem engednem őt magamhoz, nagy hibám volt, hogy megbíztam az emberekben és túl hamar úgy kezeltem őket, mintha régóta ismertük volna egymást. De ez sem adott nekem magyarázatot semmire.
Cirire emeltem a tekintetem mikor a nevem mondta, fél szemmel Csontosra nézve, aki amolyan "én végeztem" fejjel felkelt és el is viharzott a fedélzetek felé. Nem akartam tudni hogy mit csinált, furcsa módszerei voltak sebek gyógyítására. Viszont az látszott a nő hasán, hogy a seb olybá formát öltött, mintha össze lenne varrva.
Közelebb húztam hozzá a székem, de úgy tettem, mintha azt észre sem vettem volna, hogy felém nyújtja a kezét.
- Itt vagyok Ciri... - mondtam halkan egy halvány mosolyt bigyesztve a szám egyik szélére. - Hallgatlak. |
 Mikor lehunytam szemeimet és eszméletemet vesztettem egy sötét verembe estem. A lutykos és szaros talajon ültem és kőröztek körülöttem a papok. Fekete köpönyegük lelógott bokájukig míg csukjájuk orcájukat takarta. Csak ültem ott a kör közepén riadtan és jobbra balra kaptam fejemet könnybelábadt rémült tekintettel. - Ma még nem.. - suttogtam magamban, majd felálltam a kör közepén ahogy megláttam, hogy szinkronban csúsztatják ruhaujjaikból elő a tőrüket. Markolatát tenyerük közepén tartva csak félig hagyták kicsusszanni. Riadtan kezdtem el zihálni és ordítottam el magamat . - Ma még nem! - Hajoltam be széttárva karjaimat amire egyszerre mint előrántotta tőrjét, majd megálltak és felém fordúltak. Lehúzták csukjájukat amiből kitűntek kopasz fejük és homlokokun a fekete nap jele. Egyszerre robbantak ki és tőrjeiket felém tartva szútak le. Magamhoz húztam karjaimat, majd összeszorított szemekkel vártam a pengék szúrását. Mikor kinyitottam szemeimet zihálva feküdtem az ágyon és néztem fel. Csontos volt felettem és nézett le hasamra.... Megnehezíthettem a dolgát elvégre úgy ziháltam, hogy nekem is fájt. Teljesen levert a víz és talán ott is izzadtam ahol nem tudok. Oldalra fordítottam fejemet és azonnal Hassel kerestem. A tekintetem még fátylas volt és sokat nem láttam de lassan tisztult a kép. - Hassel? - nyöszörögtem ki száraz ajkaim közűl. Mikor megpillantottam kezemet azonnal felé nyújtóztattam. - Hassel..- szólítottam meg ismét őt szemeibe pillantva lesápadt arcal. Tán egy kis alvás és mindjárt más lesz a dolog. |
Őt hallgattam és nem engedtem el, viszont a tekintetemmel szüntelenül a a hajót pásztáztam. Az enyémekből még volt jó páran, de nem kételkedtem abban, hogy kell szereznem néhány új tagot a legénységhez. A rajtaütések, mindig jól sülnek el azoknak, akik természetesen a rajtaütést szervezik.
Ahogy parancsoltam úgy tettek: láttam, hogy a hajó távolodik a parttól, ahogy a víz viszi egyre kijjebb és ahogyan Patkány a kötelekn felmászva levágja a vitorlát tartó köteleket, Leéna pedig a kormányhoz rohant, néhány embert levágva.
Akkor néztem vissza Cirire mikor újból kimondta a nevem. A könnyei folytak az arcán, aohgyan azt mondta nem akar még maghalni. Nem akartam ezeket a szavakat újra hallani senki szájából.
- Nem fogsz meghalni... - mormogtam lenézve a nőre, aki akkor már nem állt rendesen talpon. Már csak én tartottam, ha ezt nem tettem volna valószínűleg összeesett volna a padlón. Reméltem, hogy csak az eszméletét vesztette el... Újból felkaptam a karjaimba és az emberek elől kitérve gyors lépésekkel elindultam a fedélközbe vezető lépcső felé, folytonosan Csontos nevét kiabálva. Novigrad magas tornyai egyre távolodtak a szemem elől és a Fekete Nap "szolgálói" pedig egyre fogytak. Lerobogtam a lépcsőn, már amilyen gyorsan a karjaimban lévő súly miatt tudtam. Magam mögött egyértelműen lépéseket hallottam, amiket Csontosnak tulajdonítottam és nem is tévedtem. A férfi alighogy meglátta Cirit már utasított is arra, hogy rakjam le minél előbb az egyik ágyra és hagyjam őt érvényesülni. Így is tettem: a kabinokhoz érve óvatosan lefektettem a lányt az egyik ágyra és hátraléptem, várva, hogy Patkány mondjon valamit. |
A kötélbe kapaszkodva azon igyekeztem, hogy leereszem a csónakot a vízekre, majd meglépjek úgy, hogyan az istenek sem találnak meg. Erősen kapaszkodtam a zsinórba és rángattam közben végig arra tudtam gondolni, hogy ezzel elárulom Hasselt. Azonban mit érek a becsületemmel ha nem tudom eljuttatni a térképeimet Sir sírjához.
