|
Témaindító hozzászólás
|
2015.07.03. 14:20 - |
Carlaya Cladyn Rounan & Hanwr aep Leswither |
[22-3] [2-1]
 Nem kerülte el a figyelmem, hogy a nő egyre feszültebbé vált, de én továbbra is csak teljes békességgel ültem a székemben, két ujjal a karfán dobolva. Engem éregetett szúrós tekintetével és fogadni mertem volna arra, hogy éppen azon gondolkozik mennyi baj tudnék neki okozni azzal, ha vele tartok.
És igazam is lett; a skeliggei nő olyan ellenséges pillantásokat vetett rám, hogy még talán meg is ijedtem volna, ha nem az lettem volna aki. De így csak teljes nyugalommal meredtem az arcába, úgy mintha az égadta világon egyáltalán nem érdekelne az, amit mondd. Ez valójába nem is lett volna túl nagy hazugság, mert fenyegetése a legkevésbé sem hatott meg. Aztán amikor már folytatta, a helyzetet egyre komikusabbank találtam. Egyszerűen, ennél képtelenebb helyzetbe soha nem gondoltam, hogy kerülni fogok, mert az, hogy egy egyszerű harcos nő egy befolyásos férfit fenyeget... nem utalt arra nagyon, hogy Carlaya ismerte volna a jelenlegi helyzetét.
- Ez a beszéd lehet, hogy a csőcseléknél megnyerő... - kezdtem bele kitolva a székemet hátrafelé, majd talpra állva a nő még mindig ellenségesen méregető szemeibe néztem, közelebb lépve hozzá. - ...de lássuk be, jelenleg nem én vagyok itt a csőcselék. - húztam mosolyra a szám, amit egy külső szemlélő azonnal és gondolkozás nélkül kedvesnek titulált volna, viszont tudtam, hogy a nő is jól látja, hogy ennek a mosolynak a legkevesebb köze sincs a kedvességhez. De jobb volt ha tudja, hogy nem csak ő tud felháborodni és ellenségeskedni. Ő sem szerette volna, ha okot ad nekem felháborodni.
- Szoba és étel... - ismételtem meg azt amit mondott, nem is foglalkozva a megjegyzéssel amivel valószínűleg csak még jobban szerette volna azt kimutatni felém, hogy akármit is teszek vagy mondok ő mindig felsőbbrendű lesz. - Ahogy gondolod. Meve királynő minden költséged állja. - tártam szét a karjaim és a szobám ajtajához lépegettem, a kilincsre csúsztatva a kezem. - Viszont ha megbocsájtasz, nem fogom rád pocsékolni a varázserőmet. A konyha az alagsorban van. Ha jobbra mész a folyosón és követed a lépcsőn talán nem fogsz eltévedni. Ha kérdezik ki vagy csak annyit mondj, hogy a tanácsadó küldött. |
 - Ez bíztató...- ingattam meg fejemet meresztgetve egyet a szememen, majd rá pillantottam egy mély sóhajjal. Nem féltem vagy hasonló, inkább csak attól tartottam, hogy használnom kell az erőmet. De ha egy olyan legendás lényről van szó mint a sárkány akkor azthiszem többre lesz szükségem az erőmöből mint amennyi van. És ha már itt tartunk, hogy nem elég amilyen erővel rendelkezem akkor nagy bajok lehetnek. Habár a lehető leg gyengébb vámpírok közé tartozom. Nem gyakoroltam a saját erőmet és még azzal is elpuhultam amivel eleve rendelkeztem. Jelenleg ha megtalálna a családom, könnyű szerrel csapnának a vállukra, hogy összeházasítsanak a saját öcsémmel. Szánalmas egy helyzet volt ez de a tehetetlenség amibe bele születtem csak így volt elkerülhető...
A helyzet azonban egyre inkább csak feszültebbé tett hiszen nem voltam biztonságban egy mágus melett. Méghozzá ha olyan jól pénzelt mint ez. Még a bőre alatt is arany csörgedezik. Ha pedig ilyen hatalomhoz juthatott akkor az nem az ereje miatt volt hanem mert olyan egy kotnyeles alak, hogy mindent megtett a hatalmáért. Bár a megbízóm elemzése nem az én posztom volt. - Ha...- támaszkodtam az asztalra agresszív pillantással méregetve nyugodt megbízómat - Egy pillanatra is az utamba kerülsz, nem habozok kivágni a beleidet. - szabados élesnyelvű fruska voltam világ életlemben. Azzal, hogy nem azt tette amit én akarok, ami nekem jó ... Feldühített. Utáltam elfogadni kényszerből a dolgokat és a családom és is épp ebbe a hibába esett bele. Nem, hogy kijátsztottak volna. Bár kétség kívűl sose szerettem volna bele az öcsémbe. - És ne számíts arra, hogy megvédelek. A saját felelőssedre jösz Han. - Egyenesedtem fel és vettem egy mély levegőt megemelve államat és kezemet a kardom markolatára téve pihentettem meg. - Most pedig légy jó vendég látó és kínálj szobával és étellel... Vagy egy illetmtan órára nem volt elég pénzed? - incselkedtem vele elvégre igazán felhúzott azzal, hogy ellenkezett velem. |
 - Igazából nem tudom, hogy el tudsz e bánni vele. - feleltem első kérdésére teljes őszinteséggel. - De reméljük a legjobbakat, a saját érdekeben is. - húztam fel a vállaim, majd figyeltem ahogy elámul a távolságon. Kifújtam a levegőmet egy halvány félmosoly kíséretében. Én magam évente kétszer, hanem háromszor megtettem ekkora távolságot, így nem tartottam olyan tragikusnak. Bár igaz, hogy dél felé és nem észak felé haladva tettem meg ennyi mérföldet.
