|
Témaindító hozzászólás
|
2015.05.23. 12:00 - |
Cirill Tretogor & Hassel Lalbor Rondrel |
[462-443] [442-423] [422-403] [402-383] [382-363] [362-343] [342-323] [322-303] [302-283] [282-263] [262-243] [242-223] [222-203] [202-183] [182-163] [162-143] [142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
 Elgondolkoztam azon amit mondott, elvégre a dolgoknak soha nem néztem ezt az oldalát. Soha nem gondolkoztam azon, hogy mit érnék el egy bosszúval, csak mentem a fejem után, mint egész életemben. Mást nem is csináltam, csak mentem az első gondolatom után, nem is gondolkozva a következményeken.
Csak figyeltem az arcát, amiből semmit nem tudtam kiszűrni. Nem tudtam mit gondolhat rólam, a tettemről. Fogalmam sem volt arról, hogy amit mondd, csak azért mondja e, mert úgy érzi ezt kell mondania.
De aztán elmosolyodott, ami engem egyből jobb kedvre derített. A tekintetem megenyhült és a fejemet oldalra billentve hallgattam azt amit sértődött hangnemben mondd. A mosoly, ami nemrég még az ő arcán ült lassan átkúszott az én arcomra és felvont szemöldökkel figyeltem, ahogy hátralép.
- Ugyan... - ráztam meg a fejem utánalépve és megálltam előtte, összefontam a mellkasom előtt én is a kezeim, felvéve a testtartását. - Engem? Soha. - biggyesztettem ki az ajkaim, arckifejezését figyelve, majd csak felnevettem a helyzeten és közelebb lépve a lányhoz magamhoz öleltem őt. Nem hittem volna, hogy lesz ember a világon aki ilyen könnyen megnyugtat... Lehet tényleg elpuhultam, de nem hiszem, hogy erről lett volna szó. Egyszerűen... Ciri volt más, mint a többiek. |
 Amikor említette, hogy megakarná ölni azta ki engem megölne... Kicsit összerándúlt a gyomrom és szomorúan néztem rá. Nem haragudtam nem becsmérelni próbáltam de a dolgok pozitív oldalát néztem. Méghozzá azt, hogy az a múlt és amiben vagyunk a jelen. - Ha megölnéd azt az illetőt aki meg fog ölni - mondtam ezt úgy mintha máris tudnám, hogy nem élem meg a holnapot. - az vissza hozna az életbe? - vontam fel szemöldökömet kiváncsian várva a válaszát. Természetesen nemleges volt a válasz így csak oldalra biccentettem fejemet elhúzva számat. - Ha a bosszú megoldana bármit is akkor már rég megöltem volna néhány embert...- mosolyodtam el, majd hajamat ismét igazgatni kezdtem magam előtt.
Oda lépkedve elé láttam az arcán azt az apró halovány mosolyt ami azért már valami volt a helyzetet tekintve. Elmosolyodtam széllesen, majd hírtelen oylan arcot vágtam mint aki vérig van sértve. - Ugyan. Csak nem gyöngének tartassz, kapitány? - vontam fel szemöldökömet hátra lépve tőle egy fél lépést és magam előtt összefonva karjaimat. - Tégy próbára. Még az is megeshet, hogy én verlek le...- emeltem fel államat játékosan. Próbáltam oldani a hangulatot... Kérdés mennyire megy bele. |
 Összehúztam a szemöldököm mikor azzal próbált megnyugtatni, hogy kalóz vagyok és eddig is ezt csináltam. Hiába volt igaza ezt az ő szájából nem akartam volna hallani, hisz ez azt jelentette tisztában van a dolgokkal egy bizonyos szinte. Innentől pedig már csak idő kérdése, hogy mikor tud meg rólam eleget ahhoz, hogy soha többet ne lássa bennem azt, amit most. Mert ezt valószínebbnak tartottam ezt, mint azt, hogy elnéz nekem mindent. Van amit már egyszerűen nem lehet., de ki tudja... Ciri okozott már nekem nem egy meglepetést. Csak tudnám, mit lát bennem.
- Igen, azóta. Én is megakarnám ölni az a rohadékot, aki mondjuk megölne téged. - néztem Cirire egy röpke pillanatra, majd elgondolkozva lehajtottam a fejem, miközben a szemöldököm ráncoltam. Innen nézve teljesen megértettem Dockeot, de mégis megvetettem. Ismertem azelőtt is, hogy - miattam - ekkora veszteség érte és soha nem gondoltam volna, hogy ez miatt ilyen mélyre tud süllyedni egy ember. Persze megváltozik az ember, de ennyire... Nem értettem ezt már végképp.
- Tudja a fene. Docke már csak ilyen. - vontam meg a vállaim és a lányra tekintettem. Persze jól tudtam miért jött, de nem akartam elmondani a lánynak. Ellöktem magam a széktől és kiegyenesedve figyeltem, ahogy Ciri elé lépeget, puha kezeit pedig az arcomra kétoldalára tapasztva lehúz magához. Nem ellenkeztem, hanem csak halványan elmosolyodtam a lányon, két kezemet a csipőjére helyezve.
