|
Témaindító hozzászólás
|
2015.06.09. 21:22 - |
Eddard Stark & Tashina Rader |
[11-1]
 Pár pillanatig még tartottam a szemkontaktust a férfivel, majd elpillantottam róla, a tányéromra vezetve tekintetem. Sajnáltam, mivel még bőven maradt a fenséges étekből tányéromon, és arra voltam egyébként is nevelve, hogy ami előttem ki van szedve, azt mind el kell fogyasztani... Lehetőleg maradéktalanul. Most azonban semmi esetre sem voltam olyan helyzetben, hogy egyek még, nagyjából egy életre elment az étvágyam. Bólintottam párat a férfi megjegyzésén, majd apámmal szinte egyszerre álltunk fel nevem említésére. Rátekintettem, de bár ne tettem volna, tökéletesen leolvasható volt arcáról a szomorúság, tartottam attóül, hogy önmagát fogja marcangolni, amiért így történt. Talán megtehettem volna, hogy őt okolom, de nem vitt rá a lélek, sem a tisztelet amit irányába éreztem, elvégre az ő fáradtságos munkája miatt nem haltam éhen, tudtam hol a helyem. Mikor felszólította a férfi atyámat a távozásra, összeszorult a mellkasom, és szívem szerint könyörögtem volna, hogy ne hagyjon magamra, valahogy urrá lett rajtam a jegyes rettegés, pedig semmi rosszra nem kellett számítanom, elvégre nem fognak kerékbe töretni, akkor még érthető is lenne a reagcióm... Tétlenül várakoztam, még teleszívva magam apám látványával, hogy erőt merítsek mindaddig, míg viszont nem láthatom. Összeszorított fogakkal fordultam a mellém lépő szolgálólány felé. Csak némán követtem, miközben vállam felett hosszasan visszanézve időzem el apámon, lenyelve néhány könnyet. Tudtam, hogy erősnek kell lennem, így magamba temetkezve lépkedtem a lány után, mialatt igyekeztem megjegyezni, hogy merre járunk. Amikor beszélni kezdtett megtorpantam egy pillanatra, és teleszívtam tüdővel mellkasomat, majd újra elindultam, hogy azért ne veszítsem szem elől lehetőleg. Valahogy nem derített jobb kedvre a ruhákról szóló beszámolója, lesz amilyen lesz, apám úgy sem látja majd nagy részét... Folyamatosan a földet pásztázva haladtam, így meglepődtem, amikor egy cipő is bekerült a képbe. Tisztában voltam mindazzal amit mondott, elvégre hasonló szavakkal élt a férfi is nem régiben az étkezőben, felidézve talán még fájdalmasabb is, mint amilyen ott volt. A kedves és gondoskodó gesztusokra meglepődtem, sőt igazából kezdeni se nagyon tudtam mit. Végre célt ért a lány szövegelése, és egy kis elszántság meg életerő is áramlott végre belém, így végre el tudtam mosolyodni, arra a gondolatra, hogy apám segítségére lehetek. - Igazad van, köszönöm - feleltem szégyenlősen. A következő mondatra azonban teljesen le döbbentem, és el is vörösödtem. - Mi? - Nyögtem értetlenkedve. Egyáltalán nem értettem ezzel mire célzott elvégre én szobalány vagyok vagymi, nem egy jövendőbeli leányzó, akinek ereiben nem mellesleg nemesi vér csordogál, amiből nekem köztudottan egy csepp sincs, és ha csak nem leszek valami vérivó lény, nem is fog. Persze miközben gondolkodtam folyamatosan haladtunk a folyosón. Egy ideje már halkan folytattuk utunkat, mikor megtörte a csendet azzal, hogy bemutatkozott. - Örülök hogy megismerhettelek Shae - biccentettem aprót halványan elmosolyodva derűsségén. Kellemes társaságnak tartottam, olyan volt, mint egy pozitív energia bomba, ami csak úgy ontotta magából az erőt, feltöltve ezzel engem is. A szobámhoz érve, előbb ő lépett be az ajtón, majd mikor én is a helységben tartózkodtam behajtotta a bejáratot, én pedig szétnéztem. - "Na?" - érdeklődte a korábbi mosollyal az arcán, én pedig alig bírtam betelni a látvánnyal. Meglepetésemben csupán egy félmosolyra jutotta, ahogy oldalra döntve fejemet léptem párat beljebb, jobb kilátást keresve az egész szobára. Már világítottak a falakon a fáknyák, annak ellenére, hogy valamennyi fény még bejutott az ablakokon. Shae feléfordulva próbáltam szavakba önteni, hogy mennyire tetszik, elvégre kiskoromban ahányszor meséltek a hercegnők életéről, mindig is egy ehhez hasonló helyre képzeltem magam, és most ez az egész itt volt. - Nagyon szép - mondtam bátortalanul, elvégre csodálat ide-oda, mégis csak megviselt idekerülésem folyamata, ráadásul így se nagyon voltam tisztában az egész helyzettel, és gyanítottam, hogy már nem is nagyon leszek... Miután magamra maradtam, mert Shae elment a dolgára az egyik közeli ablakba álltam, hogy kinézzek rajta. Szememmel próbáltam megkeresni, hogy vajon merre lehet apám, persze kevés sikerrel. |