- Nem szokásom túlozni. - adtam meg számára egy rövidke információ morzsát magamról, miközben hátradőltem a székben, kényelembe helyezve magam.
Csak felvontam a szemöldököm mikor azt mondta útban lennék. A helyzetet végtelenül komikusnak találtam, hisz nem hittem volna, hogy ezt a mondatot valaha egy nő szájából fogom hallani. Ezt mondhattam volna én neki, dehogy ő nekem... Rendesen meglepett egy pillanatra a kijelentéssel, majd egyből rájöttem, hogy őt közel sem úgy kell kezelnem, mint egy átlagos nőt. Valószínűleg semmire sem úgy reagál, mint ahogy azt elsőre az ember elvárná.
Megkapartam a torkomat és a fejemet kissé meghajtva tekintettem fel a nőre. - Majd én eldöntöm, hogy mi a dolgom, Carlaya. - néztem rá hideg tekintettel, majd kihúztam magam és leengedtem vállaim, újból kényelmes ülőhelyzetem felvéve. - Nem nyitok vitát erről, veled megyek. - mondtam ellekezést nem tűrő hangnemben. Nem szerettem, ha ellenkeznek nekem. Ha egyszer eldöntök valamit, akkor az mellett kiállok, ha kell az életem végéig. |
 A magabiztossága meglepetten hatott és én csak összeráncolt szemöldökkel néztem rá. Valahogy nem akartam elhinni, hogy valóban egy sárkánnyal lesz dolgom. Vámpírság ide vagy oda ez mégiscsak egy sárkány én pedig azt sem tudom mekkora. Csak, hogy van és meg nem biztos, hogy le fogom győzni a képességeim használata nélkül. Amit azért nem szívessen veszek igénybe hiszen árulkodó jel lehet a fajtámról. Vagyis inkább egyértelművé teszi a dolgot...
- Rendben akkor tegyük fel, hogy van ott tényleg egy sárkány...- sóhajtottam egy mélyet, majd az asztalra támaszkodtam és úgy néztem vele szemben. - Mégis honnan gondolod, hogy meg tudom ölni? Sosem volt még dolgom sárkánnyal. - votnam fel szemöldökömet, majd felegyensedve oldalra biccentettem fejemet kiváncsian várva a válaszát. A messze válasza meg azért össze tudott zavarni hiszen mit jelent számára annyi, hogy messze? Mi van ha nekem a messze a városkapu innen? Ez egy elég relatív megfogalmazás volt amire választ akartam kapni. Azonban még cska kérdeznem kelett, máris rávágta, hogy Koviron túl. Eltátott ajkakkal néztem rá nagy pillogással, majd nyöszörögtem egyet. - ö...öh. - kikerekedett szemekkel csuktam össze számat és bigyesztettem ki alsó ajkamat. - Húha. A messze alatt nem túloztál...- feleltem neki, majd hajamba túrtam. Már épp szóvá akartam tenni neki az élelmet és a lovakat amikor mintha csak gondolat olvasó volna rávágta a választ. Biccentettem egyet a dologra. - Igen. Már épp szóvá akartam tenni...- egyeztem bele a dologba. Azonban mikor rá kezdett, hogy ő is velem jön összeráncolt szemöldökkel néztem rá és sápadtam le egy pillanatra. - Nem! Csak az utamban lennél!- jelentettem ki felhúzve államat és nézve rá szigorú pillantással. Igazából attól féltem, hogy rájön, hogy vámpír vagyok. Befolyásos férfi volt így ha a családom hiányáról tud akkor kihasználhat és miután elkaptam a sárkányát elad nekik. Ha van annyi ereje, hogy megbírkózzon egy Vámpírral. Ezért nem árultam el a teljes nevemet sem... Nagyobb a veszélye mint a haszna. - Menj azzal biztosra, hogy elmondod merre menjek és ellátsz mindennel ami az útra kell. Arany, Ló, Élelem... Az ölés az én dolgom neked pedig, hogy fizess.
|
 Fejemet felé fordítva figyeltem ahogy közelebb lépeget a térképhez. Eltoltam magam az asztal lapjától, így engedve neki, hogy magához vegye a könyvet. Azonnal megkomolyodott, ahogy látta, hogy biza van bizonyítékom a sárkányokra.
- Nem gondolom. - húztam fel a vállaim a könyv lapjait elemezve, mintha már nem láttam volna azt többször, mint a saját anyám. Az a könyv egyidős volt velem, az első kötet volt amit a tanulmányaim kezdetén kaptam, jó pár évvel ezelőtt. - Tudom, hogy van ott sárkány. - tudom hát, mert már elküldtem érte egy embert, de annak azt montam, hogy vivernért kell mennie. Aztán mikor rájött, hogy az nem vivern hanem egy sárkány, a dolog egyből ütközni kezdett a "becsületkódexével". Nem akartam mégegyszer azt a hibát elkövetni, hogy megbízok valakit valamivel, aki végül képtelen azt teljesíteni.
A kérdés hallatán megbillentgettem a fejem, mert én magam sem tudtam volna pontosan megmondani. Csak nagyjából voltam tisztában a távolságokkal északon.
- Messze. - feleltem miközben még mindig a pontos távolságon gondolkoztam. - Koviron túl. - biztosra vettem, hogy ebből már tudni fogja milyen messzire kell mennie. Én pedig biztosra vettem, hogy csak egy dolog miatt kérdezhette ezt tőlem, más különben nem érdekelte volna a távolság.