Fél szemöldökömet felvonva egy eléggé kételkedő pillantást vetettem rá szórakozott mondata után. - Te, engem? - vigyorodta el halványan és megráztam a fejemet. - Nem hiszem. |
 Összerhúzott szemöldökkel figyeltem ahogy támaszkodik a széken és úgy néz rám, majd mesélni kezd. Közben lehámozgattam magamróla bőr páncélt és letettem az asztalra. Mindenkinek meg volt a maga keresztje és Hasselnek is. Bár az ő hátán kezdett kicsit soknak tűnni a súly amit mihamarabb meg akartam tizedelni. De a kérdés ott volt, hogy mivel tehetném ezt meg. Nem tudom mivel kezdhetném hiszen annyi van, hogy nehezen látom már át az egészet. - Kalóz vagy... - ennyi volt a válaszom a dologra. Habár kétség kívűl megdöbbentett a dolog hiszen megölte valakinek a szerettét és még ki is semmizte. Nem mintha nem ezt tette volna egész életében. - Eddigis ezt csináltad, csak a személy váltakozik. - válaszoltam úgy neki mintha ez engem egy csöppnyit sem zavart volna. - És azóta téged akar? - vontam fel szemöldökömet kiváncsian. Habár a beszélgetésük egy részéről Csorbának hála lemaradtam de jobban tettem, hogy nem voltam ott. - És most miért jött ? Mit akart? Azon kívűl, hogy kapott egy maflást? - kérdeztem tőle kiváncsian. Feltételeztem nem azért jött, hogy elgyepálják. Nem mellesleg ahogy halottam tud Hassel titkáról ami semmi jóval nem kecsegtet. Végül csak elmosolyodtam, majd leugrottam az asztalról és elé lépkedtem. Megfogtam az arcát két kezemmel, amjd lehúztam magamhoz és ágaskodva egy kicsit nyomtam egy csókot ajkaira végül szélles mosolyal néztem rá. - Vigyázok rád. Ne félj. - mondtam neki cinikus hangnemben, szórakozottan. |
A fejemet billentgettem mikor rákérdezett, hogy viszály volt e a közös ügyünk. Mondhatni az is benne volt, de régebben még nem épp a viszály volt a közös ügyünk. Inkább... összedolgoztunk.
- Mármint köztem és a jarl lánya, vagy Docke között? - kérdeztem felvonva a szmeöldököm, de sejtettem, hogy az utóbbira gondolt, elvégre melyik nő lenne kíváncsi a szerelme régebbi kapcsolataira akárcsak egy pillaatra is. A válaszával pedig egyértelművé tette, hogy az utóbbira gondolt.
- Nagyon csúnyán elbántam vele... - támaszkodtam rá a szék támlájára, min eddig csak egy kézzel pihentem. Kissé előrehajoltam és így néztem Cirire, aki addigra már megszabadult a bőrruhájától és felült az asztalra. - Régen nem nagyon voltam tisztában a tettem súlyával, de most... Most már teljesen.. - néztem az asztalom lótuszvirág mintázatára, majd Cirire tekintettem. - Mondhatni megöltem az egyetlen embert akit szeretett és szerette őt. És utána még csak annyit sem mondtam neki, hogy bocs pajtás. Csak fogtam magam és leléptem a pénzével együtt. - sóhajtottam fel és megráztam a fejem. Fiatalkoromban volt nem egy hülyeség amit elkövettem és ez is gyarapította a sorait azoknak. És ez sem a teljes történet volt, amit Cirinek elárultam. Féltem, hogyha elmondanám az egészet többet nem tudna rám úgy nézni, mint most. |
Amikor arra kérdezett rá, hogy halottam-e már róla erősen elgondolkodtatott a dolog. Nem voltam benne biztos hiszen fene tudja. Annyi kalózrol halottam már Sir-től. Igaz Hasselt kedvelte igazán a dalokból de volt, hogy másokról is mesélt nekem. Mihelyst elkezdett arról mesélni, hogy mi a neve meg miként emlegették kezdett valami derengeni de nem sok. Csak épp annyi, hogy egy képes volt egy kisebb tóparti falvak a romba dönteni és kifogsztani. Fogalmam sincs miért tette. Biztosan csak a Jarl figyelmét igyekezett felkelteni vele. Sosem volt mindíg midnen tiszta a kalózokkal kapcsolatosan ahogy a cselekedetük sem. Hogy mit miért tesznek. - Valami rémlik...-mondtam neki összehúzva szemöldökömet, majd szemeimmel végig tekintettem Hassel nyakán. Csak egy futó pillantás volt céltalanúl. Semmi más. Legalább nem kelett jelenleg a szemébe néznem. Bűntudatot keltett bennem. Ami azért jogos volt. - Közös ügy? Mármint viszályra gondolsz? - fordítottam oldalra kicsit fejemet és úgy pillantottam fel rá szemem sarkából. Aztán egyenesbe tettem fejemet mihelyst eleresztette kezemet és hátrált két lépést. A viszályt elataláltam hiszen alá támasztotta elég hamar. Nem tudom mi viszály lehetett az köztük de idővel úgyis megtudom. Csak felültem a több szögletű asztalra kezemet magam mögött tartva támasztva felső testemet, félig feküdve és kiváncsian néztem rá. - Így már érthető miért volt is...- hajtottam le fejemet és néztem végig ruhámon. Kezdett zavarni a bőr páncél így felegyenesedve ülésben elkezdtem lehámozni magamról. - Jarl miatt mert a lányával összeszűrted a levet... - fejeztem be a mondatot magam elé nézve, majd vissza Hasselre. De nem akartam ebbe bele bonyolódni hiszen a múlt volt. Én meg csak a két évvel ezelötti múltjához tartoztam és a jelenéhez. Inkább tereltem vissza a témát a Zerrikán oroszlánunkra. - Mi történt köztetek? - kérdeztem rá kiváncsi pillantást vetve rá. |
Csak bólintottam válaszként arra, mikor visszakérdezett. Közelebb lépegetve hozzá csak azt figyeltem, ahogy a haját igazgatja.
