|
Témaindító hozzászólás
|
2015.06.06. 00:01 - |
| Eddard Stark & Tashina Rader |
[7-1]
Talán kicsit sem túlzom el a dolgokat, azzal ha úgy fogalmazok, hogy szörnyen ostábán éreztem magam, mert nagyjából semmit sem értettem az imént hallottakból. Annyi világos, hogy van valami elmaradás, ami egyben a lényég is... Miért olyan lényeges? És egyáltalán fizikai vagy gondolati szintű az a bepótolnivaló? Ráadásul miért kellett nekem is jönnöm. Nem nagyon sikerült összeillesztenem a kirakósdarabkájit, de nem is nagyon volt időm, hogy próbálgassam őket, mert a kis pihenő után már indultunk is tova. Apám megfogva a kitárt ajtót engedett előre, majd készségesen megvárva őt egymás mellett haladva követtük a férfit. Csodálattal nézetem a szalutáló fegyvereseket, akik azon nyomban haptákba vágták magukat, mihelyst meglátták urukat. A kérdésre atyám jó kedélyel válaszolt. " Nagyszerű volt Uram " felelte nemes egyszerűséggel. " Az út nagyrészét szekéren tehettük meg, mivel a szomszéd is a közelbe jött, hát elhoztak egy darabon " részletezte egy kicsit jobban, én személy szerint nem bántam, ha beszélgettek körülöttem, hamár társaság van, akkor ne csak hallgassunk, a csend az egyedüllétben jó csak... Persze én egyenlőre nem éreztem feltétlen szükségét, hogy részt vegyek a társalgásban, amúgy sem nagyon tudtam volna mit mondani, a lényeget már édesapám vázolta, persze ha kérdeznének nem mulasztanám el a válaszolást. |
 Kezeim megálltak az ajtó nyomásában mikor Hank feltette a kérdést. Persze ezért hívtam át egy vacsorára. Felvontam szemöldökömet, majd rá emeltem tekintetemet elismerő pillantásokkal. - Tehát rögtön a lényegre térne...- mondtam neki oldalra billentve kicsit fejemet. Nem tudtam hova siet hiszen ki az az ember aki szívessen fizetné vissza tartozását, legyen az bárki is akinek tartozik. Azonban erre a témára van egy megfelelőbb helyszín és idő amit nem csodálok hogy egy egyszerű paraszt nem tud, elvégre... csak egy paraszt. - Javaslom ezt vitassuk meg egy kupa bór és némi finomság keretében. - mondtam neki kissé cinikus hangnemben elvégre... ilyen a stílusom. Kezemet ismét neki nyomtam az ajtónak, majd tovább nyitottam azt elfordúlva a férfitól és leányától. Kinyitva azt beléptem a királyi udvarba. Az ajtónak nem volt akkora lendülete, hogy magától vissza csapódjon így csak eleresztettem az ajtót és vissza pillantottam rájuk, hogy követnek-e. Természetesen a nyomomban jártak így rögtön vissza pillantottam magam elé. Az kapun belépve azonnal tisztelgő őrök köszöntöttek akikre még csak rá se pillantottam. Elvégre ez egy mindennapos dolog volt... Ők nem kértek hálát, csak pénzt. Még a végén elfelejtenének félni az uruktól. Ez pedig egy alapfeltétel ha valaki kezei között akarja tartani városát. Nem túl hosszú mindössze néhány lábnyi alagút vezetett a királyi udvarig amelyben a falakon fákják villágítottak. Minden léptemmel ruhámon lévő fém eszközök megcsörrentek így lankadatlan mutatták merre járok. Talán még egy vak is elvert volna ennyi csörömpölő szarral az oldalamon. - Milyen utuk volt? - pillantottam hátra vállam felett, majd hamar vissza irányítottam fejemet előre. Elvégre a vár és a tanyájuk között van igencsak fél napos séta vagy néhány órás vágta lóval. - Manapság rengeteg fosztogató járja a Haggel és farmjának, Trüssel közti utakat. |
Apám kissé zavarbajött, ahogy a férfi rápirított, miszerint illendő volna bemutatnia. Persze rögtön pótolta is az elmaradását, én meg örömmel nyugtáztam, hogy nem kezdte el a szokásos mondókáját arról, hogy mennyire 'tökéletes' gyermek vagyok, hát személy szerint csupán szófogadónak nevezném magam, de nem szótlam bele a dolgaiba, maximum reálisabb keretek közé szűkítettem. Ahogy a férfi kezét felém nyújtotta, szinte rögtön tudtam, hogy elmúlasztottam a kezdeményezést. Sietve csúsztattam kézfejemet az övébe. Amikor kezet csókolt lesütöttem a szemem és elpirultam. Bemutatkozására elmosolyodtam, és felpillantottam rá, szinte feleslegesnek minősült, de a formaiság megkövetelte. Lehetetlen volt eltéveszteni, bár a bárdok egy-két helyen elcsúsztak a leírással, viszont azzal, hogy jóképű nem túloztak. A hollófekete öltözet szinte pont olyan volt, mint ahogy megénekelték és elképzeltem, de a hideg tekintettel tévedtek, valahogy inkább szépnek véltem a kék szempárt, mintsem ijesztőnek. Csendesen hallgattam, miközben atyámmal csevegett, kellemes hangja volt, egyáltalán nem érces, ahogy azt beszélik, dehát ki mondhatja meg mi igaz és mi nem az ilyen mende-mondákban? Beinvitálást apám vonakodva ugyan, de elfogadta. " És az elmaradás... " kaparta meg a torkát, én pedig felkaptam rá a fejem. Miről van szó, semmilyen 'elmaradás'-ról nem tudok. Csak vettem egy mély lélegzetet, valahogy rossz érzésem támadt...