- De ne aggódj... - nyugtattam meg ugyanolyan monoton hangnemben ahogy eddig beszéltem. - ...mindent biztosítok. Lovat, ételt és minden egyebet amire szükséged van. - soroltam fel kihúzva az egyik széket és leülve mellé. - És veled utazok. Szeretnék biztosra menni. - raktam fel mindkét kezem az asztallapra, tekintetemet a nőre emelve. Abban sem voltam biztos, hogy az előző megbízottam eljutott egyáltalán Vengerbergen túlra és mint említettem nem akartam mégegyszer feleslegesen pénzt szorni. |
 Láttam rajta, hogy ő is úgy vigyorodik mint akinek mindjárt kibújik a szájából egy hatalmas kacagás. Hát számára sem volt különb a helyzet mint nekem. Elvigyorodva fejemet csóváltam, majd szőke tincseimbe túrva rá emeltem tekintetemet.
Szemmel kísértem ahogy hátat fordít nekem, majd elnyúló tompa szisszenéssel kinyílik a fa fiók keze által. Belenyúlt, majd egy bőrkötéses szegecselt órást húzott elő egy könyv képében. Összevontam szemöldökömet és lefagyott arcomról a vigyor. Halottam már a legendákról de nem hittem volna, hogy tényleg igaz volna. De ha ő eddig nem is bizonyította csak elém csapott az asztalra egy szikla méretű könyvet már ez is komolyított a helyzeten. Kiváncsian néztem rá ahogy elkezdte lapozni, majd egy északi térképre bökött ujjával, majd kopogtatta meg ujjbegyével a papírlapot. - Sárkány-hegység? - néztem rá összeráncolt szemöldökkel. - Halottam már róla...- motyogtam orrom alatt, majd rá pillantottam a férfira. - Úgy gondolod valóban találsz sárkányt arra? - fogtam meg a könyvet karommal ölelve alját és lapoztam bele a sárgás öreg papírkötegbe. Szemem végig futott a hegység leírásán és az élővilágáról. Nem különösképp olvastam bele, csak egy sóhajt keretében vissza tettem az asztalra és a férfira emeltem tekintetemet. - Milyen messze is van ez a bizonyos hegység? - kérdeztem tőle kiváncsian. Elvégre ha hosszú út elébe nézünk kell szereznem élelmet és lovat. Vagyis ő fog szerezni mert én már napok óta nem ettem és ha lett volna lovam nem élte meg volna a mai napot az is biztos. Amikor éhes az ember nem válogat... Lopni azonban nem fogok. Zsoldosféle vagyok azonban nem tolvaj... |
 Megnyugodva sóhajtottam fel mikor belegyezett abba, hogy Hannak szólít. Hány éve is annak, hogy így hívott volna bárki is? Kilencven? Legutoljára a szüleimtől kaptam olyan megtiszteltetést, hogy nem hívtak a teljes nevemen. De a legnagyobb baj az volt, hogy nem emlékeztem mikor láttam utoljára a szüleim, az tudom, hogy nem voltam még tíz éves. Azóta pedig sok víz lefolyt a Yarugán...
Először csak egy mosoly kúszott fel az arcomra, ahogy megláttam a nő arcán azt a tipikus arckifejezést, amit az az ember vág aki azt hiszi viccelnek vele. Én viszont komoly voltam, minden szót amit kiejtettem úgy is gondoltam ahogy kimondtam. Én, vele ellentétben jól tudtam, hogy sárkányok léteznek. Persze nem szabadott azért a tudatlanságért hibáztatni, ami miatt nem hitt nekem, elvégre Skelligén valóban nincsenek sárkányok. Viszont északon, a Sárkány-hegység felé nem egy akad. A név sem véletlen.
Amikor rákérdezett a mesekönyvre csak még szélesebb mosoly kúszott fel az arcomra és a fejemet csóváltam. így próbáltam elfolytani a nevetést ami rámtört. Nagyon is jól láttam, hogy ő is majdnem kinvetett; pontosan ezt tartottam mulatságosnak. Kérdőre vonni egy valószínűleg sokkal többet látott embert? Nekem eszembe se jutott volna, de nem ez lett az egyetlen dolog amiben különböztünk.
- Ahogy gondolod. - emeltem fel a tekintetem a nőre, aki úgy nézett rám, mintha csak egy kisgyerekre nézne aki az épp előbb próbáta az anyukájának bizonygatni, hogy ő igenis látott egy baziliszkuszt az erdőben. - De nem kell olyan messze menni ahhoz. - fordultam meg magam körül, hogy szembenézhessek a szekrénnyel aminek eddig támaszkodtam. Kihúzva az egyik fiókot elővettem belőle egy igen vaskos kötet könyvet, amit az asztalhoz lépegetve leraktam rá. Fölé hajolva felcsaptam a megfelelő oldalon, ami a Sárkány-hegység térképét mutatta.