 A kedves tekintet ami viszonozta a pillantást amit rá vetettem mindjárt jobb érzést keltettem bennem. Nem akartam lenni semmi jónak elrontója így ha arra kellet kényszerűlnöm, hogy tovább rontsam a helyzetet az minden bizonnyal engem is megviselt volna. Mint példáúl elvenni egy régi jó barát feje felől a tetőt. Ez kétség kívűl nem hagyott volna aludni az éjszaka. Azonban a birodalom tekintéje és rendje sokkal inkább fontosabbnak bizonyúlt mint egy kishölgy és apjának jóléte aki nem mellesleg régi családi barát volt. Nem úgy tűnt mint akik épp folytatták volna az evést és meghiszem, hogy nem is akarták elvégre kinek volna ezek után étvágya. Hát nekem aztán elment teljességgel a maradék is. Vendégeimre pillantottam kezeimmel az asztalon támasztva magamat, majd felszólatam. – Úgy gondolom a mai vacsorát itt zárjuk le. A szerződés ettől a pillanattól hatájba lépett. – kezdtem bele nem túl jó kedvel. Habár a leány társasága minden bizonnyal kedvemre való lesz de ez a helyzet annál inkább nem. – Tashina kisasszonyt kérem kísérjék a szobájába. – intettem kezemmel az egyik szolgáló felé aki azonnal ellépett a faltól és a megindúlt Tashina felé az ajtótól. Ezúttal Hankre pillantottam akiben nyilván nem épp a nap legjobb élményei kavarogtak. – Hank megkérem, hogy mára távozzon. Néhány katonám elkíséri a házához. – ekkor jutott csak eszembe, hogy tájékoztatnom kell a munkájáról. Persze Tashináról sem feledkeztem meg. Őt késöbb felkutatom a szobájában. – Barvan – szólítottam meg az egyik szolgálót aki a szoba másik végében állt készenlétben. – Légy oly szíves és hozd ide Hank munkaköri leírását. – szólítottam fel rá aki azonnal bollintott és engedelmesen lépett hátra és végűl ki az ajtón. Az ablakon kitekintve már igencsak az utolsókat rúgta a mai nap fénye így lassan elbújva a hegyek és völgyek mögött engedte át az éjszakának az uralmat. Ezalatt az egyik női szolgáló oda lépett Tashinához elől összetett kezekkel. „ Kérlek kövess” Szólalt fel, majd miután Tashina utolsó pillantásokkal elbúcsuzott szeretett apjától kilépett az ajtón a szolgálóval együtt. – Hank... – összehúztam szemöldökömet ismét megszólítva a férfit. – Sajnálom, hogy így alakúlt. Ígyérem, hogy hetente egyszer együtt vacsorázhat a lányával. A hét minden utolsó napján. – jelentettem ki mire Hank bollintott egyet és hálásan pillantott rám. „ Köszönöm Uram” Válaszolta, majd felállt az asztaltól, hogy megérkezett Barvan a tekercsel amiben minden fontos tudnivaló megvolt az új helyzettel kapcsolatosan. A munkaköri leírása, a munkanapjai és persze egy átlépő engedély a Várkapun át a disznófarmig. Kezét felém nyújtotta, majd miután illedelmesen megráztuk egymásét távozott két őr kíséretében akik az ajtón való kilépés után csatlakoztak hozzá.
 Ezalatt Tashina és a szolgáló a szoba felé haladtak. A hosszas folyosón lépkedtek ahol minden egyes talajra való éréskór megtoppant cipőjük talpa. „ A Nagyúr minden nap kétszer vesz fürdőt. Reggel és este. Az éjjeli edényét sose használja tehát ezzel nem lessz gondod. A ruháid a szekrényben fognak várni. Szép darabok rangunkhoz képest. Habár szolgáló vagy de a nagyúr szereti ha mindenki a lehető legjobb benyomást kelti a város számára és a külvilágnak. Na persze és a Nagy Királynak aki az országunkon uralkodik. „ Mondta a lány, majd észrevette, hogy Tashina kicsit lemaradt és igen maga alatt volt. Ígyaztán megállt és féloldalasan felé fordúlt. Szomorú pillantásokkal méregette a lány arcát, majd elmosolyodott. „ Tudom, hogy nehéz ez. De Eddard Urunk mindent megtett a jólétetek érdekében. „ Próbálta bíztatni azonban nem igen sikerült boldogságos vagy legalább némi reményt nyújtó mosolyt csalni arcára. „ Ugyan már Tashina. „ Szólalt fel oda lépkedve hozzá, majd vállara téve két kezét nézett arcába kicsit megrázva őt. „ Ez itt a Haggeli Vár. Légy boldog, hogy apádat segítheted. Ha ügyesen dolgozol lehet hamar kikeverdhettek ebből a helyzetből” Ezután csalfa mosoly húzódott az arcára egy kis huncutsággal. „ Nem mellesleg Eddard Úr Szíve szabad.” Kacsintott egyet, majd elkapta kezét és rántotta maga után és sétáltal tovább. Mikor a lányt már magátol vitte a lendület eleresztette és melette sétált. „ A nevem Shae „ Mutatkozott be rá pillantva a rányra szélles mosollyal. |