- Hát igazából nem tudom, hogy hallottál e róla... - tekintettem le a lány arcára, elgondolkozva. Ha rólam hallott, akkor lehet, hogy Docke nevét is hallotta. Bár biztos, hogyha hallotta is nem ezen a néven. - Azt hiszem a parton Véreskezűként, vagy a Zerrikán Oroszlánként emlegetik, de nem vagyok egyikben sem biztos. - azt biztosra vettem, hogy Oroszlánként szokták emlegetni, mert úgy hívták a hajóját... az emberek meg amilyen hülyék, egyből úgy gondolják az az ember neve. Engem is volt, hogy Vércsének szólítottak.
- Volt néhány közös ügyünk régebben... - engedtem el Ciri kezét és hátraléptem néhányat, egyik kezemet végighúzva a székem támláján. Reméltem, hogy Ciri érteni fogja milyen közös ügyekre gondolok, mert nem akartam neki részletezni. - Legutóbb rendesen kibasztam vele. Azóta a kapcsolatunk nem túl fényes... - de igazából mondhatnánk úgy is a ki nem mondott szavaival élve, hogy tönkretettem az életét. - Kalóz körökben övé a skeliggei tenger, ezért nem akartam ide jönni, nem csak a jarl miatt... - bár igaz, az is rátett egy lapátra az okaimra. |
Csendben figyeltem ahogy leül az ágy széllére, majd térdére támasztva karjait előre görnyed és maga elé mered. Nem szóltam semmit csak vártam, hogy magától erőt gyüjtsön ahhoz, hogy szóra nyissa száját. Ami azért örömömre szolgált, hogy nem vett észre semmit abból, hogy itt járt Csorba. Nem tudom hogyan magyaráznhatnám meg neki ezt a beszélgetést amit nem rég váltottunk az aszalt krumpliképü férfival. Legalábbis a bőre olyan volt mint a réz vagy épp az aszalt krumpli... - Igen. - helyeseltem összerhúzva szemöldökömet miközben neki döltem az asztalnak- Hát nem azért jött? - kérdeztem tőle kiváncsian azonban hamar választ kaptam a kérdésemre. Ekkor jutott eszembe, hogy nem láthatja meg a folytogatás égető nyomait a nyakamon mert az több volna mint nyilvánvaló, hogy titkolok valamit. Szóval bőr páncélom nyakát megigazítottam, hogy takarja a nyamat. Csak remélni tudtam, hogy egy vörös csík sem látszik ki. Biztonság kedvéért még a hajamat is oda húztam vállaimra. - Szenvedjen? - kérdeztem vissza kiváncsian, majd figyeltem őt ahogy feláll és felém lépked. Azonnal elkezdtem hajamat igazgatni, hogy biztosan fedja a nyakamat. Kicsit féltem , sőt nagyon féltem. Zavart mosolyal néztem rá ahogy közeledett és rendesen le voltam sápadva. A gyomrom is összeszorúlt félelmemben. - Nagyobb biztonságban vagyok meletted mint gondolnád. - mosolyodtam el a földre pillantva, majd ahogy közvetlen elém lépett rá pillantottam. Hagytam, hogy levegye kezemet a hajamról és ujjait bele füzze. Elmosolyodva fordítottam felé fejemet, majd lehunytan szemeimet ahogy a borostás rengeteg enyhén végig szúrta homlokomat és nyomott egy apró csókot homlokomra. Valahogy nyugodtabb voltam tőle. - Igen. Értékelném ha tudnám kivel van dolgom. - biccentettem rá a dologra, majd szabad kezemmel kicsatoltam övemet ami nagy zörrenéssel esett le kardommal együtt a földre. Nem akartam, hogy zavarjon ha nincs rá szükség. Márpedig jelenleg nem volt az én kardomra szükség... |
 Nem nagyon foglalkoztam akkor még Cirivel, csak egy gyors pillantást vetettem rá, majd szinte azonnal levágódtam az ágyam szélére és hátamat begörnyeszte a térdemire támasztottam a kezem. Idegesen feszítgettem az álkapcsom, miközben egymásba fűzve az ujjaim meredtem a szemközti falra. Kellett egy kis idő arra, hogy megnyugodjak teljesen.
- Megegyezni? - vontam fel a fél szemöldököm és a kérdés hallatán Cirire tekintettem. - Vele? - kérdeztem teljes megvetéssel a hangomban, ami nem a lány, hanem Docke felé irányult. - Nem lehet. - ráztam meg a fejem, majd a földre pillantottam magam előtt. - Mondjuk úgy, hogy hagytam hagy szenvedjen. - dörzsöltem meg az arcom az egyik kezemmel, majd a szemem sarkából a lányra tekintettem.