- Bőven elég eddig. - böktem a térképre, miközbe a fejem a nő irányába fordítottam. |
Felhúztam az alsó ajkamat, majd elhümmögtem magamat miközben az egyik polcon matattam a csecsebecsék között. Kíváncsi természet voltam és nem féltem túrkálni másnál az illető szeme előtt sem. Ha hozzám ér max levágom a kezét. A névválasztására hamar megráztam fejemet és felhúztam szemöldökömet felé fordúlva. Számomra ez a Hanw valami olyan beteg név választás volt mint amikor én Lessynek akarom őt hívni. Legalábbis annyira idegen és a falra mászok tőle min tő a Lessytől. - Legyen... Han-nak foglak hívni. - ingattam meg fejemet megadóan, majd tovább nézelődtem a polcocskáján. Az egyik üvegben volt valami sötétzöldes takony szerü lötty. Kiváncsiságból levettem és meglötyögtettem. Olyan is volt mint a kocsonya. Remegett mint a nagymama ráncos arca... Undorító. El is fintorodtam rajta, majd vissza tettem a polcra és rá néztem vissza a férfira amikor elkezdte mondani mi is a feladatom. A dolog hallatán vagy 20 lépcsőben ráncoltam össze szemödlökömet és úgy néztem rá mint aki helyben kineveti. De vissza fogtam a nevetését és csak magasba szökő szemöldökkel álltam vele szemben. Egymásba fontam karjaimat és elhúztam ajkamat félvigyorra. - Most bele viszel egy mesekönyvbe és hozzak ki neked egyet onnan? - vontam fel szemöldökömet úgy mint aki helyből kineveti. Államat behúztam egy kicsit és úgy néztem rá mintha az anyja lennék ő pedig a hiszékeny kicsi fiam. Körübelül így is éreztem magam eben a helyzetben... Lehet ő is. Nehezemre esett elhinni neki, hogy valóban vannak még sárkányok így kiváncsian vártam az épp ész érveit. |
 Csak egy szemöldökrántással válaszoltam arra a kérdésére, hogy mi lehet olyan nehéz amit én sem tudok megoldani. Azonban az a szemöldök felvonás sem szándékos volt, hanem csak egy pillanatra elfeledkeztem magamról és a képről amit láttatni akartam vele. Jelenleg még nem állt szándékomban semmilyen epés megjegyzést tenni arra, amit mondott.
viszont a becenevet már nem tudtam figyelmen kívül hagyni. Megkapartam a torkomat, elvégre... Lessy. A kutyámat nem hívnám Lessynek, még akkor sem ha szeretném azokat az ocsmány dögöket.
- Tudom, hogy az északi fülek számára igen nehéz a nevem, de kérlek... Ha már ennyire nehéz feldolgozni akkor szólíts csak Hanwrnak. Vagy ha még ez is nehéz lenne, a Han is megteszi. - fűztem össze a mellkasom előtt a kezeim és a nőre tekintettem. Nehezemre esett feldolgozni, hogy az itteni népek képtelenek felfogni a nevem és mire a végére érek el is felejtik az elejét. Csak elkéne tölteniük egy napot Nilfgaardba és akkor már rosszul is lennének a sok név hallatán.
Meglepetten néztem rá, mikor óriásokat emlegette. Legnagyobb tudásom szerint, azok a mutánsok, akiket ők vajákoknak neveznek minden óriást kiírtottak. Bár ahogy tudom, az északiak minden óriást különbözően hívtak, így nem tudhattam melyikre gondol a sok közül.
- Mit mondtam, meg kell szerezned nekem valamit. - feleltem felhúzva a vállaim. - Pontosabban egy sárkány kéne nekem. Szerezned kéne egyet, persze holtan. - mondtam halvány félvigyorra húzva az ajkaim. Megvoltam én az alapanyag beszerzéssel egészen addig, míg egy-két nekkeren kellett átvergődnöm magam. Most viszont más volt a helyzet. Egy sárkány, nekem is nagyfalat lenne. |
 Összeráncoltam szemöldökömet ahogy azt halottam, hogy az erős kis mágusom képességét valami meghaladja. Azt hittem nem fogja bevallani ezt és más okkal ál elő. Bár az okok sosem érdekeltek arra, hogy miért épp nem ő szerzi meg ami kell neki. Azonban igencsak kiváncsivá tett azzal, hogy ő nem tudja elintézni azt a valamit és rám akarja bízni a dolgot. - Mi lehet olyan nehéz amit egy nagy mágus nem tud megoldani? - vontam fel szemöldökömet oldalra biccentve fejemet miközben egymásba fontam karjaimat és úgy néztem rá. - Meglepett ...- ekkora elhúztam számat és elgondolkodtam a nevén. Az egészet nem tudom vissza mondani meg aztán eleve egy olyan káosz az egész, hogy mire a végére érsz megőrülsz. - Lessy! - adtam neki egy nevet ami az általam megjegyzet név részletből született, a Leswitherből vagy miből. - Szeretem a nehéz feladatokat. Legalább nem elveszett kecskéket kell kergetnem amit részegen eladtak egy Óriásnak. - forgattam egyet szememen egy régi esetet felídézve amikor arra béreltek fel, hogy keressem meg a család kecskéjét. Valami díjnyertes jószág volt a kiválló teje miatt meg hasonlók... Amikor megtaláltam egy Óriástól kelett ellopnom aki elmondta nekem, hogy eladta neki az aki engem felbérelt a visszaszerzésre. Szóval jó érzés volt az ilyen. Közöltem is vele, hogy még egy ilyen és eladom én az Orkoknak. Legalább nem volna több baj vele. Aztán megesküdött az összes istenre, hogy nem tesz többet ilyet és leszokik az italról. Persze másnap már 10 órakkor a kocsmában ette a fene de ez nem az én gondom volt.
A szobán körbe tekintve nem kételkedtem abban, hogy nem lesz elég a pénze a munkára. Azonban még mindíg nem mondott nekem semmit arról, hogy mit kell tennem és kit kell megölnöm. - És mi volna ez az eget rengető nehéz feladat? - vontam össze szemödökömet és hunyorogva néztem rá várva a választ. Már lassan tűkön ülltem úgy felkeltette az érdeklődésemet.
|
Nem is számítottam arra, hogy a teljes nevét megtudom, én magam is csak azért árultam el, mert a bizalom mindennél fontosabb. Nekem nem kellett benne bíznom, de az soha nem ártott, ha az ügyfél bízik bennem. Így nem kellett félnem attól, hogy ha teljesen véletlenül kikotyognék valamit eljárna a szája. De idővel úgy is kiderül, hogy néhány elsőre is látható dolgon kívül mást tudnia kell e.