 Hallva a rám váró teendőket egyből szortírozni kezdtem őket... Ágyazás telje mértékig rendben, tökéletesen egyszerű feladat, semmi nehezet nem találok benne. Öltözetés, hát rendben, ezzel van már némiképp egy-két feltörekvő fenntartásom. Fü-fürdetés? Nyelve egyet próbáltam meggyőzni magam, hogy neeem, nem a férfinek van szüksége erre a szolgáltatása... Véletlenül sem. Minden erőmet össze kellett szednem, hogy megőrizzem hideg vérem, és ne kérjem meg apámat, hogy azonnali hatállyal vigyen innen. Ez után az éjjeli edény híre meg se kottyant, tökéletesen lekötötte a figyelmemet, hogy ne essek pánikban az előző dologtól. Az ezt követő rövid csendben kissé lehiggadtam ugyan, de amikor a férfi felszólította apámat összerezzentem, pedig fel sem emelte a hangját, jó lesz, ha így fogok mindenre reagálni, mikor magamra maradok... Hallva a bíztatás jellegű monológot, kezdett elönteni a nyugalom, így apámra néztem, aki a kezeivel babrált. Megérezhette pillantásomat, mert rám tekintett, mire azonnal átnyúltam, hogy megszoríthassam kezét, amolyan "légy erős" jelleggel, majd el is engedtem, hogy visszadöljek székemen. Karjaimat összefontam mellkasom előtt, figyelve a fejleményeket, ezek után én nem voltam hajlandó részt venni ebben a törlesztős huza-vonában. Kissé megsértődtem azon, amikor kérdőbe vonta hogy mennyire vagyunk konzekvensek... Talán a szóhasználaton is meglepődne. Végül csak lenyeltem a megjegyzését, viszont a következő már nem pergett így le rólam. Nehezen lehet kivívni, hogy valakire megharagudjak, ami egyébként nem tartott sokáig, de éppen egy hajszál választotta el a férfit attól, hogy dühössé váljak. Mivel azonban éreztem magamon pillantását, inkább nem kíséreltem meg rászegezni indulatos szemeimet. Szívesen mondtam volna valamit, vagy csak védelmébe kelni édesapámnak, de egyáltalán nem voltam abban a helyzetben, elvégre nem tudhattam, hogy mennyire jogos a kitörés, hiszen nem tudtam, hogy mióta vagyunk adósai a férfinek. Inkább igyekeztem apám nézésével lekötni magam, szinte óvakodtam, hogy nehogy oda és úgy nézzek,ahova vagy ahogy nem kellene. Mikor végre apám kinyögte a válaszát, lehunytam a szemeimet, miközben elégedett és egyben keserű mosoly kúszott az arcomra. Büszke voltam valamelyest rá, habár dicséretben nem igazán részesíthetném, mert ugyan mit mondhatnék? " Gratulálok papa, hogy felvettél olyan mennyiségű pénzt, amit képtelenség visszafizetni, és hogy ezt ilyen jól elintézted"? Nem lenne túl ösztönző úgy hiszem... Csak némán figyeltük egymást, mind ketten éreztük, hogy most egy jó darabig nem láthatjuk egymást... Ezt követően figyelmesen végig hallgattuk a szerződést, majd a végén egymásra sandítottunk. Előbb apám, majd én írtam alá a tekercset. Persze ahogy kézhez kaptam egy picit belesandítottam, és hála a sok megfordult vándornak és a rengeteg időnek amit tanulással töltöttem, szinte mindent megértettem, kár hogy nem volt túl sok időm a betűk tanulmányozásával, nem akartam illetlennek tűnni, hogy nem bízok meg a férfiben, csupán kíváncsi voltam, legfőképpen a saját képességeimre. Sietve firkantottam a nevem az aljára, majd visszaszolgáltattam a kiindulási ponthoz. A bejelentésre, miszerint találkozhatunk majd, egy halovány öröm töltött el, ahogy gyengéden apámra mosolyogtam, majd hálásan pillantottam a férfire is, akitől mindeddig megvonta tekintetét. |
 Vettem egy mély sóhajt, majd felhúztam magamat a székben és végül elernyedt izmokkal lapúltam bele két kezemmel megkapaszkodva a karfa lekerekített díszes végén. Nem volt egyszerű dolgom hiszen egy kisgyerektől kellet elvenniem az édestekercsét. Egy apától az egyetlen kincsét, a lányát. De ha ezt nem teszem meg elveszítem a tiszteletet Haggel számára fontos személyek szemében. A lány megkönnyítette a dolgomat hiszen használta józan eszét így nem volt arra szükségem, hogy egy tiltakozó lánnyal szemben is helyt álljak. Helyette csak az apját kellet meggyőznöm afelől, hogy jobban teszi ha legdrágább ékkövét az én kezembe addja megörzésre míg azt is el nem veszik tőle végérvényesen. Kap egy hosszú távon kényelmes munkát és jó életet. Emelett a lánya is jó körülmények között élhet míg ő nem tudja nyújtani a megfelelő és szükséges minimumot a megélhetésükre. A férfi szavára azonban rögtön rá pillantottam szemeimet leemelve a boros kupáról amin eddig időztem. - Ágyazás, Öltöztetés, Fürdetés és az Éjjeli edény cserélése. - vontam fel szemöldökömet hiszen számomra ez egyértelmű volt. Úgy hittem ennek ő is tudatában van. Vettem egy mély sóhajt hiszen a tekintetéből láttam már most, hogy nincs meggyőzve. - Ide figyeljen Hank... - szóltam fel fáradt hangon. Habár ez a helyzet is lefárasztott hiszen olyan döntést kellet hoznom amivel tán csalódott a Stark házban egy családi régi jóbarát. Azonban igyekeztem korrekt módon megtenni lépéseimet egy nagyobb jó érdekében. - A leánya a lehető legjobb kezekben lessz míg maga a lehető legjobb munkát kapja és a legjobb otthont. Erről magam kezeskedek. - jelentettem ki előre dőlve kicsit felé, hogy nyomatékosítsam magam a szemében. - Ha nem volna a család egy régi jó barátja... Már rég kiszedtem volna a lányát a kezei közűl, beházasítottam volna egy jövedelmező férj mellé és elvettem volna a házát. Maga pedig csak a saját jóvoltamból nem dolgozik érc bányában a tartozásának folyamatos halasztása miatt. - Ömlött ki minden számból amit eddig csak azt tartott vissza, hogy akivel dolgom volt az Hank Rader volt. Elég nyomorúság érte őt is és nehéz dolga van. Ezzel magam is tisztában voltam. De nem vállalhattam be annak a kockázatát, hogy tekintéjemet vesztem. - Következetesnek kell lennem, ezzel ellentétben magával és leányával szemben kirívóan toleráns voltam. Jelenleg is egy korrekt ajánlatot kapott amit ha elutasít....