 |
 Ahogy a lányra pillantottam egy félmosolyra húztam ajkamat és biccentettem oldalra fejemet, majd vissza pillantottam Hankre. - Igazán bemutathatnál a kisasszonynak - pillantottam ismét a hölgyre, majd Hankre. " Elnézést Uram. A kisasszony Tashina. Az egyszem leányom. " Mondta elmosolyodva habár csöppet meg volt zavarodva elvégre illett volna bemutatnia. Meglepetten emeltem tekintetemet vissza a hölgyre, majd felvonva szemöldökömet biccentettem felé. - Á tehát a kis Tashina. Fiatalabbnak képzeltem el de kellemesen csalódtam. - bollintottam a lányra, majd kezemet felé nyújtottam. Látni véltem, hogy nem volt nemesi származású hiszen ilett volna neki nyújtania a kezét. Mikor kis zavarodottsággal de felém nyújtotta kecses csöpp kis kacsóját és bele tette kezembe azonnal ráfogva ovatosan felemeltem, majd kézfejen csókoltam. Habár nem volt nemes és talán én is bakklövést követtem el de jóapám öreg barátja, a kishölgy ennyit megérdemel és én se haltam még bele. Más nem alaposan fogat sikálok ha távoztak. - Eddard Stark. Igazán örvendek. - mosolyodtam rá, majd kigyenesedtem és ismét Hankre pillantottam. " Eddard minden bizonnyal elfoglalt volt. Netán vadászott? " Kérdezte tőlem amire azonnal elmosolyodtam. - Természetesen Vadásztam Hank Uram. A Vad minden erelyével életéért küzdött de mint mindíg... Én nyertem. - vontam meg vállamat csöppet beképzelt módon. Hírtelen azonban felszólaltam felvonva szemöldökömet és mély velegőt véve eresztettem ki szavaimat szám közül. - Na de nem kívánom megváratni Hank. - csaptam össze két kezemet amelyen ott feküdt a kesztyű így tompa csattanással figyelmeztetett, hogy kezeim összeértek. Kezeimet széjjel húzva intettem kezemmel a bejárat felé. - A kisasszony is éhes lehet már. Odabent terített asztal várja öreg barátomat és kecses leányát. - Kezemet a sötét faajtóra tapasztottam amelyen fekete fém kapuvasalatok díszítették a fa kapu kurtva fordulataikkal. Neki nyomva tenyeremet az ajtónak belöktem az egyik oldalt, majd a kikövezett talaj, a királyi udvar máris részleteit mutogatta a kis réseny amelyet én tártam fel. - Fáradjanak beljebb. |
Sietve tartottunk apámmal a vár felé, miközben ő folyamatosan sürgetett. Nem értettem mire fel ez a rohanás, ráadásul hová megyünk? Amikor hazaért a földről azonnal készülni kezdett, és engem is arra intett, hogy öltsem fel a legkiválóbb ruhám... Természetesen tettem a dolgomat, majd amint elkészültem, már húzott is maga után, mert meghívást kaptunk egy fontos személytől. Nem igazán értettem ezt az egészet, de inkább csak csöndesen loholtam atyám nyomát követve, elvégre ő tudja mi folyik itt. Mikor végre a kapukhoz értünk egy őrszerű fickó állta utunkat, aki szándéka mellől, miszerint nem engedbe, tapottat sem moccant. Egészen addig nem is engedett elhatározásából, érleléseinket figyelmen kívül hagyva, amíg a vár ura oda nem vágtázott hozzánk. Már az elejétől szülőatyám háta mögül kémleltem az eseményeket, de most még jobban meghúzódtam takarásában. Egy kissé bántotta fülemet a trágár szóhasználta, de különösebben nem ifgazán zavart. A férfit rögtön sokkal szebb megvilágításban láttam, ahogy apámmal bánt, valamint attól ahogyan hozzá szólt. Ritka az ilyen jobbágy és ura között, szinte csodaszámba megy. Kíváncsi és egyben ártatlan szemekkel néztem mi történik. Az őr viselkedésének okát hallva elfojtottam magamban egy apró mosolyt, ami ha megjelent volna arcomon nyomban ráfagyott volna. Atyám megfordult, és a hátamnál tolva előrébb mutatott be a fiatalembernek. Megszeppenve néztem a férfi szemébe, majd szép, egyenes tartásban pukedliztem egyet, persze a szoknya széthúzás helyet csupán magam előtt egymáson tartottam kézfejeimet. - Uram, örvendek a találkozásnak - rebegtem, miközben arcomat enyhe pír festette meg. Egyébként is nehezen tudtam szóbaelegyedni ismeretlenekkel, pláne ha nemesi származású az illető. |