Azonban ekkor heves csizma dobogásra lettem figyelmes a hátam mögűl. Egyre csak közeledett és én egyre csak azt éreztem, hogy vége a történetnek... Ám ekkor melleima alatt ragadott meg és húzott magához. Az ismerős férfi hang azonnal megmosolyodtatott. Hátra vetettem fejemet, hogy rá pillantsak Hassalre. - Ha itt maradok meg fogtok ölni. - mondtam neki nyugodtan mégis elkeseredve. Nem akartam bántani és energiám sem volt ahhoz, hogy tőrt ragadva nyakon szúrjam. Pedig meggőzödésem volt, hogy sikerült volna. - Hassel...- szólítottam meg szemeimmel az övéibe mélyedve. - .. Eressz el. - mondtam, majd hírtelen elkezdett összefolyni minden. A vérveszteség lassan kezdte elvenni az eszméletemet és talána józan eszemet is. - Még nem vagyok kész Hassel...- néztem rá könnybelábadt szemekkel és megremegő ajkakkal. - Még nem halhatok meg! - mondtam neki riadtan, majd lehajottam fejemet és néztem magam elé zihálva. A látásom egyre homályosúlt és egyszerre tőrt rám a sötétség és fedett el mindent szemhéjammal. Izmaim elernyedtek és minden maradék erőm elhagyott. Elvesztettem az eszméletemet.... |
 Az ajtón kilépve azonnal Leénát kerestem. Mindkettejük - Csontos és ő - jó gyógyító volt, viszont a tündenő mértékekkel gyorsabb, mint a kurozslónak is beilő Csontos.
Nagyobb zavarra számítottam a fedélzeten, viszont így is a fejem mellett repült el egy tőr. Azonnal az irányába fordítottam a fejem és épp időben buktam le ahhoz, hogy ne csapjanak azon egy bunkóval. Nem álltam fel, a vállammal felökleltem a támadóm és a földre lökve hagytam, hogy Rich kardot állítson a gyomrában. Odakiáltottam neki, megkérdezve hogy van e lent valaki a fedélközben, viszont ő azt felelte, hogy mindenki a fedélzeten vagy a kikötőben harcol. Patkányt messziről kiszórtam, mikor körbetekintettem a nővérét keresve. Jól tudtam, hogy akkor Leéna is a közelében lehetett.
Azonban ennyi idő elég volt arra, hogy a harc elkerülje a figyelmem: olyan erővel csaptak gyomorszájon, hogy azt hittem az eszméletem is elvesztem. Ami azt tekintve, hogy a szálkás fapadlón találtam magam nem lett volna szerencsés. Védekezően magam elé kereszteztem a kardjaim, de a himlőhelyes arcú férfi rájuk taposott, egyre közelebb taszítva saját pengém a mellkasomhoz. Szerencsém volt, mert Leéna előbb kiszúrt a tömegből, mint én őt. Csak egy penge szisszenését hallottam a levegőbe, majd a himlőhelyes teste rámzuhant, a feje pedig valahova a tömegbe.
"Sokkal jössz már nekem kapitány..." ahogy leszedtem magamról a fej nélküli holttestet, a tündenő segített talpra állni. A lábaimra támaszkodtam a hátamat begörnyesztve lihegtem, mert még mindig próbáltam kiheverni a bunkóval rámmért ütés erejét. Még mielőtt bármit is mondhattam volna, Leéna újból megszólalt és kivédett egy ütést. "Hassel, az ott... Nem a te kabátod?" A hosszú pengélyű kardjával előre bökött a hajó orra felé, én pedig azután néztem. És igen, az valóban az én kabátom volt. Az én cintrai kabátom, aminek magasított nyaki része felett csak egy hófehér hajzuhatag látszott.
Elkáromkodtam magam és kihúzva magam Cirihez rohantam. Nem tudom mit vehetett a fejébe, de nem is akartam tudni. Szerencséje volt neki is, hogy nem vették észre. Hátulól megragadtam és valamivel a melle alatt magamhoz rántottam egy gyors "na azt már nem"-ez elmormolva.
- Vitorlát bonts, most! - üvöltöttem el magam és lenéztem a nőre. Próbáltam nem erőse szorítani magamhoz, elvégre mégiscsak egy seb volt rajta, viszont muszáj volt elhajóznunk innen. Azok néhányan akik most a hajón vannak a nyílt vízen könnyen elintézhetőek, de így, a parton folytonosan jönni fog az utánpótlásuk. |
Nem hitt nekem pedig én jól tudtam, hogy nem lesz semmi bajom és most sincs. Mindíg és mindent túlélek és nem ez lesz az ami kifog rajtam. Többre vagyok hivatott az életben mint, hogy egy fekete bőr vértes férfi a tetovált képével a képembe nézzen és azzal fenyegessen, hogy kitépi a méhemet. Meg kell csinálnom az a térképet ha bele döglök is. Ebben pedig senki kutyája nem állíthat meg.