- De jól tetted, hogy bejöttél ide, mert megint húzhattad volna a rövidebbet... nem épp veszélytelen az, hogy közöd van hozzám. - sóhajtottam fel felhúzva a vállaim, majd felkeltem az ágyról és Cirihez lépegetve nyomtam egy csókot a homlokára, míg egyik kezem ujjait az övéire kulcsoltam. - De gondolom lenne pár kérdésed, mondjuk, hogy ki is volt ő... - az, hogy láthattam Cirit megnyugtatott nagyon rövid időn alatt, így ezt a mondatot már halvány mosollyal az arcomon tudtam feltenni. |
 Már rég nem halottam, hogy mi folyik odakint egyszerűen csak azt éreztem ahogyan a hajó elkezd haladni a tengeren. Ez azt jelentette, hogy Hassel hamarosan vissza tér a kabinba és ha nem tudja majd kinyitni a saját ajtaját... Nagy bajban lehetek. Hogy tudnám megmagyarázni, hogy eltorlaszoltam az ajtaját egy székkel és itt szövegelek " magamban". - Azt mondtam nem érhetsz hozzá! Megértetted? - förmedtem rá nyakamat dörzsölgetve amit úgy megszorongatott, hogy a keze nyoma is ott maradt. Ekkor hírtelen rám pillantott elvigyorodva és elkezdte a szokásos módon rázni a fejét. Mintha nem bírná el a nyakán. " Ugyan aranyom. Megfeledkezel róla, hogy most én diktálom a szabályokat. " Erre összehúztam szemöldökömet fogat csikorgatva. - Miért segítettél a megmentésében ha most vele fenyegetőzöl? - kérdeztem tőle habár nyilván egyértelmű volt, hogy ő volt az akivel meg tudott fogni. " Kedvelem a naív leányokat... De a butákat nem!" Jegyezte meg fejét ingatva és kezével gesztikulálva a szokásos  módon. Erre csak egyre mogorvább pillantásokkal méregettem őt. - Ki a Jarl lánya? - kérdeztem tőle mély sóhajjal és türelmetlenűl. Nem pedzegettem tovább Hassel biztonaságát, mert míg szót fogadok Csorbának és azt teszem amit mond, nem lesz baj. Csak tudnám mitől olyan hatalmas... Csak egy nyeszlett valaminek tűnik de mégis olyan erősnek látszik. Talán a magabiztossága teszi ezt. Vagy valami más... foggalmam sincs. De ideje lesz utána járnom annak, hogy kivel is van dolgom. " Közelebb álsz a lányhoz mint gondolnád. " Kérdezd meg Rondrel kapitányt. Bizonyosan ezer örömmel válaszolni fog a kérdésedre. " Adta meg a választ Csorba, majd ekkor meghalottam a közeledő lépteket és oda kaptam tekintetemet az ajtóra. Hassel nyitott be rajta de nem tudom hogyan ha a szék eddig ott volt. De akkor hova tűnt? Vissza kaptam tekintetemet Csorbára... illetve a helyére ahol eddig volt. Összeráncolt szemöldökkel néztem magam elé - háttal voltam az ajtónak- és ekkor vettem észre, hogy ott van a szék is amit az ajtó elé támasztottam. Nyilván csorba tette. De nem is gond. Így nem gyanakszik rám... Lesápadt pillantással Hassel felé fordúltam, majd elmosolyodtam. - Megegyeztetek valamiben? |
 Felsóhajtottam, mikor megint Renhit hozta szóba. A Vércse időközben elindult, azonban Docke hajóján semmi nem változott. Még mindig egy helyben állt, a legkisebb jelét sem mutatva arra, hogy tüzet akarna ránk nyitni. Egy pillanatig nem értettem az okát, majd átgondoltam mindent amit a vörös hajú férfi mondott.
- Ha öngyilkos akarsz lenni kösd fel magad az árbócra, vagy ugorj be a cápák közé... - morogtam közelebb lépegetve a kalózhoz, aki eddigre már összeszedte magát és a saját talpán állt. - Nem foglak megölni. - álltam meg nem messz tőle, kezeimet összefűzve magam előtt. - Úgy látom azzal többet ártok neked, ha életben tartalak...
Docke oldalra fordította a tekintetét, nem nézett a szemeimbe. Kiköpött oldalra, majd sarkon fordult és felugrott a hajó korlátjára.
"Remélem, egyszer az életben megtapasztalod ezt az érzést Rondrel..." mondta ellenszenvesen és hátrapillantott rám a válla fölött, majd elrugaszkodott és átugrott a hajójára a legutolsó pillantban. Utána már esélye sem lett volna, ugyanis a Vércse békésen sodródott tovább akadély nélkül a skeliggei öbölbe.
Felsóhajtottam és hátraléptem néhányat, idegesn ráordítva néhány matrózra, akik csak álltak és bámultak rám, mintha magyarázatot várnának erre az egészre. Én viszont nem tartoztam nekik magyarázattal a legcsekélyebb mértékben sem.
Nagy lépésekben idnultam el a kabinom felé, a Docke által mondottakon gondolkozva. Régen nem értettem meg az érzéseit, nem éreztem át a tettem a súlyát. Most viszont, hogy Cirit megismertem el tudtam képzelni min eshetett át a vörös férfi. De nem sajnáltam, nem voltam képes sajnálni. Egyszerűen csak megvetettem az miatt, amilyen mélyre süllyedt.