- halgattam el és húztam el számat lenyelve a rosszindulatú megjegyzést róla. Hiszen hiába kellet következetes és illedelmes, etikus módon megvitatnom ezt vele de attólmég jómagamat nem hagytam el. Inkább nem fejeztem be így egy új mondatba kezdtem. - Hozza meg most a döntését. Válaszoljon igennel és írja alá a szerződést vagy nézhet máris új otthon után a lányának és maga pedig foghatja a csákányt! - Vetettem elé tömören a választási lehetőséget, majd hátra vetettem magamat az üllésemben és a lányra tekintettem. Éreztem a tekintetében a zavart hiszen illedelmes kis hölgynek tűnt és igazi nemes lehetne belőle - tán sokkat több mint nemes - de most mégis a felháborodás köszöbén állhatott. Elvégre az apjára förmedtem és voltaképp megfenyegettem. A bánás módom kezdett vissza esni arra a szintre amely a saját valómat takarta és a színjátékból a sok mai rosz benyomás miatt egyre inkább kezdtem kiesni. Nem voltam semmit csak néztem rá míg ő apját figyelte ahogy a megalázatással küzdött és egyben azzal a gondolattal, hogy a nagyobb jó érdekében el kell adnia a lányát. A néma csöndet amelyben csak a feszült szívdobbanásokat lehetett észrevehetően hallani és a vár udvarának zaját, most Hank tőrte meg kissé nehézkesen formálvai szavait ajkaira. " Eddard Uram. Azt akarom, hogy leányomnak jól gondját viselje. Megteszek minden tőlem telhetőt, hogy mihamarabb jó hasznomat vegye a Haggeli városközösségben. " Felelte nekem némi határozottságot verve magába ezzel bele egyezve az általam kiszabott feltételeknek. Leányára pillantott keserű mosolyal arcán azonban nem szólt semmit. Minden bizonyal jól tudta leánya is, hogy ez a mosoly mit is fejez ki atyja arcán. Egyszerűen biccentettem egyet a dolgon, majd két karommal megtámaszkodva a karfán kitoltam magamat és toltam hátra lábammal a székemet így kétlábra álltam. - A szerződésünk az aláírás pillanatától lép érvénybe! - jelentettem ki, majd kitartottam egyik kezemet de nem vettem le vendégeimről szememet. Nem tudtam mennyire írástudó a leány de egy aláírást csak oda tud firkantani a tekercsa aljára. Miután kitatottam kezemet pár másodperc múlva máris bele került a száraz fehér, szaggatott széllü tekercs amelyben részletesen le volt írva a szerződés minden pontja. Azonban két kezemmel megfogva kitekertem és megemelve államat tartottam magam elé és olvastam fel. - "Én Hank Rader, Trüsselből elfogadom Eddard Stark, Haggel Urának feltételet, miszerint: Otthonomat tulajdonába bocsájtom lányom szabadságával együtt. Egészen addig míg tartozásomat le nem róvom, mind az összes 10 000 Oren-t. Az otthont amelyet a Nemes negyedben kapok értékelem és megbecsülöm. Halálom napjáig a Stark család szolgálatában fogok állni és értékes tagja leszek uradalmának. Esküszöm az összes létező és az összes régi Istenre ezen a földön. " - A felolvasást követően rájuk tekintettem mire ők újból egymásra pillantottak fájdalmasan. Rossz érzéssel töltött el, hogy szét kell őket választanom hiszen hiána tartozott a kincstáramnak, Hank egy tiszta lelkü ember volt. Most mégis elé toltam a tekercset és a szolga mellé tette a tintát a tollal együtt. Hank nehezen fogta meg a tollas iront-t, majd némi tétovázást követően nevét a lap bal aljára írta. Azután vissza adta nekem és én pedig Tashinának adtam a tekercset. A lány ha tudott írni saját nevét írta a jobb alsó részhez, ha nem akkor csak egy szingnót firkanott oda. Valójában neki nem kellet aláírnia de talán így nyugodtabban aludhattam, majd az éjszaka. Miután vissza kaptam a tekercset rá ragasztottam a Stark viaszpecsétet, majd az egyik szolgáló kezébe adtam. - Vidd Dandelionnak. - Mondtam neki nyugodt hangon, majd vendégeimre emeltem tekintetemet. - Gondoskodom róla, hogy tudjanak találkozni a tartozás ideje alatt is. - ígértem meg nekik hiszen habár nincs szerződésbe foglalva de a Haggel dolgozói nem beszélhetnek a Vár lakosaival. Csak ha a lakos szólítja meg őket. Ez egy hagyomány... Meg talán illem hiszen mit akarna egy szarral és sárral borított kezű moscskos férfi egy finom rózsa illatú, selyem öltözezű finom nőtöl. |