- Ez nem evilági...- motyogtam nehezn mikozben a férfi mellkasába bújtam arcommal lehunyt szemhélyakkal. Mikor kinyitottam a szemeimet már a padlón ültem ő pedig ott gugolt melettem. Eltátott ajkaim kiszáradtak miközben azon keresztül vettem levegőt. Bánatos szemekkel néztem rá hiszen tudtam ez az egész az én önállósdim miatt van. Ha akkor hallgatok Hasselre és nem kezdek akciózásba nem történik ez. Néztem rá ahogy magyarázott nekem előtem gugolva. Lassan a felét nem értettem amit mond de az tudtam, hogy nem szabad elmozdúlnom innen. Na nem mintha képes volnék rá egyátalán. A kérdésére csak hevesen bologattam ártatlan pillantásokat vetve rá. Aztán mikor felállt volna elkaptam a karját és néztem rá továbbra is. Meg akartam szólalni de már azt is elfelejtettem mit akartam. Csak néztem csöndesen a szemeibe résnyire eltátott ajkakkal. Hamarosan azonban egy hatalmas zörrenésre lettem figyelmes amire felkapva fejemet eresztettem el Hassel karját. Hassel is jól halotta ami miatt sürgette az idő... Segíteni akartam de nem tudtam. Csak egy koloncnak bizonyúltam a nyakán jelen pillanatban. Ezek után az egész legénység a fejemet akarja, majd. Nem várhatom el, hogy Hassel megvédjen... le kell lépnem méghozzá sürgősen.
Nem néztem rá akkor sem mikor az ajtóhoz lépett és készségesen ígérte, hogy sietni fog. Sietni fog ha egyátalán túléli ami odakint van. Bár foggalmam sem volt róla, hogy hányan vannak, azonban azt tudtam, hogy veszélyes és a halál nem vállogat. - Vigyázz magadra. - motyogtam magamban lehajtott fejjel, majd megvártam míg ő kilép az ajtón. Mikor meghalottam a faajtó csapódását magam melett azonnal felemeltem fejemet. Kezeimet a talajra tapasztva toltam ki magam, majd az ajtófélfa melett lévő egyik faragott tartó oszlopba kapaszkodva emelkedtem két lábra. Megremegő lábakkal és apró léptekkel igyekeztem a térképeim felé. Az töbszögletű asztalhoz érve azonnal megtámaszkodtam rajta véres kezemmel, majd holmaijaimat össze húzva kezdtem el bedobálni a térképeket és mindent ki aminek nincs haszna és csak lehúz. A térképeimet az aranyaimat összehúzva magam húztam Hassel egyik kabátját. Elvégre ilyen öltözetben nem mehetek sehova. Amihez odabent hozzá értem mind véres lett nem is beszélve a cércseppekről amiket magam után hagyok.
Táskámat magamhoz fogva elővettem a tőrt amit a másik férfitól szereztem és ovatosan kinyitottam ajtót. Nehezn jutott el odáig de ha nem lépek meg a lehető leg gyorsabban akkor midnenki meg fog halni miattam, a maradék meg engem ől meg. Kihajoltam az ajtónál és figyeltem az eseményeket. Ahogy hatalmas ordítások közepette csattognak a pengék és repül midnen ami mozdítható. Szerencsére épp Hasselt se láttam ami azt jelentette, hogy tiszta a levegő. A csónakot kell megtalálnom méghozzá sürgősen. A hajó orrhoz lépve kapaszkodtam erősen a hajó oldalába. Azt kívántam bár nem mentem volna akkor ki a piacra. Az utolsó ütő képes kártyám az a csónak ellopása volt... |
Arra, hogy nincs semmi baja csak szisszentem egyet. - Ha tudnád hánszor hallottam már ezt... - mormogtam szinte csak saját magamnak és a szemem sarkából lenéztem a nőre. Nincs semmi baja... hát persze. Én meg egy toronyba zárt hercegkisasszony vagyok.
Aggódtam érte, de magam sem tudtam miért. Lehet, hogy csak azért mert tudtam, hogy holtan nem venném hasznát egy térképésznek. De jómagam sem tudtam volna megmondani az okat. Nem szoktam más miatt aggódni, mert jól tudtam, hogy a társaim meg tudják védeni magukat... Viszont Ciriről tudtam, hogy ő nem lenne erre képes minden esetben.
- Biztos, hogy vannak kint. - feleltem a kérdésére és az ajtóhoz álltam, a homályos képű színes ablakon kinézve. Csend volt, de jól tudtam, hogy ha másnak nem legalább Patkánynak feltűnt mi folyik itt. Viszont nekem el kellett volna jutnom Leénához, vagy Csontoshoz, mert én magam mit sem tudtam volna kezdeni Ciri sebével. Arra vártam, hogy hangosodni kezdjen a fedélzet és erre nem is kellett sokat várni. Az opálos ablakon keresztül is láttam, ahogyan kívül fények villannak fel és kardok csattannak egymásnak fémes hangot hallatva.