Amikor kimondta, hogy nilfgaardi vagyok, csak elfintorodtam, mintha csak utálnám a születési helyem. Ami mondjuk még hihetőnek is tűnt tekintve, hogy Ríviában élek és nem pompás szülővárosomban ahol még csak ki se kéne mondanom hogy mire vágyok, de már az orrom elé tennék mélyen hajlongva. De nem, én erre a lepratanyára cseréltem el a teljes fényűzést... Persze, a látszat kedvéért úgy kellett tűnnie, hogy szívesen tettem ezt meg.
Tetszett, hogy a megállapítása után nem kezdett el kérdezősködni, hanem egyből a tárgyra tért. El is mosolyodtam volna, ha olyan kedvemben lettem volna, de helyette csak a tekintetem enyhült meg kissé.
- Meg kell szerezned néhány dolgot, ami nekem hogy is mondjam... meghaladja a képességeim. - húztam fel a vállaim, még mindig a bútornak támaszkodva miközben a nő arcát figyeltem. Mert az mindennél kifejezőbb volt. Az öltözködése, a viselete, a testbeszéde és mindene arról árulkodott, hogy valószínűleg erős jellemű nővel állok szembe, aki nem is hasonlít az itteni asszonyokhoz. Igaz szót értettem a fajtájával, hisz maga Meve is egy erős jellem volt... és valószínűleg a királyné vetekedhetett az előttem álló nővel is, de jobban szerettem az embereket akiknek a jelleme elég ingatag ahhoz, hogy bármit elhitethessek vele.
- Talán még neked is nehéz feladat lenne, de búsásan megjutalmazlak ha megszerzed nekem amit akarok. - intettem a fejemmel körbe a szobába, jelezve, hogy van miből "adakoznom". |
 Meglepetten pillogtam egyet a férfira, majd hamar vissza tette az üvegcsét a hejére. Habár a fenyegetése nem hatott meg. Sőt még el is vigyorodtam rajta haloványan rövid ideig. Ahhoz képst milyen fenhéjázónak tűnik kezd egyre szinpatikusabb lenni ami azért nem egy utolsó dolog ha az ügyfelet nézem. Oda pillantva figyeltem ahogy leteszi az ékszereit. Sose tudtam minek ennyi csecsebecsét hordani. Lehet ezzel akarta mutatni, hogy ő több mint én vagy éppenséggel bárki ezen a városon. Olyan hatása volt akár egy királynak. Talán az arca miatt gondoltam ezt róla. Letettem a sárkány szobort, majd felé fordúltam kardomról lecsúsztatva kezemet magam mellé. - Ha ettől jobban érzed magad...- feleltem neki, majd megemeltem államat és felvontam szemöldökömet így bemutatkozva az ő kacifántos neve után. - A nevem Carlaya...- válaszoltam neki egyszerűen. Nem akartam hogy tudja az igazi nevemet hiszen sokan tudnak a Rounan családról köztük azt is, hogy vámpírok. Legalábbis sokak legendaképp gondolnak erre de...persze nem az. Ha pedig megtudná a nevemet sok pénzt kapna azért, hogy vissza kapjon a családom. Ha nem is pénzt akkor egész biztos kivernék az összes fogát és megnyúznák az infóért. Mások éppségét a sajátom miatt pedig nem akartam kockára tenni. - Jó kis kacifántos név... - jegyeztem meg, majd felvontam szemöldökömet. - Tehát Nilfgaardi...- tettem hozzá elgondolkodva, majd vettem egy mély sóhajt. - Térjünk a tárgyra. - ajánlottam fel neki a dolgot hiszen legszívesebben már a fogaimat a bőrébe mélyesztettem volna és kitéptem volna egy darabot belőle, olyan éhes voltam. - Miben volnák a hasznodra? - a pénzben nem kételkedtem hiszen ha nem adja meg úgyis megölöm. |
Meg sem lepődtem azon, hogy keze a kardjának markolatán volt mikor kilépett a portálon. Jó magam sem bíztam volna meg önmagamban, ha munkát ajánlana, bár ezzel egy olyan lehetetlen helyzetet vetítettem a szemem elé, ami soha az életben nem történhet meg.
- Igen, puccos. - egyeztem bele, megfordulva, hogy a hátam mögött lévő szekrénysorhoz lépegetve lerakhassam a sétapálcámat. A velem szembe lévő tükörből láttam, hogy a lány az egyik bájitalom piszkálgatja. Mondanom sem kell, nem voltam túlságosan elragadtatva ettől, de megálltam, hogy ne fűzzek hozzá semmit. Vagyis... szinte semmit. - Ha leejted varangyá változol. És nem a főzet miatt. - valószínűleg az a kis főzet többet ért, mint az egész vagyona. Mandragóra léből és egy lesi véréből készült, azt pedig nem lehet egyikről sem mondani, hogy olcsó mulatság. Levettem a gyűrűjeimet és egy ezüsttálcára raktam őket, ami pontosan azt a célt szolgálta, hogy az ilyen kiegészítőim tartsam rajta.
Szembefordultam vele és immáron már nem csak a tükörből méregettem. A kezében tartotta az egyik kis faragványt, amit még egy kikötőből szereztem nem is tudom már hány éve és nem is tudom már hol.