 Fogalmam sem volt róla, hogy mióta lehet adós apám, ahogy azt sem, hogy vajon jobb-e az, hogy nem is tudom. Egy biztos volt, ha akarja majd elmondja, én nem fogom kérdőre vonni, elvégre sokkalta megfontoltabban teszi a dolgát, mint ahogy azt hinné az ember. Egyre jobban sikerült megnyugodnom, annak ellenére, hogy a állatainkról is szó esett. Az én lovam betegedett meg először, és pusztult is el, nagyon kevés idő leforgása alatt, feltehetőleg megmérgezték őket. A férfi ötletére elkerekedett szemmel meredtem magam elé, elvégre egy nálunk megszálló ember is csak akkor fizet 30 Orent, ha egy hónapra bérli ki lakásunk egy szobáját, nem egy napra... Atyám hangjából tökéletesen hallottam, hogy ő is hasonló álláspontot nézhetett. Persze a reakció nem maradt el a másik féltől, mire meghűlt a vér ereimben. Szinte alig érzékeltem bármit is a szolgálók jövés-menéséből egyáltalán nem is foglalkoztam velük, csupán azon voltam, hogy minnél hamarabb kitisztítsam gondolotaimat a ködből, hiszem apámnak szüksége van most rám ebben a helyzetben. Legközelebb csak a pohár koccanására tértem magamhoz. A férfi újabb tervét hallva felé kaptam a tekintetem, miközben hajzuhatagom meglebbent a hirtelen mozdulatra. Normális helyzetben, most a befejezetlen rajzomat sajnálnám, amit már valószínűleg már soha nem láthatok készen. Atyámra tekintettem, akit teljesen le vert a víz. Nyeltem egyet, és igyekeztem a lehető legnyugodtabbnak tűnni. - "Uram, a lányom..." - kezdte, de egyáltalán nem volt ínyemre végig hallgatni, hogy már csak én maradtam neki. - Papa, ez egy nagy korrekt ajánlat - szakítottam félbe, miközben a helyzethez mért legmegértőbb arcot vágtam. Bánatos arccal méregetett egy ideig, majd újból a férfihez fordult. - "Milyen feladatkörtben mozognak a szolgálólányok?" - sóhajtotta, jelezve ezzel a hajlandóságot, hogy amint ezt a szempont tisztázódik, el fogja fogadni az ajánlatot. |
 Már baljóslatúnak éreztem a hírtelen csöndet kérdésemet követően ahogy lenyelte a falatot szépen komótosan, majd ivott néhány kortyot öblítés gyanánt. Szemöldököm egyre kezdett közeledni egymáshoz és szemeimmel hunyorogva néztem rá aprón eltátott ajkakkal. Sejtettem, hogy nem jutunk ezúttal sem elölrébb. Azonban mikor közölte velem mégis úgy éreztem nem voltam erre felkészülve. Talán az a kicsi remény ami bennem volt tette ezt velem. Vettem egy mély sóhajt, majd hátra dőltem fusztrált arckfifejezéssel. Felvontam szemöldökömet, majd egyik kezemmel arcomhoz érve lezdtem el dörzsölgetni borostámat. - Hank, ugye tudja, hogy nem tudok tovább húzni ezt az ügyet. Csak abban az esetben ha végre fizetési hajlandóságot mutat irányomban. - mondtam neki szemeimet összehúzva és próbáltam nyugodtan kezelni a dolgot. Elvégre mégiscsak egy régi barátról volt szó akit apám megbecsült. És habár tartozását már hónapok óta nem rendezte de ha nem hajtom be mihamarabb senki sem fog komolyan venni.
" Tudom Eddard Uram. " Bollintott rá, majd ő is vett egy fusztrált sóhajt. " Nem tudnám miből vissza fizetni az adósságomat. A lovaim megbetegedtek, a haszon állataimból élek el én is és... A vevőim is sorra pártolnak át egy anyaszomorító kereskedőhöz. " Panaszkodott Hank egy sort bánatos és tehetetlen arckifejezéssel. Kár, hogy nem tudtam átérezni ezt a problémáját. Azonban megérteni meg tudtam. - Rendben...- szólaltam fel megtőrve a néhány pillanatnyi csendet. - Íme az ajánlatom. - kezdtem bele habár a kilátástalan helyzet hozta a döntésemet de így neki és nekem is jó lessz. - Támogatom az etetést és küldök egy orvost a lovaihoz. Azonban...- mutattam fel mutató ujjamat, hogy ne élje még bele annyira magát. - A tartozását meg kell így emelnem 600 Orennel. A napi törlesztő részlete 30 Orenre emelem. - jelentettem ki mint lehetséges terv. Habár annak az esélye, hogy ezt elfogadja igen alacsony volt hiszen eddig 10 Orent kellet fizetnie naponta és azt se bírta. De hosszú távon sokkal jobban jár. " Uram..." Szólalt fel kétségbeesetten, majd azonnal elcsitítottam és kéz lendítéssel. - Ha ez nem tetszik a Farmot kell elvennem magától. - jelentettem ki amikor hírtelen kopogásra lettem figyelmes. Összeráncolt szemöldökkel és összehúzott szemekkel figyeltem az ajtó felé, majd a szolgálóra pillantottam akinél a szoknyám volt. Egy szó se kellet és máris nyitotta az ajtót. Az ajtó nyílásával egy férfi jelent meg őszes szakállal és ráncos arcal. " Alásan Nagy Uram! " Hajolt meg a férfi felém jó mélyen, majd kiegyenesedve egy tekercset tartott kezében és nyújtotta felém. Fintorogva mutattam neki, hogy jöjjön közelebb amire ő kikerülve a szolgálót oda lépkedett székem mellé fegyveres csörgéssel amit a páncélja hallatott. - Ki