Letekintettem rá, mikor az arcomhoz ért és azt kérdezte jól vagyok e. Nem tetszett nekem az a mosoly az arcán: látszott rajta, hogy egyre kevésbé van magánál és reméltem, hogy csakis ez miatt nézett rám úgy ahogy.
Akkor eszméltem fel a gondolataimból, mikor engem kérdezett. A tekintetem követte az övét a padlóra, ahol a holttest helyett fekete homok hullámzott.
- Fogalmam sincs... Ez nagyobb erő nálam... - mondtam teljesen őszintén, a hangom nem volt olyan magabiztos, mint hogy kellett volna. Mibe keveredtél, Ciri?
Mivel a kinti zaj nem akart elhalni, esélyét sem láttam annak, hogy a nővel együtt ki tudjak menni innen. Óvatosan leraktam a földre úgy, hogy a hátát a falnak támasztottam. A szokásosnál is sápadtabbnak tűnt, aminek nagyon nem örültem.
- Idefigyelj... - leguggoltam vele szembe és mélyen a szemeibe néztem. - Bármi is történik, ne merj megmozdulni vagy elaludni. Mindjárt visszajövök és hozok segítséget... de ne próbálj meg nekem erős és önálló nőt játszani, aki a férfiak segítsége nélkül és boldogul. Ez a kapitány parancsa. Megértetted? - nem voltam biztos abban, hogy elég szigorú volt a hangnemem, ahhoz túlságosan össze voltam zavarodva, hogy figyelni tudjak erre. Ahogy valamit reagált felálltam mellőle és a szék támlájáról felkaptam a kabátom és átdobtam a hátamon - mégsem lett volna szerencsés félpucéran kilépni az ajtón. Felvettem a kardjaim a földről, amik nemrég még egy hullában pihentek.
- Sietek, ígérem. - néztem le a lányra mielőtt kiléptem volna az ajtón. |
Riadtan kaptam fel fejemet arra, ahogy a két kard fém pengéje egymásnak csapódva sercegő hangot hallat. Aggódó pillantásokat vetettem Hasselre az ágyon ülve és a paplant markolva miközben ő az életéért harcolt. Két kardját keresztve tette maga előtt és így védte ki a pallós súlyos vágását. Azonban arcát megvágta és be is roskadt a súly alatt. Kiáltani akartam érte de nem tudtam megtenni. A torkom összeszorúlt és csak egy elnyúló kutya nyüszítést tudtam hallatni. Fel akartam kelni, hogy segítsek neki de ahogy felültem azonnal belém hasított a fájdalom és a forrón bugyogó vérem még inkább kiserkent, majd a hasamon lefolyva a szoknyámat áztatta. Elnyüszörögtem fájdalmasan, majd oda kaptam kezemet ahol a seb tátongott. - Szerencsétlen...- sziszegtem magamnak, majd szemem sarkából egy fémes csillogásra figyeltem fel az ágy melett. Minden bizonnyal a férfié volt aki megtámadott. Az ágyon elfeküdve nyújtóztam érte nyöszörögve elvégre fájt a nyakam, fájt a hasamon tátongó seb... Semmi jóval nem kecsegtetett ez a mai nap. Nehezn sikerült ujjaimmal elérni a tőrt, majd a földön magamhoz húztam és kezembe véve emeltem fel és ültem ismét fel. A tőrt szoknyám gumírozott részébe tűrtem, hogy ne hagyjam el idő előt. Ha ide bejutottak egész biztos kint is vár valaki.
Felkaptama fejemet arra, hogy a kopasz alak már a földre vetődik Hassel által. Aggodalmasan ülltem ott és csak néztem ahogy a férfi nyakába állítja egyik kardját, majd a másikat a bordái közé. - Hassel...- nyöszörögtem riadtan és egyben aggodalmasan elcsukló hangon. Szemeimmel végig követtem ahogy oda siet mellém, majd szemeimbe pillant olyan szokatlan módon, majd a hasamra. Sosem sejtettem volna, hogy aggódni fog értem bárki is Sir en kívül. De lehet Hassal csak érdekből aggódik elvégre térkép készítő vagyok ő pedig a tengeréből él. Nem volnék hasznára betegen se holtan. Amilyen hamar bele költözött a lelkembe Hassel iránt táplált gyengéd érzelmek hada, ezáltal a gondolat által oly hamar szált tova. Mintha itt sem járt volna...
Karjaiba vett amitől halovány pirulás jelent meg arcomon. Mezittelen mellkasához ölelte testemet amire ha most nem lennék ilyen állapotban egész biztos rosszúl reagálnék. Így aztán most mindössze kipirúlt arcal döntöttem neki fejemet és hagytam, hogy vigyen magával amirre jónak látja. - Semmi bajom Hassel. - motyogtam fáradtan és habár még magammal is elhitettem, hogy semmi bajom de arcom egyre kezdett lesápadni - bár ígyis hófehér a bőröm - és ajkam is megremegett néha. Fáztam... - Kint is várnak? Ha ide bejutott egy akkor kint is vannak még... - motyogtam halkan mintha csak magamban beszélnék. Fel nyúltam arcához és a vágáson simítottam végig kezemet elmosolyodva. A vére rá kenődött kezemre és végig húztam az arcán. - Veled minden rendben? - kérdeztem tőle és habár láttam a vágást arcán azonban ez a leg kevesebb ha egy összecsapást nézünk. Vagy jól bánik a kardal vagy egyszerűen szerencsés alak.