- Először szeretném megtudni kivel is állok szembe. - dőltem neki a szekrénynek, két tenyeremet a lapjára támasztva. - Gondolom megérted, hogy kötődök az ilyen... - emeltem fel az egyik kezem, magam felé irányuló gesztust téve. - ...formaiságokhoz, mint a bemutatkozás. Én Hanwr Ingward Charchell aep Leswither vagyok. - soroltam teljes monontonan, tagolva mindegyik nevemet. Puccos szobához puccos név dukál, bár míg az előbbit magamnak, az utóbbit a szüleimnek köszönhetem. - Te? - kérdeztem teljesen egyszerűen, itt már nem ragaszkodva a nemesi beszédhez. |
Felvontam szemöldökömet a szavain és ahogy engem idézett - már ami az ő megnevezését ilette - összeráncoltam szemöldökömet. Vagy cinizmusnak szánta vagy csak miért ne... De ezeknek mindíg oka van. Mármint ez az ember nem egy olyannak tűnik aki bármiféle meggondolatlansággal cselekedne. Tehát az a tipikusan minden szavamnak van valami értelme és egy fölösleges mondat sem hagyja el a számat. Legalábbis az én szememben ő egy épp ilyen ember volt. Okosnak tűnt akit nem érdemes átverni. Habár nem állt szándékomban. Attól függetlenűl viszont nem ártott egy kis óvatosság és némi körültekintés ha a drága ügyfelemet néztem. Azonban hamarosan nagyobb porblémám is akadt mint a munkáltatóm jellemének elemzése. A hírtelen felnyíló átjáró amely vörösesen és narancssárgásan izzott kicsit bezavart. Eltátottam ajkamat és szemimet leemeltem a férfi tarkójáról a portálra. Nem tetszett ez nekem. Méghozzá nagyon nem... Nem is az, hogy az átjárót kelett használnom hanem, hogy nem tudom hova visz. Minden okom meg volt arra, hogy ne bízzak meg egy portálban. Lehet akár anyám egyik küldönce is vagy csak egy szimpla olyan személy aki tudomást szerzett a mivoltamról. - Oh csezd meg...- sziszegtem orrom alatt halkan és figyeltem ahogy a férfi átlép az átjárón eltánve a kavargó narancssárga fényben. Vonakodva léptem elé, majd kezemet le csúsztattam a kardom nyelére és erősen rá markolva vettem egy mély sóhajt. Lábamat megemelve végűl beléptem a portálba ahol azonnal elfogott az a furcsa kavargó érzés ami olyan volt mintha csak teli ettem volna magamat és utána egy kavicsos úton haladnék szekeren üllve. Csöppet sem volt kellemes érzés. Végűl mikor kiléptem a másik oldalon egy csirivili szobával találtam szemben magam. Részben megkönnyebbűltem. - Puccos kis szoba...- jegyeztem meg körbe tekintve és oda lépkedve az egyik szekrényhez ahol egy fiolában zöldes folyadék volt. Megemeltem és kezembe véve lötyköltem meg dugóval lezárt üvegében a folyadékot. Ezután letettem, majd a férfira pillantottam, majd egy szobrot néztem ki magamnak kiváncsiságból. Egy sárkány szobor volt. Egyesek úgy gondolják máig élnek... de a többség kihaltnak véli. - Hallgatlak...- mondtam neki miközben rá se néztem csak a fából faragott szobrot vizsgálgattam kezemben forgatva. |
 Amikor megjegyezte, hogy nem vagyok helyi csak felvontam az egyik szemöldököm és hátratekintettem rá a vállam felett, majd vissza az útra. Nem tartottam kötelezőnek, hogy válaszoljak rá, mert ez egy megállapítás volt nem pedig kérdés. És nem állt szándékomban megcáfolni az állítást, elvégre nem voltam helyi és ezt még a hülye is látta, az pedig már kevésbé érdekelte az embereket, hogy honnan jöttem.
Majdnem felröhögtem mikor meghallottam a kérdését. Sok mindennek hívtak, kurafinak, kuruzslónak, feketemágusnak... de mágiával átitatott pénzeszsáknak még soha. Sőt, még nagyobb megtiszteltetést szereztem, mert a seggem alá kaptam még egy szarkupacot is. Szebben nem is fogalmazhatta volna meg a véleményem a város ezen részéről.
- Mondjuk úgy, hogy a mágiával átitatott pénzeszsáknak dolga van ezen a szarkupacon, de még a zsák sem képes a figyelmét megtöbbszörözni. - forgattam meg a kezemben a sétapálcát, annak sárkányfejet formázó markolatgombjánál fogva. - Ezért kerülsz te a képbe. - szólaltam meg elég hangosan ahhoz, hogy meghallja. Ahogy a sétapálcát forgattam a kezemben úgy kezdett el előttem egy narancssárga fényfolt megjelenni, ami egyre jobban nőtte ki magát az utcán, magával szél süvítéséhez hasonló hangot hozva. Pár pillanat alatt kibontakozott a portál alakja, mert akkor már teljesen elegem volt az engem körbeölelő nyomorból.