küldött Spanser? - kérdeztem rá az őrre aki mindíg az írnokomnál és ügyintézőm ajtaja előtt örködik. Nem szoktál küldözgetni így kicsit furcsának találtam, hogy őt látom. Pláne egy pecsételt bontatlan levéllel a kezében. " Dandeloin, az Ügyintézője és Statisztája, Uram! " Biccentettem , majd kezemet kinyújtottam a tekercs felé mire Spanser azonna bele tette azt. - Mehetsz! - mondtam neki érdektelen hangnemben, majd már fordúlt is meg és távozott is engedelmesen. Az ajtó záródását követően elkezdet kibontani papíros zörgéssel a tekercset, majd egy pattintással törtem meg a viaszos pecsétet rajta. Szétgörgetve két kezemmel azonnal olvasni kezdtem. A végére már csak lesápadtam és egyre inkább fusztrált arckifejezés tört rá képemre. Halott a menyasszonyom, a szobalányom és még elvesztettem 12 katonámat is egy kukorix támadás alkalmával. Szuper... Vettem egy mély sóhajt, majd oldalra billentettem kezemet a még széttekert papírral, majd az egyik szolgáló rögvest kivette kezemből és összetekergetve egy ládába tette. Néma csend borúlt az étkezőbe néhány percig míg magam elé nézve gondolkodtam, hogy mitévő legetnék ebben a helyzetben. Gondolat menetemet egy kortynyi borral zártam le, majd egy fémes csörgéssel tettem le a fa asztalra. - Íme az ajánlatom Hank Rader. - szólaltam fel komor arckifejezéssel.- A leánya a szobalányom lessz míg magának munkát adok a kovácsműhelyemben vagy a disznó tenyészetemen. Továbbá a Farmján minden értéket eltulajdonítok és kap az árának feléből egy otthont a kereskedő negyedben. Amint megkapom a 10 000 Orenemet a lánya szabadon távozhat vagy tesz a saját belátása szerint! - jelentettem ki határozottan, majd hátradőltem és folyamatosan szemkontaktust tartottam Hankel míg nem meg nem kaptam a válaszomat. |
 Szinte kezdtem hozzászokni ahhoz, ahogy körbezsongják a férfit szolgák hada,elég a legapróbb mozdulat, és minden kívánsága teljesül. Sosem gondoltam, hogy ilyesmit valaha is láthatok a saját szemeimmel. Miközben ettem gondolkodtam, miközben az evőeszközöm nonfiguratív motívumait figyeltem. Tökéletesen látszott, hogy gondos kezek alapos munkája van bele fektetve. Valahogy mindig vonzottak az ilyen dolgok, a festészet, költészet megmagyarázhatatlan, és lehetetlen is egy magamfajta jobbágy származású lánynak. A legnagyobb szerencsém mégis a legnagyobb balszerencsénkben született meg kisöcsém helyett azon a kínkeserves hajnalon. Mivel egyedül nehez tartott el atyám, aki nem volt hajlandó újra nősülni, így kiadta néha házunk egyik szobáját, az amúgyis kicsinyke lakásunkból, így valamivel több pénzünk volt, mondhatni jól éltünk, önerőből... Gondoltam én. A pohár bort illedelmesen megköszöntem, majd a kupát kézbe véve megszagoltam a nedűt, pontosan úgy ahogy az egyik hóbortos 'peregrinus' -ahogy hívta magát- tanította még kisebb koromban. Ezután jött az apró billegtetése a pohárnak, hogy az ital hullámozzon benne. Csodás minőséget hírdettek az árulkodó jelek, így végül számhoz emeltem a serleget aprót kortyolva belőle. Persze ez bőven elég mennyiség volta ahhoz, hogy a férfi kérdésére félre nyelje. Párat köhögtem, majd letéve a kupát, felemeltem a kezem, ezzel jelezve, hogy még életben maradok. Vettem egy mély levegőt, majd atyámra emeltem kétségbe esett pillatásom, miközben próbáltam elkapni elkomorodott tekintetét, de sehogy sem akart a szemembe nézni... Mi folyik itt? Milyen tartozás? Miért nem említette? Legfőkébb pedig, miért így kell megtudnom? Egyszerűen nem tudtam hogy reagálni erre az egészre, így csupán vártam, hogy mi sül ki ebből az egészből. Egy jó darabig csupán hallgatott apám, amialatt legalább hatszor, ha nem többször kerülgetett az elájulás. Szóval ez az a bizonyos elmaradás? De miért kellett ez a... "kölcsön"? - "Az igazság az Uram" - kezdtett végül bele az asztal felé dűlve görnyedt háttal, miközben a sajtát kelyhét szorongatta. - "Nem igazán maradt... semmink sem" - hallgatott el újból, amitől pár ütemet kihagyott a szívem. - "Csak a kétkezi munkám, ha érti mire gondolok" - fejezte be végül, immáron a férfin tartva tekintetét, döntését várva. Most már nem akart elhalványulni pulzusom, de nem bizony, a torkomban dobogott a szívem, a fejem pedig lüktetett. Egy pillanatra sem néztem másra apámon kívűl, valahol mélyen, titkon azt reméltem, hogy csupán egy tréfa, egy álom csupán ez az egész. Fogalmam sem volt mit kéne tennem, viszont azzal tisztában voltam, hogy muszáj lehiggadnom, és nyugalmamma támogatnom döntését, avagy segíteni benne, legyen az bármilyen örültség. |