Ám ekkor megpillantottam egy sötét füst szerű vonulatot amely árnyékként kúszott ki a padlón, a kabin ajtaja alatt. Riadt arckifejezéssel ráncoltam össze szemöldökömet, majd Hassel vállában megkapaszkodtam és húztam kicsit feljebb magamat így megpillantva ahogy az idegen hullája szépen lassan ahogy a sivatagi domborulatokba bele kap a szél szállítja magával a homokot úgy foszlik szét ő is. - Átok vagy mágia? - motyogtam nehezen, majd vissza estem a fiú karjaiba erőt vesztve. |
Ahogy megláttam a számomra ismeretlen férfit azonnal tudtam, hogy nincs időm arra, hogy túl sokat keresgéljek. Csak reméltem, hogy nem volt annyi alkohol már bennem. Nem lett volna túl előnyös.
Ciri vérzett, ezt láttam akkor, mikor a férfi elengedte. Még kevesebb időm maradt. Oldalazva, egymást keresztező lépésekkel indultam el a kardjaim irányába és mivel a férfi nem rontott nekem azonnal volt időm a két legelsőt a kezembe ragadni. Kalózszablya volt mindkettő, könnyű pengéjűek, pont nekem valóak. Elvégre nekem készültek. A férfinak pallosa volt, két kézzel markolta annak a markolatát. Ez miatt lassú volt, mire megemelte volna a nehéz pallost és lecsaphatott volna elvágtam volna valamelyik artériáját.
- Na mivan puhapöcs, a saját súlycsoportod nem járja? - szóltam oda neki, jelentős megvetéssel a hangomban. Még ha kényszerítenének rá akkor sem tudnék megütni vagy megvágni egy nőt sem. Még egy olyat sem, akiről tudtam volna, hogy mit tett. Megforgattam a jobb kezemben lévő kardot a kezemen és elindultam az asztal mellett, hogy egyvonalba kerüljek a kopasszal. A bal lábam mellett a másik kardot folytonos mozgásban tartottam, hogy véletlenül se tudja miként tervezek rátámadni - bár nem voltam olyan hülye, hogy fejjal rontok a falnak. Megragadja a kezem és eltöri; nem lett volna túl szerencsés. De úgy látszott neki sikerült felhúznia magát a kérdésemen. Nehézkes léptekkel megindult felém, jobb oldalát szabadon hagyva, miközben a súlyos pallost szinte húzta maga után. Megvártam míg közel ér, megemeli a kardját és lecsap. Gyors volt, de én gyorsabb. Parádba ugrottam, kivédve a mellkasomra érkező csapást, egymást keresztező kardjaimmal, mert csak így tudtam megtartani a férfi súlyos csapását. Az egyik kardomat leengedve elugrottam, még mielőtt a pallos kettévágott volna, viszont az arcom és néhány tincsem bánta ezt az akciót. A felvágott bőrömön keresztül éreztem, hogy meleg vér folydogál az arccsontomra.
Amikor elugrottam, a jobb oldala felé tettem ezt meg. Félfordulatból csaptam le rá, a két kardomat páhuzamosan egymás mellett húzva a levegőben, felhasítva a férfi oldalát két, egyenes és mély vonalban. Az hirtelen el is feledkezett arról, hogy nála volt egy kard. Eldobta a pallost és felordítva az oldalához kapott. A pillanatnyi elmezavarát kihasználva teljes erőmmel mellkason rúgtam, így a földre taszítva és fölé állva az egyik kardomat a nyakába, a másikat pedig a bordái közé ékeltem.
Vettem egy mély levegőt és még mielőtt megörülhettem volna a győzelmemnek letöröltem az arcomról a vért, ami hol az enyém, hol pedig a kreol férfié volt. Ahogy "tokot" találtam a kardoknak, Cirihez rohantam és nem kicsit riadtan néztem a lány szemeibe, majd a sebére.