- Remélem, nincsenek fenntartásaid a portálokkal. - hátra sem néztem, csak felszólaltam mielőtt beléptem a kapun. Egy pillantra megcsapott a bent uralkodó hideg és elkapott a magány és üresség érzése, amiben el lehetett volna veszni ha az átjáró instabil... de a következő pillanatban már a királyi várban lévő szobám közepén álltam a hátam mögött az átjáróval. Előreléptem néhányat és szembe fordultam a narancssárga fényforrással, hogy ha a nő követett véletlenül se rajtam érkezzen földet. |
Biccentettem a kívánságára miszerint nem épp ez a megfelelő hely arra, hogy elmondja mit is akar tőlem. Bár nekem édes midegy volt, hogy hol mondja... Csak mondja el és késznek tekintheti a dolgot. Habár inkább voltam valami bérgyilkos aki megfelelő összegért leölte még a királyt is szóval az én félelem érzetem alacsonyabb lehetett mint az övé. Azonban ez kétoldalú volt. Vagy azért nem akart itt beszélni mert annyira kellemetlenűl érezte magát a szagoktól ami egy retkes sikátorból áradozik vagy azért mert valóban oylan fontos ügyről volt szó, hogy abból baja lehet ha más meghallja. Imádkoztam az utóbbiért. Az olyan feladatok amik még a feladót is megrémítették azok sokkal mulatságosabbak nak tűntek. Ahogy ő elindúlt én úgy ugrottam le a hordóról és követtem őt nyugodt léptekkel kezemet továbbra is a kardom markolatának gombján tartva. - Nem vagy helyi...- jegyeztem meg sréhen mögötte lépkedve a mocsokba miközben azt figyeltem ahogy a kezében teremtett sétabottal pöcköli odébb a száradt ürüléket és a döglött patkányokat. Vagy ami épp az útjába akadt. Ez is csak arról árulkodott, hogy sok pénz lehet a zsebében ha azzal is előszeretettel törődik mi felett kell átlépnie. Hiszen ezeket ki is kerülhette volna ahogy én is tettem. De nem. Mintha csak ezzel próbálta volna jelezni, hogy mekkora hatalma van és mennyire undorodik attól ami ebben a városban uralkodik. Jó magam sem szívessen jöttem ide. Csak egy munka hozott ide ami miatt itt maradtam egy időre, hogy újabbat szerezzek amiben épp nem vágnak át mint az utolsóval. Sajnálatos módon a megbízómat kinyírták mert túlságosan is óvatlan volt... Nem kívántam újból átélni ugyan ezt. - És...- ráncoltam össze szemöldökömet szemeimet tarkójába égetve figyelve őt. Ha már az arcába nem nézhettem bele helyzetemet tekintve. - Mégis mit keres egy mágiával átitatott pénzeszsák egy ekkora szar kupacon? - utaltam a város nyújtotta szépségekre. |
Nem volt nehéz szót érteni a hozzá hasonlóakkal és ő sem okozott csalódást. A pénz hallatára azonnal érdeklődve tekintett rám, amire egy elégedett félmosolyt megengedtem magamnak. Valószínűleg semmi értelme nem volt előtte játszanom a nemest, mert őt ez a legkevésbé sem érdekelhette. Ismertem a fajtáját, azoknak meg mindegy volt egy, hogy egy paraszt vagy maga a király áll előtte, ha kell mindkettőt megalázza... viszont ha valamelyik fizet a szolgálataiért egy röpke pillanatra kezesbáránnyá válnak.
Körbepillantottam, mintha csak aggódnék az miatt, hogy valaki halla beszélgetésünk. - Ne itt. - feleltem egyik kezemet a kabátom zsebébe csúsztatva, fejemmel pedig a hátam mögé biccentettem, afelé az utca felé ahonnan a közbe érkeztem. Valójában a legkevésbé se aggasztott, hogy bárki meghallhat minket... egyszerűen csak felfordult a gyomrom ettől a nyomorult helytől. Meg sem vártam a reakcióját, elvégre ha valaki rászorul a pénzre az nem fog ennyitől megriadni.
Tettem két lépést hátra, majd sarkonfordultam és elindultam abba az irányba amerre az előbb a fejemmel intettem. Miközben ráérős tempóban lépegettem előre, ajkaimat egy rövidke igére nyitottam, de csakis azért, hogy egy sétapálcát teremtsek a kezembe. Azzal legalább félrelökhettem az utamba kerülő patkánytetemeket és minden mást amiről nem biztos, hogy szerettem volna tudni, hogy mik lehetnek. |
Éreztem egy másik személy jelenlétét és szagát is. Nem csak egy ember volt... Mágus vagy mi a fene. De szemeimet nem emeltem fel rá csak magam elé néztem és a hullámra amit épp az imént pottyantottam le a talajra egy köszörűkő kíséretében. Halottam ahogy megközelít és utána figyeltem ahogy arébb rúgdalja a nehezéket a szarban és a hugyban. Lábain felvezetve tekintetemet arcára pillantottam semmitmondó pillantásokkal. Nem szóltam semmit. Arra vártam, hogy újdonsűlt mágus társaságom adja meg a löketet a minden bizonnyal rövid ideig nyúló beszélgetésünknek. A gratulációra csak felvontam szemöldökömet és nem díjaztam semmiféle hozzászólással az egészet. Nem gondoltam úgy, hogy szükségem van arra, hogy megköszönjem az elismerését. Ha ezt annak nevezhetem. Töretlenűl néztem rá semmitmondó arckifejezéssel amine egyre inkább kezdett kiütközni a türelmetlenségem vele kapcsolatban. Nem szerettem ha megváratnak és éppenséggel ő most a szinpadias megjelenésével épp azt tette. Ránézésre valami úri nemesi származású pökhendi alaknak tűnt akit már az orra megköckölésével is a halálos ágyára taszítanék. De éreztem, hogy a mágiáján túl valamivel több lakozik benne. Talán a bátorsága vagy a büszkesége tette ezt a gondolatot fejembe... Vagy esetleg az a semmitmondó arckifejezése amivel úgy méregetett mint valami ficsurt az első kiképzésén.