 Miután a leányt a székébe segítettem én is kihúztam fél kézzel az asztaltól a székemet amelynek magas háttámlája volt és jóval díszesebb. A tetején egy széttárt szárnyú holló ékeskedett tátott csőrrel. Valak úgy gondja, hogy a varjakon uralkodik és jelképből van széttárva a szárnya. Valaki csak egyszerű véletlennek tartja ahogy én is... puszta szimmetriának és stílusnak. Kezemere tekintettem, majd végig futott fejemben, hogy ideje volna levetnem kesztyűimet elvégre így nem illik vacsorázni. Számhoz emeltem mutató ujjamat, majd lehúzva róla kesztyűmet másikat már a saját kezemmel hámoztam le. Ezalatt megérkezett az étkészlet Tashina számára amelyet szépen elrendezve előte kiszedték az adagját az ezüstösen csillogó megmívelt tányérra. Levessel nem szolgáltak így csak a csirkét és a krumplit szedték ki számára. Könnyed étel egy könnyed hölgynek. Valahogy nem tudtam az Őzt bele képzelni a kisasszony szája közé... Azonban én szerettem a vadon gyümölcseit. Kedveltem az őzt kellemes íze miatt és habár gyakran elszúrták és csont szálákat találtam ebédembe vagy épp vacsorámba, de minden alkalommal rosszúl járt a szakács. Mikor meghámoztam a kezeimet, illetve le szedtem róla a kesztyűt össze fogtam a kettőt és az egyik szolgáló lánynak nyújtottam a kesztyűt. Azonnal értette mit kell tennie így csak ovatosan megfogta a fekete bőrdarabot és távozott az asztaltól az ajtó mellé lépve vele. Továbbra is a kezében tartotta kihúzott háttal és egyenes gerincel. - Tehát. - szólaltam fel és fogtam meg az evőeszközömet miután kiszedték mindannyiunknak az adagját. - Jóétvágyat. - pillantottam a lányra aki csak illedelmesen biccentett, majd apja, Hank szólalt fel. "Étvágyat " Pillantottam a férfira aki egy kósza pillantást vetett rám, majd bele kezdett az evésbe. Néhány falat után a kishölgy szólalt fel elégedett halk hangján. Tetszett neki az étel ami személyszerint büszkeséggel töltött el ha nem is én készítettem. - A szakács érdeme. - feleltem neki teli szájjal résnyire nyitott ajkakkal kipréseltem a szavakat. Miután lenyeltem falatomat a tányérra tettem evőeszközeimet, majd ezüst kupámért nyúlva dőltem hátra és tartottam ki karomat. A mögöttem álló egyén, a pohárnok máris értette mire vágyom. Oda lépett azonnal a poharamhoz a faltól, majd töltötte bele a kancsóbol az itókát. Ami történetesen egy minőségi bor volt ritka földekről. Hallva a fémes pohár csengését ahogy belejut a folyadék lecsegő locsogó hangal azonnal Hankre pillantottam és a leányra. Az ő poharuk üres volt így aztán arra utasítottam pohárnokomat, hogy őket is szolgálja ki. - Elég lessz. - Szólaltam fel, majd húztam vissza magam elé a kupámat. - Tölts kérlek a vendégeknek is. - szólítottam fel rá mire a nyeszlet ficsúr azonnal biccentett egyet és máris Hankhez lépett és töltötte az italt. Természetesen Tashina sem maradt ki az élvezetekből. Ezalatt én legurítottam pár kortyot kupámból, majd elégedett sóhajjal nyaltam le ajkaimról és tettem le a poharat az asztalra jól elérhető távolságba. Ismét hátra dőltem, majd az épp ivó Hankre tekintettem. Kezemmel megtámasztottam magamat a karfán. Öklömet beszorítottam és rajta támasztottam fejemet. - Tehát Hank Uram. Mit hajlandó felajánlani a 10 000 Oren-nyi tartozásáért. Tudja kezd kifutni az időböl. - szólaltam fel kiváncsian. Ha már itt van biztosan van valami ötlete. Ha csak nem újabb haladékot akar kérni mert azzal sajnos nem szolgálhatok. |
 Csodálattal néztem szét az udvaron, sosem jártam még ilyen helyen, hallani is ritkán maximum mesékben, bár ha megerőltetem az emlékezetem, akkor tudom, hogy már találkoztam egy olyan vándorral, aki megfordult már hasonló előkelő területen, abban nem voltam biztos, hogy az udvar volt ez, vagy sem. Elgondolkodott apja és a férfi beszélgetésén. Egy kirakós darabka a helyére került… Atyjára pillantott menés közben, még meg kell neki köszönnie, hogy elhozta magával. Félő ha otthon maradt volna, és pont a házukon ütnek rajta a rablók, védtelen marad azokkal szemben. Mindig is logikus megoldásokat választott apja többszörös mérlegelések után, szóval képzelte, hogy milyen munkát végzett a földeken, valószínűleg egyhelyben kapálgatott hümmögve... Legközelebb már csak egy hosszadalmas nyikorgásra figyeltem fel, ahogy beléptünk a terembe, tüzetesen végig vizslattam mindent, röbzítve memóriámba, hogy ha hazaértünk megörökíthessem, lehetőleg minnél élethűbben, borzasztóan tetszettek a bútorok, a részletes faragványok, a falak amik oltalmazóan ontották magukból a hűs levegőt ezen a verőfényes napon. A sok szép, íves ablakon fény áradt a helységbe, kellemes hangulattal megtöltve azt. Ismét elkalandoztam egy időre, de nevem említésére fel kaptam a fejem. A vacsora gondolatára összerándult a gyomrom, hiába