| Vadaszatrol meneteltem be Haggelbe lovamon ullve. A lovon amely akar jo magam, feketebe oltozott. Patai csak ugy dobogtak a kovon mikozben en a nyeregben ulltem kihuzott gerincet. Oldalamon hosszu kard melynek markolata egy fekete holloban vegzodott. Sokan neveznek ugy mint a hollo fia. Azonban annyi kozom sincs a hollohoz mint barmelyik madarnak. A cimerem es az oltozkodesem ami ritualisan illetve mar csak megszokasbol olyan fekete. Szamomra ennyit jelent a hollo amit oly sokan a halal hirnokenek neveznek. Egyesek ugytartjak, hogy hollo szarnyakm vannak es mikor leszall az ej en hollova vallok es ugy vigyazok hazam nepere. Azonban ez csak mende monda amely valami rohelyes modon kapott fekete szarnyakat. Vicces de meg a kocsmaban is ezt daloljak. Lovam kantarjaba kapaszkodtam fekete borkesztumon keresztul mikozben mogottem ket lovas or kisert. Fekete pancelzatuk es varju tollas sisakjuk csak ugy melegitette oket ebben deli melegben. Mogottuk egy szekeret huzo lovas volt amelyben vadaszatom gyumolcset szallitottam konyhamra. A lovam csak ugy mozgatott hatan mitol elore hatra morogtam rajta igy vele szinkronban mozogtam. Mikozben szemeimet varam ajtajara vetettem annak sarkaban megpillantotram egy ismeros arcot. Apam oreg baratja volt habar legkevesbe sem a rangjaert szerette ot ugy. Lovam kanrarjan rantva egyet emeltem fel egyik kezemet es intettem le a kiseretemet - Tavozhatnak... - mondtam nekik majd gyorsabb tempoban haladtam elore. Ekkor eszembe jutott meg valami majd a kantart megrantva allitottam meg a lovat es feloldalasan felejuk firdultam - A zsakmanyt szallitsatok le a konyhamra... - mondtam nekik majd a kantaron ismet rantva vezettem lovamat a varam kapujahoz. Ugy tunk hogy oreg baratomnak gondjai akadtak az udvarra valo belepessel. Hiaba hivtam meg en meg igy is egy rakat felnotas van ebben a retkes hollo feszekben. Oda siettem lovammal majd mikor oda ertsm feloldalasan az or melle alltam. - Te felnotas... Nem megmondtam hogy vendeget varok? - Formedtem ra a lorol letekintve ra agressziv agrckifejezessel. Meglehetosen hirtelen haragu voltam es az ilyenek a kelletenel jobban kitudtak hozni a sodrombol. - Meg egy ilyen es a fejedet veszem. Aztan a rabok hullaival foglak elfoldelni... - fenyegettem meg aljas es egyben cinikus mosolyal arcomon. Euztan a ferfi hebegve habogva esedezett bocsanatert az oregnek es lanyanak. Leszallva a lorol nyomtam a kantar szarat az or kezebe. Megallva melette megfogtam vallat es fulebe sugtam - Probald meg ne megbaszni a maradek lovag Joffrey. - veregettem meg vallat egyutterzest szinlelve mire az banatos modon bollogatott es a lovammat vezetve tavozott a kapubol. Oregbaratomra pjllantva elmosolyodfam majd kezemet nyujtottam es ahogy azt az oreg megragadta atkaroltam vallat es megveregetve atoleltem. - Reg lattalak Hank uram. Mikor is volt? Egy hete?- mosolyodtam ra majd a lanyra pillantottam akit oszinten sosem lattam meg. Ugy veltem az oreg eggyikhuberese vagy valami hasonlo. Nem tudok rola hogy Hanknek leanya volna... - Neharagudj a kellemetlensegert. Joffrey a lo baszason kivul sokbol nem ert... - vontam fel vallamat tehetetlenul es megertest varva. |
| Eddard Stark & Tashina Rader |
[7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