- Oh, hogy baszná meg magát... - mormogtam felmászva az ágyra és gondolkodás nélkül a kezeimbe vettem a nőt. A seb elég mély volt ahhoz, hogy elvérezzen ellátás nélkül. De ahhoz is elég nagy volt a seb, hogy a fertőzésbe haljon bele. A két lehetőség közül pedig ha lehet, egyiket sem választottam volna. |
Mikor kijelntette, hogy hamarosan vissza tér csak kicsit oldalvást fordítottam fejemet és fülteltem. Biccentettem egyet, majd szó nélkül vissza tettem fejemet a párnára. Éreztem ahogy bele süppedek és szépen lassan elnyomni készül az álom. Fejem kiüresedett és egyedül én voltam és a párna a fejem alatt. Mintha csak a semmiben lebegtem volna, oly könnyednek éreztem magam. Azonban mély zuhanásra késztetett a hatalmas ajtócsapódás ami elnyúló nyilorgással jelezte jöttét. Szemeim kipattantak akár a madarak mikor rálőnek és tova szárnyalnak. Kezeimet magam alá téve toltam ki felsőtestemet fáradtan és nehézkesen. Lassan száradó még nedves hajam mellkasomra borúlt nyakamat körül ölelve. - Ez gyors volt...- motyogtam, majd felpillantottam a férfira akire nem számítottam. Egy kopasz alak volt a fején jelekkel amelyek egy másik nép írásainak tűntek. A szegycsontjai felett ott volt a fekete nap jele ami kleoros és koszos bőrét ékesítette. Felé fordúlva ültem az ágyon és emeltem rá tekintetemet kissé riadtan eltátott ajkakkal. - Mit akar? - kérdeztem a férfiról aki fekete bőr páncélzatot viselt. Oldalán hatalmas pallos volt. Kezeivel háta mögé nyúlt szótlan, majd kihúzott egy pengét amire egy elnyúló fémes szisszenés figyelmeztetett. Pillanatnyilag levegőt venni se mertem és alig jutattam néhány szippantást tüdőmbe.
- Ki maga? -tettem fel neki a kérdést megremegő hangon hiszen nem volt nálam semmi fegyver. Körülöttem csak a felső ruházatom és néhány nagyobb eszköz volt. Nem volt semmi olyan amit mozdítva kihasználhattam a férfi legkisebb hiábit is, hogy aztán elmenekülhessek vagy végezhessek vele.
" Akkor beszélsz ha én kérdezlek szajha! " - Förmedt rám mély dörmögős hangján, majd nyakon ragadva taszított az ágynak. Riadt pillantások közepette kapaszkodtam hatalmas szorító markába ami nyakamat körülfonva kezdett el folytogatni. A tőrrel eközben felhasította fűzőmet a hasam közepéig, végül a penge hegyét a hasamnak szegezte. Bőröm besüppedt, majd egy pattanással hasadt át a felső rétegen. A vér kiserkent azonban ez csak egy figyelmeztető karcolás volt részéről. Tudni akart valamit...
Lábammal ficánkoltam nagyra nyílt szemekkel és nyöszörögtem a levegőért ami egyre csak kezdett kifogyóban lenni. Eleinte azthittem megerőszakolni akar azonban mégis miért pont itt tenné meg ezt mikor Hassel bármelyik pillanatban vissza jöhet. " A méhedet vágom ki a Fekete fényért amit fivérem ereiből szabadítottál ki. " Szorított rá még jobban nyakamra, majd még inkább neki nyomta hasamnak tőrét minek hatására felnyöszörögtem hangosan és fájdalmassan. Karjába kapaszkodtam, hogy végre levegőt juttathassak tüdőmbe és egyre vörösödő arcom vérellátást csökkentsem.
Ámde ekkor rontott be ajtón egy újabb személy. Nem láttam ki az, csak reménykedni tudtam abban, hogy Hassel az. A férfi azonnal oda kapta fejét riadtan. Szorítása enyhült, a penge már nem bökködte hasamat. Nem szólt semmit, csak eleresztett hirtelen, majd az ajtó felé fordúlt eleresztve tőrét, majd pallósáért nyúlt amit kirántva azonnal készen létben volt.
Ahogy nyakamon enyhült, majd megszünt a szorítást csak elnyúló köhögésbe kezdtem torkomra téve kezemet. Hasam minden egyes összehúzódására még jobban bele nyilalt a fájdalom a seb hatására ami újonnan tátongott rajta. |
 Összehúztam a szemeim, mikor felnézett rám, de olyan tekintettel, amilyennel életemben nem nézett rám senki. Szívesen visszakérdeztem volna, hogy mégis milyen első és igazi, de ehelyett csak megkapartam a torkom. A nyakláncom felhúztam az államig, és megemelve azt feszegettem a láncokat. Rossz szokásom volt ez, aminek egy ideje nem hódoltam.
Azt hittem nem is mondd többet, így meglepetten kaptam felé a fejem mikor mégis megszólalt. Csendesen hallgattam azt amit mondd. Akárhányszor meghallgattam valaki történetét még jobban bizonyosult bennem, hogy én jól jártam. Mindenem megvolt. Mindent otthagytam. Nem láttam a családom évek óta... Ahogyan mondta, hogy a Sir névre hallgató férfi, aki felnevelte meghalt megfeszítettem az állkapcsom és az arcát kezdtem fürkészni. Nálam ebből állt az együttérző tekintet... Nehezen tudtam ezen érzésem kifejezni, viszont megtudtam érteni a lányt. Én is elvesztettem azt, aki felnevelt. Ő sem a vérszerinti apám volt, akárcsak Cirinek Sir. És én is úgy reagáltam erre a tényre évekig, mint ő. Leengedtem az állam, így a nyakláncom visszaesett a mellkasomra. Nem kérdeztem tőle többet, hisz gondoltam épp ezért fordult nekem háttal: nem akart többet mondani. Nem szóltam egy szót sem, de igazából nem tudtam melyikkel teszek jobbat: a hallgatással vagy azzal, ha beszéltem volna.
