Súgó

Témák:

Hozzászólás (Utolsó)

------------ Ritkán voltam hálás azért, ha hosszabb utat kellett megtennem, viszont ez most kivételesen nem így volt. Hálás voltam a császárnak, hogy végre magához hívatott elrángatva abból a porfészekből amit az északiak palotának mernek nevezni. Valószínűleg nem most lesz az ideje annak, hogy én Meve királynő vagy akármelyik nemes vagy akár egyszer északi polgár gondolkodásmódját megértsem... Mert igaz, hogy Nilfgaard sem a szívem csücske - sőt egy kis részem vissza vágyik északra, ahol csak a királynő tanácsadója vagy -, de még mindig inkább választom az Aranyvárost, mint Ríviát. Személyes vélemény, semmi több... csak ne lenne olyan messze a két város egymástól. Persze bárki feltehette volna a kérdést, hogy ha már varázsló vagyok miért is nem teleportálok. Ezt a kérdést én is feltettem magamnak, nem is egyszer ahogy lóháton zötykölődve napokig ugyanazt a sivár hegységet láttam először csak a horizonton, majd már a vállam felett... és jó magam sem találtam rá választ. Meve udvarában mire annyit mondhattam volna, hogy "köszönöm, nem." már elém vezettek egy gyönyörű fríz kancát én pedig nem mondhattam nemet. És úgy gondoltam megismerem szép világunk... életem legrosszabb döntésének mutatkozott, mert nem ültem én annyit lóháton életembe, hogy el tudjam viselni azt a nyomasztó érzést amit a seggemmel művel a nyereg. Még rágondolni se akartam, de szerencsére két heti céltalannak tűnő zötykölődés után már láttam magam előtt magasodni Nilfgaard falait és tornyait, amik szinte az eget súrolták. És megnyugodtam, mert tudtam, hogy még néhány óra és elbúcsúzhatok hűséges lovamtól, akit - mivel a nevét elfelejtettem megkérdezni - Callusnak neveztem el. A fekete kanca lassan, de meglehetősen színpadiasan vonult át a faluk egyikén ami az ember útját állta, ha be akart jutni az Északi kapun a városba. Szótlanul ültem a nyeregben és mint legtöbbször most sem tettem mást, csak a kíséretem beszélgetését hallgattam. Két hét alatt megtudtam mindent a családjaikról, az evési szokásaikról és még azt is tudtam hogy szokták csinálni a feleségükkel... ami információ egyáltalán nem hiányzott az életemből. A mai nap sem volt semmiben sem különb a többiről, csak a beszélgetés témája csapott át a császárra. Öröm volt hallgatni, ahogy az egyik rossz megjegyzést tesz rá, a másik pedig "halkan" rászól, hogy én ismerem a császárt és még a végén kivégeztetem őket vele. Ebből is látszott, hogy mennyire tudatlan barmokkal voltam körbevéve... még nekem is volt jobb dolgom, mint hogy velük foglalkozzak és a jobb dolgom annyiből állt, hogy a lovam szárát fogtam és a házak tetejét figyeltem. De mentségükre szóljon, jót mulattam rajtuk.

16 (2015.11.21.)