Lenyomtam az ajtó kilincsét, majd magam mögött gondosan becsukva beléptem a kabinba. |
 Csorba csak nem akarta feladni a követelőzsdit. Közel lépkedett hozzám, majd vállamról elemelt mutató ujjával egy tincset a hajamból. Végig húzta az ujját rajta, majd megszaglászta és rám pillantott összehúzott szemekkel. " Gyönyörű hófehér haj. Érintetlen..." Ekkor ingatta meg fejét felpillantva a palfonra. " Egyszer érintett hófehér bőr " Ezután körbe lépkedett és a hátam mögött megállt. Barna törött hosszú körmeiben végződő cingár ujjait a nyakam köré fonta és vállam felett nézett rám. Én azonban csak magam elé néztem fogat csikorgatva. " Mi volna ha..." Nyugdt lágynak mondható hangja egyszerre torzúlt el és mordúlt fel mint valami vadállat. Fogat csikorgatva szorított rá a nyakamra köréfont ujjaival. " Ezt mindet vér borítaná? " Azonnal kezéhez kaptam, hogy lehámozzak a nyakamról. Nem kaptam levegőt hisz elkezdett folytogatni azonban hamar eleresztett előre lökve. Megindúlva előre estem neki az asztalnak, majd azon megtámaszkodtam és néztem vissza rá vállam felett zihálva. Csak vigyorodva meredt rám fejét ingatva és kifeszített ujjait jobbra balra rángatva. - Nem fogom megölni a Jarl lányát! - mordúltam rá az asztalnak dőlve felé fordúltam és támaszkodtam az asztal széllén. Sose tennék ilyesmit hiszen az a nő nem ártott nekem semmit. Aki nem árt nekem azt nem bántom. - Nem zsoldos vagyok vagy bérgyilkos. Csak egy tolvaj...  - Magyaráztam Csorbának heves tiltakozással de ő csak nem adta fel. " Akkor... Lopd el nekem az életét. " Nevetett fel mulatságosan, majd füszűlt arckifejezéssel nézett rám. " Vagy talán eresszek a hajóra pusztító szélvihart? Végezzek a kapitányoddal? A szeretett Hasseleddel? " Kacarászott fel jóízűen. Ezzel is tudtam, hogy Hasselnek mindíg igaza van. Azonban vannak olyan helyzetek ahol nem válaszhatsz módot arra, hogyan oldj meg valamit. Az első dolog ami a kezedbe száll ha talán a leg könyebb út is de hatásos... Fizetned kell érte. Nekem is fizetnem kell a legkönyebb útért. - Megölöm! - Kiáltottam rá összeráncolt szemöldökkel, majd elfanyarodó arcal szomorú hangon. - Megölöm...- suttogtam orrom alatt lehajtva fejemet. - De nem érhetsz egy ujjal sem Hasselhez. Megértetted? - pillantottam rá gyilkos tekintettel amire még szélesebb vigyorra húzta ajkait. " Csodás" |
Hallottam Ciri hangját, egy pillanatra levéve a tekintetem ez miatt Dockeról. Tudtam, hogy ez a férfi figyelmét sem kerülte el, de mégis folytatta a mondanivalóját. De tudtam, hogy későbbiekben még vissza fog erre térni.
- Ugye tudod, hogy egy erősebb szorításba tellene és megfojhatnálak? - kérdeztem egyenesen a szemeibe meredve a lehető legellenségesebben, amire ő ugyanígy nézett vissza rám, ami meglepett. Valami frappáns visszaszólásra számítottam és nem erre. "Te fojtanál meg engem?" kérdezte egy könnyedd mozdulattal lehámozva a kezeim a ruhájáról, a vállamnál fogva ellökve magától, nem először bemutatva hogy miért is emlegetnek minket egy lapon. Hátaléptem egyet, így megállva a lábamon és figyelve, ahogy Docke egyre fenyegetőbben néz rám. Láttam a tekintetében a gondolatait, amiből semmi jót nem szűrtem le.
"Rondrel, ha te megfojtanál akkor el sem tudod képzelni én mit tennék veled..." a fogai között szűrte a szavakat és ahogy közelebb lépegetett hozzám, úgy hátráltam. Nem mintha féltem volna tőle, de megértettem... még csak most, évek távlatából.
"Az a lány..." intett a fejével a kabinom felé, ahol még nemrég Ciri álldogált. "Tudod mit éreztem mikor megölted Renhit? Hah, tudod milyen mikor elveszted az egyetlent akit igazán szeretsz?" kérdezte egyre hangosabban és egyre fenyegetőbben. Csak álltam a tekintetét egészen addig, míg a fedélzet másik odalán lévő korláthoz nem értünk.
"Megmutathatom." vigyorodott el aljas módon, de csak most láttam meg benne az aljasságot. amit eddig nem véltem felfedezni. Nagyon jól tudtam, hogy ezzel mire célzott... Ciri, veszélyben van és csak ennyi lebegett a szemem előtt.
Ökölbe szorítottam a kezem és teljes erőmmel megütöttem Dockeot, aki ennek hatására hátralépett párat, kezét pedig állkapcsához kapva nézett rám.
- Vitorlát bonts! - ordítottam el magam, tekintetem le sem véve a vörös férfiról. - Ha egy ujjal is hozzá mersz érni... - morogtam fenyegetően és közelebb lépegettem a még mindig szédülő férfihez. "Mi lesz? Megölsz?" röhögött fel, vérző állkapcsát törölgetve, amin a bőrt az egyik gyűrűn felszakította. "Azt már akkor megtetted, mikor a pénzedre cserélted Renhi életét..." |
 ssal. Nem értem rá egész nap hiszen csak addig van időm míg ez lezajlik. Hassel a fejemet venné ha megtudná, hogy Csorba segítségével találtam meg. " Ahova mentek. Skellige... Van ott egy hölgyike. A Jarl lánykája. Sok gondot okozott nekem... azt akarom, hogy végezz vele " Felhorkantam a kérésén és riadtan néztem rá. - Ki van zárva! Nem ölhetem meg a Jarl lányát. |
 Nem akartam tudni, hogy miben akarja a segítdégem kérni, mert nem akartam segíteni neki. Ezért nem is nagyon mutattam túl sok jelét annak, hogy érdeklődnék irányában.