A munkára szinte rögtön felcsillant a szemem és megemelve államat résnyire eltátottam ajkaimat egymástól. Már rég vártam valami munkára amit elvégezhetek. Kezdett korogni a gyomrom és hiába voltam el az emberi étkeken... Ha megéhezem túlságosan és napokig üresen marad a gyomrom akkor ha kell emberevéshez folyamodom. Márpedig ez a második nap amelyet úgy töltök, hogy a gyomrom saját magát emészti. Elkényelmesedve hátra vetettem magamat a falnak és közben eltettem kardomat és kiváncsian pillantottam rá egy röpke mosolyal arcomon. - Már épp ideje volt. - Kezemet a kardom markolatának gombján tartottam és támasztottam miközben rá néztem kicsit behajolva. - Mesélj. |
Egy közhöz értem, amit három utca találkozása alakított ki. Egyik utca undorítóbbnak tűnt a másiknál és úgy látszott én még egy egész szépen haladtam végig. A mágiáim eddig még nem tévedtek és nem is akkor hagytak cserben. Azonnal megláttam azt akit minden bizonnyal kerestem, bár való igaz még életemben nem láttam előtte az arcát, amit minden bizonnyal megjegyeztem volna ellenkező esetben.
Az ember ritkán látott nőt karddal a kezében, főleg nem úgy, hogy a saját kardját feni a köszörűkövön. Az érdeklődés teljes hiánya ült ki az arcomra, míg valójában nagyon is érdekelt, hogy miért is ő kéne nekem: de mint már említettem a mágiám soha nem tévedett még.
Megálltam az utca végében, a hátamat pedig az egyik ház koszos falának vetettem. El is fintorodtam magamban, mert csak árulkodtam volna magamról ha a fintor ki is ül az arcomra. Úgy tettem, mintha csak várnék valakire, türelmetlenül tekintgettem körbe, miközben egy várakozó ember testbeszédét vettem fel. Mindezt csakis azért, mert úgy tűnt, hogy a nőnek más társasága akad.
Megvigyorogtatott volna más esetben a paraszt naivsága, mert a nőn már messziről látszott, hogy nem érdemes vele ujjat húzni. Az pedig, hogy megölt valakit csak ezt a tényt erősítette... egy paraszt fegyvertelenül megüt egy kardot tartó nőt? Ez akárhogy is nézve egy a nő becsületén esett csorba és erre minden egyes asszony igényes. Valószínűleg akkor is visszaütött volna a férfinak, ha nem lett volna nála sem kard, se köszörűkő.
Újból körbenéztem, most azt nézve, hogy a parasztnak van e társasága, de nem láttam egy új vállalkozót sem. Úgy látszott én voltam az új vállalkozó, csak hogy én nem fogom kiütve végezni ezen a mocskos talajon. Ellöktem magam a faltól, felületesen leporolva a hátam és közelebb lépegettem a nőhöz, a lábbal arrébb rúgdosva az időközben földön elterült férfit.
Mágia jelenlétét éreztem a közelében, pedig ő maga közel sem tűnt mágiahasználónak. Valószínűleg egyik magánál hordott tárgya onthatta magából, mert a megérzéseim nem csalnak.
- Szép műsor volt, hagy gratuláljak hozzá. - néztem rá az elismerő arckifejezés legkisebb jele nélkül rá. Ugyanaz a semleges arckifejezés ült az arcomon, mint eddig. A nő valószínűleg skelligei lehetett, legalábbis ruházata és kinézete erre engedett következtetni, de ebben tévedhettem. Nem volt még teljesen tisztában az északi népek szokásaival és öltözködésükkel. Egyszerűen hidegen hagyott néhány olyan nép, ami egy nagyobb létszámú sereggel egy nap alatt leigázható.
- De térjünk is a lényegre... Van számodra egy-két megbízásom, ami nem kis jutalmat ígérne neked. - fűztem össze magam előtt a kezeim, egyből tegeződve. Nálam kisebb rangúakkal nem állok le bájcsevegni, főleg nem olyanokkal akiknek munkát ígérek. |
 A helyzet változatlan volt. Az emberek tudták hol kell megtalálniuk és én épp ott ülltem az egyik hordón a kezemben egy köszörű kővel és a kardommal. A köszörű csak úgy sercegett ahogy végig húztam a kardom pengéjének élén így még élesebbé téve azt. Minen egyes vonással megfeszítettem izmaimat és karomon a bőr ruházatom ujja is erősen megfeszűlt. Szőke hajam minden vonás akalmával előre libbent a lendülettel amivel karomat mozgattam. Hang hallatszódott előttem ahogy a hugytól és szartól bűzlő pocsojás utca talaján locsogós hanggal közelített meg valaki. Megállt közvetlen előttem és rám pillantott. Először csak mint eddig a kardomat köszörűltem egészen addig míg a férfi fel nem szólalt. " Megölted őt!" Karom megállt a köszörülésben és kardomon tartva a követ lassan felemeltem égszínkék szemeimet a " vendégemre". Nem szóltam semmit csak szemügyre vettem a nyeszlett paraszt férfit akinek szakállán állt a sár míg minden bőrfelületén a saját szarja bűzlött. A szaghoz már hozzászoktam így elfintorodás nélkűl vissza hajoltam a kardomhoz és folytottam annak köszörülését. Réműlt alaknak látszott így nem akartam megkönnyíteni az életét azzal, hogy elveszem a szenvedéseit. A gyáváknak szenvedniük kell...ő is gyáva volt. " Ne mert figyelmenkívűl hagyni szajha!" Förmedt rám de én ügyet sem vettem rá. " Nem hallasz? Netán süket vagy? " Ordította el magát, majd ököllel képen vágott. Fejemet oldalra fordítottam az ütés hatására, majd a köszörűmre rá markolva erősen hírtelen oylan erővel fejbe vágtam vele a férfit, hogy szabályosan bele állt. - Csodás. - sóhajtottam fel mélyen és lemondóan. - Nincs több köszörűm...- sziszegtem egyet idegesen, majd megdörzsöltem orrnyergemet két ujjammal közrefogva azt. |
[22-3] [2-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