Szótalnul levettem a lábaim az asztalról, majd talpra álltam és elindultam a kabin ajtaja felé.
- Mindjárt jövök. - néztem hátra rá a vállam fölött, de ő akkor még mindig a fal felé volt fordulva. Kifújtam az eddig benttartott levegőm a fogaim között és kiléptem az ajtón, hogy végre valami ehető után nézhessek.
Amilyen perzselő hőség volt nappal, olyan hűvös szél fújt a tenger felől, amit így - ing nélkül - még hidegebbnek éreztem. Elkáromkodtam magam és a part felé tekintettem, mert a hátamon éreztem valaki tekintetét. De nem láttam senkit, csak néhány röhögő törpöt akik nem messze ládákon ülve iszogattak és gwenteztek.
Utáltam a sötétet és férfiasan beismerem, rettegtem is tőle. Hogy a sötétségen belül pontosan mitől, azt nem tudtam... csak utáltam sötétben lenni és úgy látszik a legénység sem gyűjtött olajlámpásokat.
Gyors lépésekkel haladtam a lépcsők felé, ami levezetett a konyhába, de nem akart szűnni az az érzésem, hogy figyelnek. Már épp gondoltam volna meg magam az evéssel kapcsolatosan, mikor látni véltem egy alakot a szemközti kapitányi hídon sétálgatni. Egy pillanatra a vér is az ereimbe fagyott és ha nő lettem volna, biztos, hogy elsikoltottam volna magam. De mivel férfi voltam, lassú, de egyre gyorsuló hátrafelé irányuló lépésekkel elindultam vissza a kabinom ajtaja felé.
Ahogy beértam becsaptam magam mögött az ajtót és körbenéztem a szobába. Kellett egy kard, egy lámpás és valami ruha. Valaki mászkált kint. |
 Ez valóban igaz azonban kötve hiszem, hogy egy kalózhajó fedélzetén bárki is normális volna. A leg idiótább pedig a kapitány aki az egész csőcseléket vezeti. Hassel egy idióta volt. De én is. Idióta voltam, mert beáltam ide, de nem bántam meg. A célomat nem feledem sose és bármilyen eszközt megragadok annak teljesítésének érdekében. Csak elmosolyodtam szavain, majd két karomat magam alá helyzve kitoltam felsőtestemet, hogy legyőzzem az álmosságomat amit a fekvés idézett így elő.
Figyelmesen halgattam őt ahogy elmeséli rövid kis életörténetét. Őszinte volt velem ami azt jelentette, hogy ideje volna nekem is kitárulkoznom kicsit. Nos meztelenűl már látott azonban ez nem jelentett önmagában semmit sem... - Az első és az igazi... - mosolyodtam el fel pillantva rá a párnáról amin eddig pásztázott szemem. Úgy mondtam mintha csak élete szerelmét találta volna meg. Azonban a nagy család gondolata jó érzéssel töltött el. Egyszerre voltam féltékeny és örömmel teli. Nekem ez sose adatott meg hiszen Sir Fridriknek nem volt asszonya. Én voltam a családja nekem pedig ő... de a testvérek, az anya gondolata és egy vacsora miközben azon veszekszünk kié lesz az utolsó hús szelet. Hiányoztak azok a dolgok amik másoknak megadatottak. Szememet lesütöttem összeráncolt szemöldökket, bántos arckifejezéssel. - Nem ismertem a szüleimet. - kezdtem bele én is. Már észre sem vettem, hogy ezt tényleg mondom neki. Csak akkor mikor fel pillantottam rá és meggyőződtem arról, hogy valóban a hangom visszhangzik füleimben. - Mikor Sir Fridrik megtalált épp én következtem volna a testvéreim után. - motyogtam, majd vettem egy mély sóhajt. Nem volt kellemes érzés beszélni róla hiszen senkinek sose mondtam el. Hiszen miért mondtam volna ha ott volt nekem a Sir. Másrészről pedig kit érdekelne az én nyomorom...Mindenkinek van elég gondja, mint hogy mással foglalkozzanak. - De már a Sir sincs. - sóhajtottam mélyet és hátra vetettem magam az ágyban. Néztem pár másodpercig a plafont. - Azonban az életemet még mindíg neki szentelem...- motyogtam el magamban, majd egyszerűen hátat fordítottam Hasselnek és néztem a falat magam előtt. Lehunytam szemeimet és felhúztam lábamat. Nem volt sírhatnékom elvégre ezen már rég túl voltam... De ha túl sokat beszélek túl sokat fog tudni. Nem volna jó hosszu távon ha rájönni, hogy csak kihasználom őt. Nem mellesleg ha túlságosan összebarátkozom vele vagy velük még a végén a saját dolgomat nehezítem meg ha utamba állnak és esetleg a vérüket kell vennem. |
Nem szóltam egy szót sem, csak halványan mosolyogtam. Jó magam a babonások körét gazdagítottam, vagyis mondhatjuk a saját kis világomban éltem. Hittem a mesékben, hittem abban, hogy van jó és rossz. Persze, minden okom meglett volna az ellenkezőjét is hinni, de túl sok mindent láttam már ahhoz, hogy a világhoz hitetlenül álljak hozzá. Például egy öreg falusi meg akart győzni arról, hogy a dopplereket már rég kiírtották erre az utcán sétálva nem saját magam jön velem szembe? Természetesen a ravasz kis alakváltó húzta a rövidebbet és egy életre megtanulta, hogy soha többet ne öltse fel az én alakom.