- Miben kell segítenem? - kérdeztem összefűzve magam előtt a kezeim, fél szemöldököm felvonva. Docke csak felugrott a hajója korlátjára, onnan pedig átugrott a Vércsére, velem szemben érve talpra. Olyan közel ért hozzám földet, hogy az már kellemetlen volt még nekem is... de meg sem mozdult, csak zöld szemeit mereszgette rám. Hátrahúztam kissé a fejem, így egy kicsit úgy éreztem, hogy távolabb kerültem tőle.
"Most jönnek vissza a portyáról a skelligeiek." közölte, mire csak értetlenül néztem rá. Nem láttam semmi összefüggést még abban, hogy ebben mit kell segíteni. "Ki akarom fosztani a király hajóját." közölte miközben féloldalasan elvigyorodott, de én csak egyre jobban ráncoltam a homlokom. Egyre kevésbé tetszett az ötlet, mert ha tudok valamit az az, hogy a skeliggeikkel nem szabad ujjat húzni. Valószínűleg látta az arcomon, hogy gondolkozok és eszem ágában sincs beleegyezni, mert azonnal megszólalt.
"Na mivan beszartál?" vigyorgott hátralépve egyet, nekidőlve a korlátnak. "Lehet mégis igazat adok azoknak a pletykáknak... viszont akkor semmi okom nincs arra, hogy tovább tartózkodjak itt." felemelte a jobb kezét. Ismertem, így nagyon is jól tudtam, hogy ha folytatja ezt a kézmozdulatot akkor a hajómnak lőttek. Szó szerint. "Tudok a kis átkodról..." vigyorodgott, de mostmár aljas módon. Úgy, hogy legszívesebben képentöröltem volna. Vagyis, tűrtőztetnem kellett volna inkább magam, de nem tettem.
Előreléptem egyet és megragadtam a vöröshajú férfit a ruhájánál fogva és magamhoz rántottam, kivételesen én másztam ilyen módon a képébe. Meg sem riadt, sőt még ellenkezni sem ellenkezett, csak tetett meglepettséggel nézett rám.
- Ki beszélt róla...? - morogtam és megrántottam a kabátja peremét. - Kivágom a nyelved, ha eljár a pofád te féreg... - szűrtem a szavakat a fogaim között, állkapcsomat minden pillanatban megfeszítve. "Igazából..." mondta teljesen nyugodtan, sőt szinte vidáman, egyik kezét a vállamra helyezve, amit még barátinak is lehetett volna nézni, ha nem vesszük figyelembe a helyzetet. "...senki nem mondott semmit, de úgy látszik igaz." vigyorodott el sárga fogait kivillantva. |
 Figyeltem ahogy a hajó egyre közledik, majd megáll a Vércse melett. Figyeltem ahogy kilépked a tipikus kalóz ami a mesékben is szerepel. Mindössze néhány hiányossága volt de hamarosan lehet azt is pótolni fogja. Összeráncoltam szemöldökömet és a távolból néztem az eseményeket. Hasselen nyilvánvalóan lehetett látni, hogy legszívesebben lefejelte volna az alakot. Azonban mikor rám tekintett láttam rajta, hogy jelenleg a kotnyelességem a legkevésbé sem kívánatos. Még annyira sem mint eddig ... Tehát csendben álltam távolabb a korlátnak támaszkodva nyugodt pillantással figyelve a vörös hajú férfit. Habár legszívesebben kivertem volna az összes fogát de erre nem volt módom. Nem tehettem mást mint tűröm a látványt. Kiváncsi voltam azonban, hogy mit takar a segítség a férfi számára. A hajó nem állt készen a vihar után arra, hogy ostrom alá vegyék. Hassel életét nem kockáztathattuk azzal, hogy a hajóját esetleg rombadöntik. Ökölbe szorítottam kezemet és bosszús pillantással méregettem a férfit. Hiába nem tett ellenem semmit, már maga a kisugárzása fusztráló volt és egyszerűen nehezen tűrhető. |
Nagyon nem szerettem Dockeot, inkább töltöttem volna el egy évet egy viharban, mint egy napot azzal a rohadékkal. De tudtam, hogy ez az érzés az ő feléről még rosszabb elvégre meg volt az oka arra, hogy utáljon. Lényegében az egész világnak meg volt az oka arra, hogy utáljanak, de Docke okát még el is fogadtam. Talán az volt az első és utolsó dolog amit megbántam és vele tettem.
Figyeltem ahogy a hajó egyre közelebb kerül a miénkhez. Valószínűleg beszélni akart velünk - vagyis velem -, ezért állta el az egyetlen utat a skelligei öbölbe. Csak az volt a bökkenő, hogy én még csak látni sem akartam. Idegesen markolásztam a korlátot, tekintetemet a hajó és a kormánykerék között vándoroltatva.