voltam éhes, nem mintha nem tudnék enni rendesen, csupán csak a szegyenlősségem miatt öntött el a lámpaláz. Ahogy a férfi felém nyújtotta karját, rögvest belecsúsztattam sajátomat, majd földöntúli kecseséggel hagytam, hogy a balján lévő székhez irányítson. Hálásan pislogtam rá mikor kihúzta a széket nekem, majd helyet foglalva lesápadtam a rengeteg evőeszközt látva. Nem, szó sincs róla, hogy nem tudnám, hogy mindig a szélsővel kezdünk, én tökéletesen tisztában voltam vele... Lassan apámra kúszott tekintetem, majd az egyik szélső villát megérintve óvatosan megkapartam a torkom, mire rám pillantott, befejezve a tehetetlen bambulást. Mivel vette a lapot, kényelmesen húzta ki magát, én pedig elégedetten sóhajtottam megnyugodva. Jóétvágyat kívántam, majd hozzáláttunk az evéshez. - Isteni - hagyta el ajkaimat halkan a szó. |
 Tehát fogtak egy kis szekeret amiben eljutottak egy darabon ami azért nem volt szerintem egy leány álom de talán a társaság jól eshetett nekik. Azonban ez nem volt az én ügyem nem is foglalatoskodtam rajta sok időt. Vissza pillantottam vállam felett a férfira miközben hamarosan a várudvarba értünk. - Hogy tapasztalja? Igazak a hírek miszerint Trüssel és Haggel között a megnövekedett a bűnözés? - kérdeztem rá, majd fordúltam vissza fele. Lassan beértünk a vár falai közé ahonnan rögtön az ebédlő fele vettem az irányt. Melegen ajánlottam a szolgáknak, hogy már terített asztal várjon. Egyenként fogom lefejeztetni a csőcseléket ha megpróbálnak szégyenbe hozni a vendégeim előt. " Nagy Uram. Az utak vélhetően veszélyesebbé válltak mióta az őrtornyot megsemmisítette egy felkelő csoport. A mi nap halottam, hogy a Carlas család farmjáról Haggelbe tartó szállítmányt eltérítették. " Felelte a férfi habár gondtalan útról számolt be de neki is volt egy két mesélye az utat illetően. - Mit gondol? Felkekő csoportal vagy egy újabb testvériséggel van dolgunk? - kérdeztem tőle folyton előre tekintve mire a férfi néhány másodperc némasággal hagyta magát újabb erőre kapni. Végül egy elfolytott reménytelen sóhajt követően préselte ki szavait dús bajsza alól. " Semmi sem kizárt Uram. A világ kezd kifordulni önmagából hála a szörnyetegeknek és a Temeria féle hazug királyoknak. A Striga hercegnőt aki egy egész város ragadt magával... Nos máig emlegetik. De erről maga is minden bizonnyal tud. " Csak biccentettem rá, majd vettem egy újabb kanyart míg az ebédlőbe nem érkeztem. - Sajnálatunkra ez csak roszabbodni fog. - feleltem neki, majd kinyitottam a faajtót ami az ebédlőbe vezetett. Az ajtó elnyúló nyikorgását követően a téglafalakon sűrün rakott kisebb alblakok sorakoztak fel kilátást engedve a városra. A 12 személyes mahagóni asztal közepén egy fekete szallagterítő díszelgett rajta hol szürke, hol hófehér vonulatokkal. Körülötte egyedileg faragott mahagóni karosszékek melyeknek háttámlája közepén egy holló díszelgett büszkén. Hosszú évek óta a családom tulajdonában állt ez a közel 200 éves bútor szett amelyet még egy ősi leszármazottamnak faragtatott hálája jeláül egy famíves.
Kellemes csalódásként ért, hogy gyönyörű terítéket kapott a vendéglátás amelyben fogathattam családom régi barátját. Habár a leány érkezése számomra nem volt nyilvánvaló hiszen nincs vele semmi dolgom. Azonban lehet Hank-nek tervei vannak ha már a korábbi egy héttel korábbi megbeszélésünkön nem jutottunk 1-ről 2-re sem. Oldalra pillantva pillantottam fel az egyik szolgáló leányra aki fekete és vörös ruházatban állt ahogy minden női szolgáló leány a várban. - Ingrid. - szólítottam fel a leányt, hogy emelje rám tekintetét. - Hozz kérlek Tashina kisasszony számára is egy étkező készletet. - intettem ujjammal felé, majd az asztal teríték felé. A hölgy rögvest összetette maga előtt két kezét és meghajolt engedelmesen így szőke haja azonnal kebleire omlottak. - Igenis Uram. - Szólt engedelmesen, majd felegyenesedett és hátrálva néhány lépést megfordúlt és máris eltűnt a konyha ajtaja mögött. Ezúttal vendégeimre pillantottam és kezemet kitárva húztam végig az asztal előtt. - Foglaljanak helyet...- szólatam elmosolyodva mire Hank azonnal megidúlt, majd az asztalfő melett helyet foglalt. Tashina felé tartottam kezemet aki azonnal bele tette lágy érintésű kezét bőrkesztyűvel fedett kezembe. Az asztalhoz vezettem apjával szembeni üléshez, majd az a széket kihúzva neki megvártam míg helyet foglal és azt követően ovatosan betoltam a székét. Ezután én is helyet foglaltam az asztalfőnél. - Frissen vadászott Őz ragu és sűlt csirke... remélem megelégednek a mai vacsorával. |
Eddard Stark & Tashina Rader |
[11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