Halkan felnevettem azon mondata hallatán, mikor arra szólított fel, hogy mondjak egy normális legénységű kalózhajót. - Az attól függ, kinek mi a normális. Nekem egy férfi csipkés ingben és bili frizurával furcsa, míg azoknak ott kint az a normális. - intettem a fejemmel a part felé, a tekintetemmel pedig követve a nőt. Figyeltem ahogyan elfekszik az ágyban és felém fordulva megkérdezi miért lettem kalóz. Erre a kérdésre volt egy jól begyakorolt válaszom, ami az igazságot nem teljesen fedte, de amikor belekezdtem volna a történetbe és már szóra nyitottam a szám meggondoltam magam. Úgy döntöttem, elmondom neki az igazat, ami közel sem olyan mesebeli lett volna mint a kitalált történet, amit a legénységem tagjainak meséltem. Elvégre nekik sem kell mindent tudniuk rólam, soha nem lehet tudni melyik dönt úgy, hogy megy és megkeresi a Rondrel családot. Őket pedig soha nem szeretném belekeverni ebbe.
A markomba zártam a nyakláncom és a tenyeremben forgatva figyeltem a nő álmos arcát.
- Valamivel ki kellett tűnnöm a sorból... - mondtam halványan elmosolyodva. - Egy paraszt családban csak akkor érsz valamit ha az elsőszülött vagy, vagy lány és jól házasodsz be. Na én egyik sem voltam. Nyolc testvér, három bátyj... Rám már csak az várt volna, hogy földműves leszek valami világ segglyukában lévő tanyán és elveszek valami falusi nőt aki majd fiúkat szül, hogy azokat is megtaníthassam arra, milyen helyre kell a retket elvetni. Vagy harcolhattam volna a "hazámért". - a szó után elhúztam a szám szélét és egy ciccegéssel elegyedő röhögő hangot adtam ki, ami meglehetősen gúnyos hangnemet kapott. - Egyébként is otthagytam volna Povisst az első adódó alkalommal. Ez volt az első. - tártam szét a karjaim, a Vércsére és a kalózlétre utalva. Hogy jó döntést hoztam e azt magam sem tudom. Feladtam a nyugodt, normális élet reményét. Hátrahagytam a családom, a múltam... És itt, most ez a nyugalom csodálatra méltó. Hosszú ideje nem volt ilyen béke a fedélzeten. Túl nagy volt a csend. Kesernyésen felnevettem és megráztam a fejem. Még mindig éhes voltam, de nem akartam felkelni a székből. |
 Összeráncolt szemöldökkel néztem rá és halgattam meg ismét egy történetet a toronyba zárt hercegkisasszonyról. Micsoda mesék... Milyen kár, hogy egy sem igaz közülük. Vettem egy mély sóhajt, majd elvezettem róla tekintetemet. - Ha a mesék igazak volnának a sárkányok rég elleptek volna minket és pokol ránk eresztette volna az összes bargeszt kutyáját. - vontam meg vállamat és írtam le ennyivel részemről a meséket és történeteket. Megigazgattam hajamat miközben az ágy mellé lépkedtem. Az ágy mellé állva megfogtam Ruhámat, majd elkezdtem lehúzni magamról. Alóla kibukott Alsószoknyám és vajszínű fűzőm ami melleimet szorította. Kilépdestem szoknyámból, majd összehajtogattam és félre tettem az egyik láda tetejére. Megfordúltam, majd lehuppantam az ágyra és kezeimmel szélében megkapaszkodva néztem fel rá. - Mondjon egy olyan kalózhajót aminek a legénysége normális? - vontam fel szemöldökömet, majd felhúztam mezittelen lábamat az ágyra. - Akkor holnap beszélnem kell Ussonnal. - mondtam megállapítva a dolgot, majd hátra dőltem az ágyban és kényelmesen elhelyezkedtem az ágy belső részén. Oldalamra fordúltam és kezemet a párnám alá csúsztatva néztem a férfira. - Mi vezette arra, hogy kalóznak álljon? - pillantottam rá kiváncsian miközben szemeim igencsak ólom súlyunak bizonyultak. Egyre csak csukódott volna le és húzta lefele az álom. Azonban midnen egyes alkalommal ahogy szemem háromenygedét ellepte az álom azonnal felhúztam szemhéjamat és néztem rá fáradt tekintettel. |
[462-443] [442-423] [422-403] [402-383] [382-363] [362-343] [342-323] [322-303] [302-283] [282-263] [262-243] [242-223] [222-203] [202-183] [182-163] [162-143] [142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