- Már rég megtanulhattad volna, hogyha valahova nem akarok menni akkor annak nyomosabb oka is van, mint egy jarl bosszúja... - mormogtam előrehajolva, teljes súlyomat a korlátra helyezve át. A tünde nem is szólt egy szót sem, csak figyelte tovább a hajót, aminek az oldala már a Várcse orrával volt egyvonalban.
Ekkor láttam meg Cirit, aki a fedélzeten állt. Meg sem lepődtem, elvégre a lánynak vele született tehetsége volt ahhoz, hogy a legrosszabb alkalmakat fogja ki arra, hogy kiszellőztesse a fejét. Most viszont nem szóltam neki egy szót sem, elvégre addig nincs gond, míg nem tudja meg az a vörös állat, hogy közöm van Cirihez.
Oldalra vezettem a tekintetem az időközben pontosan mellénk került hófehér hajóra, amin már messziről kiszúrtam a vörös hajú férfit. Ő nagyjából olyan kalót is volt, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva, csak néhány dologba ütött el azoktól a parodizált alakoktól: egykorú volt velem és nem volt derékig érő szakálla. E két dolog helyett olyan utálat és gyűlölet sugárzott a tekintetéből, ami egy olyan ember számára aki nem ismerte félelmetes volt. Vagyis, annak is félelmetesnek hatott, én csak azért nem tartottam tőle eddig, mert nem tudott volna nekem ártani. Most viszont...
"Na mi van Rondrel, volt pofád még idejönni?!" kiáltott át nekem érces hangján, hajója szélére lépkedve, ahonnan csak egy nagyobb lépés lett volna neki átugrania az enyémre. "Nem gondoltam volna, hogy van benned ennyi kurázsi kisöreg... " vigyorodott el fél lábát feldobva a korlátra és a térdére támaszkodva.
Egy szót sem szóltam, csak kabátom nyakát megigazítva lelépegettem a hídról. Elkerülhetetlen volt ez a beszélgetés és ezt jól tudtam.
- Mit akarsz? - kérdeztem hanyagul, mire fogait villogtatóan rámvigyorgott, de olyan undorító módon, hogy egy pillanatra még én is megborzongtam. "Jöttem megnézni, hogy vagy Rondrel." felelt megvonva a vállait, mintha ez olyan magától érthetődő volna. Felprüszköltem és halványan elvigyorodtam, mert jól tudtam, hogy előtte nem szabad a gyengét mutatni. "De komolyan." komorodott el, szemöldökét ráncolva. "Azt mondják elpuhultál, Rondrel." ekor jöttem rá, hogy miért is utálom én Dockeot olyannyira. Utáltam a zerrikán akcentusát amivel úgy mondta a nevem, mintha csak a kisfiához beszélne. Utáltam az idióta képét, az idióta gesztusait, azt a emgvetést amivel rámnézett. Utáltam az egész embert teljes szívemből.
- Hazudnak, Docke. - mondtam ugyanolyan hangvételben a nevét, mint ahogyan ő mondta az enyémet. Erre cska felciccent és megcsóválta a fejét. "Be is baszna... Épp azután puhulnál el amit velem tettél? Kicsit ideges lennék." mondta az egyik pillanatban a szemöldökét ráncolva, a következőben pedig úgy vigyorogva, mint a tejbetök. Felsóhajtottam és fél kézzel beletúrtam a hajamba. - Ha bosszút akarsz akkor ne pofázz, hanem ránts kardot. - mordultam rá, amire cska még szélesebben elvigyorodott. "Kivételesen nem azért jöttem..." rúgta el magát a korlátról és a kezét forgatgatva tett pár lépést mellette. "Kivételesen az Oroszlánnak kell a Vércse segítsége és nem fordítva." |
 - Akkor jó - válaszoltam neki egyszerűen és néztem rá kiváncsiskodva. Az ez után következő pár másodperces csöndet követően tudatosúlt bennem, hogy a kinti hangzavar egyre inkább arra mert utalni, hogy valami nincsen rendben. Összeráncolt szemöldökkel néztem a zaj irányába és próbáltam valami értelmeset kiszűrni belőle de nem igen sikeredett. Rá pillantottam amikor megszólalt, majd biccentettem egyet és figyeltem ahogy kabátját lekapva a háttámláról magára húzza és eltűnik az ajtó mögött. Néztem utána, majd azon filóztam, hogy esetleg maradnom kéne vagy sem. Végezetűl amelett döntöttem, hogy utána nézek én is a dolgoknak és átöltözök valami melegebbe. Így is tettem. Magamra cibáltam egy bőrnadrágot egy csizmát és végűl azt a göncöt ami rajtam volt mikor 2 év után először találkoztunk. Ez volt a leg melegebb nyavajám. Nem mellesleg nem voltam én annyira fázós típus meg aztán mint kiderűlt gyógyítani is tudok. Talán semmi bajom nem esik. Szóval úgy ahogy voltam kiléptem a hidegre. A szél erősen fújt így a szemem fölé kelett tennem karomat hogy lássak is valamit. Egy idegen hajót pillantottam meg, majd Hassel felé fordúlta aki hídon volt. Összeráncolt szemöldökkel néztem rá, majd a szemeim a hajó felé irányúltak és azt figyeltem ahogy egy szem hajó elálja az utunkat a távolban. Azonban több oka is lehetett annak, hogy nem haladtunk tovább. Elsődlegesen arra következtettem, hogy Hassel nem akarja miszlikben látni a hajóját. Másodlagosan pedig arra, hogy talán valami baráti szándék miatt nem haladunk tovább vagy épp ők. Tanácstalanúl pillantottam vissza Hasselre a hídról és próbáltam kitalálni mi járhat a fejében. Ekkor éreztem csak meg, hogy olyan hideg van, hogy a bőröm is fehérebb mint szokott. Meg is dörzsöltem mindkét felkaromat. |
 Az utóbb említett jelenetet magam elé képzelve és a lány nevetését hallva engem is elkapott a röhöghetnék. Ahogy a szekrényhez értem rá kellett jönnöm, hogy még csak nem is hallottam nevetni a fehérhajú lányt úgy rendesen, mint most. És úgy ekkor tudatosult az is bennem, hogy ismertségünk milyen rövidke is. Jobb híján egy sebesülés miatt tovább szenvedek, mint amennyi ideje ismerem Cirit.
- Oh, nem. - kaptam hátra hirtelen a fejem, miközben begomboltam az ing gombjait. - Ha baj lenne akkor gondolhatod, hogy nem így kérdeztem volna. - vigyorodtam el halványan, tekintetemet az ajtó felé vezetve. A kinti hangzavar akkor már egyértelműen abnormálisan csengett, tehát történhetett valami. Felsóhajtott és fél kézzel a hajamba túrtam, valami formát adva a homlokomhoz tapadó tincseknek.
Semmi kedvem nem volt kimenni a fedélzetre, de a legénység sokadjára is bemutatta, hogy nélkülem képtelenek létezni. Kíváncsi voltam mi jelenthette a bajt számukra.
- Kimegyek megnézem mit csinálnak. - néztem Cirire, fejemmel pedig a fedélzet felé intettem, ahova ahogy befejeztem mondandóm el is indultam, magamra kapva a székem támláján heverő kabátomat.
Alighogy kiléptem a kabinból, az egyik matróz majdnem nekem futott és még csak ez sem tűnt fel neki, csak rohant tovább. Viszont a többieken is ugyanilyen pánik ült és elképzelni nem tudtam miért. Ahogy tettem néhány lépést, már kezdett világos lenni számomra is a helyzet.
Összehúztam magamon a kabátot, mert a fedélzeten már nem volt olyan kellemes idő, mint a kabinban és a tekintetem a tenger irányába fordítottam, mert kezdtem kivenni a legénység ordításait.
Egy hajó volt tőlünk nem túl messze, ezzel nem is lett volna baj, elvégre a tengeren vagyunk. Viszont a hajót... nos azt még talán messzebbről is felismertem volna. Elkáromkodtam magam és körbenéztem tekintetemmel Patkányt keresve és ahogy kiszúrtam a tündét a kapitányi hídon odasiettem mellé.
- Mondd, hogy az nem Docke. - dőltem előre a korlátra, tekintetem a másik hajó és Patkány között vándoroltatva. "De, és elzárta az utat, ha kiakarnád kerülni mindenhogy egy sziklán végeznéd." sóhajtott fel a tünde, tekintetét testvérére fordítva, aki rendületlenül kormányozta a hajót.
- Az a nyomorult... - mormogtam az orrom előtt, az egyre közelebb kerülő barna fregatott figyelve. Már mikor megláttam a hajót tudtam hol vagyunk. Skelligére tartottunk, hiába mondtam el nem egyszer, hogy nem akarok azokra a vizekre menni. És ennek nem feltétlenül a jarl meg a lánya volt az oka. Hanem Docke, akinek hírhedtsége bőven vetekedett az enyémmel és meg kell mondanom nem rajongtam túlzottan érte... de az érzés kölcsönös volt. Legutóbbi találkozásunkkor megszabadítottam egy felesleges fültől ő pedig majdnem az egyik kezemtől. Csak egy alku mentett meg, miszerint nem jövök többet az ő felségterületére... Ami pontosan a skelligei vizek voltak. |
 - Én nem hasonlítottalak a kutyához... a kutya olyan mint te - vigyorodtam rá röviden és ártatlan pillogással néztem szemeibe. Ekkor felkaptam fejemet ahogy az ágy besüpped egy részén és felvágódik alól Bobó. Elvigyorodtam, majd megsimogattam és már engedtem is tovább Hasselre pillantva. - Az emlegetett szamár... - vigyorodtam el fejemet csóválva, majd letettem fejemet az ágyra és Hasselre néztem.
- Ki fogom bírni így is...- mosolyodtam el, majd közelebb csúsztam, hozzá, hogy adjak az arcára egy csókot. Aztán mikor mondta, hogy miképp fogja meghódítani a világot fenevettem fejemet vállának döntve. - A mellbimbóddal meg gyémántot fogsz faragni...- könnyesre nevettem magamat és végűl nyüszögve törölgettem arcomról a könnyeket. - Bobo-t ne hagyd ki...- ültem fel ahogy ő felállt és néztem rá morcosan, majd csak elvigyorodtam. Figyeltem ahogy a szekrényben kotorászik, majd a kérdésére rá pillantottam. - Igen... Baj? - vontam fel szemöldökömet a dolgon. Fura volt, hogy még csak most vette észre, hogy nem hever a földön mindenhol ruha meg papírfecnik és ilyesmik. |
[462-443] [442-423] [422-403] [402-383] [382-363] [362-343] [342-323] [322-303] [302-283] [282-263] [262-243] [242-223] [222-203] [202-183] [182-163] [162-143] [142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
